Valamivel több, mint két hónapot követően, egy zártkapus edzőmeccs formájában végre Kispestre is visszatér a foci. Apró, totyogós lépés ugyan, de legalább valami. Kisvárda óta ennyit se kaptunk, ráadásul azt a kilencven percet is inkább csak azért nevezzük focinak, mert vitt minket a lendület, pedig se néző, se játék, se semmi, csak a puszta megaláztatás, hogy otthon, egy Kisvárdától. És az pont mindegy, hogy a víruspara első napjaiban járunk, egy Kispest-Kisvárdán az ilyenek legyenek mindegyek. Ötöt kaptunk, az isten szerelmére.
Két hónapnak kellett eltelnie, hogy újra pályára lépjünk, ellenfél ellen, test a test ellen, egy olyen sportágban, ahol a kontakt fontos része a játéknak. Néző továbbra sem lehet, ami egyrészt remek lehetőség, hogy titkoljuk mivel készülünk a bajnokság újranyitására és a kupaelődöntőre, másrészt szokjuk, hiszen a bajnokikon sem lesznek. Ne feledjük, pár napja még a “csoportos megbetegedések szakaszában” jártunk*, és csak május negyedikétől* léptünk át a “védekezés második szakaszába”.
Utóbbi valahol arra hasonlít nekem kicsit, mint kommunizmust csináli Oroszországban. Hiába jelezték Marxék külön, vaskos oldalszámokon keresztül hangsúlyosan, hogy a kapitalizmus alapépítményeit kell lebontani a kommunizmusért, és nem egy félfeudális fejletttségi szinten ragadt államot felemelni oda, pláne nem nemzeti keretek között gondolkodva. Vagyis, amikor Oroszországban nekiveselkedtek, akkor Leninék szimplán átugrottak legalább egy közbenső és egyben kötelezőnek tekintett társadalmi lépcsőfokot. Ahogy mi is a csoportos megbetegedések korszakából rögtön a védekezés második szakaszába léptünk át (egy adminisztratíve kijelöltnek tűnő kezdő dátummal). Mintha huss, nem is létezett volna a belső feszültség, ami szétfeszíti a kereteket, és ami csak egyetlen történelmi választ eredményezhet.
Nem újkeletű tapasztalat, hogy érdemes nyilvánosságra hozni a lehető legtöbb információt, és őszintén beszélni a társadalmi jelenségekről. Pár forradalmat tuti megúsztunk volna vele az elmúlt száz-százötven évben.
De most nem az adott szélességű néptömegek válasza a vélt vagy valós sérelmeikre a lényeg, hanem, hogy ma visszatér a foci, és kétszer hatvan percet játszunk a Diósgyőrrel, azonban, és itt idézem a Diósgyőr oldalát:
A találkozóról élő, szöveges közvetítést adunk a DVTK hivatalos honlapján. A szakmai stábok közös kérésére ezúttal nem lesz online stream közvetítés, és nem készül videós összefoglaló sem.
Semmi sem kezdődhet tökéletesen.
Kezdés délután négykor, fél hét körül vége, addigra talán okosabbak leszünk. Mivel nincs más, marad a sorok között olvasgatás a szöveges közvetítésekben, és a ráépülő végtelen kombinálás.
A visszatérések szakirodalmára áttérve, meg kell állapítanunk, hogy viszonylag széles szélességről beszélhetünk. Elég csak Lassiere, Dánielre, vagy a közel sem váratlan visszatéréseket egyenesen toposszá nemesítő Arnoldra gondolni (a Terminátor 1984-ben készült, míg Bobby 1985-ről 86-ra támadt fel). A legendás Kacsameséket végül hét évvel később fejezték be, és ez a hét év valamiféle standard lehet a rajzilmek világában, mert a BBC is pont ennyi év után fejezte be a Mickey egér egyik, a második világháború apropóján félbeszakadt epizódját. Aztán ott van Puskás Öcsi visszatérése huszonöt évet követően, IV. Károlyé huszonöt hónap után, és biztos találnánk huszönöt napot, vagy huszonöt órát, esetleg percet is, ha nagyon keresnénk.
A lényeg, hogy a visszatérések általában katartikus pillanatok, amit nagyban elősegít, hogy eleve a vissza előtaggal illetjük őket, vagyis jó előre kondicionáljuk magunkat, hogy mindjárt, szinte hamarosan újra beáll a normál kerékvágás. Vagyis amikor Lassie, Dániel és Puskás otthon, Pamela ébren van, a T-800-as Sarah Connorra vadászik, IV. Károlyt pedig inkább hagyjuk.
Az elmúlt százhúsz évben a futball is többször visszatért. Korábban általánban nagyobb háborúk és forradalmak jelentették a megszakítást, esetleg a bajnokság átszervezése. A spanyolnátha alig két hét leállást, a század elején elharapódzó erőszak pedig csak zártkapukat eredményezett. A mi életünkben tehát nagy valószínűséggel a mostani az első bajnokság, amit valamiért megszakítanak, és aminek vissza kell térnie.
Legyünk túl rajta valahogy, és reménykedjünk, a megszakítások és a nézők nélküli futball nem a jövő egyik lehetséges útja.
Mellékesen (dehogy mellékesen, azonban**) ma ünnepli Pisont Pista az ötvenedik szülinapját. Boldogat, mester!
*_ inkább a hivatalos kormányzati oldalról linkelek, és betűről-betűre idézek, mert nem tudom, manapság mi minősülhet minek. A franc se akarja, hogy vegzálják.
**_azonban, hiszen Pisont születésnapja nyilván csak valami banális félreértés miatt maradhatott le a nemzeti ünnepeink listájáról, mégis, a futball újraindulása felett érzett örömünk talán ebben a kivételes esetben indokolttá teszi a mondat mellékesennel való kezdését.
címlapkép: Free-Photos/Pixabay
