Egy Hali gólra a csodától, de a telet Hanta így is végigálmodozhatja

Ha valaki azt mondja nekünk a szezonkezdetkor (akkor épp összesen egy Hajdú- és Gróf-igazolással a tarsolyunkban), hogy csak gólaránnyal maradunk le az őszi idény végén a félszezon-bajnoki címről, körberöhögjük. Ehhez képest 5 fordulóval ezelőtt már növekvő étvággyal azt mondtuk: az utolsó 5 meccset be kell húzni. Paks kivételével be is húztuk. És ha ma egy csoffadt Stef Wils fejes mondjuk, bemegy a 90. percben Sopronban a fehérvári hálóba, őszi bajnokok vagyunk. Így „csak” másodikok. Megáll az ész.

Távol álljon tőlem bármit elkiabálni vagy buta önámításokkal teletolni a posztot, Őszintén szólva már Hanta beharangjától, meg a múlt heti gyirmóti beszámolótól megposszantam: még viccből se kiáltsuk ki magunkat bajnokesélyesnek, maradjunk inkább az árnyékban, a surranó pályán, más sem hiányzik, minthogy a játékosok és mi is elhiggyük, hogy itt lehet valami, aztán annál keserűbb az ébredés. Klasszikus RW tudom, de én már csak ilyen vagyok.

Aztán az intő jelek folytatódtak. Ábel mester már azt magyarázta meccs előtt a korlátnál, hogy őt Gyirmóton szinte megszállta valami, mikor kifutott a csapat a második félidőre, hisz „itt tizenegy vörös-fekete mezes srác megy a bajnoki címért”. Aztán persze gyorsan hozzátette a jó Loctite, hogy „persze csak 1 másodpercig éreztem ezt, aztán megláttam Darkot”, de ha már ő is szentimentáliskodni kezd, ő, a bohócliger trollok ajatollája, a szarkazmuspápa, a Korzó Dr. House-a, akkor baj van, ott a világ kifordult a sarkaiból. Megjegyzem, legutóbb 2013 tavaszán vallotta be, hogy izgul a csapatért és nem csak röhögni jár ki. Jelzem, akkor bronz lett a vége.

Tesóm ellenben engem gyalázott permanensen, mikor kifejtettem neki a hanta-frázisokkal kapcsolatos félelmeim. „Ne szarj állandóan Atesz, mindig ezt csinálod, így nem lehet!!! Az Atletit is végig sírtad 2014 tavaszán, hogy kipukkadnak,nem pukkadtak. Nyilván mi is ki fogunk, de nem kell előre sírni, menjünk, élvezzük a meccset meg majd a tavaszt aztán lesz ami lesz.” [Hozzáteszem, Faterhez képest sehol sem vagyok, ő már most biztos az év végi 6.-8. helyünkben, és persze „a Kövesd is le fog minket ma verni”, nem tudom, Apu szerint hova mennénk esélyesen, talán az ugandai U6-os válogatott ellen, ha ott sok a sérült].

Elnyúló megfázásomból épphogy épülgetve felfele a gyepet pásztázom a törzshelyünk mellől, ahova már hetek óta nem férünk oda rendesen, mert a lassan, de biztosan gyarapodó (igaz még így is csak röhejes létszámra a régi időkhöz képest) nézőszám egyre hátrébb taszít minket az állóhelyi alaphelyünk felől. A többiek kezdésre toppannak be. „Na, jellemző, bajnoki címért megyünk, erre már azok is megjelennek, akik évente egyszer járnak ki” évődik felénk Fanta úr, Ábel fancy értelmiségi korzósnak öltözött ma is, Gyuri úr pedig egy Kamber GYURI feliratú mezben büntet, a drága! A trógerek pedig Pintért húznak, zseniálisan imitálva a derék ex-szövkap legendás ööö-ööőőőő-öööőőőőő-zését. Ábel ettől örömében már capoeirázik mellettem, kezdődhet a meccs.

Az első félidőben kéjesen mosolygok Bozsik Péter szakkommentátor tegnapi jóslatára visszagondolva: „Nos, a Honvéd-Mezőkövesd, ott nem egy gól lesz, élvezetes, fordulatos játék, a forduló legjobb meccsét várom”. Péter, ön nézi a Bohócligát? Élvezetes játék egy Posszi-Pinyő derbin, ’potkívánok…? És valóban, az első 45 perc kínszenvedés, egyedül a ma a szokottnál halványabb Lanza villan egyet és ver egy akkora felsőlécet, hogy zeng a Bozsik. Másra nem nagyon emlékszem vissza, pedig figyeltem. Sebaj, Gyirmóton is a második játékrészben csattant a kispesti ostor, és Proszit melegítteti is a szünetben a tar mister.

