Mastodon

Részemről az FK Rabotnicki?? csaknem álompárosítás

A visszavágó lesz Szkopjéban.

A sorsolás előtt nagyjából a következőben reménykedtem:

  • ne kelljen Azerbajdzsánba utazni;
  • kerüljük el a Slovant és a Partizant;
  • Szófia vagy Szkopje fasza, csak kezdjünk idegenben.

Majdnem bejött. Szkopje, de itthon kezdünk (07.12.), ami csak azért fontos, mert a visszavágó (07.19.) idején indul a magyar bajnokság (07.21.), tehát vasárnapra (07.22.) már az országban kell lennünk, így a túra lecsökkent a szerda este – szombat este terminusra, ami azt is jelenti, hogy a csütörtöki meccs után nem sok idő marad leugrani a tengerhez. Ha bevállaljuk bevállaltuk, ha pedig nem, akkor kereshetünk kultúrprogramot Macedóniában. Esetleg az Ohridi-tó.

Az egyéb részletekre, tudnivalókra egy külön posztot szánunk majd a napokban. Például arra is, hogy Supitó 2006-ban már meccselt ellenük.

További sorsolás (plusz sorsolás továbbjutás esetén) //

  • F91 Dudelange (luxemburgi) – Videoton
    • Ludogorets (bulgáriai) – Crusaders (észak-írországi)
  • Neftci Baku (azerbajdzsáni) – Újpest
    • Sevilla (spanyolországi) – Nefci / Újpest
  • FK Rabotnicki (macedóniai) – Honvéd
    • Progres Niederkorn (luxemburgi)-Gabala (azerbajdzsáni)
  • Maccabi Tel-Aviv (izraeli) – FTC
    • Radnicki Nis (szerbiai) – Sant Julia (andorrai) / Gzira United (máltai)
  • Dinamo Tbilisi (grúziai) – DAC (szlovákiai)
    • Derry City (írországi)-Dinamo Minsk (fehéroroszországi)

címlapkép: pár éve lőttem Szkopjéban. A belváros tele van mindenféle furcsa szoborral és épülettel, és nagyon látszik, hogy próbálják kitalálni, hogy pontosan mit is jelent az, hogy macedón nemzet.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

83 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
6 éve

Idegenben kezdunk, 11-én

István Hereb
6 éve

Most hallgattam meg Hemi vlogját. Egyértelműen fogalmaz: Lanza, Gazdag maradnak. Ha nem így lenne, ködösítene – emlékezhettek pár ilyen esetre. Szóval, szerintem maradnak, és ez jobb hír, mint a Rabotnicski!

István Hereb
6 éve

Két szabadrúgásgól, és ha lehet a honlapnak hinni, voltak formás támadásaink. Nem olyan nagy kár, hogy volt egy ilyen meccs.

István Hereb
6 éve

Szerencsére 90 után is.
Hanta, vigyázzunk az “álomsorsolással” és szinonimáival :-)

6 éve
Reply to  István Hereb

Szó sincs eredményről, csak desztináció ró, ahogy a posztból is kiderül. :)

6 éve
Pelso
6 éve
Reply to  Guest

55 perc után is… jó döntésnek tűnik ez a meccs + utazás oda/vissza ebben a kezdeti felkészülési állapotban..
hiányzott a fiúknak, mint üveges tótnak a hanyatt esés

6 éve

24.hu Rossi.Màr èrthető kissè a Bobàlok-City kaland.

6 éve
Reply to  Fogado

és tényleg… kicsi a világ és minden út KISPESTRE vezet (ezt már Ötvös Csöpi úr is megmondta…)! :D

Pelso
6 éve

„A mérkőzés az olasz negyedosztályban(!!) szereplő AC Crema 1908 stadionjában lesz. Tágas öltözők, automata öntözőrendszer, világítás, a kapuk mögött állóhely, a többi részen fedett lelátó, kicsit a mezőkövesdi (!!) pályára hasonlít. ”
2 gondolat…
ennyit a nagy stadion építésről – már közelítünk az olasz 4. liga felé :)
normális világban a Kövesdnek is kb. a 4. osztályban lenne a helye :/

Kicsipest
6 éve

Gróf – Heffler, Baráth, Cukovic – Holender, Gazdag, Pölöskei, Banó-Szabó, Uzoma – Danilo, Cipf

