Meg.
Minden klappolt, az Újpest nem nyert, tehát ha a következő fordulóban verjük a Felcsútot és a lilák kikapnak otthon a Videotontól, akkor pontegyenlőség lesz, de nekünk jóval több győzelmünk, vagyis hatodik a hely, ami a következő bajnokságban kicsit jobb sorsolást, és egyel több hazai meccset jelent.
A sportszerűség (hahahaha, hat milliót ér egy győzelem) mellet a józan észt említettem a címben, és nem véletlenül. Kaptunk egy olyan pletyit, hogy a Mister némileg túltolta az edzéseket az elmúlt hetekben, pihenő nélkül fárasztotta a srácokat, miközben tombolt a szerda-szombat. Jöttek is a vereségek, és a fáradt játék. Majd kaptak egy kis szabit, és hirtelen megnyertük a következő kettőt. Jajj, Marco százados, ha máshogy nem megy, akkor saját magunk kérünk a szertárból egy dugát, hogy beledőlhessünk? (Vajon mi lehet az a duga amúgy?)
De persze ez csak pletyi.
Mert a meccsen egy-két pillanatot leszámítva tényleg az történt, amit mi akartunk. Az elején King bizonytalankodott kicsit, perelt is vele mindenki, aztán kaptunk egy gólt, amitől nem tört le senki, sőt, volt, aki örült is neki.
Eközben a kanyarban ünneplés: vezet a Vasas!
Néhány perc és minden rendben, pillanatok alatt fordítunk. Előbb King ível be jobbról egy labdát, de túlszáll mindenkin. A másik oldalon Baráth felnéz, látja, hogy érkeznek bent, fejelné vissza a labdát, de rosszul találja el, és Poleksic Plexi fölött a hosszúba hullik. Gyönyörű, ha így akarta.
Vaszke gólját pont nem láttam, de az is lehet, hogy igen, csak nem emlékszem rá, annyira jelentéktelen volt. (Egészen félelmetes, hogy nincs még videó – de nyugi, a szerdai Dióról egyáltalán nem is lesz, mert ugye a hétközi fordulókról nincs összefoglalós műsor, így összefoglaló sem. Szerdáról már van.)
A második félidő hasonlóan telt, mint az első. Mentünk előre, csináltuk tisztességgel a futballt, ám a többi gólok nem akartak jönni. Gyuszi egyre többet hibázott, sokszor tűnt könnyelműnek. Eppel nagyot küzdött, Bobál volt, hogy tanárian szerelt utolsó emberként egy leheletfinom csellel, Boti szinte a harmadik-negyedik csatárt játszott a szélen, Kamber egyedül volt középpálya, Nagy Geri mindig tapadt valakire, és valahogy mindig a releváns emberre, egyedül talán Gazdag nem érezte a meccset. Többször is jól indíthatták volna, de nem arra indult, és volt, hogy ő játszott volna meg valakit remekül, de akkor a társ választott más irányt. Van ilyen, és emlékszem, Vécsei is nagyon hasonlóan kezdett az elején, majd láthattuk mennyire átszabta (sőt, magához szabta) a csapat játékát. Érzem, hogy jövőre Gazdi lehet az egyik nagy kedvenc, mert benne ott van a lehetőség, hogy (úristen, figyelem, figyelem, le fogom írni a SZÓT, amit eddig csak a nemzeti sport használt, és amit az egyik legnagyobb modorosságnak tartok) igazi fazonszabász legyen (én megmondtam, tényleg leírtam, el sem hiszem).
A végén a Békéscsabától könnyes búcsút vettünk, jövőre, a 20 csapatos NB II-ben újra meg lehet próbálni a feljutást. Viszont nem hiszem, hogy Laczkótól, Vaskótól, Punótól és Calventétól is elköszöntünk. Van a csapatban néhány olyan játékos, akikre bármikor vevő lehet az NB I alsóközepe, vagy az aktuális feljutó. Nem lenne meglepő, ha néhányan közülük feltűnnének Gyirmóton, Mezőkövesden (vagy Egerszegen), netán Diósgyőrben, Újpesten, vagy nálunk. (Calventét választanám, ha lehet.)
Csak úgy mondom: osztályozni a szokott helyen és módon lehet.
*_a Felcsútról fog szólni az egész hetünk, már látom, így a mai posztból inkább kihagytam őket.
