Pótoljuk az elmaradt meccset, hogy végre megtudjuk, dobogón állunk vagy sem?

Remek kombóval indítjuk egy végleg kettészakadóban lévő ország Harmadik Apokalipszisát* vagy – mert ugye a nézőpont legalább kettős kell legyen a végeken, hiába árnyaltabb a világ, ha minden más része csöndes – a Harmadik Fénykorát*: szerdán egy jó Videoton jön hozzánk, szombaton pedig Felcsútra megyünk, hiszen Felcsút. Összekacsintás, bólintás, tudjuk miről beszélünk.

*_ mert érzem, hogy nem fog átmenni: igazából itt egy véletlengenerátornak kéne lennie, hogy a poszt minden egyes betöltésekor hol az egyiket, hol a másikat vegye előre. ha valaki megírja, betoldom a posztba a javascriptet. amúgy pedig tessék a szöveget egyben értelmezni. (basszus, egyszer úgy szeretnék csillagozás nélküli posztokat.)

Moldovának van egy novellája, a Taktikai utasítás. A sztorit előtte és azóta is többször körbejárta, feldolgozta, megrágta, annyi minden nem történik az emberrel, még a mozgalmas huszadik században, egy csóró, kőbányai zsidó családba születő, majd kacifántos úton örök kádáristává váló íróként sem feltétlen, hogy azzal kihúzzon egy termékeny pályafutást, így nem véletlen az egyik legjobb novelláskötetének címe: Lopni tudni kell. Magunktól.

Szóval van ez a Taktikai utasítás. A témája 1944 márciusa, Magyarország német megszállásának napja, és az aznap rendezett Vasas-Újvidék mérkőzés. A Vasas épp nem Vasas, hanem talán Nehézipari Munkások Nemzeti Sport Köre, vagy valami hasonló képződmény, a hagyományos jelentéstartalmát legalább nevében és vezetésében próbálták eltüntetni, a szurkolói szemében azonban maradt ugyanaz. (A témáról l. részletesebben: Hadas-Karády: Futball és társadalmi identitás in Replika 1995/17-18.)

A meccs előtt Gallowich edző késve érkezett az öltözőbe. Ivott. A taktikai utasítása egyetlen Ady-vers (mellékesen pont ma van a költészet napja):

»Most a perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk
Nagyot végezni mégis mi jövünk
Nagyot és szépet, emberit s magyart.«

A stadionban teltház, Moldova értelmezésében az emberek némán tüntettek a megszállással szemben. A sorok közt detektívek, titkosügynökök, a pályán az Újvidék simán, 4-0-ra nyer.

A Taktikai utasítás az egyik kedvenc novellám lett az elmúlt években.

Nem kell szó szerint értelmezni, inkább olyan, mint egy példabeszéd. A sorsába beleragadt kisember szimbolikus kiállása a hatalommal szemben. A Kispest tavaly csodát tett, hogy az adott közegben, az ismert játékszabályok mellett bajnokságot tudott nyerni. A tűrni, támogatni, tiltani modern hármasa dolgozik serényen.

Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a Videoton szerencsétlen kisembere akaratán kívül került szembe a másik kisemberrel, hogy zúduljon rá minden, ami miatt egyáltalán nem őt kéne hibáztatni.

Ám itt lép be a képbe az ember normális működése, a pillanat, amikor kezd elhinni magáról egy valójában nemlétező, puszta protesztből kitalált képzetet, hogy ellensúlyozza valahogy az állandó külső nyomást. Sokak számára a hit idővel természetessé válik, világmagyarázattá alakul. A Videoton hite a győztes hite, a nagycsapati lét, hogy ők bizony jók, nekik jónak kell lenniük, és mindezt saját erőből érték el. Ha nem lenne a valóságnak ez a torz kifacsarása, szegények belehülyülnének. Így legalább teremtettek maguknak egy Álomországot, ahol lehet énekelni, hogy felveszik a piros pólót, amíg ki nem röhögjük őket ezért.

A Honvéd Videoton (Felcsút, Fradi) elleni mérkőzései így lettek a moldovai Vasas-Újvidékek. Nyugi, Ikenne-King, bár gólpasszt adott Eppelnek, egyáltalán nem a példázatbeli Bajcsy-Zsilinszky, de ugye a példázatok pont arra jók, hogy mindenki szabadon értelmezhesse őket.

Bp. Honvéd – Videoton @ Bozsik stadion, 18:00

Ez a mai program.

Néhány éve ilyenkor nyugodtak voltunk. Nem a Pápa jött, nem a széteső Kaposvár, hanem a Videoton, egy élcsapat, vagyis fix, de legalábbis nagy esély van a három pontra.

Emlékeztek, hogy képtelenek voltunk hosszú időn át túllépni az árnyékunkon? Ment a Fradi ellen, ment a Videoton ellen, ment mindenki ellen, aki előttünk állt a tabellán, miközben az alsóház belső tabellája alapján simán kiestünk volna.

Folyamatosan azt mondogattuk, ha sikerülne megverni a Pápákat, akkor egy szép eredmény is összejöhet. Közben persze örültünk, mert pár rossz hétvégére rendre jutott egy picsázás, amikor valamelyik nagyot kaptuk el.

Mindez már a múlté.

