Mastodon Mastodon

Összetett nap lesz a mai

Bp. Honvéd – Kisvárda @ Hungára, 19:30

Először is először játszunk relatíve hazai körülmények között az idényben, az augusztus 3-án esedékes 110. születésnapot tehát ma, ‘gusztus 17-én ünnepeljük meg, és nem is akárhogy. Egy Ákoshoz mérten ugyan sokadvonalas, de azért a régi érdemei elismerése mellett (István király, Európa), vagyis egy igazi kurzusklasszikus, Varga Miklós fellépésével. (Is.)

Mondjuk korábban láttuk Kispesten a Pa-dö-dőt (Esterházyék búcsúmeccsén), járt itt Erox („Csókó Kispest!”), Lakodalom Lajos, meg még ki tudja kifélék, igazán nagy meglepetés nem érhet már minket a következő évtizedekben beugrós haknifronton. Persze ha letolja a Hölgyválaszt, vagy a Halálkatlant, talán még be is ugrok meghallgatni. (Igen, ha P. Box, akkor nekem Varga és nem Vikidál.)


Amúgy visszatér Lanzafame is.

Azt még nem tudjuk, hogy elkönyveljük egy újabb Bárányosnak („nem akarok a másodosztályban játszani”), vagy ő lesz a Tékozló Fiú, és akkor hazatérés a címsor, netán belépünk a kőkemény profivilágba („Dús hajába tép a szél, Kék szemében ott a szenvedély.”), és elfogadjuk, játékosok jönnek-mennek, mindig ott játszanak, ahová hívják őket, ahol meg tudják fizetni az általuk képviselt szintet (vagy hitelbe, kölcsönbe, hozomra, csak jöjjön, illetve lehet, esetünkben: menjen). Vagy valami ilyesmi.

Persze tagadhatatlan, baromira hiányzik egy Lanzafame ebből a csapatból. Láttuk tavaly, láttuk tavalyelőtt, hiába a rendszer, hiába a tudás, hiába próbáljuk meg továbbvinni a stíluselemek némelyikét, ha azt érezzük, az egész egy játékos köré, egy szerep köré lett építve egykor. És mindez úgy is igaz, hogy az egykori csapatból alig maradtak páran hírmondónak. Rossi hagyatéka valahogy beleivódott a közegbe.

Maradt az 5-3-2, egészen Moutariig (és EvdM ámokfutását leszámítva) nagyjából a szisztémához igazoltunk. Sokan kényelmesen feloldódtak benne (Batik), páraknak nehezére esett (Heffler, Kukoc), valóban szokatlan az itthon unalomig ismert négyvédős megoldásokhoz képest. A rendszer kispesti variánsába viszont nagyon kell egy vezérbika, mert pont a középpályán vagyunk a legtöketlenebbek. Fájó kimondani, de sem Gazdi, sem Nagy Geri, sem – és itt sorolhatnám a neveket – nem lesz soha alkalmas arra, hogy maga után rángasson egy csapatot. A tisztes iparosmunkát letudják, viszont nincs bennük sokkal több

ha(!) maguk vannak. És ez itt a lényeg. Lanzafame mögött/mellett látszik igazán, mennyi van bennük, ellenben az is látszik, vezérnek alkalmatlanok. (Zárójelbe: a bajnokcsapatban ott volt Vaszke is, ha minden kötél szakadt.)

Nekem speciel maga a szerep hiányzott leginkább a csapatból, és ha megnyitjuk ezt az aktát, mármint létrehozzuk a szerepet, akkor a betöltésére Lanza tényleg alkalmas lehet. Tavaly meg sem próbáltuk, igaz, kivel és milyen esélyekkel? Maradt a távolról szürkének tűnő, és valóban úgy is viselkedő megbízhatóság, alig lecsúszva a dobogóról.

Nem a góljai, nem a gólpasszok, nem a játéka hiányzott, ezek mind pótolható elemek (l. tavaly Holender pont ugyanannyit lőtt, mint Lanzafame, vagyis darabra egy-az-egybe sikerült pótolni), hanem a vezérszerepe, ahogy a pályán hozzáll az egyes meccsekhez, a csapathoz.

Apró nüansznak tűnhet egy ember, és lehet, pont ez a kis apróság hiányzott. A keret nem nevezhető gyengének, itthon egész biztos benne van az első három-négyben; a gerinc adott; Sanyibát majd meglátjuk, azonban most a lényeg, hogy újra itt az olasz, és újra lehet vezére a csapatnak. (Mielőtt kamberezni kezdene bárki, fontos értelmezési keret: vezére a pályán.)


Személy szerint elvárom, hogy megverjük a Kisvárdát. Úgy nagyon más eredményt el sem tudok képzelni. Két vereséggel indítottunk, szokatlan ez mifelénk. Utoljára 2016 májusában zárt alsóházban fordulót a Kispest, egészen elszokott a nyakam attól, hogy az oldal aljáig kell lehajtanom, ha meg akarom találni magunkat. (Gondolom innen ered az emelt fővel járás fogalma is, vagyis amikor az ember nyaka beleáll a lap/tabella tetejébe.)

Úgy nincsenek igazán komoly vágyaim a győzelmen kívül, és finoman jelezném, az sem vágy, hanem sokkal inkább elvárás.

Gondolom 19:09-kor koccintok az éppen körülöttem, egységsugarú körben, tehát koccintási távolságban állókkal az árnyasban, vagy a Netovábban a 110. születésnapra, azt mondjuk egymásnak: Boldogat!, majd kissé kacsázó léptekkel elindulunk a stadion felé.

Szerintem én köpni is fogok egyet, hegyesen, oldalra, a villamossínek felé, amikor a stadion felé kacsázás közben eszembe jut a százplusz év történelme, és az, hogy perceken belül a Kisvárda lesz az ellenfelünk. Értitek, a minekvan Kisvárda. Egy Kispestnek. (vö.: Aquila non captat muscas, vagyis a sas nem vadászik legyekre – kivéve amióta a természetes élőhelye egy bűzlő pöcegödörre kezdett el hasonítani, és ahol az élővilág további pár sasra és sokmillió légyre szűkült le.)


Nem hagy nyugodni a nap kérdése:


címlapkép: az 1. 2. 3… Start sorozat keretében megjelent Popmajális c. album lemezborítójának részlete.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Összetett nap lesz a mai” bejegyzéshez 906 hozzászólás

  1. Tömören összefoglalva. Sannino személyesen felelős a sérülésekért, bár a pályán történteket még valahogy rá kell kenni. Továbbá még kérdés mi a taktika, de az is lehet, hogy van, csak a játékosok nem tudják végrehajtani. Mivel nem a megelégedett nyugalom olvasható le az öreg arcáról meccs közben, én az utóbbira gyanakszom. Olyan játékosaink vannak akik tudnak focizni csak nem akarnak, és olyanok akik nem tudnak, de nagyon akarnak. A tehetségtelen akadémisták elveszik a helyet az öregek elöl. Az öregek elveszik a helyet a tehetséges fiatalok elöl. Az edző kérdést mielőbb meg kell oldani. A megfelelő játékosok igazolását mielőbb meg kell oldani. Így elsőre rögtön bevezetném a társedzős rendszert. Szerintem legyen Highlander és Latabár kolléga. A többit meg majd meglátjuk.

    1. De a tars edzos rendszerben kikotessel, hogy egyutt kell dolgozniuk, egymas mellett. ?

    2. Highlander vs Latabár párost megnézném én is, de ha lehet inkább a Felcsútnál.. :)

    3. Ez a „foci” egyre jobban nem érdekel. Ma már csak néhány remek megmozdulásnak tudok örülni. Ezért is nekem Lanza, Hatira és N’Goog játéka érdekes. Csak reménykedek, lesz még felzárkózó közéjük.

  2. Technikai malőr van. A poszt tegnap reggel óta kész, de itthonról nem tudok belepni a szerkesztő felületre, Hantának elküldtem hogy tegye fel, tegnap délelőtt. Most vagy nincs gépközelben a nyaralás miatt, vagy sok volt az IPA és elfelejtette szegény. Én leghamarabb szerda reggel férek hozzá a szerkesztő felülethez, addig türelmet kérek :(

    1. Szerdáig kivárjuk, nem gond. Egy kis spoilert csepegtethetnél: A te összefoglalód alapján nyertünk?

      1. 3-1-re, igen, Lanza kettő, N’Gog egy gól. Tarantinoként hajlitom a valóságot.

          1. Most még Sannino….ha a Csapat össze szedi magát, akár San Nino is lehet. :) Jó lenne megélni. :)

    2. Sanninoval együtt kéne akkor most benyujtani azt a bizonyosat.. :->

  3. belenéztem a vidi meccsbe, hát ez a Hangya már közel sem az a Hangya, akit a vasasban megismertünk…
    persze, kellene valaki a bal védő/futó pozícióba, de nem biztos h Ő, sőt.

    1. Akkor nézzük meg valamiben Paul Rudd-ot, Ő tavaly még egész jó Hangya volt. :)

    2. Változatlan a véleményem, Hadaró Valentint kellene megvenni a Kaposvártól…

      1. Hemi egyszer azt mondta, hogy nem adják.

          1. Mi a baj a kölcsönnel? Itt egy játékban lévő, 24 éves játékosról volna szó, nem olyanról, akiért nem kell fizetni, mert senkinek sem kell, és egy éve nem játszott meccset.

            De látom a megjegyzésedből, hiányzik neked a Gazda… :)

            1. Az még hagyján, csak mi ne legyünk az!?

            2. Lehetne többet megtudni erről a „Fenomenoról”? Nagyon „sztárolod”. A Gazdagot savazod állandóan, hogy hány éves korára eddig jutott, és már nem is lesz jobb… Ez a Hadaró mit tud felmutatni 24 éves korára? (Ettől természetesen lehet akár főnyeremény is!) Tavaly pl hány meccsen, mennyi a gól/gólpasz mutatója? a világhírű nb2- ben?
              Tavaly 1-2 kapos meccsen próbáltam „felfedezni”, de nem sikerült… Amúgy, ha ilyen jó, akkor miért adná a Kaposvár?! Gondolom nem a kiesés az elsődleges céljuk. Akkor már a Tamás Krisztiánra sokkal több esélyünk lett volna, de mint tudjuk a zte ügyesebb volt…

            3. Azon nem tudok segíteni, ha nézted, de nem láttad meg… Egy játékosnak már a mozgásán látni, vérében van-e a futball, vagy még gyerekkorábsn beoltották ellene. Ez a gyerek az előbbi eset. Utána tudsz nézni, hány gól meg gólpassz, biztos van rá statisztika. Hogy miért adná el a Kaposvár? Természetesen pénzért. Mivel mostanában hosszabbítottak vele, nyilván rendesen zsebbe kellene nyúlniuk a tulajoknak. De hát ez már csak így működik…

              Ami meg Gazdagot illeti, nem tudom miért savazás az, ha valaki kimondja, hogy nincs meg benne az, amit várnak tőle. Akkor sem, ha nagyon szeretnénk, mert a „miénk”, itt nőtt fel az Akadémián.

            4. Mondjuk a többségüknél pont örülök, h csak kölcsönbe jöttek. A konstrukció amúgy elég divatos a focivilágban, főleg belefoglalt vételárral. Sokszor csak annyit tesz, hogy jövőre fizetem ki, akit most megkapok. Gondolom, nálunk is várható pár szponzor

          2. Eddig az idei atigazolasi szezonban se fizettunk még egy petakot se, szoval ha pénzt kernek erte,akkor nem fog jonni.

  4. 3 vereségünk van.
    Fradinak tavaly 5 volt öszesen.
    Bajos, hogy utobbi évek legjobb Dvscjével jatszunk majd hétvégén.

    Ha kikapunk, boritékolhato, hogy a kiesés Ellen küzdünk idén, hiszen a Fradival, Vidivel, Upesttel, Felcsuffal még nem is jatszottunk

    Csak gratulalni tudok annak, aki edzövaltast akart, egy erös Kispestet sikerült szétturni. Legalabb fiatalok jatszotta volna. :(

    1. Én nem bánom, ha idén csak a nálunk sokak által erősebbnek tartott csapatokat verjük meg, akkor még bajnokok is lehetünk..

