Felesleges szépíteni, olyan meccs volt, ahol mindkét edző ráment a tutifixre, a csak gólt nem kapni megoldásra, legfeljebb találni egyet-kettőt valahogy, a lényeg, hogy ne kerüljön már az odavágón reménytelen helyzetbe. Megoldották.
Az eredménye egy relatíve eredménytelen, tempótlan, lassú mérkőzés lett, ahol az agyonbiztosítás miatt a kisebb-nagyobb hibák se okoztak komoly galibát.
Kidolgozott helyzete talán a Craiovának volt pár, de fejesig vagy lövésig csak kétszer jutottak el. Az egyiket harmatgyengén a kapu közepe felé lőtték, az utolsó utáni percben pedig fölészállt a fejes. Nekünk egyetlen komoly gólszerzési esélyünk volt, akkor egy labdaszerzés után, N’Gog fejesét pájjukázta ki hatalmas bravúrral a románok kapusa. (Mondta is mellettem a helyi futballt jól ismerő kolléga, hogy ha valamiben erősek a craiovaiak, akkor az a kapusposzt. Igaza lett.)
Nagyjából ennyi történt.
Hoztunk egy átlagot, amivel egy nálunk erősebbnek tartott csapat ellen egy pillanatra se kellett azt érezni, hogy jobbak, hogy gólt, gólokat lőhetnek, ráadásul ők is voltak annyira beszariak, hogy az esetleges hibáinkkal se tudtak mit kezdeni. Végre. Elmaradt a magyar futballsorsch, amikor valahogy, valamilyen, de leginkább kabaréba illő módon kapunk egyet, majd próbálunk szaladni az eredmény után, de már képtelenek vagyunk váltani, mert nincs hova, igazából sehol sem vagyunk, nemhogy máshol legyünk. Ismerjük, láttuk elég meccsét a válogatottnak az elmúlt évtizedekben.
És pont ez az átlag az, ami bizakodásra adhat okot. Ha a srácok érzik, hogy miről van szó (magyar-román meccs, kell egyáltalán magyarázni?), ha szurkolók folyamatosan megtöltik hangjukkal a stadiont, akkor kialakulhat egy elegy, ami átbillent, ami visszafog, ami megtart, a lényeg, hogy rendet tesz a fejekben, célt ad, satöbbi, nagy szavak, néha el sem hisszük, túlmisztifikáljuk, pedig van, amikor így működik. Elkap a flow. Mint valami jó, ütemes zene kerti munka közben, észre sem veszed, és kigyomláltad az ágyást, letoltad a füvet, az idő pedig csak pörgött.
Bár nem volt kimondva, de én meg merem fogalmazni, hogy elértünk egyfajta látens kitűzött célt, és lépéskényszerbe hoztuk a Craoivát. Gólt kell lőniük, mert nem szereztek idegenben, miközben nem kaphatnak, tehát nyomniuk kell, kockáztatni, benne a veszéllyel, hogy kinyílnak, Moutari megindul, N’Gog valamit kavar, vagy bárki (csak nem Gazdi – megkapta a harmadik sárgáját), de tudják, hogy ott a veszély, nyilván videóztak eleget rólunk, így mondhatom Kukettósan:
nem alszol nyugton Craiova!
Csütörtökön jövünk.