Pelso
6 éve
Reply to  Kicsipest

na…infócunami… :)
a monti gyerek jött/jönne Bobál helyére.
Cipf Dominik – aki látta…mi várható tőle ?
—-
ui,
szerintem ez még 1 vállalható kezdő lehetne majd…
Gróf – Heffler, Kamber,Baráth – Holender, Gazdag, Nagygeri, Banó-Szabó, Uzoma – Danilo, Lukács(vagy VALAKI maradó…)

A69W
6 éve

A Bundesliga III-ba megy Burmeister a Eitracht Braunschweighez, úgyhogy ez a vonal lezárult.

https://rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2018/06/20/ujabb-jatekost-tavozott-a-vasastol-nemetorszagba-igazolt-a-bekk-hivatalos/

6 éve

rangado.hu

6 éve

Nagyon kegyes volt hozzánk ma a Jóisten, esély van 2 kört menni!!!!

6 éve
Reply to  belos

két kört? a Gabala kb. fix csoportkörös: https://en.wikipedia.org/wiki/Gabala_FK#European_history

6 éve
Reply to  veghhanta

nem azt mondom, hogy zsebben a továbbjutás, de esély igenis van, azért nem egy topcsapatról beszélünk.

6 éve
Reply to  veghhanta

Volt. Amúgy 24 gól elszerződik a nyáron. A bajnokságban 28 forduló alatt 43:26-os gólaránynál ez olyan mint nálunk Eppel-Lanza duo. A csapat- 4-5 meghatározó játékosnak jár le a szerződése, így nagyjából ugyanott tartunk.

Laszka
6 éve
Reply to  belos

nyugtaval, dicserd a napot! elöször menjünk tul az elsön es azutan foglalkozzunk a masodikkal….

6 éve
Reply to  belos

A fagyiban nem vagyok biztos.Mta 20,8 m € a 2.5-s kapussal,fagyi 14,6 ès a Grupiban meg lehet àm ijedni.

Laszka
6 éve
Reply to  Fogado

nem vagy te tök veletleül ferecvaros szurkolo? :)

6 éve
Reply to  Laszka

De nem àm!Beleèrtve a nemzetközi meccseiket is.

6 éve
Reply to  belos

2 kört??? Az azeri csapat úgy picsáz majd el minket, hogy öröm lesz nézni, mármint annak aki szereti az ilyet nézni… persze ehez az első kört sikerrel kell abszolválni!

6 éve
Reply to  Sanzi

„esély van”, ezt írtam. Sokkal rosszabbakat kaphattunk volna, ha egy azerit esélytelennek gondolunk, akkor ne is induljunk el.

6 éve
Reply to  Pelso

Középen Bora?

Pelso
6 éve
Reply to  veghhanta

nem Holdkomp borostásan…?

6 éve
Reply to  veghhanta

rá tippelelk én is (2méter, 100 kiló)

Pelso
6 éve
Reply to  Carpethy

1.92, :) pont, mint a montenegrói csávó, remek „középső fal” lenne belőlük!

6 éve
Reply to  Pelso

igen, eltekintve attól, hogy úgy fordulnak, mint egy lánctalpas markoló

6 éve
Reply to  veghhanta

Középen? 4 ember között középen öööö, a labdák! :D

Döme Sanya
6 éve

Itt vagyok Milánóba. Stop
A sok információt összekevertem. Stop
Most merre Hemibácsi. Stop

Pelso
6 éve
Reply to  Döme Sanya

keress 1 jó kávézót és kövesd itt a meccset…:) már megérte (volna) kimenni :)

Döme Sanya
6 éve
Reply to  Pelso

Ez is annyira titkos, hogy szegény Hemi se tudja hol és mikor játszunk.

6 éve
Reply to  Döme Sanya

17:00 és a klubhonlap közvetíti

Döme Sanya
6 éve
Reply to  veghhanta

Kösz. Annyira nincs már rajta információ, hogy meg se nézem.