  5. Úgy látszik Hantáék is sokkot kaptak, szinte látom magam előtt, hogy hatodszorra futnak nekia poszt írásának, de a hűhabazzzegezmivoltmivaaannál nem jutnak előrébb… Nem csodálom :(

  6. lanza-ben hatira- ngog a mennyei legjobb játékosai
    egy koncepciókkal teli edzővel szárnyalnálnak
    nem sannyinyóval, nem fülbevalóval…

    1. Az biztos, ha lenne erejük-a zsoldos kivételével- felrepülni.

      1. nem kell felrepülniük, gyors, lapos akciókkal kell operálni.
        töcköm tele van már a felívelgetős szarból.. már elnézést.. ezt nézzük már évek óta

    2. ha lett volna egy lanzánk, talán a kupadöntő is másként alakul. kár „fülbevalót” bántani, maximumot hozta ki a keretből mindig, főleg a pölöskeiket, vérhódokat, moraleszeket, sisákat és jelenlegit látva

    3. Lanza itt teljesedett ki.
      BH és N’Gog viszont csak árnyéka a korábbi önmagának :/

      1. Az ilyenek teszik hozzá a”szerethető csapathoz”(hogy én ezt a kifejezést mennyire utálom! )azt a pluszt, hogy legyen eredmény is, ne azért szeressük, mert a nyakunkon maradtakból áll.

      2. N’Gog mögött nem ilyen középpálya kellene legyen…

    4. Ngog kifejezetten jobban játszott az utosó 15 percben visszavontabban, nem ékként. Hatiranak voltak szép meglátásai, de későnjött be, Lanza pedig zseni, benne vanaváratlan. Nem is értem, Minarik Ede kellene ide… Kell egy CSAPAT

        1. Ez mit jelent a gyakorlatban? Kinek és hogy?

          1. Nem gondolod, hogy Lanzának majd megmondják hol játsszon, ő ott játszik ahol szeretne :)

          2. Szerintem Hatira klasszisokkal jobban látja a játékot, mint Lanza. Davide az egyérintős játékban zseniális.

            1. Egy baj van, hogy csak a saját duppla egós szemüvegén keresztül látja, és ha nem úgy mozognak a csapattársak mint ahogy ő szeretné akkor jól leb.. sza őket. Pedig most hétvégén se volt sokszor igaza..

            2. várda ellen az első két átadása rögtön zseniális volt.. utána pedig nem mozogtak elől a srácok, nem volt kinek játszania a zsugát.

            3. Annyira zseniális nem lehetett, mert nem emlékszem rá, mint pl Lanza ollózására..?
              Ha nem mozognak elöl, tessék egy cselt megcsinálni, ezzel átjátszani a középpályát, rávezetni a védőkre akik így kénytelenek kilépni a csatárok mellől, mindjárt szabadon adhatja nekik a lasztit. Ha meg esetleg nem lépnek ki, akkor 18-20 ról bátran lehet lőni! Szerintem tud..

            4. Azért nem olyan nagy baj hogy van két ilyen. Az meg hogy a Hatira szinte szó szerint a reptérről esett be az öltözőbe, hát az külön megér egy misét, főleg amit terjeszt itt róla a vb.

            5. Szerintem egy (vagy több) személy, aki(k)nek köze sincs a zcs.-hez.

            6. Így van, vele csak többen vagyunk és úgy viselkedik, mintha szívességet tenne, hogy itt játszik. Ha nem edz a csapattal, kihagyja a felkészülést, akkor is beteszik… Na ezért tart itt a csapat sztm., nincs morál.
              Az én szememben még Kukoc is komolyabb játékos…

            7. Hatira a legjobb játékosunk jelenleg. Tökéletesen lát a pályán, és oda rugja ahova akarta. Aki ezt nem látja be, az szerintem nem ért a focihoz.

            8. Mondjuk most hétvégén is sokszor oda rúgta ahova akarta, csak nem jó helyre..

            9. Majd Nagy meg Gazdag megoldja. Kicsit azért bizonytalan vagyok mert 5 éve elvétve sikerül nekik. Aki nem látja a játéktudásbeli különbséget arrol most mit mondjak.

            10. Sanya látom! Csak a másik oldalát is és az a Csapatnak most rosszabb, mint az hogy 2 értelmeset tud a labdába rúgni. Egy jó formában lévő, hajtós BH-t nagyon el tudok viselni. De a jó/jónak gondolt passzain kívül úgy szállt be, mintha egy jó ebéd és egy kisfröccs után szóltunk volna neki, hogy ments meg! Erre ő – bár tele a hasa – nagy kegyesen felment a pályára, hogy akkor majd megmutatja a sok bénának hogyan kell focizni. Sajnos nem sikerült.

            11. Majd a langyos akadémia megoldja. Honnan ez a nagy gyülölet? Gazdag 1 labdát se adott se jó se rosz helyre.

            12. Már csak az erőnlét és a dinamika kell hozzá… Persze akkor meg le fog lépni

          3. Szerintem arra gondol nem ékként kellene játszania Ferenc(is) hogy nem kellene hagyni ékként 2-3 védővel birkózni

            1. pontosan. a lakli várdai védőkkel szemben sem volt sok jól megjátszott labdája. sokkal veszélyesebb a földön az ürge, illetve az ötösön belül. nem kell nekünk csúcsék, sem ívelgetős biszembaszom játék, mert nincsenek rá alkalmas játékosaink.

            2. Ezért mondom, hogy karácsonyfa alakzatban kellene játszanunk, Kulach és Lanza is 10-es típusú játékosok, ők hárman N’Goggal jól össze tudnának játszani, ha pedig gyorsítani kellene a játékot, ott van még Moutari.

              Viszont csúcsék nélkül manapság senki nem játszik, még Guardiola ManCityjébne is ott van Aguero, a Juvéban, Atleticoban Ronaldo, vagy Diego Costa.

            3. ez világos, értem én.. de nincs megfelelő játékosunk erre a posztra.

            4. a csúcsék nem feltétlenül egy böhöm tankot jelent, lásd Aguero, Morata, Higuain
              a csúcsék azt jelenti, van kinek felpasszolni a labdát

            5. Ja. Azt gondoltam, hogy kapja meg a két befelé is húzó szélsőjét. Kulacs és Moutari személyében,mogottuk a Lanza-Hatira, na, az tetszene nekem.

            6. lehetne ez is pl., de kulacs és mutari mögött ki játszana?

            7. Hogy hogy ki? Hát N’Gogh klasszikus centerben. Nem mögöttük,közöttük.Aztan jön a Lanza-Hatira a 16-20 m között. Arra gondoltam hogy tetszene.

      1. Nem érdekel a két kakas egója. Kapják már össze magukat. Ennek a három spílernek simán hoznia kellene az EL pozíciót.
        Ha ehhez új edző és taktika kell, ám legyen.

  7. Aludtam rá. Már a Paks elleni is egy erős gyomros volt , most egyszerűen nem találtam a szavakat. Elolvastam a hozzászólásokat, megnéztem , meghallgattam amit a hétvégi szégyennel kapcsolatban lehetett. Mentségemre legyen mondva , nem vagyok szakértő , hozzászólásomat is inkább a javító szándék vezérli. Egy dologról szeretnék pár gondolatot megosztani , ez pedig a kommunikáció a stábon, csapaton belül. Nem tudom milyen nyelven folyik, feltételezem ,olasz, keverve angollal. Na most szerintem a ” Bravo Bano ! ” -nál , remélhetőleg több jön át , de a finom részleteket Morettin , Lanzán , a stábon , Nagy Lacin, meg a tolmácson kívül valószínű nem mindenki érti , és ez is okozhat gondokat. Egy magyar kapusedző lehet érezte volna , hogy Horváth Andris még nem kész. Sajnálom a srácot , a csapatot , a klubbot ,meg minket szurkolókat , ennek nem szabad megtörténni , fel kell állni , ki kell elemezni , meg kell oldani, mihamarabb !!!

  8. Az NS információi szerint a csapat tagjai kiálltak Sannino mellett.

    Nem tudom.. Én úgy emlékszem, hogy azok a tanárok, akiket akkor szerettünk, mert puhányok voltak, kevésbé tiszteltük, mint azokat, akik kihajtották belőlünk a „sz.rt” is, de emiatt fejlődtünk és jobbak lettünk.

    A hírek szerint Zöldesi Illés érkezhet a kapuba… 21 éves, soha nem védett még nb1es meccsen

    1. Az öreg nem rossz, csak még kétszer nem tudta ugyan azt a csapatot pályára küldeni.

      1. Nem is nagyon faradozott ezen. Leigazoltak vkit, vagy visszatért a Bahamakrol, maris kezdö

        1. Azért azt csak észrevetted mennyivel változott a játék képe , hogy a bahamai a pályára lépett.

          1. Semmi baj, te így látod én meg másként.

    2. Két NB II-es csapatot már 21 éves kora előtt felhozott az NB I-be. Kisvárda és ZTE. A meglévő kettőnél ígéretesebbnek hangzik az ő szerepeltetése.
      Jó lenne tudni, hogy Robit látjuk -e még ebben a szezonban.

  9. szerintetek miért burkolódzott mély hallgatásba a csakblog vezetősége?

  10. Én változtatnék valamelyest a kezdőn és a formáción is:

    ————-egy Kapus———————-
    –Batik——-Kamber——–Lovric——-
    King——Nagy—–Gazdag——-Niba
    ——–Kulach———Lanzafame——-
    —————N’Gog——————–

    Az elől egy karácsonyfa-alakzatot tennék fel, Kulachnak és Lanzafaménak kellene visszalépnie a labdákért, N’Gognak a befejezésekre kellene összpontosítania.
    Kulach és Lanzafame így együtt játszhatnának és játszhatnának össze is.

    Gazdagot egy sorral visszább tenném, ott játszott a legjobban pl. a Hapoel Beer Sheva ellen, amikor Gerivel Xavi – Iniesta párost alkottak.
    A Nagy – Gazdag párost azonban nem bontanám meg, csak Szendreivel legfeljebb. Én a többieket nem érzem erre a szintre valónak, vagy ilyen jól a csapatba illőnek. Bár Moretti technikásabb, mint vártam, de neki meg agresszívebbnek kellene lennie.

    1. Kamber-Lovric egyszerre már nem megy, értsd már meg! Nem látod a meccseinket csak nézed?!
      Tessék, a jelenleg hadrafoghatókból: Berla-King-Batik-Niba-Uzoma védők.
      Kesztyű -Hatira-Gazdag
      Lanza
      Moutari Kulacs

      1. Én még mindig őket látom a legstabilabbnak, a baloldalunk viszont instabil Uzomával és Kukoc-csal is, így Nibát próbálnám ki a baloldalon.

        Lovricot és Kambert szídhatod, de a támadásépítéseknél még mindig ők azok, aki valamennyire pontosan tudják feltenni a labdát a középpályának, vagy a csatársornak, a helyezkedésük pedig sokszor tanítanivaló.

        1. Jó, rendben. Tudom, hogy itt nem baj az sem, ha 60 éves korukig játszanak, az sem ha a kp-sok nem rúgnak gólt 500 meccsen, csakhogy beszélek ám más szurkolókkal is, nem klaviatúran, hanem kint a lelátón.Kellemzőjük:Lovric csak szabálytalanság, Kamber lassúság .
          Ezzel szemben az általam (itt)említett Batik-Niba gyorsabb és fiatalabb, ezáltal fizikailag is jobb.Ps: Bár jól tudom, hogy a Lanzafame sehol nincs a Majerhez, Danilo meg a Cipfhez.

          1. Ez ellen tiltakozom, én már májusban írtam, hogy mindenképpen kellene középső védő még a nyáron Kamber és Lovric pótlására és azóta többször is írtam.
            Tehát én a jelenlegi keretből indulok ki, de én magam is azt mondom, hogy kellene hátra egy kiemelkedő tudású hátsó ember, (pl. egy Tandia, aki most ki tudja, hol van).

            1. Tényleg, mi van Tandia-val??
              most vissza lehetne hozni

            2. Mi az a Kelet Riffa?? Miért jobb neki ott, mint Európában?? Nem értem az ilyen emböröket

          2. Az a gond, hogy Niba gondolkodási sebességben lassabb, mint a két öreg mozgási sebességben. Meccsenként 3-4 alkalommal fingja nincs, éppen merre kellene mozognia.