Tavaly úgy lettünk bajnokok, hogy lefelé maxoltunk. A második Videoton, a harmadik Vasas és a negyedik Fradi elleni kilenc meccsből mindössze hármat nyertünk meg, miközben az ötödik helytől lefelé végzett csapatoktól összesen két vereséget szenvedtünk. Nem a nagy meccseket kell megnyerni, hanem a lehető legtöbbet; nem a legtöbb gólt kell lőni, hanem a lehető legtöbbször eggyel többet – ennyi volt a gondolat, és működött.

Így aztán fogalmam sincs, hogy mit várjak ma a Videotontól. Ha kikapunk az ugyanúgy normális, mint ha megverjük őket. (Utóbbi esetben majd arra figyeljünk, hogy a 31. fordulóban Honvéd-Fradi lesz, és nem  kéne úgy búcsúztatni a stadiont, hogy esetleg más ünnepli ott a bajnokságát. A búcsúztatni nem véletlen van dőlten szedve.)

Elmondom miért tartom normálisnak, ha nyerünk. Lehet, hogy kiestünk a ritmusból, lehet, hogy sok a hiba a játékunkban és egyénileg is, de ha felmegyünk a pályára egy ismert felállásban, és átérezzük a tétet, akkor bőven van annyi rutin a srácokban, hogy működjön a csapat. Kambiból idén simán kinézem, hogy gyermeteg hibákat vét egy felkészülésin, vagy egy hazai Mezőkövesden, de nehezen tudom elképzelni, hogy a Videoton ellen. Hogy is mondta Johnny Firpo? Ha kicsit a tét, a kedvem sötét.

És itt jön be a megmagyarázhatatlan rész, a Debrecen elleni kupavisszavágó első félideje. Hosszasan ment a fogadkozás, ennél fontosabb meccs nincs, Európába a kupából vezet az út, a helyzetünk se rossz, erre mit láttunk? Azt.

Azon simán túlteszem magam, ha nem működik a játékunk, azonban a tanácstalanságon, a lélektelen focin, a nemtörődömségen nagyon nehezen. A bajnoki, sőt, már az azt megelőző év is nagyrészt arról szólt, hogy nekünk fel kell szántai a pályát, hogy egyáltalán nulla közelébe kihozzuk az erőviszonyok különbözetét – szinte bárki ellen. A Honvéd egy hajtós, fegyelmezett csapat volt, és ezt a hozzáállást annyira beleverték a srácok fejébe, hogy EvdM alatt is hónapokig kitartott. (Zárójelbe: a két évvel ezelőtti felcsúti szezonzáró volt annak a csapatnak a debreceni kupameccse.)

Most 2018 áprilisa van, lassan egy éve, hogy bajnokok lettünk, és sikerült eljutni odáig, hogy fogalmam sincs mit várhatok egy Honvéd-Videotontól. És nem csak a meccset nem látom, a célt sem. Mantrázhatjuk töretlenül Európát, Varga Miklós is abból él egy ideje, de hadd mondjam be szurkolóként erre, hogy kevés. Mi a koncepció? Van egyáltalán szándék? És nem a szavak szintjén, hanem a csapatban? Vagy húzzuk ki ezt az évet, és mindenki megy amerre lát?

A fizetési versenyt úgy néz ki tartós időre elbuktuk, nem tudunk annyit ajánlani, mint mint mások, tehát kénytelenek leszünk kitalálni valamit, ami vonzóvá teheti a Kispestet. És itt látom a történelmi bűnt, hogy most kezdünk el erről beszélni egyáltalán. A szurkolók megteszik a magukét, manapság kevés jobb hangulatú hely van a magyar futballban, mint Kispest, vagy azt ország bármelyik stadionja, ahol a Kispest játszik. De vajon a klub mikor teszi hozzá a magáét?

Bevallom ötletem sincs mit lehetne tenni, csak részgondolataim, ám ahogy leírnám bármelyiket, azonnal törölném is, mivel egy sereg ellenérvet tudnék felhozni rá reflexből, a poszt hosszát pedig felesleges mesterségesen feltupírozni értelmetlen részekkel. Itt nem karakterre fizetnek.

Kispesten a megmaradás hogyanja lassan téma kell legyen. Sajnálom, de ezt a mondatot egyszer le kellett már írni.

Mindegy, messzire vezet. Ma Videoton, de remélem értitek, nyilván értitek, hiszen évek óta beszélgetünk erről, hogy nekünk nem a Videoton az ellenfél, legfeljebb egy mérkőzés, ami persze nem mindegy, hiszen mérkőzés, de az összekacsintás ér, megint a kisebbet bántják, mocsok történelem, majd jól nem tanulunk meg.

Amúgy meg járjatok meccsre, mert az jó!

a címlapkép pontosan hét éve készült, egy Honvéd-Haladás után. a drapi azóta elkallódott. amúgy ez volt az egyetlen hazai meccsem, amit az állóról néztem végig, igaz, akkor az álló hagyományos közönsége pont a vendégben vendégeskedett.

mellékesen tervem, hogy amíg még áll a Bozsik, egy meccset megnéznék a táborból, hogy legyen onnan is emlékem róla. a zárófordulós Vasas kilőve, az nyilván korzó, ahogy előtte a Fradi is, tehát maradt április 21-én az Újpest, vagy május 5-én a Debrecen. még kitalálom, hogy melyik legyen.