Egy, talán két tízperces időszakot leszámítva végig kontrollált meccset gyűrkőztünk végig tegnap este, és amikor már-már elhitte az ember, hogy a meddő mezőnyfölényen túl sajna más ma itt nem lesz, jött két fejes, Eppel meg Baráth, és mindkettő számunkra jól sült el. A Vasas pedig mindeközben lehetetlenmód győztes gólt rúgott a PácSó arénában – szóval ha olyan optimizmuspápa lennék, mint Hanta, már egész messzemenő következtetéseket vonnék le ezekből a történésekből, de mivel realista arc vagyok, maradjunk annyiban, hogy egyelőre tovább folytatódik a kispesti tavaszi menetelés. (!!!!!)
“Ideje lenne már a Tarantula vagy milyen koncertjeid mellett EL-meccsre is Bécsbe látogatnod, nem gondolod?” – utalt vissza kaján mosollyal találkozásunkkor a blogfőszerk a múlt heti DT-s kirándulásomra, szokásos alultájékozottságát villantva meg a kontinens keményzenei szcénáját illetően, és keresztelve át egy pókfajra svéd kedvenceim, de ezt se bántam, mint ahogy azt sem, ahogy a soproni pályára (MLSz-es jegyeink szerint a Képosztás utcai stadion gyepére) kifutó kezdőcsapatunk sárgában feszített. Mire okoskodva a többiekhez fordultam volna nagy meglátásommal, már megelőztek: előbb Hanta közölte, hogy eddig idén a két sárgamezes meccsünket (Újpest, Dió) mind megnyertük, majd a büfé felé császkálva Old Babar is ezzel az érvvel torpedózott meg, szóval sajnos nem én találhattam fel tegnap este a spanyol viaszt. De mondjuk ez kit érdekel, csak hozzon megint szerencsét a ’94-’96-os csereszerelést idéző színű garnitúra!
Rossi a múlt héten kipontozódó Holender helyére ezúttal az utóbbi hetekben hatalmas formát futó Zsótér Döncit nevezte, némi meglepetésre, így az apró energiabomba ezúttal védekezőbb mélységből indulhatott a támadásokba (sajnos ritkábban is, mint az elmúlt hetekben). A helyén támadt űrt a középpályán Nagy Geri hivatott betölteni, helyreállítva ezzel egy meccs erejéig a tavalyi szezon közepén megszokott Gazdag-Hidi-Nagy szűrősort. Más meglepetés nem volt, sem az összeállításban, sem a csapat játékában: Lovrics és Kamber Botival kiegészülve biztosított hátul, a két védelemszélt Zsótér és a csöppnyi Uralkodó oldották meg, előbbi vállalhatóan, utóbbi megint kalapemelésre késztetően, néha akkora visszafutásokkal szerelve a Hali támadókat, hogy Apu, ha látja, otthon valószínűleg körbecigánykerekezi Wekerlét.
Középen az említett régi-új középpálya dolgozott becsülettel, de sajna kicsit haloványabb volt a kreativitásfok a szokottnál (is). Hidi elég hamar átállt a védelmet átívelve áttörni próbáló löbbölt indításokra, a második félidő közepéig kevés sikerrel; Geri és Dani sokat futva fogcsikorgattak, de építkezésre ezzel párhuzamosan nem maradt sok erő. Lanza sajnos nagyot halványult elöl, és Marci is szürkének tetszett az első félidőben, de ezen nem aggódtam, őt csak hagyni kell, aztán egyszer csak…
Az első 45 perc tehát elcsordogált, 7:2-es kapuralövési aránnyal IDE, nem semmi, igaz a legkomolyabb helyzet pont a Hali egy fejese volt, amit a Tóth Iván kiszőkített mosómedvéjét a homlokára felheggesztő Gróf Dávid védett bravúrral. Fölényünk már-már nyomasztó volt, amit kisMészöly a második félidőben egy szétfaragó ótvartaktikával próbált ellensúlyozni, belőlem néma utálkozást, a mellettem második sörét fogyasztó Ábelből keményebb verbális inzultusokat is kiváltva. Sajnos attitűdünkben nem társult mellénk Erdős, aki extra színű zokniban csak vizuálisan büntetett, a valóságban Hali játékost nem, eleinte mezőnyben tévedgetve ellenünk, majd a félidő derekán King kiugrásakor, tizenhatosra betörésekor majd nyilvánvaló fellökésekor már szemet szúróan ziccerben sem… Itt már én is elposszantam, de nem tudtam überelni az alattam felhangzó elkeseredett, ám megkapóan őszinte orgánumot: “Erdős, azt a rózsaszín sportszárú k…. a….at“.
Szépen csörgedezett hát a meccs elfele, és hiába volt egyértelmű a dominanciánk a (valamelyest helyzetek terén azért felzárkózó) Hali ellen, ez eredményben nem mutatkozott meg. Sőt, a 16 éves csodafegyver bevetésével a Hali még a jobbszélét is felgyorsította az utolsó negyed órára, amiből majdnem gond lett, nem sokkal később egy középre ívelést, majd fejest Geri például a gólvonalról fejelt ki (ennyit a sokak által sokszor megtalált Gergőről, észrevétlen sokszor, ám kulcsember, most is, ha ő nincs, nincs semmi…).