            1. nekem is feltűnt, amúgy ezt labdával is tudja…:)
              az elején erős jóindulattal azt gondoltam, hogy csak tartja a labdát tudatosan, pedig nem :)

            2. Egyébként abban igaza van Hegylakó barátunknak, hogy nyilván Ő lehet a jövő, nem Kamber és Lovresz, ezt az évet rááldozhatnánk, hogy megtanulja tőlük a helyezkedést (ha sikerül megértenie). De az első 3 meccset látva talán jobb, ha idén egyelőre nem kísérletezgetünk…

            3. Ezért tenném be szélre, mert ott nem kell annyira gyorsan gondolkodni.

            4. 3-4 hiba? Nem kevés az meccsenként? Miert nem
              8-10? Különösen a Paks ellen volt szembetűnő, nem?

            5. A Paks ellen a Moretti-Banószabó páros olyan meccset tolt a középpályán, hogy világválogatott középhátvédekkel is kaptunk volna 3 gólt… Kint voltál szombaton és figyelted a srác helyezkedését?

            6. A Banot betolnám a Bobálra visszavásárlási opcioval, kölcsön, hátha.

            7. Igen. Az első sorban szoktam tartózkodni, na onnan aztán valóban nem láttam térben semmit,az igaz, főleg a 2.-ban. De attól függetlenül univerzálisabbnak gondolom a két „öregnél”,szélén a védelemnek és kp-n is eltudom képzelni.

            8. Balhátvédben jobb lenne szerintem egyelőre, ahhoz nem kell agysebésznek lenni, csak a Lovrencsics képtelen megtanulni évek óta, mikor hol kéne lennie egy szélsőhátvédnek. Banó-Szabó lelépési pénzét meg dobjuk össze, én is beszállok.

            9. Bano elveszi a helyet a focizni tudó öregek elől. :-)

            10. A Bánó lelépési pénzéhez én is beszállók!

            11. En Bano-nak idot adnek. Amikor masfel eve elkezdtek rendszeresen játszatni, benne rengeteget lattam. Dinamikus volt, mert, csinalta csinalta a dolgokat. Mot tenyleg nagyon silany, de 20 evesen lehet szerelmi banata is ami miatt ennyire ugyetlennek tunik.

            12. Most is volt egy olyan szitu hogy majdnem nekifutott Kambernek, úgy hogy ketten voltak hátul, hát a helyezkedést meg a gondolkodást még tanulnia kell az biztos, középen hátul játszatni életveszély kb.

            13. Ha nem igaz, akkor nem igaz, nem is gondolom azt magamról, hogy mindig igazam lenne… :D

            14. Áfonya szavát nem kérdőjelezném meg. ? Niba minden meccsén megfigyelhető volt, hogy beadásnál
              több méterrel lemaradva szurkolt a labdának, hogy kerülje ki az embere fejét. Szombaton pl. az első gólnál.

            15. Ugyan így megfigyelhető volt, hogy rengeteg támadást akasztott meg, sokszor szerelt a nagyon jó ütemérzékének köszönhetően, vagy olyan természetes hozza ki és játsza meg a labdákat kényes szitukban (amikor a rutinrókák legtöbbször csak kirúgják valamerre ), hogy azt jó nézni. Ráadásul még hajszál pontosan is tud indítani. Ezeket se felejtsük el!!

            16. Láttam h nagyon aktív vagy, vb. Feloldalak 5 percig az ünnep tiszteletére. A többi baromságot amit összezagyváltál feltehetőleg, azt most nem nézzük.
              Vegyük ezt:: a Vadi meccsei, tudjuk hogy velekedtél róla, meg a Kukoc gp-i nélkül kiestunk volna, nemhogy EL.
              Kabangu:Volt anno fontos gólja. Bamba: egy meccsen többet ütközött, mint a Gazdag egész éltetében.Kesztyűs:a paksi 22-ől szétfutja a Gerit. Mivel közismerten hülye vagy a focihoz, sírd tele a lótolvaj képével ellátott kispárnád. Hát ennyi fért bele a rád szánt időmbe.

            17. Kérdés, hogy ez az összeszokottsággal mennyire javítható, vagy ez már javíthatatlan kategória.

            18. A középpályánk jövőbeni motorja: Egerszegi.

            19. felejtsük el ezt az egerszegit. örült, hogy talált magának pesti csapatot, nem úgy mint az országos bulicimborája barczi.. ilyenek nem kellenek Kispestre!

            20. Nem hogy nem kellenek, szóba sem jöhetnének nálunk.

            21. Szerintem nincs most igazad, sokan ezt mondták Batikra is, én hozzá hasonlóan Nibára is azt mondom jó a srác adjunk neki időt! És főleg ne fogjunk rá olyan hibákat amikor nem ő helyezkedik rosszul, illetve ne csak a hibákat vegyük észre mint Bencénél az elején.

            22. Így van nincsenek szakmai okok a tömegigazolások között. Félek valakinek megéri, remélem a tulajok odafigyelnek a részletekre.
              Lanza mellett még egy hasonló kalibert kellett volna hozni, és mellettük a fiatalok is szárnyalnának.
              Az edzöi team béréböl simán futotta volna rá.
              E helyett tiszta bábel tornya lett az öltözö.

            23. Ezt adom, én sem ezt vártam a beharangok után.!

      2. Nibáról minden meccsen gólt kapunk,ha a 3 belső védő között van. Oda be nem tenném.
        Akkor már inkább Kamber Lovrics.

      3. Te, mint „benfentes”, nem tudod, hogy a Paks kezdőjének közelébe nem férő Bobál miért nem tudjuk visszahozni? A végén SA viszi a Halihoz.
        Úgy volt, hogy a Feri jön a SA helyére (lehet, hogy már felkészül?!), erre SA, ment az övére…

      1. Ez elgondolkodtató. Három meccsen kaptunk 8 gólt, próbálkozhatnánk 2 kapussal, legfeljebb egyik érne csak kézzel a labdába. Mivel a középpályát amúgy sem használjuk, egy játékost nyugodtan elvonhatnánk onnan. Igaz, ezzel a lestaktikát is át kéne alakítani.

  11. Indulatok nélkül:
    Horváth(4) – Kamber(5), Lovric(5), Niba(5) – King(5), Gazdag(5) ( Moutari, 64. ),
    Kesztyűs(6), Banó-Szabó(4) ( Ben-Hatira(5), 53. ), Uzoma(4) ( Kukoc(5+), 64. ) – N’Gog(5+),
    Lanzafame(5+)
    Giuseppe Sannino(?)
    Szomorú, de hármán is nagyon kilógtak lefelé a csapatból.
    Horváth az első gólnál is (részben) hibáztatható, a harmadiknál ugye…, védenie meg szinte alig kellett. Banó-Szabó egyszerűen jól láthatóan nem találta a helyét a pályán, nem tudni mit kellett volna játszania, de igazán semmit sem sikerült. Uzoma nagyon akart, ám talán most játszott a leggyengébben.
    És négyen akik felfelé lógtak ki ebből az elképzelés nélküli játékból:
    Lanza megmozdulásaiban volt veszély, már amikor eljutott odáig a labda. N’Gog gólján kívül voltak szép egyéni megmozdulásai, de hát nem a center dolga lenne, hogy rendszeresen visszajöjjön a saját térfélre labdát szerezni. Kukoc, a sokak által agyonleprázott Kukoc ismét gólpasszt adott, egyáltalán eljutott beadásokig (ellentétben Uzomával, aki megretten az egyéni beindulásoktól), és a hátrafelé játéka is sokkal jobb volt, mint általában.
    A csapat vagy az edző(?) szégyene, hogy a sokak által semmire sem becsült Kesztyűs nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. Széthajtotta magát, alig-alig hibázott, nem is tudom mi lett volna nélküle.
    Egyébként mindenki hajtott! Én nem gondolom, hogy edző buktatási szándék lenne ebben a három meccsben. Hét meccset játszottunk érdemi, stabil, összeszokott középpálya nélkül! Ami meglepő, hogy az EL mérkőzéseken a védelem nagyon stabil volt, 4 meccs és 2 kapott gól, míg 3 bajnokin 8 kapott! A védelem nem felejtett el focizni az EL óta, mint ahogyan a csapat többi játékosa sem. Azt sem hiszem el, hogy a Diósgyőr, Paks, Kisvárda jobb csapatok lennének, mint bármelyik ellenfelünk az EL-ből.
    Sannino: Hatalmas kérdőjel! Az EL meccsek után azt mondtam magamban, hogy (csak ezeknek a fiúknak!) túl erős alapozás miatt lehet a sok sérült, ám a megtizedelt csapattal (csatárok és rendkívül hiányos középpályával is képes volt egyáltalán nem látványos, de eredményes focit csinálni, tehát nem valószínű, hogy sz@r edző az előélete ellenére. Ez a három meccs most megingatott. Tény, hogy nem ismerheti a magyar mezőnyt (és a sok igazolás miatt egyébként sem lehet tudni, hogy mire lesz képes, hogyan és milyen játékkal rukkol elő a többi csapat), de háromból háromszor nem látszott, hogy mit is akar játszatni a csapattal a győzelmekért, és ha hozzá vesszük az EL meccseket is, akkor hét meccsből sem látszott, hogy milyen játékkal akarunk nyerni, mert győztes meccsek nélkül a tuti kiesés marad. Mentségére legyen mondva, hogy szinte (Lanza, Lefkovics, Niba kivételével) csupa félrokkantat szerződtetett a tulajdonos, és nem tudjuk mennyi beleszólása volt ezekbe. (Egyébként az összállt játékosállomány egyáltalán nem tűnik rossznak, csak … mikor lesz ebből eredményesen focizó csapat?)

    Az új tulajdonosok sincsenek könnyű helyzetben. Láthatóan nincs semmilyen személyes tapasztalatuk ezen a „pályán” (mint ahogyan az előző tulajnak sem volt, és ő is megszívta az elején), de most megmutathatják, hogy milyen menedzserek! A mai világban menedzser az a valaki,aki kurvára nem ért semmihez, de hatalmas egoval mindenbe belepofázik, a jó menedzser meg az akinek ilyen helyzetben is bejönnek a belepofázásai! Én a helyükben azonnal átbeszélném a helyzetet a két nagy öreggel (Kambi, és rettegett Iván, és Nagy Gerivel. Mindegyik elkötelezett a Honvéd iránt, van fejük a focihoz, láttak már elég edzőt, vannak olyan karakán srácok, hogy elmondják a problémákat, és hozzásegíthetik a tulajdonosokat a helyes döntés mielőbbi meghozásához.

    Nekünk meg marad a bizakodás. Ez van.

    1. Ezt sem gondoltam volna, de majdnem 100 %_ig egyetértek. Talán annyit, hogy ha vkivel beszélni kell bármiről, az újra a Lanza, a másik a Hatira. Mert jó lenne ha egyszer már olyan játékosok lennének mmegkérdezve, akik nem csak rutinosak,hanem tudnak is footballozni.

      1. Attól még tényleg ők tudnak focizni. Szerintem Ngog is tud csak ebben a „zavarosban”nem kap megfelelő labdát.

        1. A baj az, hogy ennek ellenére 20 perc alatt többet mutatott a labdarúgásból, mint egyesek egész meccs alatt.

    2. „Mentségére legyen mondva, hogy szinte (Lanza, Lefkovics, Niba kivételével) csupa félrokkantat szerződtetett a tulajdonos, és nem tudjuk mennyi beleszólása volt ezekbe.”
      Ez mindig a kedvencem, mikor ezt valaki felhozza egy edző védelmében. Ha ez így van, akkor mondja azt, hogy ezzel a kerettel én nem tudok mit kezdeni, viszlát! :)

    3. Egyetértek,nem akarom ismételni a nagyon dühös írását,

    4. Horváth Andris mit tett a négyesért? Nálam a többiekhez képest alacsonyabb pontszámot kapna.

  12. Egy azonban biztos: A Vezetésnek most lépni kell, méghozzá erélyesen, gyorsan és hatékonyan! Különben elszabadulhat a káosz, ami könnyen átcsaphat letargiává!!!
    Az első, és legfontosabb, hogy el kell Dönteni, Lütyővel, vagy nélküle!!! De itt a mai napon döntést kell hozni, mihamarabb, mert már így is ég a ház!!!
    Az a Krémeri szezon valóban intő jel és tanulság kell, hogy legyen…

    1. Szerintem Lütyőt lekell váltani mert kurv@ra nincsen képben mi folyik itt. Nagyon sz@r munkát végzett a csapattal. Szerintem a játékosok sem bíznak benne. Így meg minden percért kár.

