- Tizenkét forduló után négy csapatnak is nullás a gólkülönbsége – közte nekünk és a Diósgyőrnek.
- A Dió meccsein 44, nálunk 40 gól esett, vagyis a két legtöbb gólos csapat játszik ma egymással.
- A Debrecen ugyan most nagyot fut, és igazából ide kéne számolnunk, mégis: a negyedik és a kilencedik hely között négy pont van, szinte nulla gólkülönbség, vagyis idén hamar kialakulni látszik valamiféle középmezőny.
- Ennek lenne jó minél előbb az élére kerülni.
Kábé az van, amit a líd pontjaiban összeszedtem. A Videotont és a Fradit most nem lesz egyszerű, a Haladás, Mezőkövesd, Balmaz lerendezi egymás között a kiesést, vagyis ez az év a nyugalomé, bármit meg lehet csinálni, bármit ki lehet próbálni, mert ha minden így megy tovább, akkor huszonegy forduló múlva valaki megpörgeti a rulettet, és ahol a golyó megáll, ott végzünk, ott végez az Újpest, a Paks, a középmezőny, benne a Diósgyőrrel.
De mire is gondolok. Nem egy odadobott bajnokságra, mert olyan nem létezhet, hiszen célunk csak egy van, ahogy az induló is mondja, meg ahogy Hemingway: Európa. Lassan többször adta elő az utóbbi években, mint Varga Miklós.
A lényeg, hogy az NB I. a középcsapatok bajnoksága lett, és ami korábban érdektelen lötyögés volt a hat-tizedik hely között, az most a bronzért megy és a nemzetközi kupaindulásért. Megjegyzem, továbbra is tartom, hogy tavaly – bár tényleg mi voltunk a legjobbak – a középcsapatok között lettünk a legstabilabbak, és így nyerhettünk bajnokságot. Nem nekünk szégyen ez, hanem a többi jól elköltött milliárdra bemondott célnak.
Félek, idén a legjobb középcsapat címe a bronzra lehet elég, viszont azt kutya kötelességünk minimumprogramként belőni. Lehet akár úgy is fogalmazni, hogy a legerősebb nem pártcsapat címe felér egy erkölcsi bajnoksággal, de ezeket a lózungokat most hagyjuk, mert akkor hamar eljutnánk a gondolatig, hogy az Újpest oda-vissza a magyar bajnokság.
Megint elkalandoztam, vissza a fősodorba: címvédőként meg lehet elégedni legerősebb középcsapat címével? Nem, de minden máshoz bravúr és a véletlenek szerencsés összjátéka kéne (l. még a Fradi sem nyerhet Felcsúton), míg a legjobb középcsapatság rajtunk, a mi minőségünkön múlik. Ha EvdM összerakja a csapatot, ha kihozzuk magukból azt, amit tudunk, akkor a cél reális; ha nem, akkor marad a vagyunk annyira erősek, hogy lendületből ne essünk ki világérzés.
Lement tizenkét forduló, és valami ilyesmire jutottam. A Diósgyőr például és nagyjából arról fog szólni, hogy nekifussunk annak a hétről-hétre tartó küzdelemnek, ami során minden ellenfél nehéz lesz, mindenki ellen nagyon oda kell tenni magunkat, és ha megfelelő százalékban győzünk, akkor a végén jöhet a boldogság. (Jó, most nem mondtam valami nagyot, a bajnokságok pont erről szólnak és így működnek – újra feltaláltam a sorozat fogalmát.)
Inkább a különbséget érzékeltessük: a Diósgyőr az utóbbi években minden bajnokságnak úgy fut neki, hogy valahol a dobogó és az ötödik hely környékén végezne, plusz a kupában a lehető legtovább. A Diósgyőr és a nemzetközi kupákban induló csapataink között csak annyi a különbség, hogy a Diósgyőrben nem augusztus, hanem szeptember elején tesznek le a nagyobb tervekről.
Fura életük lehet. Jó rajt, pár győzelem, az ötödik-hatodik forduló környékén dobogó, aztán hirtelen jön pár vereség sorozatban, és hiába a jó keret, kilátástalanság télig, majd a kötelező erősítés, azonnali besülés és további kilátástalanság májusig, hogy júliusban újra indulhasson a verkli. Diósgyőrinek talán augusztusban lehet jó lenni, és ha akkor nem gyűjtenek össze elég pontot, akkor év végén jön a nagyon nagy baj. Mondom ezt minden szívatás nélkül, arrafelé ez a mindennapok (mindenévek) valósága, ha bevallja valaki magának, ha nem.
És akkor itt és most lesz vége a posztnak, egyrészt mert háromnegyed tizenegy van, és lassan indulunk Debrecenbe; másrészt mert valamiféle másnaposság is bujkál bennem a tegnapi, nyolcvanadik (egy kétszer negyvenes ikerpár) születésnap megünneplése okán; harmadrészt ebédelni is kéne valamit, ha már estig nem nagyon lesz lehetőségem enni. Nem volt ez a reggel végiggondolva, szóval maradjunk annyiban, hogy lett egy poszt torzóként, amit lehet majd kibeszélőnek használni.
Egyébként meg kezdőt tippelni csak illenék, ha már Kamber visszatér, hogy megbontsa a középpályát, de akkor legyen, a játék kedvéért:
Gróf – Latifu, Lovric, Baráth, Bobál(!!!) – Kamber – Nagy Geri(!!!), Gazdag (Holender), Banó-Szabó – Eppel, Lanzafame
~o~
ui. // a középcsapat címke 2017-re tartalmát veszítette, sőt, valahol érdemmé vált legjobbnak lenni közöttük – a Videoton és a Fradi mögött. Idővel majd elmúlik, és akkor a középcsapat újra a Diósgyőrt meg a Haladást fogja jelenteni, amikor minden-mindegy meccset játszanak Pakson.
