Újabb egy hónapot csaptak az európai közbeszerzési eljárás keretében megtendereztetett Magyarország-Budapest: Stadion építése című projekt Ajánlatok benyújtásának határideje alponthoz.
Eredetileg 02.06-ig lehetett benyújtani a pályázatokat, amit aztán módosítottak 03.14-re, de vagy biztos nem jelentkezett senki (tényleg mindenki elfelejtette, hogy épül egy stadion mifelénk?), vagy csak kevesen, és akkor nincs igazi verseny (hahaha).
A lényeg, hogy a legfrissebben módosított dátum szerint 04.12. az új határidő, ha valaki nagyon szeretne Bozsikot építeni.
Sommás összegzésem ennyi a tegnapi estéről. Ezen felül Kassai, jó szokásához híven, vétett ellenünk egy döntő hibát, ami miatt a mérgem nem csitul, de akkor is, ha egy félidőt ilyen szép pariban lejátszunk a lilákkal, mi a pékért kell már a második félidő elejétől kisszögletezni, illetve bekkelni a kapufánkkal a hátunkban? Persze lehet, hogy ennyit bírtunk, nem tudom. Nem tudom… “A második félidei visszaállás meghozta az eredményét” bővebben
Ha három kulcspillanatba akarjuk sűríteni az újpesti 1-1-et, akkor egyértelmű, hogy Zsótér gólját, Kassai hülyeségét és Dark bénázását kell kiemelnünk.
Ha pedig nem kulcsillanatokról beszélünk, akkor kopaszozni kéne, mert valahogy nem akart működni a játékunk, iszonyat beszariak lettünk a második félidőre. Pedig nem rossz ez az erőltetett 5-3-2, megadja a nyugalmat a kivárós focinkhoz. Csak nem kéne ennyire szétesni. “Zsótér, Kassai, Dark feat. KC & The Sunshine Band” bővebben
Kelly hősei, hülyemlsz, Soros György, van itt minden.
A szurkolók támogatják az MLSZ stratégiai céljait és eszközeit
– ezzel a címmel publikálta az MLSZ az elmúlt hetekben futtatott “kérdőívének” az eredményeit. Azért tettem idézőjelbe, és raktam át dőltbetűssé a kérdőív szót, mert ha nem teszem, akkor a bennem lévő szociológus spontán öngyulladásba tör ki.
A lényeg, hogy publikálták az “eredményeket” (l. a formázás okait fent) azzal a felcsapással, hogy a szurkolók támogatják. Tessék a 8. pont “grafikonjához” lapozni, hogy lássuk, mennyire:
Szövetségi aggyal gondolkodva a bekarikázott érték azt jelenti, hogy a szurkolók mintegy fele szerint a sportszerű szurkolás egyáltalán nem fontos. Ez például annyira találkozik az MLSZ stratégiai céljaival, hogy
22 forduló alatt 79 büntetést osztottak ki, összesen 13 millió forint értékben, és ennek csaknem felét (34 esetben) az MLSZ szidalmazásáért!
Ba-da-bammm-tssssssh – hallom a dob-dob-cintányért a háttérben vihorászó zenekartól.
Azt a részt most hagyjuk el, hogy a kérdőív olyan alapvető szakmai minimumnak nem felelt meg, mint
az összevethetőség, értelmezhetőség biztosítása, vagyis nem ártott volna valamiféle ellenörzőkérdéseket beletenni. Teszem azt:
nem (férfi? nő? nem mindegy); kor (fiatal? idős? nem mindegy); lakhely (nb1 közelében? alföldön, mindentől távol? nem mindegy); anyagi helyzet (egyáltalán van pénze a focira? nem mindegy)
aktív meccsrejárás? egyáltalán kitől akartak kérdezni? akik járnak meccsre, vagy akik járnának?
mivel biztosították, hogy egy szurkoló/érdeklődő csak egyszer töltse ki az ívet?
De tényleg, mit akartak egyáltalán?