      1. És plusz az egész edzői stábot is…

        1. Ez vele kell, hogy járjon. De attól tartok, hogy még meg várnak egy újabb nagy pofont.

          1. A szezon elején a 7.fordulora tippeltem Horváth Feri eljövetelét, ez most szerintem már az 5 forduló után realizálódik. Loki, Dózsa szopóroller lesz szerintem. Nagyjából az a forgatókönyv Horvathnak, mint tavaly a Halinál volt, kellett jó pár forduló mire összeállt a keret, igaz a csoda ott és akkor nem sikerült. Remélem nálunk nem ez lesz a forgatókönyv azért.
            ~~~~~
            Horváth Andris keresztre lett feszitve itt. Persze a harmadik gól teátrális volt, de azért ne feledjük szerintem, hogy itt messze nem a kapuskérdésen múlik a dolog! Egy fél évet kihagyot, ezen a meccsen tért vissza, nem rossz kapus! Engem sokkal jobban aggaszt az ami a mezőnyben van, illetve ami nincs:elképzelés, taktika, összjáték, Stb.

            1. Az első gól is az övé volt.
              Oké, Niba lemaradt, de az ötösről, avagy attól beljebb gólt kapni úgy, hogy egy lépést nem tett…

            2. Ezen lehet vitatkozni, de messze nem a kapuskérdés miatt vagyunk ebben a helyzetben. Durván, erősen belőtt labda volt az ötös sarkára. A 16-osunk tele saját vedőkkel, kirepülve öklözhetett volna maximum, ott és akkor egy század másodperc alatt kellett döntést hozni. Szerintem 10 kapusbol 7 nem jött volna ki, bízott volna a védőiben.

            3. Durván 35 métert szállt az a labda. Meghatározta az egész meccset h nem jött ki. Paks ellen a másik uaz.

            4. Egy biztosan kijött volna, Lefi! Na ezért örültem, hogy végre nem egy vonalkapusunk van, amikor minden beadásnál rettegni kell. És most ezért vagyok nagyon szomorú, hogy megsérült. Én kedvelem Andrist, de ne mentegessük, majdnem az 5 ös közepére, 4 méterre a kaputól érkezett a labda, k.. va nagy hiba volt részéről! És nem mentség, hogy most tért vissza. Úgy ténfergett a pályán mint akinek ráült a vállára a szomorú elefánt. Ha nem 100% os fizikailag és pszihésen ne vállalja!

            5. Megnéztem én is többször, igen, talán ki kellett volna jönni, de ez inkább Niba hibája, túl nagyot vele se fogtunk, fizikailag okés, de foci tudás nem az igazi.

            6. Szerintem meg hátvédeink közül magasan ő a legjobb technikai tudású, eszméletlenül higgadt a szorult helyzetekben is, gyorsan gondolkodik, jó ütemérzéke van, tud jól indítani és nem csak kivágja a labdákat. Vannak még helyezkedési hibái, de ezt inkább az összeszokottság számlájára írom.

            7. Még azért nézzük meg többször, én állítom az előzőeket, esetleg majd pár meccs után újra megvitatjuk, mondjuk vakok közt a félszemű is…

        1. Igen, rémeket látott, amikor ránézett az eredményeinkre és a mutatott játékra az első három meccsen.

          1. Nem véletlenül bundázott ki minket idén a deszkások, tavaly meg a Paks a nemzetközire. Ez benne volt, Gyulánk jól érezte.Mondjuk nekem is megfordult a fejemben, de amikor hallottam kiket hozunk, azt hittem nem lesz gond.Aztán bebaszott ez a sérüléshullám, borult a projekt. Ezért nem tudom „jószívvel”ráverni a kopaszra.

            1. A bajom, hogy a litvánok ellen sem láttam koncepciót.
              A románok ellen viszont már igen: álljunk be a saját térfelünkre, oszt meglássuk majd, hogy mi történik :)

              A legnagyobb bajom az olasszal pedig, hogy mintha CV-k és ajánlások alapján játszatná a focistákat.
              Hoznak egy Kesztyűst, mondják neki, hogy őt nézte a Rossi is.. „oké, akkor játszon ő”
              Hoznak egy MOrettit, akit már ismert, következő meccsen kezdő.
              Beesik egy Hatira még strandpapucsban, miután ellifegte az edzéseket, rögtön kap 30 percet.

              Mintha saját ötletei nem lennének, miközben Supka az irháját nem egyszer azzal mentette, hogy a sz.r keretből kihozott egy Holendert csatárnak, kihozott egy Barátot középhátvédnek, majd egy Kambert szintén hátrébb állított, amikor arra volt szükség.

              Nálam itt kezdődik az edző.

            2. Jobbfutót csinált Kálnoki Kisből, szűrőt Banó-Szabóból meg Uzomából, éket Moutariból, mi kell még? ?
              Persze vágom, Supka fenti húzásai bé jöttek, de azért nem voltak azok olyan Meglepőek. Holenderből és Baráth-ból is a kényszer (és Rossi) csinált balhátvédet, csak visszakerültek az eredeti posztjukra (oké, Filip támadó szélső volt)

  13. Hármat aludva a történtekre (a plusz egy magyarázata: tegnap belebóbiskoltam az MFA-meccsbe) én erre jutottam. Hosszú lesz, előre is bocs.
    Látom, az edző személye a slágertéma, ezzel kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Egyrészt a múltja is elég kacifántos, állítólag Rossi sem volt elájulva, mikor kérdezték róla, ráadásul ha tényleg Cordella keze van az idehozatalában, akkor nálam eleve nagyon rosszul indít (FELEJTSÉK MÁR EL AZT AZ OLASZ TÖKFILKÓT, CSAK BAJT HOZ RÁNK!). Valószínűleg hibázott/hibázik is Sannino. De szerintem az utóbbi
    hetek-hónapok alapján képtelenség reálisan elbírálni, vele van-e a baj. Vagy csak vele.
    Persze a legegyszerűbb attól várni változást, ha edzőt cserélünk, amit amúgy nem is bánnék. Bár nem tudom, kire. Vannak itt Supka-fixáltak, mások régi kedvenceket szeretnének a kispadra. Hát utóbbiaknak (Pisont, Dajka, Csábi stb.) én inkább nem kívánnék rosszat, mert per pillanat ebbe még Allegri (szabad, olasz, igaz, van haja..) is simán belebukna.
    Szerintem a sok középpályás-sérülés messze fontosabb oka ennek az egész vesszőfutásnak. Plusz némely Hemingwayt idéző igazolás: olyanok, akiben talán van valami, és fél-egy év múlva talán még erősség is lehet, mint
    mára Batik, de most le van kettyenve (lásd pl. Egerszegi, Moretti, Kulacs).
    Azért érzem kulcsfontosságúnak a középpályát, mert annak a teljes szétesése kiszolgáltatottá teszi a támadókat (ráadásul szerintem a csatársor az egyetlen csapatrészünk, ami Lanza visszatéréséig egyértelműen gyengült), és kihat a közvetlen védelemre is, pláne, ha a bekkek mögött is gond van a kapusmizéria miatt. Pl. hányszer látszik, hogy nem merik hazaadni a labdát, előre meg elpasszolják, és kész a baj.

    Összeírtam a középpálya összetételét (ötfősnek számolva) az idei meccseinken, zárójelben az ebből a csapatrészből hiányzókkal):

    Zalgiris (otthon, 3-0): Kovács N., Gazdag, Heffler, Banó-Szabó, Kukoc (Uzoma)
    (hiányzók: Mezgrani, Nagy G., Szendrei, Ben-Hatira)

    Zalgiris (idegenben, 1-1):
    Kálnoki-Kis (Uzoma), Gazdag, Kesztyűs (Hegedűs), Banó-Szabó, Kukoc
    (h: Mezgrani, Kovács N., Nagy G., Heffler, Egerszegi, Szendrei, Ben-Hatira)

    Craiova (o, 0-0):
    Uzoma, Gazdag, Kesztyűs, Banó-Szabó, Kukoc
    (h: Mezgrani, Kovács N., Nagy G., Heffler, Egerszegi, Szendrei, Ben-Hatira)

    Craiova (i, 0-0):
    Ikenne-King, Kesztyűs, Moretti (Uzoma), Banó-Szabó, Kukoc (Niba)
    (h: Mezgrani, Kovács N., Nagy G., Heffler, Gazdag, Egerszegi, Szendrei, Ben-Hatira)

    Diósgyőr (i, 1-2):
    Ikenne-King, Gazdag (Kukoc), Kesztyűs, Banó-Szabó, Uzoma (Cipf)
    (h: Mezgrani, Kovács N., Nagy G., Heffler, Egerszegi, Szendrei, Ben-Hatira)

    Paks (i, 1-3):
    Ikenne-King, Moretti (Moutari), Uzoma, Banó-Szabó, Kukoc (Egerszegi)
    (h: Mezgrani, Kovács N., Nagy G., Heffler, Gazdag, Kesztyűs, Szendrei, Ben-Hatira)

    Kisvárda (o, 1-3):
    Ikenne-King, Gazdag (Moutari), Banó-Szabó (Ben-Hatira), Kesztyűs, Uzoma (Kukoc)
    (h: Mezgrani, Kovács N., Nagy G., Heffler, Egerszegi, Szendrei)

    Pont a leggyengébb poszt (ahová elsőként akartunk igazolni Hangya személyében, mégis maradt a két félmegoldás Uzoma és Kukoc) kivételével a négy másik gyakorlatilag állandó probléma. Nemhogy a kulcsemberek, de a szóba jöhető cseréik, meg a cseréik cseréi is kiestek inkább hosszabb, mint rövidebb időkre.
    Az, hogy az általan legjobbnak vélt ötösből egy meccsen sem játszott kettőnél több (sőt, egynél több is csak elvétve), egy dolog. De ha mindehhez még hozzávesszük, hogy hányan és hányszor játszottak számukra vadidegen
    poszton (pl. Kálnoki-Kis vagy Uzoma jobb futó, Uzoma vagy Banó-Szabó belső védekező középpályás), hányan és hányszor csöppentek a kezdőcsapatba pár nap edzés után, hogy pl. Gazdag olykor félig sérülten kénytelen-e játszani, az egyenesen siralmas.
    Kesztyűs pl. két nappal a szerződtetése után már kispados volt, kilenccel utána kezdő Vilniusban (pedig nem a Barca-kezdőből jött: tavasszal egy meccset játszott végig Pakson, előtte ősszel Budaörs – NB II -, és még ő a legjobb).
    Ikenne-King: két nappal a szerződtetése után már kispados, kilenccel később kezdő Craiovában (tavaly az MTK-ban 2018 októbere óta sérült volt, egy játékperc se).
    Moretti: egy héttel a szerződtetése után már kezdő volt Craiovában (ő május 4-én játszott utoljára az olasz harmadosztályban – Albissola -, 17/18-ban az Avellino 42 bajnokijából 16-szor szerepelt, 16/17-ben a Serie B-kieső Latinában 42/21-szer, utolsó jobb idénye a 15/16-os volt: Latina és Vicenza 42/36 meccs).
    Ben-Hatira: négy nappal a visszatérése után, május óta kizárólag konditermi felkészüléssel a lábában már becseréltük a Kisvárda ellen.
    Első körben nyilván az jut az ember eszébe, miért csinálja ezt Sannino. Pedig hihetetlen kényszerpályán mozog. Hozzáteszem, fingom nincs, lehet, hogy pár sérülés a nem megfelelő edzésmunka következménye, azaz a szakmai stáb felelőssége is benne lehet, de ezt nem tudhatjuk. Az is lehet, hogy már úgy elmérgesedett a helyzet (érzésem szerint a diósgyőri zakó volt a fordulópont, onnantól valami nem stimmel), hogy tényleg jobb lenne mindent újragombolni.

    1. nagyon jóféle eszmefuttatás! kamáltam !

    2. Én először kinyomtatom majd, aztán olvasom el :)

    3. Á nem, sokszor, ha a meccs kicsin múlik, akkor akár az edző kvalitása is dönthet, de nálunk egyértelmű a gond, gyenge focistáink vannak, a mai NB1-es mezőny sokkal jobb játékosokkal bír mint mi. Azzal a DVTK-val voltunk helyenként partiba, persze azoktól is kikaptunk, aki kapott egy 5-öst a Viditől.

  14. Úgy látom a toronyban is van probléma !Egy képet szerettem volna betenni a jatekosokrol de nem sikerült .

    1. Nem tudom mennyire illeszkedne jelenleg a csapatunkba de volt szerencsém nem egyszer élőben látni játszani (bár nem idén), valóban nagyon ügyes. MFA-s csapatban „Lanzányira” emelkedne ki az fix.