Nos, az a bizonyos ostor most nem akar csattanni. A NAV-Zsóry folytatja alattomos melóját a második etapban is, módszeresen rugdosva-faragva széjjel Eppelt és Lanzát, de a zöldfülű bíró nem fegyelmez. Végül aztán csak kioszt egy sárga lapot a rafkós matyó rajkó csatárnak, aki Maradonát játszva löbböl át kézzel labdát (az amúgy szokás szerint kriminálisan kifutó) Gróf felett, csodás mozdulat, a Pick Szegedtől bármikor elnézném ezt a kínai figurát egy Final Fourban, de ez még foci egyelőre. 10 percre rá újabb felháborítót kezel a skac, a junior bírónk nem meri leküldeni a pályáról. Nehogy má’ könnyű legyen az Élet Kispesten.

Rossi kezdi a cserewerklit, elsőnek Proszika érkezik (csodáltam, hogy nem kezdett, gyanítom taktikázott vele Marco kispadvezér, hogy majd a lefárasztott matyó védelemre küldje rá, s lőn) Kingecske helyett, és szoftosan kezd is felpörögni elöl a show. Többen körülöttem Eppelt tippelték lecserélendő arcnak, én azonban kitartok: tényleg nem megy ma a Marcinak, de a Vasas ellen is a végén villant a srác. Fenn kell hagyni! És igen!!! Érkezik a pontos beadás jobbról, Eppel emelkedik, üres a kapu azon jobb sarka, ahonnan az előbb még épp lehúzta Lanza szép szabiját az éber Tujvel, és most üres is marad az a sarok, mármint nem lesz tele Tujvellel, csak a labdával Marci bólintása után!!!! Eppel extázisban rohan ki a korzó felé, mi egymás nyakában, ha látna minket Faragó Richard riporter, élvezkedve ordítaná az éterbe trademarkos „óóóóóóóriássssssi”-ját.

Még 20 perc, nem igaz, közben Hanta átmegy önjelölt körkapcsolásba, kiderül, a Vasas ég Pakson, másodikak vagyunk, emberek!!!!!! A Hali meg ikszre áll a Vidi ellen, ekkor esik le, ha találnak még egy gólt, bakker, még a végén őszi elsők leszünk??? Most már én is üvöltök Pinokkió Janival, nem csak Ábel, ez nem jó ötlet amúgy az elmúlt egy hét torokállapota után, elég Horváth Charlie-ban tolom, de le van ****va. Rossi közben belekezd a Diego Simeonézásba, lehozza Eppelt és Lanzát, jön Bobál és Nagy Geri, csak gólt ne kapjunk, mert minden kreatív, gólveszélyes arcot lekap lassan a talján, bakker. De a Mezőkövesd felé mintha ma Nagy Viktor vízilabdakapus mutogatna, hogy „nem, ma nem, MA NEM…”, még Strestik is elhibázza a tőlünk kapott kapu előtti kavarodásbeli ajándéklabdát, ezt leszámítva Lovrics, az ősszel ihletett formát futó Endi és Kamber hibátlanul takarít, Filip is jól segít hátrafele. Elöl pedig Prosser parádézik, Koszta sem fárad, ha kicsit higgadtabbak vagyunk, le is rendezhetnénk az egész meccset, de nem, a mai nap izgalmakról szól.

Egészen a 93. percig. Akkor vége.

A Hali nem lőtt újabbat, maradtunk másodikok, jobb is így, ráadásul így is épp eleget foglalkozik majd velünk a média a télen, hogy összezavarja a srácok fejét. Bár ne lenne így, és maradhatnánk az árnyékban. A csapat meg együtt. De erről bővebben majd a hamarosan érkező szezonelemzésben.

Most legyen elég a vastaps, alattunk 10 sorral pacsi-rengetegek, Apu levadássza Kingecskét, tartunk tőle, hogy egyből hozza is haza zsebben őt a téli szünetre; Pinokkió egyenként ölelget mindenkit; Rossi mosolyogva integet; a trógerek ismét megööööőőőőőő-zik Pinyőt, aki egy kedves mosollyal sunyiban kiküld egy kabbe-jelet, hiába, tuskóból nem lesz intarziás műbútorasztalos termék, bárhogy is kenegetjük lenolaj kencével, ennyi. Ábel elfúló hangon rekedtre Darkozza magát, Hanta a hétfőt várja, hogy végre egyszer ne rajta röhögjenek Kispestiként a munkatársak, P. Salvatore barátunk elszántan tekint a jövőbe, és osztva Öcsém nézetét, „nem beszarni, ennek a csapatnak nagyot kell menni” ukázzal árazza be a tavaszt. Majd csöndben hozzáteszi: „ez lenne az első bajnoki címem, én pont lemaradtam a ’90-esekről„. Legszívesebben megölelném.

Nem tudom, nem tudom…nem beszarni… Én be vagyok szarva. De az, hogy nem a kieséstől, hanem egy rég ismeretlen érzéstől, az megfizethetetlen. Minden másra ott a Groupama Aréna. (Sajnos MK-nyolcaddöntőre is). De akárhogy is, srácok, 2011 óta nem volt ekkora őszünk. Akkor elbasztuk a telet. Most ne tegyük ezt meg. Csak ennyit kérek. meg egy szép tavaszt. Meg… Meg most állj le, RW. Szép volt, fiúk. Második hely. Gólaránnyal. Asszem még nem fogtam fel. Ejj, de rohadt messze az a tavaszi nyitány.

Ideje elzúznom aludni…