Nagyon fura visszagondolni, hogy mennyire más világ volt a kétezres évek elején, közepén, a tízes évek elején, hogy akkoriban a Paksot éreztük messze az egyik legértelmetlenebb valaminek az NB I-ben. Azóta lett Felcsút, Gyirmót, Mezőkövesd, Kisvárda, átalakult az egész, a futball élvonala a húszezres, vagy kisebb városok szórakozása lett. Mármint azoké a városoké, amelyek elég kicsik és elég világvégiek, valamint legalább egy helyettes államtitkárt fel tudnak mutatni, viszonylag közel a tűzhöz.
Emlékszem, (tűzbenézés, Rejtő Csontbrigádja jut eszembe), a kecsói ismerősök habzó szájjal szidták a régi paksi stadiont (régi – paksi – stadion; mert nekünk ilyen is van, illetve volt!), mert véletlenül megzavartak egy békés darázsfészket az állványzat alján, hogy jöjjön a darázstámadás, a csípés, a minden. Ma már Kecskemét sincs, mert volt egy olyan év, amikor az életképtelen, tehát finanszírozhatatlan klubokat kiszórták, és maradtak a tiszta lelkűek, és lett létszámcsökkentés.
Egyszer majd szembe kell nézni a múltunkkal.
A Paks például tizenhárom éve él velük, és ebben a tizenhárom évben csak ők, mi, a Debrecen, az Újpest és a Videoton maradt mindvégig NB I-es, pedig 31 volt a próbálkozók száma. Kemény, ugye?
Amennyire abszurd a dolog, legalább annyira jó is nekünk valahol, valamilyen síkon. Az elmúlt tizenhárom év (egész pontosan a teljes Hemingway-éra) nem feltétlen arról szólt, hogy a bajnokságért megyünk, hogy szerencsétlenkedünk a harmadik-ötödik helyeken, bizony voltak keményebb szakaszok, közel nulla nézővel, nézhetetlen futballal, vállalhatatlan kerettel, a kilencvenes évekből örökölt, addigra szokásossá vált totális kilátástalansággal.
És mindeközben a Paks volt a kedvenc ellenfelünk. 29 meccsen a 12 győzelem, 13 döntetlen, 4 vereség ugyan nem valami fényes, simán lehetne legalább egy kicsit jobb, azonban nagyjából stabil, fixen 1,69 pont/meccs, vagyis 3,38 pont/év a régi rendszerben, és 5,07 pont/év az új, háromkörös világban. Kicsit sandítva nem olyan rossz, amolyan középcsapatos teljesítmény. Kiváltképp, ha mellérakjuk, hogy az egész időszakra vetítve 1,39 pont/meccs az átlagos teljesítményünk.
A legalább húszmeccses ellenfelek sorrendje egyébként így néz ki (átlagpont, zárójelben a meccsek száma):
- Haladás // 1,692 (26)
- Paks // 1,689 (29)
- Diósgyőr // 1,333 (27)
- FTC // 1,174 (23)
- MTK // 1,166 (24)
- Debrecen // 1,138 (29)
- Videoton // 1,138 (29)
- Újpest // 1,069 (29)
- Vasas // 0,904 (21)
Vagyis egy átlagos szezonban az elmúlt tíz évben a várható pontszámunk nagyjából úgy alakult, hogy ezeket a számokat felszoroztuk kettővel, összeadtuk, kijött a 22,606 és reménykedünk, hogy a maradék hat csapat ellen begyűjtjük a többit, ami szükséges a bennmaradáshoz. Ha pedig nagyon jók voltunk, akkor a maradék hat ellen, ami ugye tizenkét meccs, akár összejöhetett harminc pont is, és azt jobb helyeken felsőháznak hívják.
Elég hosszú idősorról beszélünk, ahhoz, hogy számolni lehessen a valószínűséggel.
A Paks eddig négyszer vert meg minket, ebből háromszor otthon, egyszer pedig a Bozsikban. Két gyufája van Supkának, és egy-egy Moralesnek és Rossinak. Átlagosan Supka 2, Rossi 1,83 pontot hozott, miközben a többiek (EvdM, Jasper, Morales, Pölöskei, Sisa) összesen 1,375-öt. A négy vereség egyébként 2010-ben, 2012-ben és 2016-ban jött össze, vagyis mindegyik páros számra végződő év volt, de ennyi elég is a komolyabb szakmázásból.
Nem rossz tehát a Paks elleni mérleg, és akkor még nem is beszéltünk a sporiról, Pintér Csabáról.