      1. Ha ennyire ügyes, miért nem tartotta meg a felcsúf?

        1. Erre nagyon nagyon hosszú választ lehetne adni. Az egész magyar utánpótlást kéne terítékre venni, hogy teljes választ kaphassunk. Jelenleg elég ha belegondolunk, hány hasonló játékos volt kísértetiesen hasonló helyzetben. Benne a válasz.

          1. Tudod mi a válasz? Nálunk az, hogy lassú, nulla fizikumu,technikailag és taktikailag képzetlen, fejelni sem tudó stb. gyerekek kerülnek elő kb 3 éve,a külfölre el nem adott maradékból.Nemhogy egyből bevethető, hanem inkább soha ,amíg a játék olyan, hogy egy Mezit lehet találni ingyen.

            1. Világos, hogy ennek veled együtt örülök.(bár tapasztalataim szerint, mire onnan visszajönnek,már egy sem lesz itt.) De igazán csak a felnőtt csapat érdekel mégis. Oda pedig nem jött még igazán jó (mondjuk úgy, 1.5m-ert eladott) gyerek fel. De ez magánvélemény.

            2. Az is igaz. Meg az is, hogy akadémiakról sosem hallott volt jugoszlávok 10milliokért is adnak el tizenéveseket.

            3. Ott is van akadémiai rendszer, csak össze van vonva az általános iskolai testnevelés órákkal.

            4. Azért az is forduljon meg a fejedben, hogy azért kapnak lehetőséget, mert jók! És nem azért, mint ami itt megy az oldalon, hogy ugyan jól láthatóan nemhogy nem jó, hanem rossz, de játszon,mert „saját „.Ez valahogy mindig kimarad a példabeszédekből.

            5. Ha kivonom Kukac gólpasszait, NGoog góljait nem tudom hány gólnál tartanánk. Gazdi még a 11 is kihagyta.

            6. Ezt már mondtam neked, nekem teljesen megfelel a Lanza szintü külföldi. Nem zavar abszolút , hogy olasz pénzből nevelték olaszok .

            7. Nem. Csináljunk mindenféle szavazást nyögvenyelős témában a facen, hetente hatot.

            8. Basszus, ha egy első osztályú csapatban az számít, hogy honnan jött, és nem az amit tud, az már nagyon nagy baj.

    1. Megható cikk, ami azért íródott, hogy bizonyítsa, Öcsi bácsi hagyatéka „jó helyen” van.

  15. vezetőségnek döntenie kell:
    1. ha a fiatalokra alkalmas játékoskeretet akarnak kialakítani, akkor pl. egy Bognár Gyuri lehet alkalmas, aki olyan sokpasszos focit játszat, ami a fiatalokhoz jobban illik. Ő évek óta szép focit játszat a Budaörssel és a játékoskeretükhöz képest eredményes is.
    2. ha eredményeket akar, akkor viszont a célfocit jól alkalmazó edző kell, ilyen nálunk Supka
    feleslegesen viszont ilyen olasz, holland, német edzőket ne hozzunk

    1. Tok mindegy milyen szakember Bognár, az o eloeletevel pillanatok alatt felfalna a közönség.

      Amúgy itt a kereten kellene dolgozni, mert az évek óta gyengül, több meghatározó játékos távozik, mint érkezik.

      Ami nagyobb baj, hogy sajnos látszik, hogy Mendelenyiek nem értenek a futballhoz, hiába szimpatikusak, hiába jószándékúak, ez a keret gyengébb, mint a tavalyi, jóval gyengébb, mint az azelőtti

      1. Hogy lenne már gyengébb a keret egy Lanzafaméval egy Kinggel?
        De egy Kulach is a Sahtarból jött, nem véletlenül játszott ott, vagy tavaly mit nem adtunk volna egy Moutariért

        1. A Shakhtar II. ben játszott, az nagyon nem ugyan az.

          1. Gólt szerzett az Arsenal ellen az El csoportkörben, igaz nem a Shakhtarban. De játszott öt El csoportmeccset, utána sérült meg.

            1. A Kulacsban rengeteg potenciál van. Szerintem.

            2. Két meccs után még én is bizakodtam, de már látom, vele se lettünk jobbak, nem véletlen nem nagyon fér be még ebbe a gyenge csapatba sem, talán nem is lenne NB1-es csapat ahova beférne.

        2. Jó lesz mindkettő, erre nyugodtan fogadhatsz.

      2. Te azt gondolod, h a Chelsea-nél Abramovics szöglet variációkat oktat, a Psg-nél az arab labdakihozatalt tanít, anno a Berlusconi mágnestáblával aludt?! Semmi összefüggésbe nem hozhatók sem a sérülésekkel, sem a Horváth gólpasszával, sem az itt imádott Kamber-Lovric duó töketlenkedéseivel, sem a Bano-Gazdi semmit nem érő „támadó „játékával. Ez 5 kezdő, ha nem fogalmaztam volna érthetően.

  16. M4 Sport Gól 2 műsorában Pölővel is csacsogtak a Honvédról, hogy vattafak?
    Elhangzott a kérdés, hogy mennyire fontos, hogy a játékosok bíznak-e az edzőben.
    Pölő aszondja, tavaly 4. lett a csapat, plusz kupadöntő, ezek után lehet, hogy pár játékos pislog, hogy most meg mi folyik? Mármint szakmailag.
    Majd folytatta, hogyha a játékosok részéről nincsen bizalom az edző felé, akkor a játékos nem, vagy nem úgy hajtja végre az utasításokat, stb.
    Nagyon virágnyelven kérdezték körbe, hogy edzőbuktatásra játszanak-e ilyenkor a játékosok, és nagyon óvatosan körülírva jött a válasz, hogy jó eséllyel erről van szó, ezt látjuk.
    Ezt már páran itt is feszegették korábbi meccsek kapcsán, főleg Thibby látta bele egyszer egy meccsbe, hogy klasszikus edzőbuktató attitűd érződik/látszik.
    Megjegyzem, ez még a jobb forgatókönyv, mintha tényleg csak ennyit tudnánk…

    1. Nem biztos, hogy a kemény edzések fájnak nekik. Legalább ennyire fájdalmas egy játékosnak, ha azt látja, hogy a VEZETŐedző szar taktika keretein belül szar szerepeket osztogat szarul, és mindezt folytatólagosan teszi, nem tanulva abból, ami láthatóan nem működik.
      Persze kényszerhelyzet is van a sok sérült miatt, legyünk igazsagosak, de még a B csapattól is elvárnám, hogy legalább valamit lássak abból, amit az edzésen gyakorolnak.

      1. Maradjunk annyiban, hogy már a meccs elején sem láttam az a harci tüzet, amit pláne két vereség és egy szülinap mellett az első hazain elvárnék!!!

        1. Pedig a harci tűz megvolt (persze mindent lehet jobban), az első pár percben próbáltunk azonnal támadólag fellépni, csak ez 4 percig tartott, mert sajnos a jobb foci tudás nem a mi oldalunkon volt, és utána az történt amit a Kisvárda akart.

          1. Nekem a harci tűz nem a focitudás, hanem az, hogy megyek mint a mérgezett egér, űzöm hajtom az ellent az utolsó pecig (egy ilyen meccsen meg pláne), vagy ameddig össze nem esek. Na ezt nem láttam – ahogy Te írtad- a 4. perc után!

            1. Igen értelek, valahol igazad van, csak arra gondoltam, hogy a harci szellemünk megtört amikor nem tudtunk normális támadást vezetni, mert nem tudtunk egy cselt egy kényszerítőt megcsinálni, ugye a gyenge focitudás miatt…
              Csak egy pl. 0-2 pillanatáig (61. perc) EGY labdát tudtunk tenni a támadó harmadban Lanza lábára, így, hogy akarunk gól lőni.

  17. Az a baj, hogy nincsen edzői elképzelés. Rossi óta egyedül a hollandnak volt elképzelése. Lehet a Supi faszát szopkodni, de amit előadott az vicc volt. Nulla elképzelés, Rossi hagyatékából akart élni. 3 belső védő, 2 futó szélső aki felér a támadáshoz, egy védekező középpályás, 2 irányító középpályás, 2 csatár. Supi mentsége, hogy a keret csak erre a játékra volt alkalmas,és tudjuk, hogy Hemi mennyi lehetőséget adott neki a keret átszervezésére. Most Sanyinak lett volna lehetősége. Mutarinál azt hittem szélre igazolja az olasz, azóta meg lehet láttni, hogy bárkit igazolunk azt mind az 5-3-2 felálláshoz hozzuk. Nem lesz ebben változás.
    Ami még jobban fáj, hogy továbbra sem látom azt, hogy fiatalokat építenének be a csapatba. Sőtt a keretben se maradt helyük, mert azt nagyon feltöltötték, a kutyaütökkel.
    Amúgy meg a csapat nem rossz. Jönni fog az eredmény. Az a Beni, Gazdi, NGog, Lanza, támadó alakzat nagyon vállalható. Csak a hátsó rész.

    Akik meg a Supinyot követelik vissza azok gondolják végig mennyire szar volt tavaly mikor jöttek sorra a zakók vele, az ötlettelen játékával. Nagyon gyorasn felejt itt a nagy többség.

      1. Egyet beszélünk, csak másik oldalról nézzük.
        Én azt mondom, hogy egy edzőnek ne legyen már az az érdeme, hogy nem változtat, nincsen önálló elképzelése arról, hogy mit is akar játszatni a csapattal. Te ezt mondod azért jó Supi mert felmérte mire alkalmas a keret, 1,5 év alatt illett volna saját stílust találni. Még Hemi igazolás politikáját ismerve is lehetett volna változtatni. 1 év után hozott egy Mezgrant a tuti jobb szélső védőt az 5 védős rendszerbe. Nem azt mondom, hogy nem jó játékos, mert az, de az alap problémára világít rá. Az edzők alkalmazkodnak a kerethez, nem a keretet alakítják. Tehát Rossi rakta le az alapot amiből ezek élni akarnak.
        Vagy a játékosaink, olyan hülyék, hogy más taktikát nem tudnak megtanulni.
        Mondjuk ide jött Batik a 4 védős rendszerből és 1 évalatt Supi megtanította neki az 5 védős rendszert. Heffler detto.
        Olyan a benyomásom mint a Barcanál, ott is marad a klaszik 4-3-3 bárki is az edző. Mondjuk ott űllködik.

        1. Ranieri úgy lett bajnok a Leicester-rel, hogy az elején fölmérte, hogy alapvetően jól összerakott a csapat, csak finomítgatni kell. Nem szégyent ezt belátni, sőt, az is egy önálló elképzelés, ha ezt belátja valaki. Supkának is időbe telt, eleinte mást erőltetett.
          Föltéve persze, hogy nem az öncélú edzősködésről, hanem az eredményesség megtalálásáról szól a szakmai munka.

          1. Jogos, csak arról beszélünk, hogy se most, se Supinál nem volt elképzelés. Lehet, hogy a keret erre a játékra jó, de akkor az edzők nem értik a Rossi féle taktikát. Amikor bajnok lett a csapat nem az volt az elv, hogy hátul passzolgatunk aztan egy védő előrre íveli.

            Az meg a másik fele, hogy a bajnok csapatot szét szedték, alig maradtak itt abból a csapatból. De mindenki ahhoz a taktikához igazol. Csak szarul. Toncsi soha nem lesz gyors szélső védő, ahogy Heffler se. Heffler mindig csapatban volt Supinál. Mondjuk lehet ez volt az Ő taktikája. Heffler legyen csapatba. ( újoncok napja, felírta egy papírra, hogy Heffler bármi áron.)

            1. Rossi kifejezetten ívelős focit játszott, a legtöbb gólunk abból esett, hogy Hídi Patrik, vagy valaki más beívelte a védelem mögé.
              + Rossinak ott volt egy Zsótér és Lanzafame

            2. Szerintem Toncsit és Hefflert is a 4-4-2-höz hozatta Supi. Toncsi szélső középpályásnak elmegy. Heffler meg jobbhátvédbe. Csak aztán nem működött a 4-4-2, a fiúk viszont már itt voltak.