A hit belőlem is fogyott már ekkorra, de valahol azzal biztattam magam: van még egy csapat az utóbbi években Európában, amit 1995 óta szeretek, és akinél nagyobb lúzer kevés volt sokáig, aztán az utóbbi szezonokban az a gárda mégis pont az ilyen meccseket húzza be, végigküzdi-szenvedi a 90 perceket, majd bepasszíroz egy gólt a végén. És idén mi hányszor csináltuk ezt meg? Vasas, Mezőkövesd, Debrecen… Bakker, és ha ez egy ilyen idény? Hátha…
De nem, nem és nem, lövésekhez ritkán jutunk, már Hidi próbálkozik húszról, de gyengén, vagy Eppel fejel fölé, Király minden szögletünknél integet a bírónak, hogy ki lökdösődik közülünk benn, akkor is ha igen, akkor is ha nem, ezt ismerjük… “Király te mackógatyás vén hülye, a Fradi ellen hármat potyázol, ellenünk mindig szárnyalsz, rohadj meg” – hőzöng valaki mögöttem, Ábel rimánkodik és forrong egyszerre “Gyűlölöm a Potyamackót, de ha beszív egy szánalomgólt a végén, akkor megbocsájtok neki mindet“, de egyelőre nem nyúl mellé a veterán cerberus, nincs páncélmellény, ellenünk sosem…
Néhány perc van már csak hátra, megint jövünk előre, Zsótér, Lanza, Hidi, Zsótér… add már be… és száll befele a labda, a szürke mackógatya parallel pályán repül el a másik irányba, Eppel ugrik, mi is a vendégben egy emberként, de mire földet érünk, a labda csak a kapufán, és kifele pattan, nem hiszem el, ilyen nincs, de valami van, mert tumultus van, aztán hálót ér a labda, semmit nem látok, mi történik, hátulról érte, kívülről, vagy benn van ez? “BENN VAN!!!” ordít valaki mögöttem, aztán egy nagy kollektív GÓÓÓÓÓÓL rikoltásba fullad a vendégtábor, Ábel félig a nyakamban, én már majdnem ráesek félig földet fogva az egyik lábammal, olyan performansszal, mint a Hóbortos hétvége Bernie-je, de ezt most magasról lesz..om, nagy nehezen felállok, Ábel már a Trógerekkel ölelkezik, Hantát nem látom, szerintem lement a megfázását sörrel gyógyítani, amit amúgy mára én is sikerrel elkaptam, de most a Honvédért mindent… Hihetetlen percek…
Aztán még 2 infarktusminuta, mert a Hali mindent egy lapra tesz fel, egy újabb beívelés, Boti hazafejel, de át Grófon, nem hiszem el bazmeeeeeeg süvölti mellettem Ábel, nekem nincs hangom már ehhez, csak befele sírok, mert közben jön a hír, hogy 1:1-gyel áll a Vidi-Vasas, és megint elbénázzuk, ne….ne… De a labda a kapufán csattan, majd hullik vissza a mezőnybe, Gróf feleszmél és vetődve oldalra teszi, Boti végre felébred és kisuvasztja a tizenhatosról, hármas sípszó, vége, ez mi volt, nem tudom, közben Hanta és Ábel felváltva üvöltik a fülembe, hogy a Vasas nyert ‘csúton, “Vezetjük a tabellát bazmeg!!!!!!!!!!!!” ordítja valaki, de olyan, mintha Ozric Tentaclest hallgatnék bespacecake-ezve az Amszterdami főtéren, nem fogok fel semmit.
Közben Király elvonul a tábor előtt, és már nem “nyugdíjas” már nincs “rohaggymeg“, ellenben “Ki-rály Ga-bi, Ki-rály Ga-bi“, a vén mackóalsó megfordul és mosolyogva megtapsolja a Tábort, kötelező “Leg-jobb-hely Szom-bat-hely“, szürreális percek, aztán kijön a csapat ugrálni elénk, középen a csöppnyi Kinggel, Hanta elkezd hülyeségeket beszélni egészen hazáig kb., arról, hogy jövőre a BL-döntőben kit akar ellenfélnek, nem normális, de már én is csak mosolygok.
Tovább folytatódik tehát az őrült vörös-fekete tavasz, nem tudom, meddig tudjuk ezt még húzni, de most már menni kell, beamfetaminozva, előre, hogy szakadék, vagy cél vár ránk, majd elválik, de addig is minden percet élvezni kell, pályán, lelátón egyaránt. Most pedig elmegyek egy teáért, mert kedden újabb komoly bevetés vár, amit szintén helyszínen kell végignézni. (És valaki szóljon Tamarának, hogy nehogy mosodába küldjék a szombati mezeket, kedden is sárgában toljuk, stimmit? :) ).