Több, mint nyolc éve jártunk utoljára Zalaegerszegen. Innen a cím.
Emlékszem, pedig több, mint nyolc éve történt, és a múlt hónapra sem szoktam teljesen tisztán, hogy odafelé menet kicsit eltévedtünk, mert menet közben, igazából a fene se tudja már mit vagy kit, de talán egy régi nyomdát, vagy nyomdászismerőst kerestünk, helyette azonban repteret találtunk, vagy valamit, ami úgy néz ki, mint egy kisebb reptér, hogy végül kezdésre essünk be főtribünre, és az elképesztő csokis-édes popcorn szagára. Vagy nem is szagára, bűzére lesz az inkább, annyira idegen volt egy meccstől. És kilencven percen át jött föl ránk, ivódott bele a bőrünkbe, ruhánkba, agyunkba. Még most is undor fog el, ha rá gondolok.
A hazai kispadon Csank János az utolsókat, nálunk Délczeg, Danilo, Abass és Hidi a gólokat rúgja.
Emlékszem, brutálisan indultunk. Nyáron visszatért Németh Norbi; Zelenka maradt, pedig Siófokon, miután lecserélték az első félidőben nem sok esélyt adtam rá; érkezett Délczeg, aki az első kispesti gólját a zelenkás Siófok-Honvédon lőtte, jogilag öngólként, de már aláírt szerződéssel a zsebében. Valami alakulásszag terjengett a levegőben. Érkezett továbbá Sántha a kapuba.
Az első meccsen még kikapunk otthon a Győrtől (vezette: Iványi, aki ma is fújni fog, és aki elcsalta javunkra a kupadöntőt), majd szakadó esőben rúgtunk négyet Szombathelyen, egy null-nullás meccsen otthon négyet a Vasasnak, és mentünk Egerszegre.
Hőség, négy gól, két kapufa, rettenetes minőségű videó:
A szezonra szánt mezünk, (akkor még nem tudhattuk, de egy hagyományteremtés pillanatánál voltunk jelen, ezért utólag már mondhatjuk, hogy) szokás szerint nem készült el a rajtra, és helyette egy piros alapon egy szem fekete csíkos átmeneti megoldásban és/vagy edzőmezben játszottunk. A fekete csík az előlapon nem ért össze.
Érdekesség, hogy Lovric már, és egy kis kurflival azóta is velünk, rajta kívül azonban senki sem maradt az egerszegi csapatból. A padon ült egyébként az a Nagy Armand, akiről addigra már széles szurkolói körben elterjed, hogy hatalmas tehetség az akadémiáról. Sajnos hamar kiderült, hogy nem bírja a térde, és még ebben a félévben visszavonult. Pedig Supka számolt volna vele kiegészítő emberként, az utolsó felkészülésin, az ún. főpróbán is pályára lépett. Jött helyette Czár, Vernes, Vécsei, Bobál Geri és Erdélyi Laci a szezonban.
Talán, ha ősszel-télen nem kapják szét azt a csapatot, többre is vihette volna. Forduláskor (17. forduló) mínusz három pontra voltunk a dobogótól, a végére (30. forduló) lett belőle mínusz tizenhét. Vagyis tavasszal fordulónként egy pontot vesztettünk a bronzhoz képest. Igaz, a végül behúzott negyedik helyünk is az utóbbi húsz év legjobb helyezése lett. Természetesen a 2012-hez képest utóbbi csaknem húsz évé.
Mindeközben Kondás Elemér veretlenül bajnok a Debrecennel. Több korszak is lezárult ebben a bajnokságban.
Az isteni Zelenka októberben már nem volt velünk. Érkezett viszont Sanyi, volt pár jó meccse, letette a hűségesküt, majd télen továbbállt Videotonba. Az ősszel tizennégy gólig jutó Danilót még Fredi Bobic is eljött megfigyelni Stuttgartból, amit onnan tudok, hogy Győrben, a sajtószinten egymás mellett pisiltünk. A szinten eközben hideg volt, cserébe víznyomás nem, ezért egyik másik klozetból visszaköszönt egy partra vetetten Kulabácsi. Bobic alig hitt a szemének, mégiscsak egy modern, frissen elkészült stadion jobban kiszolgált részén használtuk a mosdót. Danilo végül nem Stuttgartba, hanem Svájcba került. Abass is lépett, talán Vietnámba került kölcsönbe.
Helyettük érkezett az a Hadzic, aki végigtolt egy téli felkészülést sípcsontvédő nélkül, majd a bajnokságban amikor csak lehetett megsérült, néha még a játékoskijáróban. Később talán iráni gólkirály lett. Meg érkezett Sekulic, visszatért(!!!) Bojan Bozovic, Győrből Ceolin, Porcari a fene tudja honnan, meg menet közben jött Muflon Johnson, de ő legalább jó és hasznos volt.
A meccset követően étteremre vadászunk a zalai tekergőkön, minden zárva. Végül a pénztárcabarátságot ejtve, beugrunk Hévízre, lesz, ami lesz. Tenyeres-talpas lyánka hozza ki az ételeket, zsírgőz, boldogság, egészségedre, István-István. Hazafelé kitesznek Szántódon, a hőség hőség, a nyár az nyár, a Balaton pedig ilyen esetekben elég sok mindenre kínál vállalható megoldást. Néhány nap láblógatás, tabellanézegetés, tizenhárom rúgott gól négy forduló alatt nem rossz, majd az akkor még létező NST-sekkel összetartás néhány faluval odébb, de még mindig a Balcsinál. Végül egy héttel Egerszeg után esz haza a fene Pestre, mert az álmodozás nem állhat meg, este jön a Fradi. Nyilván nyerünk.
Estván királyunk ünnepén, ‘gusztus 20-án megkapjuk a szokásos pofont Kecsón, Bjelkanovic egyetlen meccsén. Mindegy, remek nyár volt, cseppet sem olyan, mint az idei.
címlapkép: egy héttel előtte, otthon, a Vasas ellen. fotó: babvik/1909foto
itt jegyezném meg, hogy nagyrészt azért is utálom a facebookot (jó, nem a facebookot, hanem az emberi egyszerűséget, hovatovább butaságot), mert az általános internetség ígéretével, hiszen sokan nem is sejtik, van egy másik világ is a facebookon kívül, valamint hatalmas eléréssel hitegeti az embereket, mintha szükségét éreznék, hogy sokak szemében úgy tűnjön, izgalmas, tartalmas életük van, ezért mindent oda töltenek fel. nyolc éve volt a meccs, emlékeztem, hogy viktor akkoriban az indafotóra archivált, ami fasza, mert még most is megvan, és bár a címkézés, a galériák elnevezés hagy némi kívánnivalót maga után, könnyen megtaláltam a 2011/12-es idény nyarát. egyébként honnan lenne bármi egerszegről? így sincs. miért nem lehet a fotókat egy fotótárolásra és archiválásra kijelölt helyre feltölteni? a facebookon elveszik minden a picsába, kereshetetlen, szörnyű, nem erre való platform. kár az 1909foto.hu-ért, nagy kár. (itt jegyezném meg, a honvéd is a facebookra archivál, miközben ott a flick, ahogy a felcsút is teszi, bele kell férjen az az évi pár dollár előfizetés a klubnak.)