6 éve
Reply to  Döme Sanya

Ez sincs még kint, csak neked mondom, fű alatt :)

6 éve
Reply to  veghhanta

Eredmenyek.com szerint 20:00

6 éve

Remélem nem Kisvárdán kezdünk a bajnokságban:

Dani
6 éve

Gergényi ZTE.
Két érkezőről így is beszámolhattak: Gyirmót FC-től igazolták le Kiss Mátét, a Bp. Honvédtól pedig kölcsönveszik Gergényi Bencét.
https://www.zaol.hu/sport/helyi-sport/zte-fc-nagy-tamas-salloi-istvan-2427075/

6 éve
Reply to  Dani
6 éve
kgyula
6 éve
Reply to  Guest

Lippai a a Hajdúböszörményből? Végülis miért ne? Annakidején Pásztor Jóskát a megye I-es Gávavencsellőről igazolta a Békéscsaba, és már az első évben az nb1 egyik legjobb játékosa volt… Hátha egy gyémántot talált Supka Ati. :)

Pelso
6 éve
Reply to  kgyula

most ez komoly?? mit tud ez a csávó Hajdúböszörményből ?
//azért PJ felfedezése idején még 1 Pisont Pistára is rá lehetett találni vhol szarvas környékén :)

kgyula
6 éve
Reply to  Pelso

Csak gondolom, mert beütöttem a nevet a google-ba, és ez a gyerek jött ki eredményként.

Böszörmény,. Böszörmény… na és? Jöhet gólkirály onnan is, csak zseninek kell lennie. :D

Pelso
6 éve
Reply to  Guest

100.000-res védő…Bobál light (400 Th. €)
https://www.transfermarkt.com/igor-cukovic/profil/spieler/226941
a Kamzánál menő volt a csávó…heroikus zene, jellemzően rövid keresztpasszok, üres lelátók :

6 éve

Azért komoly hogy meg volt a sorsolás de a Honvéd weblap meg sem emlîti hogy meg van az ellenfél meg hasonlók.Igazából mindegy is mert ezt az oldalt tartom már egy jó ideje a hivatalos hîrforrásnak.

6 éve

Fontos, hogy egyelőre még nem biztosak az időpontok, mert emlékezhetünk rá, amikor az albán Vlore ellen megcserélték a meccsünket, hogy az UEFA valamiért nem kedveli az egy város – két meccs intézményét.
Jelenleg az van, hogy Szkopjéból két csapat (Vardar, Rabotnicki), Budapestről pedig három (Honvéd, Fradi, Újpest) van, ami különböző kombinációkat eredményezhet. A budapesti három ugye bárhogy dobálva se jön ki úgy, hogy egy csütörtökön csak egy meccs legyen, tehát simán lehet belőle még szerda.
Szóval egyelőre még nem érdemes repjegyet/szállást foglalni, várjuk meg, hogy mit mond az UEFA.

6 éve
Csaba Horváth
6 éve
Reply to  Guest

Igen…látszik rajta, hogy tényleg végsőkig meg van hatva, hogy a kinevezték..reméljük ez a munkájában is vissza fog majd köszönni…bár ismerve kispesti tevékenységét, efelől nem lesz kétségem. :)

6 éve
Reply to  Guest
6 éve
Reply to  Guest
Döme Sanya
6 éve
Reply to  Guest

Ha eligazol akkor is büszkék leszünk rá, mert nállunk kapta meg az esélyt és élt is vele.Senki nem tökéletes, de irányunkba már bizonyította elkötelezettségét.

zolee
6 éve
Reply to  Döme Sanya

Tipikus „magyar” vagy…

6 éve
Reply to  Guest

Úgyvan ;)

kgyula
6 éve
Reply to  Guest

A turbóolaszok biztos gyalázzák is… :D

Kicsipest
6 éve
Reply to  Guest

Lassan magyarul is megtanulhatna!

6 éve

Kérlek majd jelezzétek, ha lenne bármi szervezett utazás. A wizzair hiába olcsó, pont rosszkor repül.

6 éve
Reply to  Kalotaszeg

Kedd-Csütörtök programban 21:30-kor indul vissza Budapestre a WizzAir :D

6 éve
Reply to  Kalotaszeg

Én bízom benne, hogy módosítják az időpontot.

