Kamber bedobásakor szerintem már csak néztem, de nem láttam a meccset. Minden megszűnt körülöttem, csak az utóbbi 25 évből jól ismert üres keserűség köde ereszkedett rám a kispesti estében, a bizalom utolsó kis csalfa szikráival, amik úgyis elhalnak, mert mindig elhalnak az Ady Endre út végi szürkületben. Aztán Eppel csúsztat, valaki (most már tudom, Lanza) ugrik középen, a labda hullik, én rohanok végig a korzón vissza a többiekhez, ott mindenki egymás nyakában, valamit üvöltök, de nem csak én, mindenki körülöttem… hova lehet ezt az idényt még fokozni?
De kezdjük az elején…
A Paks elleni 3 pont után a hátralevő 6 meccsre magamnak készített kis pesszimiska gyorskalkulációmban, megmondom őszintén, csak egy tuti 3 ponttal számoltam, és az a mai meccs volt. Hiába nem megy nekünk általában az ún. kiscsapatok ellen, az idei nem egy átlagos idény, idén nincs „általában”, szóval nincs mese, kell a 3 pont, mert fogunk még hullajtani (lásd az utóbbi hetek besült túráit).
Hogy a csatára kellően felkészüljek, kora délután felcsorogtam a Várba a HM-be egy kis bemelegítő előadásra a Vörös Hadsereg Sztálin nehéztankjairól és nem túl dicső kalandjaikról ÉNy-Lengyelországban, de igazából már ott is a saját Vörös Hadseregemen járt az eszem. Sokat mondjuk nem kellett várnom, hamar eljött az este fél 6, mikor előbb a jegyért elcsullankodó Fatert, majd a kocsit is lerakva felszedtük a Hanta-Ábel duót a sorompóval szembeni trafik előtt, utolsó Kőbabáik közepette, és irány a törzshelyünk.
A korláthoz érvén meglepő kezdőcsapat futott ki a szemünk előtt a gyepre: Lovresz, Hidi padon se, Holender azért ott, kezdő viszont Nagy Geri, Koszta, Bobál és Vaszke (!). Bejött hát Hanta beharangos kérése, és a Mister felkavarta az utóbbi hetekben (hónapokban) állóvízzé váló kezdőt, ebben most (pedig nagy kritikusának számítok) én is csak dicsérni tudom. Ábel és Gyuri mondjuk jajongtak egy sort Vaszke látványától, de hát szurkoljunk.
Az első percek rögvest felvázolták a következő 2 óra meccsképét. Egy gyirmóti szabadrúgást leszámítva csak az utóbbi hetekben megszokott, korlátozottan ötletes (értsd: kilátástalan) ám domináns kispesti támadássorozat, pár percenként egy-egy helyzetszerűséggel. A gólveszély azért ma nagyobb volt a rosszabb napjainkon látottaknál, főleg a félidő vége felé pörögtek fel az események. Addig csupán egy-egy kósza Lanza ollózás-szerűség, vagy védőbe vezetett labda okozott kisebb izgalmakat, ám ekkor jött Eppel talpalt gólja (vagy most Bozsikot hallgatva az M4-en, magas lábas gólja, ne máááár), melyet nem ad meg a meccs előtt illogikus szigorkoktélt toló derék Szőcs; majd a jogos tizi. Itt Bori ne tudom mit reklamált, komolyan nem értem…; a másik epic jelenet az volt, amint Kamber és Vaszke viszik el Lanzát a labda és Eppel közeléből, nehogy eszébe jusson valami hehe. Szóval tizi, amit Marci biztosan bever az idétlenül ugráló Nagy Sanyi mellett, ám a bíró szerint a lövés előtt Kamber befutott (?), Szőcs ismételtet (elmegy a pékbe), Marci meg sajna nem Szabó Tibi 2007-es MK-döntős neuronjait hordja a fejében, mert ismétlésként az eldőlő Nagy Sanyiba lő.
BÍRÓZÓS OFFTOPIC ON:
Mi ez a bíráskodás ma és tavasszal? Nem vagyok híve az osti összeesküvés-elméleteknek, de kezd már kissé sok lenni a bosszantó ítéletek száma (Fehérvár, Újpest, Sopron…). Sose túl szembetűnően, de azért annyira mindig ott vannak ezek és akkor érkeznek, a lélektanilag legkellemetlenebb pillanatokban, amikor a legrosszabb. És amikor a legjobban meg tud ütni egy erőn felül teljesítő csapatot lelkileg. Most akkor ez mi?
Rossz nyelvek szerint az MLSZ egyértelműen a tőkeerősebb (MU-HA-HA), várhatóan csapatát nyáron tovább erősíteni képes Vidit vagy Fradit látná szívesen a legrangosabb kupasorozatban minden évben. Hisz a vezír is megmondta… Nos, a Fradi idén kiszállt, marad a Vidi. Erős kijelentések ezek, és én sem gondolom, hogy a bírókat itt felülről irányítják. DE. Van tudatalatti (vagy tudatos) szervilizmus is. Nos, én ettől félek.
A b) verzió jóval prózaibb. Jött ma egy beugró szerencsétlen, aki túlgondolta a szerepét, és minőségben még a halovány hazai bírói kar színvonalát is alulról verdesi. Ő ennyit tud, ám ezzel ma majdnem tönkretett egy idényt.
BÍRÓZÓS OFFTOPIC OFF.
Szőcs spori tehát megszínezte rendesen a félidő végét, még belőlem is előhozva a korcsmai hőzöngő brokkolit, majd Grófnak kell bravúrt hoznia, hogy ne legyen még nagyobb baj. Szünet. Hát, nem így terveztük, az biztos.
A pauzában kínunkban szórakoztatjuk magunkat régi szofoklész meccsek felelevenítésével, Hanta ilyenkor mindig előveszi a Szolnok elleni 2011 tavaszi 0:0-t, és ha már Szolnok, valahogy eszünkbe jut Fedor Ottó, aki Öcsém szerint ezzel a névvel rejtő hős is lehetett volna (ehhez képest csak kiesett velünk 2003-ban). “Valóban” – kontráz Hanta – “Elnézést uram, a késemért jöttem. Nevem Fedor Ottó”. Közben felmászik mellettünk a kispadról az egyik melegítős ismeretlen olasz, „ez lenne a video elemző?” kérdem, „addig jó, míg nem tudjuk”, ritörnöl Hanta, sírok.
Fedor Ottó végül nem tűnt fel a Bozsikba a kését keresve, mi annál inkább nyúltunk volna a saját bicskáért, ugyanis a saját ostobaságaitól és a mocskos csaló kórusoktól teljesen összezavarodó Szőcs sporttárs kezéből teljesen kicsúszik a meccs. Még jó, hogy nem durva az összecsapás, csak a gyirmóti időhúzások okoznak idegbajt a lelátón, de az is éppen elég. Rossi frissít, Koszta és Vaszke lejönnek (szegény Vaszke az egyetlen értelmezhető sprintjét pont a lejövetelekor produkálja…imádom), Holender és Gazdi be. Előbbi ma egész jókat tol (utóbbi meg egész rosszakat), rögvest bemutatkozásként remek kényszerítő, majd kulcspassz Zsótérral/Zsótérnak, később hősies szerelés a térfelünkön. Van tehát minden, mint az Orosz Pál orcájával fémjelzett klub legendás kolbászában a közmondás szerint, csak az nincs, ami a legjobban kéne, hiába énekli a lelátó elkeseredve minden pontrúgásunknál az „Egy kispesti gól” helyi slágerét. Nem, nem jön az a kispesti gól.
A Mister a végén átáll 4-4-2-re, kisBobál le, Balázs Zsolt pedig előre osonkodik alibizni, 80. perc. Lassan mindennek vége, szorul össze a szívem, a múlt heti fiaskó után a legverhetőbb ellenfél elleni botlással végleg magunkra oltjuk a villanyt. Szép csöndben, szó nélkül elsomfordálok a többiek mellől, ugyanis már a 60. perctől sasolom az oldallelátó legszélét, ahova anno a közig szakvizsgára készülésem alatt vonultam el tanulni egy szünetben 2013-ban, Hanta nagy dévajkodását váltva ki, de a vizsga sikerült, és a Honvéd is nyert azon a meccsen. Hátha most is bejön, basszus.
