Ha nem érted miért tüntetnek ellened, akkor itt egy apró magyarázat

A Bozsik stadionban 2016. szeptember  24. (Videoton, 1-2) és 2017. augusztus 26. (Debrecen, 1-3) között nem, hogy nem nyert senki rajtunk kívül, döntetlenre is csak az Újpest, és az idei bajnokságban a Diósgyőr és a Balmazújváros volt képes. Kettő között sorozatban nyertünk tizenegy mérkőzést. Erre mondják azt, hogy el voltunk kényeztetve.

A legutóbbi öt hazaiból négy zakó, 4-12-es gólkülönbség (a Felcsúttal kozmetikázva 8-15), ami pontosan annyi, hogy meccsenként egyet rúgunk és hármat kapunk. A tizenegyes győzelmi széria 19-5 volt.

Hazai pályán utoljára 2014-2015 fordulóján kaptunk ki sorozatban háromszor, akkor a Fradi (2-3), a Győr (0-2) és az MTK (0-2), vagyis a későbbi második Fradi, a korábbi második (pontazonossággal a Debrecennel, előtte bajnok, itt még Tarsollyal futó) Győr, és a végül harmadik MTK. Mi a tizenharmadik helyen zártunk, ennyi simán volt közte. (A három vereség egyébként egy szeptember és május(!!!) közötti nyolcas nyeretlenségi etap része volt.)

Az öt hazain négy vereségre ugyanekkor volt példa utoljára (Pécs, 0-1-el kiegészítve), valamint a 2013/14-es bajnokság tavaszi idényében, amikor felállítottuk a sorozatban nyolc vereséges klubrekordot, és ahol öt gyufa után lemond Marco Rossi.

A 2014-es összeomlást megelőzően 2010 őszéig kell visszamenni a következő, hasonlóan rossz mérlegért. Akkor szeptember és március között, hét meccsen maradtunk nyeretlenek, igaz V-V-D-V-D-V-D alakban, vagyis pár döntetlennel próbálva szépíteni a menthetetlent.

---

Ha már belemelegedtünk a témába, itt van egy egészen beszédes grafikon:

A legutóbbi öt hazai meccsünkön tizenöt gólt kaptunk! A 2009/10-es bajnokságig mentem vissza, mert hirtelen erről az időszakról volt könnyen lekérdezhető adatbázisom, és azt kellett tapasztalnom, hogy ilyen megaláztatásra (bajnokin!) azóta biztos nem volt példa. A mostani menetelés előtti rekordot 2012 őszén állítottuk fel pont tizenkettővel: DVSC (0-3), Diósgyőr (2-1), Paks (3-3), MTK (1-2) és Kaposvár (5-3), azonban az öt meccsen még így is hét pontot szereztünk.

A most vizsgált időszakra vetített átlag egyébként 5,59 gól/öt meccs, vagyis nagyjából 1,1 per meccs. A tizenöt ehhez képest mondhatjuk, hogy sok, sőt, már-már megalázó. (Az!)

Egyszerű a képlet, könnyen meg lehet magyarázni, miért tüntetnek EvdM ellen a szurkolók: Kispesten nem ahhoz vagyunk szokva, hogy aki ide betér, az köszöni szépen, és gurít egy hármast, valamint viszi a három pontot.

---

A legutóbbi három, nálunk hosszabb időszakot kihúzó edző mindegyike teljesen más hazai tendenciákkal indult, mint EvdM.

Supka a második időszakában megtartotta a védelemben az átlag egy körüli kapott gólt, miközben a lőttek számát fokozatosan 1,7 környékére emelte, amit azonnal követett a megszerzett pontok számának emelkedése is. A két pontos átlag végül egy negyedik helyet ért.

Rossi érkeztével a hazai pályán kapott gólok száma előbb ugrásszerűen megemelkedett, majd ahogy kezdte megtalálni a csapatát, szinte soha nem látott mélységekbe zuhant, miközben a lőtt góloké beállt másfél környékére. A Supkához hasonló, meccsenkénti +0,7-1 közötti gólkülönbség hozta a pontokat is, a bajnokság végén a harmadik helyen zártunk.

Az interregnum kilenc hónapja alatt Simon Miki 2, Vérhód 5, Jasper de Muijnck 1 és Csábi 2 hazai meccset játszott.

Visszatérése után Rossi egy ideig nem igazán tudott mit csinálni a csapatával, valamiféle fura hektikusság jellemezte, majd amikor végre kitisztult az öltöző, a kapott gólok száma monoton csökkenni kezdett, miközben az egy meccsre vetített átlagpontszám előbb beállt 1,7 környékére, majd bőven kettő fölé. Az eredmény? Hazai veretlenség és bajnoki cím.

EvdM alatt ezzel szemben a 0,3-ról startoló kapott gólok átlaga mára elérte a 2-t,  miközben a lőtt gólok száma nem változott, és maradt valahol 1,7 környékén. Ha a lőtt és kapott gólok közül az utóbbi kerül fölénybe, akkor annak egyenesági következménye a megszerzett pontok számának bezuhanása. Az erős, 3-as bázisról indulást sikerült kilenc meccs alatt 1,4-re leküzdeni, ami azt jelenti, hogy ebben még benne van a Videoton elleni bajnokavató három pontja. Ha csak EvdM hazai meccseit nézzük, akkor 1,22 pontot gyűjtöttünk azokon átlagosan.

Érdemes észrevenni, hogy nagyjából tíz hazai meccs után Supka és Rossi második-második érájában már látványosan elindultak a pozitív folyamatok, és Rossi első uralkodása alatt sem volt olyan látványos összeomlás, mint idén ősszel, visszaesés, útkeresés volt, de összeomlás nem.

Az időszak összes meccsét tartalmazó grafikont megtalálod itt. Ha értelmezni szeretnéd,  és mert lusta voltam bejelölni rajta az edzőket, akkor az a legegyszerűbb, hogy a csak hazai meccses grafikon X-tengelyén leolvasható értékeket szorozd meg kettővel, és nagyjából ott lesznek a válaszvonalak az összes meccses táblán is. Az adatok forrásául szolgáló adatbázis letölthető Open/Libre Office ODS formátumban innen.

---

És mi lett a posztban felsorolt példázatok következménye?

• A 2010 őszi nyeretlenségi sorozat közepén lemond Morales, a helyére átmenetileg Szalai ugrik be, majd a tavaszt már Supkával kezdjük.
• 2014-ben öt vereség után lemond Rossi, akivel egy évvel korábban csaknem húsz év után először nyertünk bajnoki érmet, a helyére átmenetileg Simon Miki érkezik, akit nyáron Pietro Vierchowod vált.
• A 2014/15-ös sorozat edzői: Vierchowod, de Muijnck, Csábi és Rossi.

Jól látható, hogy ha hasonló mintázatba futunk bele, akkor az mindig valami hatalmas fejetlenséget jelez. A három példában összesen nyolc különböző edző nevét soroltuk fel, Vérhódot és Rossit kétszer is, miközben nem több, talán húsz meccsről beszélünk.

Sok minden belefér Kispesten, a párnál itt azért jóval több gyenge éven vagyunk túl, ám a sorozatos hazai megaláztatás nincs közte. A Bozsik stadion az utolsó klasszikus stadionok egyike az országban, itt ilyen merényletet egyszerűen nem szokás elkövetni a szurkolókkal és a klubtörténelemmel szemben.

Eriknek mennie kell.

Szerinted?

(címlapkép: Kimmel Photo)