Végre. Valahogy a Rossi-érákban nem megy az alsóházi, kilátástalanul futballozó csapatok ellen. Képesek vagyunk nullázni egy Mezőkövesd ellen, a Gyirmótnak gólt sem rúgni, szenvedni Pápán (és kikapni rendre), tavaly benntartani a Vasast (és majdnem a Felcsútot), miközben gyakorlatilag csak úgy lehet valaki bajnok vagy dobogós, hogy legalább 3-4 pontot elszedünk tőle.
Idén talán kicsit máshogy lesz/van. Kikaptunk a Vasastól, a Videotontól és a Fraditól (kétszer), mindhárom előttünk áll. Ezen kívül Kövesden, és pássz. Vagyis végre lent kezdtünk el pontokat gyűjteni, viszont egyre inkább hiányoznak a korábban megszokott meglepetések, hogy valóban előreléphessünk.
Mert ne feledjük, előre nézve egy pontra vagyunk a Fraditól, háromra a Videotontól és a világ legnagyobb abszurditásaként, hatra a Vasastól. (Jó, lefelé is legalább ennyire szoros, de pont erről pofázok, hogy mintha idén onnan jönnének a fixek.)
Ezért is fontos a Haladás utáni néhány forduló:
- Diósgyőr // megvan (mindjárt beszélünk még róla)
- Paks // elcsípték az Üllőin a Fradit, nehéz lesz, de azért ők alapvetően gyengék idén
- Vasas // olyen nincs, hogy sorozatban ötször ne nyerjünk egy Vasas ellen
- Gyirmót // kötelező 1.
- Mezőkövesd // kötelező 2.
Tényleg benne van ebben a sorozatban a 15 pont, mert vegyük észre, az utóbbi hetekben úgy alakult át a játékunk, hogy már nem feltétlen kell csak és kizárólag a kontrákra alapoznunk, magunkra húzni az ellenfelet, és ha az nem akar jönni, akkor vég nélkül tökölnünk fogalmatlanul a térfelükön.
Lanzafame ebben is változást hozott. A Diósgyőr elleni meccset végigtámadtuk, ráadásul kapura veszélyesen, és igen sokszor ötletesen. Nem ezt szoktuk meg.
Persze az a nyamvadt gól azért hiányzott vagy 70 percig, hogy az idénybeli nyolcadik(!!!) tizenegyesünkből összejöjjön. (A góljaink pont harmada tizi.) Antal elkaszálta Kosztát, úgy látszik neki szokása valami ordító hülyeséget csinálni ellenünk. Nemrég még ki is szórták. (Vérhód idején Gyulát kapta le, és ahogy kell, emberelőnyben kaptunk ki a végén.) De nem ez a lényeg, mert oda kell kerülni a tizanhotoson belülre. A középpályán nem adnak tizenegyest.
Szóval mentünk, lőttünk, fejeltünk, csak mindig pont egy picit mellé, valahogy nem találtuk a kaput. A hatvanadik perc környékén, amikor már túl voltunk egy tucatnyi zicceren, egy valag szép megoldáson, két kisebb infarktuson, akkor beugrott, hogy nehogy az legyen, mint volt 2011 őszén a Szolnok ellen, hogy toljuk, csináljuk, egykapuznunk egy mérhetetlen vérszegény és még ahhoz képest is gyengén játszó, tartalékos ellenfél ellen, akik megérdemelten csontutolsók a tabellán, és a vége 0-0. Vagy ami még rosszabb, hogy a 85+ perc környékén 0-1, és helló.
Szóval, köszi, Antal Boti (miután mellékesen kivédted a szemünket), hogy összehoztál a semmiből egy tizenegyest. Ezzel lett Lanza 7/7, hozta be Dömét, én meg kereshetem ki, hogy mikor és kicsoda volt utoljára 8/8, vagyis sorozatban ennyi meccsen legalább egy gól.
Innen már minden egyszerűbb. Beállhatunk, jöhet a Diósgyőr, ha tud, aztán majd kontrázunk. (2-0) És ez a rész tetszett igazán. Beálltunk, ahogy kell, és ahogy tudunk, de azért mégsem, mert ez a csapat tegnap nem érezte otthon magát a saját térfelén. Mentünk inkább előre tovább, hátha a sok pechesen kihagyott helyzet után, legalább a nagyszámok törvénye berúgja a másodikat. Berúgta. (2-0)
Ebben a meccsben ennyi volt, viszont képes vagyok jóval többet belelátni, és magam mellé állítani a statisztikát, hogy igazoljak valamit, amiben szeretnék reménykedni:
- behúzni a kötelezőket;
- inkább uralni a velünk nagyjából azonos erősségű középcsapatok mezőnyét;
- elhozni a megszokott bravúrpontokat a nagyoktól.
Ezek így együtt egyébként a legtöbb tabellán azt jelentik: dobogó. Elnézve az idén még ránk váró meccseket, bakker, simán ki fogom mondani, hogy nekem az első hat már tutira elvárás, és amilyen szoros, onnan már bármi lehet, tehát legyen valami szép, legfeljebb három, és forduljunk azzal télen, hadd féljenek tőlünk, lesz rá csaknem három hónapjuk.
(fotók: 1909foto)