Pintér először 2014 novemberében fújt nekünk, Pápán. Csábival döntetlen, borzalom volt az egész. Csábit egy edzőmeccs félidejében váltja Rossi, a tavasz ugyanúgy indul, ahogy az ősz zárult, Pintér az MTK elleni 0-2-t viszi, ami egyben az utolsó vereségünk vele. A teljes mérlegünk 6 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, és átlagosan 2 szerzett pont meccsenként.
Pintér ezzel a 2 pontos mutatójával az utóbbi időben legalább tíz meccset vezető sporik közül messze a számunkra legeredményesebb, és csak azért nem írom le, hogy kábé a házibírónk, mert ahányszor leírtam, mindig kikaptunk még aznap (kivéve talán Solymosit, aki tartja magát; de Szabó például vitte a Lokit EvdM alatt itthon, ami csaknem egy év után az első hazai vereségünk volt; vagy mondjuk Erdős, akivel mostanában csak veszítünk).
Érdekes, a nem házíbírók, vagyis azok, akikkel rettenet rossz a mérlegünk, mint például Németh Ádám (0,45 pont/meccs), Fábián (0,58 pont/meccs), vagy mondjuk Kassai (1,15 pont/meccs) sosem cáfolnak rám, és inkább előbb vonulnak vissza, mintsem közelítenék a mérlegüket az amúgy átlagos szint felé. Mert ne mondja nekem senki, hogy Fábiánnal azért szereztünk ennyire kevés pontot, mert a Honvéd rossz időszakában kivétel nélkül ő vitte a nagyok elleni meccseket.
Tehát.
Egyrészt a Paks egy nagyon kedves ellenfél, jól kalkulálható pontszámmal. Másrészt Pintér sporttárs szintén nagyon kedves játékvezető, szintén jól kalkulálható, és vállalhatóan magas pontszámmal. Ezen kívül hazai pálya, eredménykényszer, mínusz Danilo és Gazdag, valamint a tipikiskispestség, szóval a várható pontszámunk valahol nulla és három között lesz, beleértve mindkét szélsőértéket.
(vö.:) A magyar futball egyik legrégebbi szabálya, hogy
ha minden melletted szól, akkor nem szól melletted semmi.
Nyert helyzetből még sosem nyert a magyar futball, igaz, vesztettből se sűrűn.
A mai elvárásom is ehhez igazodik. Egy kissé ellenséges, de amúgy általánosságban szarokbele ezaszezonmárelment hangulatú, meglepően gyér számú közönség előtt (hosszúhétvége, Fradi is akkor játszik), kissé felforgatott csapattal, számunkra remek ellenfél ellen, nekünk kedvező bíró mellett hozzuk a meccset. Szenvedünk egy kicsit, majd bizonyítjuk sportemberi nagyságunkat (helyesen: kijön a lépés), és ha nem is szórjuk meg a Paksot, de a tavasz legjobb fociját produkáljuk valamivel több, mint egy félidőn át.
Ahogy a nagy edzőfejedelmek szokták volt mondani: egyszer valakinek bele kell szaladnia a késbe.
Van nekem egy évek óta vezetgetett táblázatom, tele kimutatásokkal és grafikonokkal (Honved_helyezesek_2005ota_190310.ods), és pont tegnap frissítettem, mert kissé elmaradtam vele az elmúlt hetekben. A Paksot és Pintért már belőle olvastam ki, és ilyenkor szoktam mindenféle szemléletes ábrákat is leközölni, azonban azt kell mondjam, a legtöbbje elborzasztott, amikor rányomtam a frissítésre, ezért inkább két közepesen érdekeset választottam:
Van egy régi alapmodorosság, ami szerint ha jó a foci, akkor jönnek majd a nézők. Például szövetségünk, az MLSZ fejben és a szavak szintjén is még mindig itt tart, ahogy azt a kőkorszaki gondolatot is erőlteti, hogy ha nem adnak meccseket a tévében, akkor majd több lesz a néző a helyszínen. Nekik is üzenném, hogy nem, a világ máshogy működik. Mutatom:
Ha valakit részletesebben érdekelnek a Hemingway-éra számai, innen letöltheti a táblázatot. Magyarázat nincs hozzá, valamikor tizensok éve készült az első verziója, és azóta lusta voltam legalább Google Docsba átültetni. A kezelhetősége minden, csak nem felhasználóbarát, de nem is felhasználókra lett tervezve. Sőt, tervezve se lett, csak folyamatosan bővülgetett.
címlapkép: pixabay