        2. a végén (Balmaz-meccs) van der Meer is visszaállt az ötvédős rendszerre.

          egyszerűen nem volt szélső hátvédünk, főleg, hogy kiesett Ikenne King is

        3. 5 védő mi?! .Tehat 5 védő, kapus, Geri-Gazdi-Bano alap ugye(Nálatok!) ez 9 kilenc .Ezen a maradék 2 helyen verekedjenek : Hatira, Lanza, NGogh, Kulacs, Moretti, Kulacs, Kesztyűs, Moutari, magyarul AZOKa játékosok, akik tudnak footballozni! A véleményem az, teljesen felesleges veletek vitatkozni, mert semmit nem értetek a játékhoz. Szent tehenek bűvöletében éltek ,akik kb annyira focisták pont, mint egy tehén.

      2. azért azt ne feledd, hogy ki válogatta be a sracokat, semmit nem levonva a teljesitmenyukbol

    1. sorozatos vereségek pont a hollanddal voltak (Vasas 1-4, Debrecen 1-3, Mezőkövesd 1-2 )

      1. Valóban Supinyonak ilyen nagy sorozata nem volt, mert mindig hozott a csapat egy bravúr x-et, mikor égett a ház.

    2. Ezzel a hsz-el,a legnagyobb gondom az,hogy azt hiszed egy Lanza,N’Gog,Ben-Hatira triót(akik nem igazán szeretnek védekezni) manapság elbír egy csapat. Hát nagyon nem bír el.
      Ezek közül részemről kizárólag Lanza maradhatna.Gazdag teljesen oké,ő védekezik (is).
      Sokan azt gondolják(nem te),ha lenne 5-6 jó támadó jellegű játékosunk,azt beraknánk és sorra nyernénk a meccseket(kb.sorra kapnánk az 5-6 gólokat).
      Ben-Hatira nem egy Eppel,aki fegyelmezetten visszazárt védekezni is,ha kellett….

      1. Egyetértek, egyszerre nehéz lesz őket játszatni, mert Hatira még középen sem védekezik nagyon.

        1. Már látom magam előtt, ahogy a Barcanal a nézők kikövetelik a Messitől a becsúszószerelèseket jobb bekkben meg balban is. Egyszerűbb ez, Kamber-Lovric egyszerre semmiképp ,Bano-Gazdag egyszerre semmiképp, kapus meg nincs jelenleg. Hagyjuk már ezt a védekező center vagy irányító baromságot!!!

          1. Labdaszerzés nélkül nincs támadás sem.

            1. Box to box irányírót meg centert vizionálsz. Ilyen poszt nem létezik! Itt hetente 10x felmerül, h x v y azért nem talál be 100 meccsenként sem, mert NEM az a posztja, bár középpályás,kb ahhoz mérhető hülyeség ez is!

            2. Pontosan. Ugyanez volt tavaly idény elején is,amikor az nb1-ben a Gazdag,Vadócz,Nagy Gergő belső sornak nem volt párja.

            3. Az elején én is azt láttam, hogy jó amit Sannino kitalált. Pl. a litvánok ellen látszott, hogy gyorsan és passzolva akarunk a középpályán megindulni, illetve a tizenhatos előtt helyzetbe kerülni. De a bajnokikon nem működik semmi, és egyre rosszabb a látvány. A játékosok nem tudják mit kellene csinálniuk, és nem értik, mi történik velük, miért nem jön az eredmény. Leekens effektus. Ezért gondolom mostmár, hogy az edző gáz, pedig az elején tetszett amit láttam. Gondoltam egyre jobb lesz idővel. Helyette egyre rosszabb lett. Én feladtam. De talán a srácoknak lesz igaza. Ez kiderül majd a következő két meccsen.

          2. Ez itt nem a Barca és nem Messi. Ha ő lenne Kispesten,valószínűleg mi is megbocsátanánk neki,hogy azt és úgy csinál a pályán,ahogy az neki jólesik,nem pedig úgy ahogy az edző mondja. Lanzának is meg van bocsátva. De ilyen Ben-Hatira félék,tőlem már húzhatnának innen a f.szba.

            1. Es az új tulajok fizetik? Eddig azt hittem a wcjuket pucolja, de lehet most kiderült az igazság ;oD

          3. Na, persze. Most jön h a Honvéd jatszon 5-3-2-t v 3+5-2-t.

            1. Amiről ti beszéltek, az körülbelül az, hogy a síp után maradjon a labda a kezdőkörben, és mind két csapat bámulja a saját térfeléről 2x 45 percig.

            2. Hát igen. Ott volt egy játékos. Te is régóta irkalsz ide pontosan emlékszel. Elment, sebaj, majd a Bano pótolja, Gróf? Minek, ott a Horváth! Lanza? Ugyan, majd a Majer! Danilo? Az pláne, elveszi a helyet a Cipf elől! Különben is ott a Geri meg a Gazdi és a csupaszív Lovresz-Kambi,nincs itt semmi baj! Stb, stb. Aztán egyszercsak van ,és az említettek ugyan maradtak, akkor viszont az edző, tulaj, szurker mindenki hibás ugyanazoknál, akik ezeket a baromságokat harsogták.

            3. Az igaz, ha a sérültek, felépülnének, akkor az tényleg erősebb csapat lenne valamivel, de jelenleg sajnos pont olyanok vagyunk mint a velünk azonos pontú csapatok (csak ki nem derüljön, hogy még olyanok se).

      2. Már ne is haragudj, de azért 3 támadót bírjon már el egy csapat! Ezen kívül csak védekezésben jó játékosaink vannak a pályán ( ide sorolva Gazdit is) az a kapuson kívül 7 ember, mennyivel védekezzünk???

  18. Ő sem a mennyei 1-ben kapott lehetőséget.. szvsz ha fiatal csapatot akarsz építeni, ahhoz előbb ki kell esni, és ez utóbbiban már „jó” irányban vagyunk

  19. Na jó,hozzuk Mourinhot!Úgyis most sírra el magát,hogy hiányzik neki a a pad!Nálunk újra felépíthetné magát,abban jók vagyunk! Aztán mehetne a fradihoz?

  20. Nem oldaná meg a gondunkat, a gyógyír nekünk 1 jó kapus, 3 jó vedő, 2 jó középpályás 1 jó támadó, ez a recept, minden más szemfényvesztés.

    1. Ezt a támadó kell felejtsük már el egy picit! Először érjük el, hogy kapjanak támogatást, labdát a középpályáról, ha úgy sem lőnek gólt akkor térjünk vissza erre..

      1. Így van. A középpálya nulla, oda kell ember. Csak átlőjük, íveljük azt a sávot, mert ezt tudják a pályán is.

        1. Hát egye fene, meggyőztetek, főleg azért mert annyi JÓ játékost úgy sem veszünk mint írtam, és akkor egyetértek, hogy a középpálya a legfontosabb, aztán a védelembe kellene jó védő és csak harmadsorban van nálam is a támadó hiány, persze 0. egy jó kapus.

        2. A felkészülés meg a kupameccsek során nemhogy a teljes középpálya, de még a cseréik meg a cserék cseréi is hetekre-hónapokra kidőltek. Akik meg játszottak, javarészt sérülésből visszatért (vagy lekettyenve igazolt) formán kívüli, kényszerből mindenfajta fokozatosság nélkül csapatba tett kpályások, gyakran számukra idegen kényszerposzton. Ez mindent meghatároz, megbénítja a támadójátékot, sebezhetővé teszi a védelmet, utóbbit pláne a kpályához hasonló kapusmizériával.

  21. Utóljára 22 évvel ezelőtt, 1997ben kezdtünk ilyen rosszul, akkor Krémer Károly volt az edző és az első három meccsen három vereség volt a mérleg.

    A szezon végén 14. helyen zártunk a 18 csapatos bajnokságban, 5 ponttal kerültük el a kiesést, 4 ponttal az osztályozót.

    A bennmaradáshoz azonban elő kellett húzni a kalapból egy bizonyos Komora Imrét…

        1. Igaz, félreértettem a hírt a témában a csakfocin

  22. Az nb3as streamet 800-an nézték meg, szerintem ez így elsőre elég jó számadat.

    1. Bár másodikra már lehet, hogy nem lesznek ennyien, a megye II szintet látva…

    2. En kattintottam, beleneztem , de max 5 percet neztem belole. Biztos sok ilyen is van rajtam kívül.

  23. Pölöskei:
    „Az EL-ben nem nézett ki rosszul a Honvéd a Craiova ellen, de a három vereség után lehet, hogy elgondolkodnak a váltáson.
    Van der Meert megvédeném, mert igaz, hogy sok gólt kaptunk vele, de azért ott voltunk a 4. helyen vele az ősz végén.
    Most nem hiszem, hogy ez a Honvéd tud akkora feltámadást produkálni, hogy az első 4 helyre odaérjen már.”

    Hajdú B.:
    „A következő két meccse a Honvédnak a Debrecen és az Újpest ellen sorsdöntő lehet.”

    30 perctől beszélnek a Honvédról a Góóól2ben:
    https://www.mediaklikk.hu/video/goool2-17-resz/#

  24. Én emlékszem rosszul, hogy nyáron az volt a cél, hogy kapust, balhátvédet és kulcspasszokat adó középső középpályást találjunk? Morettit gondolta valaki a középpálya eszének? Hol a balhátvéd?

      1. Erre nem is gondoltam, pedig logikusnak tűnik. :)

    1. Hol kell fülelni, hogy ilyent halljon az ember?

          1. Metró aluljáróban a Lokál mellé mindig dobnak egy ilyen pletyit.

            1. Supkát mondjuk hozhatná erre az a balatoni metró:)

            2. Én nem vagyok oda SAért, de eggyel jobb lenne mint a jelenlegi kókler

            3. nem…déli part.
              csak a „humoros” kommentek miatt vicceskedtem én is

          2. Te csak tudod… :)
            Hiszen ismersz és annyi tuti infó jött már tőled is.

            1. Azért mert nem ide jön, ismert okok miatt, az azért nem jelenti azt, hogy nem jön.

            2. Nekik melozunk, így már képes vagy felfogni?! Senki sem szeret bukni azért havi komoly lóvékat, h te meg pár hülyegyerek itt jól szórakozzon.

            3. Pucoljatok a wcjuket? Vegulis, azt is kell vkinek ;o)

        1. Már korában is sejtettem, hogy Te vagy az igazi bennfentes. :)

          1. :D
            Sajnos vagy szerencsére de nem :)
            1 távoli, laza ismeretség…

        2. Biztosan keresik Sannino utódját, csak hát a vezetőség rémálmaiban sem fordult meg, hogy edzőt kell keresni játékos helyett. Lassabb folyamat. (Pedig ismerve Sannino előéletét, azért ezzel számolhattak volna…)
          Dajka Laci azért sötét ló, de legalább a mi kölykünk, Pisont Pista szintén sötét ló, hogy „fönt” élesben mit tudna kisütni. Supka vicces forgatókönyv lenne, hogy 2 hónapja elzavarták a majdnem dobogó és egy kupadöntőt után, úgy, hogy egy kifejezetten ijesztő statisztikájú és múltú palit hoztak helyette, aki végül igazolta is a statisztikát.
          Nekem az a véleményem, hogy Supka nem hülye. Nem volt hülye. Jól tudta, látta, hol sántít a csapat, hol és mennyire és kikkel kellene erősíteni.
          Letette a listát az új menedzsment elé, akik a napelemes számológéppel pötyögtek 3 percig, majd megköszönték neki az eddigieket.
          Sannino letette a nagy esküt, hogy ő ezzel a kerettel is hozzá a top fájvot, nem kell itt igazolgatni. Jó az a Kukoc pl., no problem.
          Oké, legyél te az edző, menjen a retekbe az aggodalmaskodo Supka.

    2. Supkával még a 3 meccs hendikeppel is mennénk a dobogóért

      Pisont és Dajka kiváló játékosok voltak :)

      1. Ezzel a kerettel még Guardiolaval se, mondjuk a sérültek javítanának a csapaton, de az sem csodaszar.

    3. Továbbra is azt mondom, semmi értelme (vagy akkor jöjjön Dárdai, majd a Balatonról irányítja a csapatot Skypon, max úgy jönne el).. Mit akarunk valójában? Feljönni max a 3. helyre (mert előrébb nem hiszem hogy megyünk) aztán megint vegetálni és várni a csodálatos igazolásokat, amelyek nem jönnek? Nekünk továbbra is egy esélyünk van, a saját fiatalok, amit persze belátok az NB3-as meccset nézve, hogy eddig nem túl acélos..

