Megadták a kilövési engedélyt Csányira, vagy csak elfelejtett egyeztetni a kérdésről a Hungarian Times újságírója?

A kapitánykérdésben egyedül döntő – az elnökség szerepe a gyakorlatban mindig formális volt – Csányi Sándor egyszer már elismerte, hogy nagyot hibázott, amikor Pintér Attilát kinevezte; kérdés, vállalja-e valaki a felelősséget és a következményeket a már a hazájában is leírt, és nálunk most menesztett Georges Leekens szerződtetéséért. A döntést senki sem értette akkor, azóta sem igazolta semmi, sőt a kirúgása nem más, mint újabb beismerése egy baklövésnek, ami állítólag most legalább nem jár több tíz milliós kárt okozó végkielégítéssel. (via Pajor-Gyulai László @ Magyar Idők)

Egészen furcsa hangulatú anyag jelent meg a kormány lapjában az egyik konzervatív közéleti napilapban, amiről azért lehet tudni, hogy ha írnak valamiről, legyen az tényleg bármekkora képtelenség, valahogy mindig úgy, vagy legalább hasonlóan történik. Tapasztalat: a kormány rendre ezen a lapon keresztül szivárogtat.

Pajor-Gyulai most például arról ír, hogy Csányi korábban vállalta a felelősséget Pintér Attiláért, hiszen az ő ötlete volt, ő nevezte ki, igazából csak formálisan egyeztetett másokkal a személyéről. (Az máig kérdés, hogy a valódi formális egyeztetés közte és az elnökség között történt, vagy inkább Csányi és Pintér patrónusa között?) Pintér tehát Csányi sara.

Ahogy Csányi sara az MLSZ tíz éves (pár éve módosított) stratégiája is. Csányi nagyjából azzal a feltétellel lett a szövetség elnöke, ha a programja és az emberi is jöhetnek, ha a szövetség kézivezérlésre vált. Az ígéretekből lett teljes normaszöveget végül nagyjából egy év múlva mutatták be a Magyar Labdarúgás Napján. Volt nagy hurráhangulat, amikor megtudtuk, hogy 2020-ra 8000 néző körüli átlag lesz az NB I-es meccseken. Meg pályafűtés. És a válogatottunk rendre kijut valamilyen világeseményre.

Majdnem.

Az elmúlt évek egyre inkább az eredmények helyett a folyamatosan mantrázott sikerpropagandáról szólnak. Újra és újra megtudjuk, hogy 2010-hez képest mennyivel több gyerek futballozik – papíron; mennyi stadion épült – üresen maradónak; mennyi pénz áramlott a labdarúgásba – majd tovább. Közben elfogyasztottunk nyolc szövetségi kapitányt, két bajnoki rendszert, a szabályokat és feltételeket menet közben írják át (például a múlt héten is), folyamatosan valamiféle magasabb szempontra  hivatkozva: a magyar labdarúgás érdekére.

Jogosan teszi fel tehát Pajor-Gyulai a kormány kérdését, hogy Leekensért akkor ki a felelős? Nem a nyolc hónapért, nem a négy szenvedős meccsért, nem is feltétlen a kinevezéséért, hanem azért a folyamatért, azért a döntési mechanizmusért, aminek a következménye az lett, hogy kinevezték. Hogy, és idézem:

Ha a válogatottat nézzük, rosszabb a helyzet, mint nyolc éve volt. Ez akkor is igaz, ha azóta kijutottunk a felemelt létszámú Európa-bajnokságra, két hétig eufória lengte be a sportágat és az országot, hogy aztán a hétköznapok ismét visszarángassanak mindenkit a lehangoló valóságba.

Egyedül az infrastruktúra fejlődött látványosan kizárólagos állami segítséggel, nőtt az igazolt játékosok száma, de csak a mennyiség változott, a minőség továbbra is silány, a nemzetközi piacon eladhatatlan, a klubok rendre kinevettetik magukat az európai kupákban, a válogatott pedig történelmi vereségeket szenved például Andorrától, Luxemburgtól vagy éppen Kazahsztántól.

Vagyis a kormány (állam, közpénz) a helyén volt, az infrastruktúra fejlődik, a statisztikusok a helyzet magaslatán, valóban nő az igazolt játékosok száma, végül is valakire el kell számolni a feneketlen mennyiségű tao-t. Ami viszont a szövetségen múlt volna, a válogatott, a klubcsapatok segítése, ott nemhogy előrelépést, hanem konkrétan visszafejlődést tapasztalunk. Nem írja le, mert ilyet azért mégsem, de ott van a szövegben, hogy bezzeg Gyurcsányék alatt. És igen, amíg nem baszogatták a magyar futballt, nem volt benne feneketlen pénz, hanem önerőből kellett kigazdálkodni, addig inkább voltak jelei az eredményes és egészséges működésnek.

Bazz. Mindez a kormány lapjában egy konzervatív közéleti napilapban, ahol azért a magyar labdarúgásnál komolyabb dolgokat is mernek támadni, például a magyar nyelvet és történelmet, ami szerintük nem jó úgy, ahogy a jelenlegi legjobb tudásunk szerint történt és alakult, mert nem az a nemzet érdeke.

Ha feltételezzük, hogy Pajor-Gyulai sem a saját szakállára írt, akkor nehéz máshogy olvasni a jegyzetét, mint mondjuk így: adtunk több talicska pénzt, most már aratni szeretnénk, vagy így: adtunk nyolc év bizalmat, lassan meg kéne vizsgálni a felelősségi szinteket. A nagy kérdés tehát az, hogy Csányi hol helyezkedik a NER táplálékláncában? Van annyira erős, hogy egy-egy ilyen feddéssel bármeddig a helyén maradjon (már a feddés is nagy dolog amúgy a NER-ben!), vagy a háttérben már bőszen keresik a szövetség következő elnökét?

(figyeljük meg az MLSZ kommunikációját: Leekenst mosolyogva, maga Csányi jelenti be, Rossit viszont egy régről előkapott képpel, minden ünnepélyesség nélkül.)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése