Mastodon

Így néz ki egy átlagos nap egy volt kispesti edző életében

Úgy látszik a mister meghallotta neves elődje mondását, ráadásul meg is fogadta: munka, munka, munka. Bár ennél az egy szónál azért többet is megtanult Németh Szilárd Arany János nyelvén, mégsem gondoljuk, hogy a cévéjét böngészve a nyelvtudás soron akadt volna meg az Öreg Hölgy szeme. (Hahaha, a Juventus a torinói Gerbeaud.)

fotó: Juventus, thx: _benito

Napikispest 2018.07.31.

  • játékoskeringő // nyáron már volt nálun próbajátékon, most pedig úgy döntöttünk, hogy leigazoljuk a cseh Tomás Pilíket. A honvdfc.hu gyorsösszefoglalója Pilíkről:
    • “A Budapest Honvéd FC szerződtette Tomás Pilíket, aki egy plusz egy évre kötelezte el magát a csapathoz. A 29 esztendős cseh játékos az előző szezont a Brno együttesében töltötte. A korábbi utánpótlás-válogatott középpályás Vadócz Krisztiánhoz hasonló szerepkörben játszik és hasonló kvalitásokkal bír. Pályafutása során 265 mérkőzésen lépett pályára a cseh első osztályban, ezeken a találkozókon 26 gólt lőtt és 28 gólpasszt adott. A Brno előtt a Pribram, a Banik Ostrava, az Ustí nad Labem együtteseiben szerepelt.”
    • hmm, vajon csatárt mikor igazolunk? Nem mintha kéne, csak a rend kedvéért.

Ez eddig jobb mint vártuk, de…

Az NB1 legjobb bal lába tegnap adott 3 gólpasszt. Asszem Kukettinóról ennyit, és nem többet e posztban :)

…de azért még nagyon az elején vagyunk, és igazán combos csapattal még nem játszottunk idén. Viszont még egy DE: az elvitathatatlan, hogy nem kell kardunkba dőlni az elmúlt 2 hét után. Ha valaki egy hónapja azt mondja, hogy 2 bohóc forduló alatt verünk hetet, az EL-ben pedig még folytatjuk a kötéltáncot (persze kedvező sorsolás, de akkor is), szerintem sokan aláírjuk. Nos, én ezennel el is helyezem a szignót a papíron! “Ez eddig jobb mint vártuk, de…” bővebben

A teremtés pillanata, a létezés, a létezés értelme, és mindezek tagadása: a Kisvárda

Bp. Honvéd – Kisvárda @ Bozsik stadion, 18:00 | tv: m4sport.hu

Bajnoki labdarúgó-mérkőzés következik, dobpergés, kis hatásszünet, a világtörténelemben először, újabb dobpergés, valamivel rövidebb hatásszünet, a piros-feketében-fehérben játszó Budapest Honvéd (a nézők összesúgnak, tudod, a Kispest, Puskás, Tichy), és a vendég Kisvárda csapatai közt (néma csend, néhányan előveszik a telefonjukat, és a térképen megkeresik Kisvárdát, páran azonban inkább a miniszterek és államtitkárok névsorát pörgetik végig Kisvárda szülöttjéért). Taps, hajrá, Honvéd, csak a Kispest!

“A teremtés pillanata, a létezés, a létezés értelme, és mindezek tagadása: a Kisvárda” bővebben

Ha egy kicsit nem figyelünk oda, máris akkorát menetelünk Európában, hogy véletlen átlépünk a Bozsik búcsúmeccsén

A versenykiírás szerint az OTP Bank Liga harmadik fordulójában augusztus 5-én a Paksot fogadja a Honvéd, erre a mérkőzésre azonban egyelőre nem árusít jegyeket a klub, mivel az Európa-liga-mérkőzések miatt bizonytalanná vált a meccs időpontja. Az UEFA tájékoztatása szerint amennyiben a Budapest Honvéd továbbjut, illetve az orosz Ufa és a szlovén Domzale párharcából az utóbbi gárda kerül ki győztesen, továbbá a szintén szlovén Olimpija Ljubljana is bejut a harmadik selejtezőkörbe, akkor a Domzale–Honvéd mérkőzésre augusztus 9. csütörtök helyett augusztus 7-én kedden kerül sor. Ebben az esetben elmarad a Paks elleni bajnoki, mivel az augusztus 2-án és 7-én esedékes Európa-liga-találkozók közé nem fér be egy harmadik mérkőzés, hiszen az egyes meccsek között 72 órának kell eltelnie. (via honvedfc.hu)

Szeretem az UEFÁ-t.

“Ha egy kicsit nem figyelünk oda, máris akkorát menetelünk Európában, hogy véletlen átlépünk a Bozsik búcsúmeccsén” bővebben

Csa-tár Bo-ti, csa-tár Bo-ti!