Önkéntes száműzetésem úgy fest, nem segít. Hiába táborozunk le az uccsó 10 percre a gyirmóti tizenhatos elé, nincs áttörés, robotpilótán, hörögve jön előre a csapat, mint Radnóti Razglednicáiban a véreset tajtékzó ökrök, de semmi, Nagy Sanyi ihletett formában véd.
KAPUS OFFTOPIC:
Továbbra sem értem, miért a rutinos, és viszonylag jól kijövő Nagyot kellett leselejtezni a jelenlegi két, erősen középszerű cerberusunk mellől. Gróf emberileg egy czukk, Kemi is az volt, de elképesztően bizonytalan megoldásai vannak az amúgy remek bravúrok mellett. Nagy ugyanakkor ma eddig meccset hoz a Gyirmótnak.
KAPUS OFFTOPIC lezárva.
Ihletett forma, nem túlzok. A 90 perc letelte előtt, majd után kétszer ment vetődve a gólvonalról, minden szögletet kiüt. Véresre karmolom a combom a farmerban a zsebemen keresztül. Szöglet megint ide. „Doni, tekerd be jól. De ne így bazmeg”- bőg mellettem egy elkeseredett harcostárs a korzókorlát legszélén, de Nagy elől a laposan beszerencsétlenkedett labdát valaki kirúgja. Újabb szögi. „Na, Doni, még egyszer, de ne úgy, mint az előbb!” érkezik az ukáz, most jó is a korner, de Nagy megint kikapja a léc alól. Most Lanza ível be a másik oldalról, mindenki fölött átszáll érintés nélkül…kapufa BAZMEG.
Vissza kéne mennem, hiányoznak a többiek hülyeségei, szar így egyedül, de kitartok. Mennyi lehet hátra a jelzett 6 perc pluszból? Szinte semmi. Bedobás. Kamber lódítja meg. Emberhez, Gyuri…. Na….! Eppel emelkedik, csúsztat, Nagy most az egyszer megtorpan, a jó öreg Tóthiváni antikijöveteli iskola csak nem múlt el rajta nyomtalanul, Lanza emelkedik, fejel, a labda hullik, benn van??, BENN VAN!!!!, “megadja ez a szerencsétlen???”-ordítja mellettem a bőgő kollega, de látom, IGEN, középre mutat a fogalmatlan bíró végre, ezt nem lehet elvenni, Lanza félmeztelenül robban ki a tumultusból, üvöltve rohanva el a Korzó előtt, a kispad előtt omlik rá mindenki, Vaszke, gyúró, orvos, csapat, én rohanok vissza a többiekhez a Korzón, Lanzával párhuzamosan, csak 10 méterrel feljebb, a torkomban egy pici gombóc, mire visszaérek a helyünkre, ott már káosz, Gyuri úr felajzott viking hadvezérként üvölt egy helyben állva, olyan a hangja mint egy kamion dallamkürtjének (asszem beszartam), Ábel-Fanta-Öcsém egy Laokoón csoport, hát én is felugrok a kupac tetejére. „Húsz éve nem sírtam de ennél a gólnál könnyes lett a szemem”-közli Pinokkió Jani élő korzólegenda alattunk 3 sorral, olyan hangon, mintha a híreket olvasná be a Híradóban. Sírok, majdnem. Tényleg.
Fatert összeszedjük lenn öregBabarnál, Apu ugyanis babonapápa, minden meccsünk utolsó 8 percéről elmenekül a bolt elé. Mondanám, hogy micsoda baromságai vannak, de aki végigolvassa a posztot, nyugodtan fejbe somna, hogy „Apja fia”. Végülis, most nekem is bejött.
Most viszont befejezem a posztot, tolok egy kanál repcemézet a szublimált hangszálaim helyreteendő, és elhúzok aludni. A torkomban a gombóc egyelőre bennmaradt, és nagyon, de nagyon remélem, hogy még 4 hétig így tesz, mielőtt kijön. Mert ki fog jönni. Hogy szomorúságomban, vagy másért, arról majd a következő hetek döntenek. Addig viszont Hantával szerintem holnap lenézünk a Balatonfüredi Szívkórházba, hogy van-e egy szabad szobájuk. Kivennénk május 27-ig.
Tévével.