      1. Enyhén fogalmazol Pécs most gurított 8-at annak a Taksonynak akitől mi kikaptunk 3-0ra…

  25. Vadócz, Koszta, Bobál D., Torghelle (ha csak a mentalitását átadja az öltözőnek,már elég). Ez is meglenne annyi pénzből,mint Lanza, bár a sok külföldi közül,nem ő a kerékkötő. Sokkal jobban tetszett,amikor kötelezően játszatni kellett a saját nevelésű játékosokat. Nyilván kell hozzá egy jól kitalált rendszer is. Temesvári, Lukács is játszhatna vagy Májer,ha még itt lenne. Külföldiből elég volna 3-4,de az legyen jó és húzóerőt jelentsen.

    1. Sanyi öreg,Koszta felesleges,Bobál talán,de Lanzát nem cserélném ezekre.
      Vadócz más téma,ő nagyon-nagyon kellene az tény és való. De csak Lanza mellé.

      1. Lanza mellé írtam én is őket. Gondolod,hogy rosszabbak lennének,mint a mostaniak? Sanyi nem tudna annyit,mint Kulach? Koszta is egyedül itt érezte jól magát,legalábbis a játéka alapján.

        1. Úgy oké.Nem lennének rosszabbak. Dehogy.

    2. Gyakorlatilag ugyanugy kötelezôen játszik állandóan három fiatal.Gazdi-Geri-Bano.
      Lassan 300 mérkôzés,kb15 gól és 15 gólpassz..És örökké pl a Kukoc a téma,aki egyedül gólpasszolta ezt össze pikk-pakk.Fasza!

      1. Azért a Rossi féle csapatban jobb volt az elosztás,bárhogy is nézzük. Kukocnak annyi az előnye,h tud beadni, na és a jó mentalitása. De ha 9 külföldi játszik egyszerre,az nem szül jót.

        1. Én azt mondom, annak függvényében,hogy sok szurkerunknál az az összeállítãs,h Gazdi-Geri(ujabban Bano is)meg a másik kilenc.Közben meg mindenki más kutya(Kuki,Kulacs,Mou,Kesztyû stb.),öreg(Vadi) szar edzô(épp az aktuális)áruló ,védjen a vak kapus meg a f tudja még mi.Miközben ezek a számok nem hazudnak.

        2. Ha a 20 ból 3-4 az neked jó.. Tegnap konkrétan egy volt jó, az is a küllős..

          1. Nyilván menne bármelyik fiatalnak is,ha kapnának lehetőséget…

      2. milyen jo lenne ha kukac helyett az uj minőségi igazolás lenne a tema :(

        1. Ki számít nálad minőségi igazolásnak egyébként/egyáltalán, áruld már el?

          1. akiket belengettel nagymellennyel es nem jottek meg.

            1. Nem ez volt a kérdés. Gondoltam h neked a pl Lanza vagy a Robi nem elég minőségi ,arról nem is beszélve, hogy „elveszikahelyetafiatalokelől”.

            2. Robi jo, Lanza js nyilván, de ennél én tobbet vártam, főleg hianyposztokra, a lendület alapján.

            3. Azok voltak a hiányposztok pont.10-s és a kapu. A többi valóban kicsit csalódásnak tűnik, de azért a Niba bejöhet, Moutari Kulacs szintén.

            4. hianyposzt szerintem a védelemben es középpályána van, de kinek mi hianyzik.

            5. Moutari-t már ismerjük, nem fért be a Mezőkövesdbe, mert nem tud NB1-es szintem focizni, viszont gyorsasága NB1-ben is kiemelkedő, ennyi, nem lesz nagy segítség egy ilyen csapatba.
              Niba szintén nem NB1-es focitudással rendelkezik, de a fizikai mutatói kiemelkedőek, ennyi, szintén nem csodaszer.
              Kulacsban én is reménykedtem, de nem véletlen nem teszi be az edző, gyenge még ehhez az NB1-hez is.
              Ilyeneket igazoltunk.

      3. A 26 éves Geri legfeljebb az öregfiúk csspatban volna fiatal…:)
        Amúgy meg helye van a csapatban, mert jó labdaszerző.

        1. 1.Költőien túlóztam.
          2.Egy 25 méter hosszú és 15 méter széles sávban esetleg.

          1. Nem ö lóg ki ebből a csaoatból hanem az érthetetlenül sztárolt Gszdag, aki semmiben nem képes kiemelkedőt nyújtani. Röhejes dolog, hogy sokan nagy errdménynek tartják a hosszabbítást vele, miközben semki nem akarja elvinni. Talán azért, mert a Honvédnak komoly összeget kellene fizetnie annak, aki elviszi… :)

  26. Szóval, néhány minőségi légiós, meg fiatalok. Most néztem az MFA meccset, mégis kikre tetszenek gondolni?

    1. Az érdemi fiatalok kölcsönben vannak… Más kérdés hogy szerény a felhozatal.

    2. Hát ez kb olyan erősítés, mint a gyirmóttal jelen pillanatban 20-ból a 18.helyen álló Csertői a padra.

    3. na hat akkor nem marad mas csak a minőségi légiósok.

      1. Moretti szerintem nem volt olyan rossz, technikásnak tűnik nb1 szinten.

    4. Nézted a mai MFA meccset? Fenti urak egy NB3-as középcsapat ellen nem tudtak kitűnni.

    5. Szendrei, Kovács Nikó, László Dávid ok. A többi NB II kölcsönadás.
      Lentebb írták, hogy ha egy támadó – lásd Cipf – nem tud kiemelkedni az NB III-ban (30-40 gól/szezon), akkor mit várunk tőle az NB I-ben. Tudom, ma lőtt gólt, de ezzel a meccsel vallatni lehetett volna. Dominik a gójlát leszámítva nem emelkedett ki.

  27. Végignéztem az MFA meccset. Öt olyan fiatal játszott, akitől várjuk a berobbanást a nagy csapatba. Győzzük kivárni! Egyikük sem tudott kiemelkedni egy NBIII-as középcsapat ellen. Azt is megkérdezném, ki és miért szorgalmazta Egerszegi leigazolását? Én vele fizettetném a fizúját.

    1. Én már kb. 3 éve írtam itt hogy 18-20 éves fiatalokkal gyorsasággal lendületből át kellene gázolni az egész Nb 3mon. Ehelyett évről évre szenvedünk. Akkor alkalmas onnan valaki az Nb 1re ? Valami nagyon nem működik az utánpótlásképzésbe.

      1. Lehet ebbe is igazság, de nézhetjük úgy is, hogy az idősebbek már lassabbak és hamarab fáradnak. A lejátszókról inkább nem írok semmit.

        1. A Red Bull Salzburg az FC Liefering-et hasznalja a sajat utanpotlasban levok edzesere az osztrak masodosztalyban. Altalaban evrol evre ott vannak a legjobb 5-7 csapat kozott es minden evben tobb kiemelkedo egyeni teljesitmenyt is latni. Tavaly itt tolta vegig a Szoboszlai is.

          Ha valaki a magyar harmadosztalyban nem kepes kiemelkedni, akkor nincs mirol beszelni. Persze, lehet, hogy egyeseknek kell 6-12 honap amig fizikailag hozzaszoknak, de utana a „nagy tehetsegeknek” magasan ki kene emelkednie ebbol a felig amator ligabol. Ha nem, akkor foloslegesen nevezzuk oket „nagy tehetsegeknek”.

          Itt meg lehet nezni, hogy mindenki 16 es 19 eves: https://www.transfermarkt.us/fc-liefering/startseite/verein/37024

          Ha ezt nem tudjuk elerni magyar szinten, akkor ujra kell gondolni az akademiai kepzesunket…

          1. A Red Bull-t azért nem keverjük össze velünk, ott nem pusztán fiatalok játszanak, hanem már összevásárolt tehetségek..

            Nézd meg a nemzetiségeket, Kamcsatkától az USÁig, mindenhonnan hoztak játékosokat.

            A mi akadémiánk elsősorban magyar gyerekeket képez, nem egy nemzetközi gyűjtőhely, nincs ilyen pénzügyi volumenünk, mint Matheschitz úrnak, sajnos.

            1. És mi miért nem hozunk/hoztunk? Illetve nálunk sem csak színmagyar gyerekek alkották a fakót, ide is jöttek külföldi tehetségek – aztán nyom nélkül tűntek el. Az akadémia lényege nem csak az, hogy kizárólag vérmagyar etnikumú játékosokat képezzenek ott, hanem más országokban talált tehetségeket is.

          2. Nincs abban ellentmondas, hogy egy gyenge NB3-ban sem kepesek kiemelkedni es abban, hogy nem fejlodnek semmit?

            Ha gyengek az NB3-hoz, akkor boven tudnanak ott is fejlodni. Ha meg annyira jok, akkor mar az NB3-ban is ennek latszodnia kene.

            1. Te aztán képben vagy nagyon, érdemes figyelni Rád, a Salzburg 15-16 éves gyerekeket vesz horribilis pénzért, az is egy út…De biztos igazad van…

            2. Akkor vásárolnunk kell fiatalokat, akik meg reménytelenek mind elküldeni 16 éves korban, de az pénzbe kerül, mint ahogyan a nevelés is 16 éves korig, amúgy szerintem a tehetséges fiatalok vásárlása a kifizetődőbb, de nagyobbrészt külföldről menne az is..

          3. Ott a pont.
            Wannabe sztárok hemzsegnek az akadémián. Beléjük látjuk a tutit, aztán megy a pislogás, amikor esélyt kapnak. Aki pedig épkézláb volt, mint pl. Prosszer, Koszta, ahogy belelendültek az NB1 ritmusába, huss, már itt sem voltak.
            Más is írta, hogy annak idején egy Tóth Misi negyvenesével lődözte a gólokat a fakóban – hol van az az utód, aki 20-ig eljut, és nem olyan a felépítése, hogy bárki elnyomja…?
            Persze sosem lehet tudni, kiből lesz végül tuti, én pl egy lyukas garast nem adtam volna Holenderért, erre tessék.

    2. Kesztyűs nem lóg ki lefelé. Ha egyáltalán lesz top5 osztályozó, akkor nálam tegnap ő volt a legjobb.

      1. Ezért tartunk itt, kritika a többiekre, hogy kiemelünk egy középpályást aki nem tud támadni, és támadást indítani.

      2. Mekkora spíler, szabjunk gyorsan rá egy kivásárlási árat!

    3. Egerszegit állítólag már Kuusela is le akarta igazolni.

  28. Elsőre elég jó az NBIII-as stream! Legalább ennyi pozitívum!

    1. Ami még negatívum: tíz perce nézem, azalatt hatszor adtuk el a labdát saját térfélen, ártalmatlan szituban

    2. Miért is Csepel játszunk? Nincs az akadémián erre alkalmas pálya?

      1. Mert nem akarunk a saját pályánkon égni velük…

      2. bizony… magas színvonalhoz, magas fedett lelátó is dukál… mlsz rulez

        1. Pécsen sincs fedett lelátó, mégis a PMFC stadionban vannak a meccsek.

          1. Erre nem tudok válaszolni…
            attól még mlsz rule a fedett lelátó NB3 ban!

    3. A stream az igen, de a meccs..? Melyik annak a nagy, patinás klubnak a híres akadémiája, mert a játékból sajnos nem derül ki..!??

    4. Ugyan már, Hemi már rég megcsinálta volna.?

  29. Az megvan, hogy a május végén kinevezett Sannino máris többet volt nálunk, mint idén tavasszal a Novaránál, 2015-ben a Carpinál, 2014-ben a Cataniánál és 2012-ben a Palermónál? :D

  30. Most ébredtem az ebéd utáni pihenőből, álmomban 3:0-ra vertük a Debrecent.

    1. Segítsük már Sanyi bá munkáját! Összeállítás?

    2. Nem irigyellek, hogy még álmodban is ezt kell nézned… :D

      1. Álmomban minden szép és jó volt. Álmomban…

  31. Nem gondolom, hogy edző kérdés lenne még, sőt nem is feltétlen lenne baj ha tudnánk egy olyan szezont futni, ahol nincsen eredmény kényszer, de egyre több 18-19 éves kerülne a felnőttek közelébe, játszana meccset. A kérdés nekem az, erre a mostani edző alkalmas-e? Ha igen, hát üsse kavics, jöjjenek a fiatalok, szívesebben járnék úgy meccsre, mint 6ira, Moutari, Kukoc, Gulyas, Meki, King láttán.. Nem utóbbiak a jövô, az tuti

    1. Par hetet késtél ezzel a véleményeddel, mert mar eredménykényszerben vagyunk..
      Masrészt könnyebb egy csapatot az élmezönyben tartani, mint ujra felépiteni oda.