Új rigmusok sora született a kispesti nyárestében, a címben jelzett kántáláson túl természetesen volt “Boti bebaszta, Boti bebaszta, Boti bebasztaaaaa“, továbbá “Szántsd fel a pályát, Eke szántsd fel a pályát, száááántsd fel a pááá-lyááát, Eke, szántsd fel a pályát“, no és “GeriGeriGeriGeri” a kisSikesdi cseréjekor. Ha meg ócsárlás helyett össznépileg játékosnév-rigmusok szállnak a Korzó felett, az már rossz meccset nem jelent. “Csa-tár Bo-ti, csa-tár Bo-ti!” bővebben

Ez nekem (viszont) poszt

* követhetetlenül hosszú, többszörösen összetett körmondat a semmiről és mindenről, szokásos RW-stílusjegy

Az történt, hogy ma reggel bejöttem, leültem a gép elé, megnéztem, mennyi a meló (k. sok), bele tudok e sűríteni egy beharangot (nem), Hanta írt -e valamit a máról (igen), azaz kell-e valamit feltolni. A válaszok  nem abba az irányba mutatnak, hogy bármire is szükség lenne részemről, ha egy, az újságírás és a professzionalitás mércéje szerint működő blogról beszélnénk, de a CSAK (asszem) még nem az. “Ez nekem (viszont) poszt” bővebben

Ez neked poszt? (a luxemburgi Haladás elé)

Bp. Honvéd – Progrés Niederkorn @ Bozsik, 19:00

Van az a pillanat, amikor az élet (Élet!) akkorát keresztez ki az utadra, mint a semmiből érkező Juhász Roli, és te csak fekszel repedt bordával a partvonal mellett, jobb dolgod híján orvosért kiabálsz. Valahogy így alakult most nálam is.

Elterveztem, hogy délelőtt nekifekszem, és akkor megnézzük mit is illik tudni a Progrésről, azon túl, hogy nem csak a luxemburgi Haladás, hanem a címerük alapján a luxemburgi Cigánd is egyben, meg esélylatolgatás, a Vidi ellenfeléhez, mármint a Dudelanzshoz képest mennyire erősek (három ponttal végeztek mögöttük, a második helyen), satöbbi, ami ilyenkor szokásos. Aztán nem úgy alakult.

Hanem úgy, hogy délelőtt dolgom lett, meg délután is, majd a meccsre kiérek, szóval poszt csak ennyi, valamint esetleg hozzáírok, ha bármi idő leesik menet közben.

“Ez neked poszt? (a luxemburgi Haladás elé)” bővebben

Napikispest 2018.07.25.

  • Banó-Szabó // úgy repül az idő, hogy már 19 éves! Pont ma. Boldogat!
    • remélem Supi már keresgéli az utódját, és remélem lesz elég idő beépíteni a csapatba. Gazdi márciusban múlt 22, nem tudom meddig bírják ketten, hogy a matuzsálem, 25 (és fél!) éves Nagy Geri helyett robotoljanak a pályán. #utolsófigyelmeztetés!
  • ajvé van!!! // bejött a legnagyobb félelmünk: megsérült Danilo, és nem biztos, hogy játszhat a Progrés ellen holnap.
    • bazz, még mindig nem hiszem el, hogy egyetlen csatárral nekivágtunk az év legsűrűbb szakaszának, amikor egyszerre vannak bajnoki és Európa-liga-meccsek.
    • (a tavalyi nyitófordulóban a Haladás Kinget rendezte le egy jó félévre.)

“Napikispest 2018.07.25.” bővebben

Osztályozókönyv β // eredmények @ Haladás, 3-2

Vadócz dupla.

Idény előtt szerettem volna megvitatni, hogy visszahozzuk egy régi hagyományunkat, a közösségi osztályozást, vagy hagyjuk a fenébe, mert megvoltunk nélküle? (Én speciel igen, mert nem vett el a hetemből plusz 1-2 órát.) Mindegy, elfelejtettem, nekiestünk vaktában.

Aztán azt is elfelejtettem, hogy ha már megvitatjuk a dolgokat, akkor milyen formája legyen az osztályozásnak? Maradjunk a klasszikus egytől-tízig, aztán majd Hanta elszarozik az adattisztítással, és kénye-kedve szerint addig csűri az eredményeket, amíg ki nem hozza minden fordulóban Skvorcot a legjobbnak? Vagy legyen egy merészen más forma, ahol semmi több dolgod nincs, mint eldönteni, hogy melyik, legfeljebb öt játékos tetszett a legjobban, és közöttük egy egyszerű sorrendet felállítva majd kijön valami.

Párhuzamos eredmények következnek.

“Osztályozókönyv β // eredmények @ Haladás, 3-2” bővebben