Mastodon

Próbálom követni az eseményeket

Az Újpest ellen ugyan a három pont a legfontosabb, de közben történések is vannak.

Azt mondják az emberek, hogy ki fogunk esni, hogy rosszak vagyunk, hogy minden hiába, ez nem csapat, ez nem edző, ez nem sportigazgató, és így tovább. Négy vereség kihozza az emberből a hőbörgőt.

Erre két nappal a meccs előtt elment minden jegy a Fáyba, és ha kétszer ekkora lenne a vendég, talán még azt is megtöltenénk.

Aztán az is van, hogy igazoltunk orrba-szájba a nyáron, erre a héten, a semmiből megjelenik egy újabb balhátvéd (akiről természetesen azonnal kiderült, hogy komoly erőnléti lemaradása van, és az elmúlt években alig játszott meccset), belebegtetnek még két esetleges igazolást (vagy hármat frissítés: nem), valamint, és ismét állítólag, többen kikerülnek a keretből.

Vajon mi a francot csináltak akkor tavasszal? Rendben, hogy eladta a klubot közben az Öreg, de nem tervezett senki a télen? Nem tervezett senki az áprilisi tulajdonosváltás óta? Mi a francra ment el a nyár, ha most esnek be az emberek? És miért esnek be, ha állítólag azonnal mennek is?


Bazz, a poszt írása közben, ezen a ponton került ki a klubhonlapra, hogy Hefflerrel és Morettivel szerződést bontottunk. Morettit maga Sannino kérte, Heffler pedig állítólag nem akart beállni egy olyan sorba, ami ugyan formailag nem létezhet, de mégis van. Engedjétek meg, hogy hatalmas tapsikolásban törjek ki.

“Próbálom követni az eseményeket” bővebben

Sorsoltak az Európa-ligában

Holcsika és Vécsei Luganója a Dinamo Kijev, a dán Köbenhavn és a svéd Malmö társaságába került. Nekik majd tudunk szurkolni, mert az exújpesti Kecskéssel kiegészülve akár több magyarral is pályára léphetnek, mint a Fradi.

Apropos, a Fradi megkapta újra a nyárról már ismerős Ludogoretset, a korábban egyszer már kiejtett CSZKA Moszkvát és a spanyol Espanyolt. Nem gyenge eresztés.

Amúgy nem a Fradi az egyetlen, aki ismételhet a csoportjában. A CFR Cluj-t (Kolozsvári Vasutast) újra összesorsolták a néhány hete kiejtett Celtickel, valamint hozzácsaptak egy Laziót és egy Rennes-t.

Ja, és ha továbbengedtek volna minket – ahogy azt elvárható lett volna – a Craiova ellen, akkor az AEK kiejtése után mi lennénk a Trabzonspor, és most mehetnénk Baselbe, az orosz Krasznodarhoz és a spanyol Getaféhoz.

Hemi-o-meter 2019.08.

Inkább Hemi.

Két napja kérdeztük meg tőletek először, hogy mennyire Hemi a helyzet?, és most jött el a pillanat, hogy eláruljuk, mégis, mennyire.

Előzetesen pár apróság:

  • a poszt publikálásáig 596 szavazat érkezett;
  • ebből adattisztítás után maradt 526;
  • az 526 válasz mellé egy-egy véletlenszámot rendeltünk 0 és 1 között,
  • majd generáltunk egy 0 és 0,5 közötti véletlen számot (0,212), és
  • azokat az válaszokat, amelyek a 0 és 0,5 közötti véletlen számnál nagyobb hozzárendelt véletlen értékkel rendelkeztek (404 darab) egyszerűen elátlagoltuk.

Mivel az elemszám kellően nagy, ezzel az eljárással és az adattisztítással azt értük el, hogy a szükségtelen trollkodások, az egymást követő ismételt szavazások nem, vagy alig befolyásolják érdemben a végeredményt.

“Hemi-o-meter 2019.08.” bővebben

Lassan tippversenyt indítunk az akadémia védelmében: hány magyar/saját nevelés lesz a bajnoki kezdőnkben?

(via honvedfc.hu)
“Lassan tippversenyt indítunk az akadémia védelmében: hány magyar/saját nevelés lesz a bajnoki kezdőnkben?” bővebben

Akkor ennyit a kibontakozóba lévő kapuskérdésről?

(hmm, a reddit vajon miért nem hozza át a képet?)

A meglepetés, hogy nem kölcsönbe, vagy mondjuk egy évre érkezett, hanem rögtön kettőre. Nagy kérdés tehát, hogy mi lesz akkor, amikor visszatér Robi, és hirtelen négyen lesznek egy posztra (Horváth, Berla)?

