Ízlelgessük nyugodtan a fenti címet, nyammogjunk rajta és dőljünk hátra elégedetten estig a kis fotelunkban otthon, mert ez még mindig egy összehasonlíthatatlan érzés. Ma este elindul az NB1 új idénye, és a csúcsmeccs az ugyanúgy a Bozsikban lesz, mint 1991 augusztusában az akkori első fordulóban, amikor a Győri ETO-t fogadta a regnáló magyar bajnok; most egy másik nyugati csapat, a Hali jön, de a BAJNOK és a stadion ugyanaz, és már alig várom a kezdő sípszót!
Elképesztő ez az egész. A végigstresszelt májusban nyilván arra sem volt időnk, hogy ebbe belegondoljunk, de most itt állunk benne. Hogy a Vidi elleni kupadöntő hiába ért véget, az a meccs nem egy estére, hanem egy évre szólt. A magyar bajnok most 365 napig a KISPEST, a HONVÉD, a serlegen ott lobog még hónapokig a vörös-fekete díszszalag (és Hemy plüssoroszlánja, haj-jajj), a képzeletbeli magyar focitrónon most egy évig a kispesti oroszlán üldögél kéjes mosollyal fogyasztva 1909 gravírozású korsójából kedvenc kölessörét, és fogadva az előtte hajbókoló Üllői úti hendikepes sas(papagáj), a Kovács Zoli által előrelökdösött sóstói hableány meg a “Jövőre” feliratú nyakörvben hörgő lila bulldog hódolatát. Szegény cívisek most be sem fértek az audenciára, nekik Herczeg Bandi grillez valami jóféle toros tálat a királyi palota előtt. Az oroszlán pedig csak kegyesen mosolyog. Ez van, mit csináljon? Ő lett a király.
Ki kell élvezni ezeket a heteket, az biztos. Kispestiek vagyunk, tudjuk, mennyire törékenyek a szép periódusok, mint az álmok (bár most lehetetlenmód valóra vált a legnagyobb). Épp ezért a jövőn való görcsölést továbbra is meghagynám a nehezebb időszakokra, nem véletlen nem írtam az elmúlt hetekben nagyon posztot (igazából persze a fő ok a rengeteg meló, de publicisztikailag ez itt most jobban hangzik), én továbbra is robotpilótán vagyok, hetek óta, ha eszembe jut a Honvéd, mosolygok szélesen, szemben az elmúlt évekkel, amikor ha valaki kiejtette a Kispest szót, nem is feltétlen a csapattal kapcsolatban, hanem a kerületre utalva, már akkor is keserű lett a szájízem. Hát most nem…
Úgyhogy ma este szépen, korán felkerekedünk családilag, és irány a Bozsik-stadion, végig akarom nézni az egész bemelegítést, mint gyerekkoromban, sétálgatni akarok a sporttelepen, beszívni a bajnokcsapat szót suttogó levegőt a várhatóan kellemes estében, mélyeket fogok lélegezni és csak lebegni 2 méterrel a talaj fölött.
Hát, ilyen beharang lett ez most, nem taktikázós, nem rágódós, nem technikázós, nem összeállításon gondolkozós. Nyilván lehetne olyan is, polemizálva azon, hogy EvdM marad-e az ál-5-3-2-nél, mint Beer-Shevában, vagy igazak a pletykák, hogy ez csak ideiglenes megoldás volt arra az egy(-két) meccsre… hogy vajon Rossival szemben ő pihentet-e a fontos szerdai meccs előtt, és rotálja a kezdőt, vagy ugyanúgy 14 arccal akar végigmennti az éven, mint az elődkopasz… hogy Pölő jó volt-e avagy sem… hogy Bobál miért szorult ki… hogy Baráth jó e középen a 4-4-2-ben… hogy hogy áll Holender bokája… hogy ki lesz az az 1-2-3 ember akit Hemy még elad nyár végéig…stb. De egy ilyen ünnepi idény előtt, mint a mostani, nem tudok, és nem is akarok mást írni.
Úgyhogy remélem, amint este 20.28 perckor a két kezdőcsapat feltűnik a Bozsik játékoskijárójában, egy Kanyar feat. Tribün koprodukciós öblös BAJ-NOK CSA-PAT, BAJ-NOK CSA-PAT kórus dörren majd meg a kispesti éjben, ami alá a Korzó is serényen odatercel Pinokkió karmester utasításai nyomán. Csodás perceket, napokat, hónapokat élünk most át, szóval azt mondom, ÉLJÜK IS MEG e pillanatokat, legyen jutalomjáték ez az egész szezon, ahogy az volt az izraeli út is. Szép évet magunknak!