Az a csomó egész pontosan négy, mégpedig a négy legfontosabb:
- a szerzett pontok száma;
- távolság pontszámban az aktuális elsőtől;
- a lőtt és a kapott gólok száma.
A posztban megmutatjuk, hogy milyen mutatókban különbözik, és milyen mutatók mentén hasonlít a tavalyi és az idei bajnokság, majd kísérletet teszünk arra, hogy elmagyarázzuk, bármi hasonlóságot is találnánk, az a múlt rossz értelmezése miatti kifacsarása a valóságnak.
A pontszámok
Pontszámban eggyel jobban állunk idén, mint tavaly – ez a tény. Akkor 5-3-5 volt a győzelem-döntetlen-vereség mutatója, most 5-4-4. A nagy kérdés, hogy EvdM-ben és csapatában mennyire van benne a következő 20 forduló tavalyi 15-2-3-as brutális eredménysora? (Összes vesztett pont az első 13 fordulóban: 20; az utolsó 20 fordulóban: 13.)
Ennyire magasra tett lécet nagyon kevés csapat ugrott meg egyáltalán az utóbbi időben, és az NB I-re inkább az a jellemző, hogy ha egyszer összejön, akkor utána nagyon sokáig a közelében se semmi. Két éve a Fradi ment hatalmasat és állt 20 forduló után 17-1-2-vel, hogy egy évvel később egy szerényke 8-7-5 jöjjön csak össze.
Az 5-4-4 19 pontot jelent, ami az összes megszerezhető 39 pont 48,72%-a. Ez a teljesítmény tavaly év végén a negyedik Fradi (52) és az ötödik Paks (45) közé lett volna elég; tavalyelőtt pedig az ötödik Haladás (50) és a hatodik Újpest (46) közé.
Ponttávolság az aktuális elsőtől
Ahogy idén, úgy tavaly is a 13. forduló után álltunk legmesszebb az első helytől. Akkor 10, idén 9 pont a távolság, vagyis bőven belátható, hiszen három meccsnyi pont mégis közelebb van, mint négy.
Az összehasonlításhoz azonban hozzátartozik, és így talán jobban megértjük a valóságot, hogy tavaly hat forduló alatt dolgoztunk le 10 pontot, és álltunk a téli fordulónál hármas holtversenyben az élen. Azonban mindez teljesen valószínűtlen történet, ilyen tényleg csak ezer évente egyszer történik meg egy bajnokságban. A hat forduló az 18 pont, ennyi idő alatt egyszerűen képtelenség ledolgozni 10-et valamiféle hihetetlen szerencsés sorsolás és keresztbeverések nélkül.
A tavaly vezető ötös a 14. és 19. fordulók között:
- Vasas // 1-3-2 9-8 6 pont
- Videoton // 3-2-1 10-4 11 pont
- FTC // 2-2-2 9-9 8 pont
- Haladás // 1-2-3 6-8 5 pont
- Honvéd // 5-1-0 12-3 16 pont
Valamiért az az érzésem, hogy idén nem fog menni, de persze ne legyen igazam. (Haladás, Diósgyőr, Paks, Vasas, Gyirmót, Kövesd vs. Balmaz, Felcsút, Újpest, Kövesd, Debrecen, Paks)
Lőtt gólok
Az egyetlen mutató, amivel nagyjából elégedettek lehetünk. Nem szórjuk meg az ellenfeleket, cserébe mindig lövünk gólt, és általában kettőt. A grafikon eredménysora szépen, monoton nő, nem laposodik el, nincsenek benne nagy megugrások, kicsit már-már unalmasnak is mondható.
Kapott gólok
Azonban, hogy visszacsatoljak az előző grafikonhoz: amíg tudjuk hozni fixen a meccsenkénti nagyjából két gólt (egész pontosan: 1,62-t), addig jó lenne leszokni arról, hogy ugyanannyit be is kapunk (egész pontosan: 1,69-et).