      1. Milyen eredmény kényszer? Idén szerintem maradjunk bent ;)

        1. 3 vereség utan mar a kiesés elkerülése a kényszer.
          Teljeseb homaly ez a gondolkodas

          1. Bent fogunk maradni így is, de ha nem, akkor az azt fogja jelenteni, hogy ennyit ér a tulajdonosi kör és menedzsment.. Olyan ligába akarunk kapaszkodni, ahol nem tudunk színt vinni Rossi óta, csak hozni egy langyos semmit, amit a többiek kevésbé.. Én továbbra is azt mondom, feláldoznék 2-3 évet a fiatalokért, ha az mennyei 2, akkor az, kicsit messzebbre is fondolkodhatnánk, nemzetközi szinten amúgy is egy talicska fos a magyar közeg a sok ukrán, szerb, horvát, szomáliai megye kettes játékosokkal

            1. Amit Te irsz, abban sem látom a tudatosságot, de sebaj :)

            2. Úristen….
              Te gondolkozol is,amikor ilyeneket írsz,vagy alapból csak álmodozó ember vagy és azt osztod meg velünk?

            3. Parancsolj, akkor jöjjön a Te terved .. de aztán ne legyen álmodozó

            4. 1. Egy Budapest Honvédnak a mennyei 1-ben a helye!

              2.Hiába áldoznál te éveket a fiatalokra,ha felépítenénk őket,kb vinné a fradi-vidi a legjobbakat.
              Aztán kezdhetnénk előlről a mennyei 2-ből. Ennek mi értelme?
              Én elhiszem,hogy k jól hangzik,de…

              Jó helyen vagyunk itt,de kell egy jó edző,a játékosállomány a szakvezető taktikájára legyen kialakítva,fokozatosan 1-2 fiatal legyen beépítve,legyen igazolva egy vezér a középpályára is(pl Vadócz),a haszontalan játékosoktól szabaduljunk meg.
              Amivel kezdhettem volna,hogy legyen koncepció az egészben. Az edző kiválasztásától kezdve az ezt követő dolgokig. Mert pl aki ezt a Sanninót is idehozta látva az előéletét,rúgnám ki,mint macskát sz.rni. Ami itt van,ez most kapkodás és nagyon rosszul méz ki. A kopasz olasszal nem fogunk előre lépni,előbb-utóbb jön Horváth Feri,akit megváltóként fogunk üdvözölni(lehet így is volt ez kitervelve).

    2. Csak kérdezem, hogy ezt fogod mondani akkor is ha azzal a csapattal kiesünk? Ha minden csapat erre menne akkor ok, de ameddig a kiesőjelöltek is a jelenlegi fiataloknál lényegesen jobb képességű, testfelépítésű, stb. rutinos játékosokkal tömik ki magukat addig szerintem egy drasztikus fiatalítás nem vezetne jóra. Mondom ezt úgy, hogy én is szívesebben nézem a saját fiatalokat, de azért nálam egy Mezga, Lanza, Ngog szint bármikor jöhet mert nekik olyan megmozdulásaik vannak amiért önmagában érdemes meccsre menni, hogy élőben lásd. Tegnap pl. ha semmi másért nem is, de Lanza villanásáért, vagy NGog több mesteri labda átvételéért nekem megérte ott lenni.

      1. A kiesés akkor függ az edzőtől, ha szàndékosan betartanak neki. Egy játékosnak viszont mindig maximumot kell nyújtani.

        1. hiaba nyujtanak maximumot az egyének ha nem formál belőle csapatot az edző.
          szóval hajtós csapattal de szar edzővel is simán ki lehet esni.

          1. Tudja valaki mit gondolnak róla és csapatáról a játékosok? Mert errôl tutit nem olvastam, légbôl kapott véleményt már ezret

      2. Az általad említetteket szándékosan nem írtam, hiszen ôk érdemi légiósok.. Nem azt mondom, hogy holnaptól rajtuk kívül csak saját nevelésû fiatalokkal fussunk ki, de legyen aktív a beépítésük idén, különben maradunk jó sokáig az aktív semmiben, amikor szerencsével felétünk a 3. vagy 4. helyre, aztán nézhetjük a sebtiben igazoly Kukocok és Mekik hadát..

  32. Karakán,markáns jellemű edzőre lenne most szükség,aki rendet tesz a pszihésen megviselt fejekben,mint pl.Pintér A.Ő legalább nem állóvíz.

    1. Szerintem ujra külföldi edzöt hoznak majd. Hadd jatszunk közpénzböl gazdag arab klubtulajdonososdit a megfontolt épitkezés helyett..

    2. Nála lehetne tolódni jobbra, tolódni balra, tolódni hátrafele.Köszönöm, én belöle nem kérnék!

  33. Szerintem nemcsak az edzőnk, hanem a keretünk is gyenge. A többi csapat erősített, mi feltöltöttük a keretet -nagyrészt -nálunk hátrébb rangsorolt csapatok tartalék játékosaival. Mindezt úgy, hogy már tavaly sem volt középpályánk, és távozott a tavalyi csatársorunk is. A keretünk erősségét vizsgálva- néhány játékosnál -nem azt kéne nézni, hogy milyen volt egykor, hanem a közelmúltat. A szintén 0 pontos ZTE közben hatalmas balszerencsével kapott ki már másodszor, ott tényleg erősítettek, pl: Mitrovics és Radó.

  34. Hát nem tudom. Sokat gondolkoztam én is azon, hogy mi lehet a jó megoldás. A keret szerintem nem rossz. Tele vagyunk rutinos, sokat látott, kispesthez kötödő játékosokkal. Az edzői team sem tűnik rossznak, bár kétségtelen, hogy Sannino csapatkialakításával valami nagyon nem kerek. Hozzáteszem, a kulcsjátékosaink (Robi, NagyGeri, Batik) kiesése sem segített a helyzetén. Végiggondolva a helyzetet én egy Dárdait tudnék elképzelni. Más olyan magyar edzőt nem tudok elképzelni, akivel előrébb jutnánk. Sőt! Nem tudom, hogy Kamber hogy áll az edzői képzéseivel, de pl. őt játékos-edzőként el tudnám képzelni. :)
    Ha viszont külföldi edző, akkor én továbbra is az olasz vonalat képviselném. Főleg, hogy van két olaszunk, és alapvetően az olasz stílussal tudtunk eddig eredményeket elérni.
    Supkát én egyenlőre hagynám a Haladásnál érvényesülni, elsősorban azok meggyőzésére, akik korábban nem láttak Supkában fantáziát.

    1. Dárdai Pali, igen. Megkaphatná a teljes utánpótlás irányítását is, hogy megvalósíthssa azt a szakmai rendszert,amit még 2016-ban összeállítottak, csak a bmlsz szart rá eddig

    2. Én utálom az olasz stílust, agylobot kapok a 16 os vonalán védekező játéktól, főleg úgy, hogy ezt jelenleg rendesen nem is tudjuk csinálni.

  35. Szerintem azonnal rúgják ki Sanninot. Ideiglenesen nevezzék ki Simon Mikit, és a válogatott szünetig találják ki a végleges megoldást. Persze hozhatnak valakit azonnal is, ha sikerül egy nap alatt.

  36. Supka… Elküldték, avagy, olyan helyzetet teremtettek, hogy el kelljen mennie, aztán jöjjön vissza.
    Hülye lenne. (Persze van az a pénz.)
    Azt az embert is élő kell venni, aki annak ellenére is ide hozatta a mestert, hogy tudva levő volt a pedigréje alapján, hogy egy kókler.
    Értsd: Sannino nem hibás, kvázi ártatlan. Ő ennyit tud, ez tudható volt róla, és emiatt baszkodták ki mindenhonnan pár hónap után.
    A hunyó az, aki belelátta a megoldást egy olyan edzőbe, akinek soha, sehol nem telt ki az ideje, illetve, akinek kifejezetten ijesztő a statisztikája.
    Ott van a probléma, nem a kispadon.
    A kispad azt hozza, ami várható volt.

    1. Sanninonak voltak eredményei az olasz másodosztály serieB-ben és az olasz elsőosztály serieA-ban is..
      Egyszerűen Kispesten nem könnyű edzőnek lenni, ez ment Rossinak, ment Supkának, de másnak nagoyn nehéz..

      A baj az, ha most jön valaki, annak is meccsek kellenek, mire átnézi a keretet, ezzel a jó szereplés lehetősége száll el.

      Supkát ki kell vásárolni, szerintem kb. 4-5 millió forintért, max egy tizesért elengedné a Haladás. Lanzafame havonta megkeres ennyi pénzt…

      1. Milyen érdemi eredményei voltak? Pl. ahol megmutatta, hogy valóban össze tud rakni egy csapatot, képes úgy motiválni, hogy az valamit elérjen, egy sorozatot megnyerjen legy ez akár a vulkán kupa Szicíliában..

    2. Azért elég nagyképűség valakit ennyi idő alatt lekoklerezni.

      1. Nagyképüség inkabb egy jol dolgozo MAGYAR edzöt tulajdonosi sznobériabol lecserélni egy ilyen külföldire, aki biztosan vagy kétszer-haromszor annyit keres, mint Supka, de a munkaja meg kétszer-haromszor kevesebbet ér..

        1. Nekem meg Supka nem tetszett, de nem kóklerezem. Soha nem tudott a meccsbe belenyúlni, ès 20 percben általában hátrányba kerültünk.

          1. Nem istenítem Supkát, de erre abszolút felesleges volt lecserélni. És értelmetlen.
            Leekens és Vierchowod szerelemgyerekére…

          2. Ha valaki hülye a focihoz, az ir ilyeneket.
            És sajnos sokan hülyék.

      2. Ebben az esetben előre sem volt nagyképűség csak statisztikai adatok elemzésének képessége kell hozzá.! Abból semmi jóra nem lehetett számítani!

      3. Amikor kiderült, hogy ő jön, elég sokan jajgattak előre, hogy hát az eddigi karrierje alapján van mitől félni.
        Nekik lett igazuk, ez a pali nem véletlenül volt csak futó vendég a legtöbb helyen.
        És igen, tartom: az az edző, aki az ilyen hulladék teljesítmény után azt nyilatkozza, hogy a játék rendben volt, és igazságtalan az eredmény, az egy KÓKLER, csupa nagybetűvel.

        1. Tipikusan olaj a tűzre nyilatkozat volt ez tőle.
          Mondta volna azt: sorry, sok a sérült, B és C kapus véd, egyelőre így ennyi megy, és kész.
          De nem. Elmagyarázta, húgy amit láttunk, az nem szar volt, hanem egy nagyon jó dolog, pechhel.

    3. Ez a lényeg annak kell elöször mennie , aki idehozta. Korábban is írtam, hogy az olasz szakmai team árán inkább egy jó játékost kellett volna igazolni.

  37. „…hiába a jó játék, ha az eredmény mást mutat, és bizony nem ilyen szezonkezdetre számítottunk a bajnokságban.”
    Íme, a beismerő vallomás, hogy ez az ember teljesen vakon van.
    Jó a játék?
    Mást mutat az eredmény?
    Sírjak vagy sírjak?
    Mit nézett ez közben? Mit látott?
    Ennek a palinak ha ez megfelelő, csak hát igazságtalan az élet, hogy vereséggel honorálja ezt a nagyszerű játékot, azonnal távoznia kell. Aki ezt a játéknak nevezett valamit jónak értékeli vezetőedzői minőségében, annak azonnali hatállyal felmondás botütésekkel.
    Aztán 3x annyi botütés annak, aki ide hozta.

      1. Te miért kavarod a szart?
        Tavaly 5 meccs, 12 pont volt a mérleg

  38. Szerencsére a tegnapit még a neten sem tudtam nézni.
    A 7 tétmeccs alapján Sanyibá rontott a statisztikáján, ez nem lesz 0,9x…
    Nagy Laci felelőssége is felmerül (kíváncsi vagyok, hogy az itt korábban felhozott vádak mennyi helytállóak, más fórumon is foglalkoztak-e vele?
    KELL EGY KAPUS! Felipe, Bogdán, újabb Robi a kalapból, aki megbízható. Kell egy jó(jobb) edző, és el kellene kezdeni gyűjtögetni a pontokat, az önbizalmat és nyomulni felfelé a tabellán!

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.