Ja, és mint megtudtuk, Tujvel valamiféle futballmagyarnak minősül, tehát nem vesz el légióshelyet.

Lehet, kéne csinálni egy Visszasírom-Hemit-métert, és rendszeresen publikálni az állását

Gyerünk, csináljuk meg!

megjegyzés: a most következő poszt jelentős részét még július 9-én írtam, de közben úgy alakultak a dolgok, hogy valamiért mégsem került publikálásra.

Az emberiség szeret egyszerű grafikonokban, mutatókban gondolkodni. Van ugye a Végítélet órája, amit a tudósok állítgatnak 23:43 és 23:58 között, hogy mennyire vagyunk közel egy globális katasztrófához. Aztán van a hőmérő, amit az időjárás állítgat, és arról tudjuk, hogy mennyire kell fáznunk, vagy melegünknek lenni, és van egy csomó egyéb más mutató is a világban.

Hemi-o-meter viszont még nincs, de lehetne. Mondjuk egy homokóra, vagy egy higanyszálas hőmérő, aminek az egyik vége még nem tudom mit jelent, de a másikon az lenne, hogy mennyire sírja vissza a kispesti közeg az Öreget.

“Lehet, kéne csinálni egy Visszasírom-Hemit-métert, és rendszeresen publikálni az állását” bővebben

Mivel kissé kezd elharapózni az offtopic, felteszem a kérdést: legyen fórum, vagy ne legyen?

Például itt egy egész pofás és egyszerűen használható felület:

csakblog.flarum.cloud

Lehet rá regisztrálni felhasználónévvel, Twitter- vagy Google fiókkal, lehet benne topikokat létrehozni, szavazást, minden jóságot, és még mailben is értesít (elméletileg), ha valami történik.

Ki is tettem rá egy szavazást, amit a regisztrált felhasználók nyomhatnak meg, mármint, hogy igen (legyen fórum), vagy nem (felesleges). Kaptok rá két hetet, mert egészen menő lenne, ha véres offtopic átköltözne valami zárt felületre.

Jelentések az Erkölcs Piedesztáljáról

[mindeközben] Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. (via MLSZ)

Boti, Gazdi és Holcsika is a válogatott keretben

Montenegró és Szlovákia ellen hirdetett keretet Rossi.

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Baráth Botond (Sporting Kansas KC)
Bese Barnabás (Le Havre)
Ferenczi János (DVSC)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Árisz Szaloniki)
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC)
Willi Orbán (RB Leipzig)
Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Holman Dávid (Slovan Bratislava)
Kleinheisler László (NK Osijek)
Kovács István (Mol Fehérvár FC)
Nagy Ádám (Bristol City FC)
Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC)
Sigér Dávid (Ferencvárosi TC)
Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)
Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad)
Holender Filip (FC Lugano)
Nagy Dominik (Legia Varsó)
Németh Krisztián (Sporting Kansas)
Sallai Roland (SC Freiburg)
Szalai Ádám (TSG Hoffenheim)
Varga Roland (Ferencvárosi TC)

(via MLSZ)

“Boti, Gazdi és Holcsika is a válogatott keretben” bővebben

Egyelőre az a hír a Craiova-Honvédról, hogy nincs hír || update: már van hír

Kéretik a “külföldről származó információnk szerint” forrásmegjelölést nem tényként kezelni.

UEFA fegyelmi bizottság // elvileg múlt csütörtökön, vagyis 22-én tárgyalták a Honvédot a craiovai meccs miatt a fegyelmi bizottságon, azonban az UEFA hétfő délig semmit sem közölt arról, hogy egyáltalán szóba kerültünk-e a kérdéses napon. (Az UEFA fegyelmi bizottságának közleményeit itt találjátok.)

  • vagyis a csakfocin megjelent (idézem: “külföldről származó információnk szerint”) szektorbezárós büntetésnek egyelőre nincs semmilyen hivatalos forrása, így addig nettó kitalációnak tekintjük.
  • másik: fontos, hogy a fegyelmi bizottság nem a Honvéd fellebbezését vizsgálta, hanem a kispesti szurkolók craiovai teljesítményét, egész pontosan a következőket:

Charges against Budapest Honvéd FC:
– Improper conduct of the team – Art. 15 (4) of the UEFA Disciplinary Regulations (DR) (Csapat nem megfelelő magatartása.)
– Crowd disturbances – Art. 16 (2) DR (Zavargások, lelátói rendbontás.)
– Racist behaviour – Art. 14 DR
(Rasszizmus.)

“Egyelőre az a hír a Craiova-Honvédról, hogy nincs hír || update: már van hír” bővebben