És itt van a félelmetes különbség a tavalyi és az idei év között, miközben látjuk, az NB I-es eredményességre nézve pont ugyanott állunk.
Ne feledjük, a tavalyi első 13 forduló csalóka volt, az azt követő 20-ban lettünk igazából bajnokok.
Tehát ne hallgassunk azokra, akik azt mondják, semmi gond, tavaly se volt jobb, mert ez egyszerűen több ok miatt sem igaz:
- a 48,72%-os teljesítmény évtől függetlenül gyenge, és csak a furcsa magyar bajnokságnak köszönhető, hogy a tizenkettes mezőnyben egy feles alatti mutató elég lehet az ötödik-hatodik helyhez;
- tavaly ilyenkor már bekaptuk az egész éves gólmennyiségünk felét; miközben idén nem érezni, hogy alakulás lenne, a kapott gólok száma épp meredeken emelkedik;
- mennyi az esélye, hogy összejön még egy akkora körbe- és keresztbeverés, mint tavaly, ráadásul úgy, hogy mi ebből kimaradunk?
Összefoglalva az van, hogy
tavaly ilyenkor elkezdődött valami, ami abszolúte független volt mindentől, amit átéltünk az elmúlt húsz évben. Miközben mi senkivel sem foglalkozva levágunk egy hatalmas sprintet, addig a többiek bukdácsolnak, és a végén mit láttunk? Nekünk lett a legtöbb pontunk.
Nem fogom megkönnyíteni a helyzeteteket, mert ugye eddig arról volt szó, hogy mennyire rendszeridegen volt a tavalyi év, és mennyire normális az idei a kispesti terminológia szerint, miközben nagyjából pont ugyanazokat a számokat sikerül hozni – két eltérő futballfilozófia mellett.
A különbséget azonban ne itt keressük, hanem a bizalom kérdéskörében. Amíg Rossiban tudtunk hinni, és tavaly ilyenkor már simán dobogóról álmodoztunk, (ami elég nagy dolog egy majdnem kiesés és egy nyolcadik hely utáni őszön;) addig most nincs meg bennem a bizalom, hogy EvdM képes lehet összerántani a csapatot, és levágni egy 48,72%-nál azért erősebb pontarányt hozó húsz fordulót.
A dobogóhoz idén sem kell sok, alig tíz százalékkal megy előttünk a Debrecen, de jobb ha tudjuk, ezek a tíz százalékok éves szinten tíz pontot jelentenek, ami azért nem kevés. Pont a tegnapi posztból látszik jól, hogy mennyit jelent ez az évi tíz pont: a Debrecen az elmúlt öt évben átlagosan csak hattal végzett előttünk, és a Haladásra sem tudtunk háromnál többet ráverni.
Az pedig legyen egy külön álomkategória, hogy a bajnokságot jelentő 65,7%-ot akár csak megközelítsük. Már most hat pont a hátrány, márpedig ez azt jelenti, hogy meg kéne ismételni az a tavalyi sprintet, amekkorára tényleg nem sok csapat volt képes az elmúlt évtizedben az NB I-ben.
Szóval én halkan, fű alatt kezdem elengedni a címvédést; és ezzel a mozdulattal EvdM-et is, akin egyébként nem a következő bajnoki aranyat kérem számon, hanem azt, hogy újra középcsapat lettünk, abból is a legrosszabb fajta: a kilátástalan. Toszogatjuk a labdát, cseszegetjük a bajnokságot, aztán majd lesz valahogy. Igazából nem szólunk bele a dolgokba, vélhetően nem esünk ki; hitehagyottan, cél nélkül futkározunk egy jót az egyre hűvösebb időben, csak múljon el valahogy, legyünk túl rajta.
Ebből pedig nem kérek, bőven elég volt belőle pár évtized.
A grafiknokat kiteszem egy önálló oldalra is, és hétről-hétre frissítem majd.