(Azt pedig végképp zárójelbe, hogy már az első “grafikonnál” kilóg a lóláb. Itt az NN I. és az NB II. csapatszámáról kérdeznek, és a válaszolók 70%-a szerint a 10-12 kevés. Ismételjük át a címet: A szurkolók támogatják az MLSZ stratégiai céljait és eszközeit)
jegyek Újpestre // sajnabajna, ma ügyeletes vagyok, így amit ide szántam az aktuális napikispestbe, azt kivételesen főkereseti tevékenységként máshova írtam meg. A lényeg, hogy az MLSZ jegyrendszere (vagy az Újpest) bénázott egy hatalmasat a jegyekkel. A részleteket itt találjátok:
Bernd Storck (a haveroknak csak Strokk) kihirdette, hogy kikre számít az itthon játszók közül a vasárnap kezdődő telki edzőtáborban, és a listán ott találjuk Eppel Marcit is!
A többiek: Dibusz (FTC), Kovácsik (Videoton), Botka (FTC), Fiola (Videoton), Gera (FTC), Holman (DVSC), Kálnoki-Kis (Újpest), Kleinheisler (FTC), Lovrencsics (FTC), Németh (kakukktojás, mert az Al-Garafától jön), Vinicius (Videoton)
Vinicius ugyebár pénteken teszi le az állampolgársági esküt, szóval borulhat a Guzmics-Lang betonfal egy jó Vinicius-Kálnoki-Kissel is akár.
elindult az online jegyértékesítés Újpestre // figyeljünk oda, hogy a felújítás után megfordult a Szuszában a hazai és a vendégtábor helye! Szombatra két szektort nyitnak ki nekünk, nagyjából 1000 férőhellyel. A zsuga 1700, és már megvehető onlinenem hazai klubkártyával, tehát nem úgy, mint Felcsútra, ahol csak a vendégkártyát fogadták el.
fegyelmi bizottság 1. // azért csak kaptunk 150 ezer forint büntit Felcsútért (mint visszaesőt, szurkolóinak pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért, valamint szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet szidalmazása)).
fegyelmi bizottság 2. // a kétsárgás pirosat kapó Lovricot egy meccsre tiltották el. Ebben a bajnokságban először nem lesz kezdő, és először nem játszik végig 90 percet.
sípmesterek // Még tegnap blogot egyet az Öreg, benne egy elég jó résszel Andó-Szabó sporiról: 11 mérkőzés, nulla kispesti győzelem az elmúlt három évben vele. Statisztikusként nem is próbálok valószínűséget számolni, elég annyit látni, hogy nem mind a 11 meccset a Juventus ellen játszottuk idegenben.
miért kaptunk ki Felcsúton? // AZ ÉN HIBÁMBÓL!!! Tudtam, hogy otthon piros-kékben játszik majd a Vidi, tehát mi nem használhatjuk majd a piros-fekete mezünket. Azt is tudtam, hogy
sárgában // 2 meccs, 2 győzelem (Újpest 2-0, Diósgyőr 3-0, mindkettő idegenben) a mérlegünk.*
Igen, szólnom kellett volna előre, hogy egy ilyen fontos meccsen még véletlenül se e fehéret válasszuk. Bocsánat. Remélem nem az én lelkemen fog száradni a bajnokság.
jegyelővétel a Megyerire // kedd délután van, és az MLSZ rendszerébe még nincs feltöltve a meccs. Amúgy a Honvéd honlapja szerint pénteken 16-19, és szombat 12-15 között a Bozsiknál lesz elővétel. A jegyek ára 1700 forint.
új akadémia // EL-KEZD-TÉK! Ha minden igaz, akkor jövő tavasszal át is adják.
Annyira megnyomott a szombat, hogy muszáj volt valami jó fociélménnyel lehiggasztanom magam, így vasárnap reggel felcsaptam az NB3-mas menetrendet. ESMTK idegenben, áhh, BKV itthon, hm, érdekes. NB2? Na! Sori-Békéscsaba rangadó. Egy meccs, ahol nem kell izgulni, ahol csak focihangulatért (magyarfoci- hangulatért) megyek, más nem is kell. Így hát elindultam. “Dél-pesti focikalandok III.: Vasárnapi búfelejtő” bővebben