Az imént írtam István barátomnak:
Ahogy a művelt angol mondta, miután feltalálták a labdát: tebenned bízunk eleitől fogva.
Visszagondolva a Kispest-Videoton eldöntetlen eredményt hozó mérkőzésre (szemerkélő eső, vezette Csonka), hirtelen nem is a pályán történtek jutnak eszembe, hanem az a minden, ami teljessé tette a tegnap esténket.
Egy kabátról //
Reggel esett. Munkába menet betettem a hátzsákba egy kiskabátot, mégis legyen nálam valami. Nap közben kellemes idő, amikor indultam haza, gondoltam, bent hagyom az irodában, jól jön majd máskor, ha nap közben tör ránk az esős évszak. Végül visszatettem a táskámba.
Otthon kivettem a laptopot, kivettem a kabátot, összeszedtem magam, majd indultam a meccsre. A buszmegállóból visszafordultam, mégis magammal viszem a kiskabátot.
A Hungáriára érve szakadó eső fogadott. Magamra kaptam, amolyan palást módjára, hogy legalább a Netovábbig védjen valamennyire. A Netovábban leraktam az egyik asztalra, majd beszélgetésbe kezdtem emberekkel. Később jöttek másik emberek, akik elé ki kellett menni. A kabát eközben a kocsmában feküdt egy asztalon. Mielőtt elindultunk volna a stadionba, bementem a kabátért. Jött velem.
A stadionban ledobtam egy székre.
Majd otthagytam.
Hazafelé jutott eszembe. Heves telefonálgatás, nem találják. Elkenődtem kicsit.
Pont ezt a kabátot nem szeretem túlzottan. Kissé talán ki is híztam, az egyik zsebén a zipzár megadta magát, valójában az esőtől sem véd, mert rendelkezik a vízszívás képességével, de valahogy kötődöm hozzá. És ő is hozzám, hiszen a viselési idejének dandárja abból áll, hogy valamilyen formában magamra kötözöm. Derékra, esetleg vállon átvetve.
Reggel azért felhívtam az MTK-t, hátha. Pár perccel később visszahívtak: megvan, menjek érte, ott lesz a portán.
Pár óra alatt négyszer sikerült nem ott-, vagy elhagynom.
Léteznie kell valamiféle gondviselésnek – azt hiszem.
A talonba tételről //
Egy mérkőzés sosem csak egy mérkőzés, többször is beszéltünk már róla. Azonban arról talán kevesebbet, hogy van ez a nagyjából két óra, amikor lehetőséged van elfelejteni minden gondod, kicsit kiszakadni a hétköznapok monotonitásából, csak úgy beleélni magad a következő pillanatba, legyen az bármi. A meccs ezt a bármit, a váratlan következő pillanatot szolgáltatja, a megélést viszont neked kell hozzá tenni.
Barátokkal, ismerősökkel, jó emberekkel együtt lenni, hagyni magunkat feloldódni egy szükséglet, amit hajlamosak vagyunk elengedni, és megadva magunkat, aláfeküdni mindennek, ami ránk omolhat.
Tudom, a mindennapok sajnos úgy működnek, hogy képesek elhitetni velünk a minden más fontosságát, mint saját magunk. Csak kérnek, és kérnek, és még többet kérnek, mi pedig megfáradunk, és a feltétlen adásra rendezkedünk be. Eközben elfáradunk, megfáradunk, és próbáljuk elhitetni magunkkal, a kötelesség mindennél előrébb való.
Az.
Egy határig.
Egy idő után azonban képtelenek leszünk ellátni a kötelességeinket, mert annyira a teljesítés rabjai lettünk, hogy elfelejtettük, kik is vagyunk, miért is vagyunk. Egyáltalán a kötelességeink miből erednek?
Két órára magunkért lenni, feloldódni ismerősök körében pont egyenlő azzal, hogy bemutatkozunk saját magunknak, megismerkedünk egy kicsit, rég elfeledett baráttal fogunk találkozni, akinek nagyon megörülünk. Boldogok leszünk.
Egy meccs után, történt bármi a pályán, más, friss emberként indulunk neki a következő hétköznapoknak, teljesítjük tovább a kötelességeinket.
Ha másért nem, már ezért megéri.
l. István barátomnak írt üzenetemet. (1Han 6.10) (Hanta messengeren írt üzenetei)
És Ugrai góljáért //
Ha jól láttam, egy cselt még csinált a középpályán, mielőtt adott volna egy zseniális labdát Gazdagnak, szóval innen vegyük végig mi is történt:
- csel
- indítás Gazdagnak
- követi a támadást (merőben szokatlan jelenség mifelénk!)
- Gazdag lövését védi a kapus
- a kipattanóból fel lehetne szabadítani, azonban
- érkezik a támadást követő Ugrai és
- elveszi (talán) Pátkaitól, majd
- tol egyet rajta,
- és még egyet,
- eközben középen Lanza zavarja a védőket, akik el sem tudják dönteni, hogy
- őt kövessék, vagy kilépjenek Ugraira, aki ebben a pillanatban, mert csak egy pillanata volt
- lő
- gól.
Ennyi.
Lehet örülni.
Osztályozókönyv //
címlapkép: Tujvelnek bekötötték a fejét. fotó: 1909foto