Csaba Horváth
6 éve

Ilyen is ritkán fordul elő, de úgy gondolom, hogy az ellenfél játékerőssége és távolsága alapján a mi sorsolásunk a legjobb. Reméljük az, hogy van esély továbbjutni, az sok bizonytalankodó játékost bír majd maradásra. :) Én amondó vagyok, ha Lanzafame marad, Eppelt, Bobált, Kinget minőségi játékosokkal tudjuk pótolni (Uzomát jó kezdetnek tartom), akkor lehet keresnivalónk az első 2-3 forduóban is… :)

Pelso
6 éve
Reply to  Csaba Horváth

már megint a libsi mohóság… :D
legyen csapatunk…legyünk túl az elsőn, aztán meglátjuk :)
(latyi barátod megmondta h Lanza már nincs…)

Csaba Horváth
6 éve
Reply to  Pelso

Hát majd meglátjuk a libsi mohóságból mi lesz a végén. :)

Pelso
6 éve
Reply to  Csaba Horváth

akkor 1 nép-nemzeti felajánlás…:)) ha lesz 3. kör, fizetem a hazai jegyedet!

Csaba Horváth
6 éve
Reply to  Pelso

Köszi, elfogadom! :) Szavadon foglak! :)

Pelso
6 éve
Reply to  Csaba Horváth

én baromira örülnék neki, ha SA össze tudna rakni 1 olyan csapatot, amelyik min. 2 kört tud menni!!

6 éve

Nagyon jó!!! Ezért kell ott lenni folyamatosan a nemzetközi meccseken, mert ilyenkor érhet be pl. Gazdag, Banó, Nagy Geri. Baráth pedig már mint rutinos játékos léphet pályára. Az igazolásoknál sem mindegy, hogy a következő körre is sanszos a csapat. És ott már hazai közönség elött is játszunk!!!

Amúgy ha esetleg elmegy Eppel és Lanza akkor itt az esély, hogy idén Danilo legyen a gólkirály :PP már úgy megszoktuk a kispesti gólkirályságot :D

6 éve
Csaba Horváth
6 éve
Reply to  Guest

Dárdai is kettős edzőként nyomta elég sokáig. :)

6 éve
Reply to  Csaba Horváth
prison miki
6 éve
Reply to  Guest

én úgy olvastam, hogy csak addig marad az EL-ben a dac-nál amíg nincs meg az utódja

[…] A sorsolás előtt nagyjából a következőben reménykedtem: ne kelljen Azerbajdzsánba utazni; kerüljük el a Slovant és a Partizant; Szófia vagy Szkopje fasza, csak kezdjünk idegenben. Majdnem bejött. Szkopje, de itthon kezdünk (07.12.), ami csak azért fontos, mert a visszavágó (07.19.) idején indul a magyar bajnokság (07.21.), tehát vasárnapra (07.22.) már…Részemről az FK Rabotnicki?? csaknem álompárosítás […]

6 éve
Reply to  Guest

Hát szerintem annyira nem lehet acélos, mint egy Partizan, Slovan vagy CSKA Szófia :)

Reply to  Andris Koncsol

csk-juk most igazolt el máshova, harmadik legtöbbre taksált játékosuk a kölcsönben lévő újpesti Viktor Angelov. Két hónapja van új edzőjük akivel elég jól felpörögtek 7-2-2 formájuk van. Amúgy 39 ponttal lemaradva az elsőtől lett harmadik a bajnokságban.

áfonya bácsi
6 éve
Reply to  Guest

A transfermarkt szerint a mi keretünk 7,93millió eurót ér, az övék pedig csak 4,78milliót. Ha ennek hinni lehet, akkor nálunk gyengébb.

áfonya bácsi
6 éve
Reply to  áfonya bácsi

Persze ha levonjuk Lanza 1,5millióját és Marci 650ezrét, akkor jóval kisebb a különbség. De ahogy látom tőlük is eligazolt nyáron a legértékesebb játékos, a csapatkapitányuk.

áfonya bácsi
6 éve

Kemény ellenfelet kaptak, de majd a felépült Gera-Hajnal páros szétfutja őket.

6 éve
Reply to  áfonya bácsi

+ Böde

Pelso
6 éve

FK Rabotnicki… faxa… tényleg :)
csak az a gond, hogy még nem tudjuk 1 hónap múlva milyen lesz a mi csapatunk, ki megy, ki jön…ki marad ?

6 éve

Komoly esélyünk van továbbjutni, a lehető legjobb elllenfelet kaptunk.

wpDiscuz
Exit mobile version