Valamiért egész nap Muj-mujnak hívom magamban a Malmőt. Nem tudom, honnan jött, talán valamelyik Thor-filmben nevezte így egy szereplő a kalapácsot (Mjölnir), viszont ha már jött, nem hagy nyugodni a gabber (hakken) kultúra egyik legjobb paródiája, mégpedig Gabber Piet Hakke en Zage (Vágd és fűrészeld) című száma. Mintha abban is muj-mujoznának. De lehet, hogy boink-boink.
Jajj, de ha már gabberek, akkor az egyik kedvenc videómat mindenképp belinkelem. Táncverseny valahol a Hanyatló Nyugaton, két résztvevő. Az egyikük sortban, félmeztelenül, igazából meg sem izzad, csak mozog valamit. A másik piszkosul rákészül, elszánt tekintet, kissé porcukros orr, tabi a nyelven, nyári bomber, melósnadrág, valamint apai-anyai. A többi pedig történelem.
Persze hajnalban keltem. Kib*szott meccsnap. Csipás szemmel nézek rá a telefonra, hat óra öt perc. Vissza szeretnék aludni, de nem tudok.
Muj-muj.
Európa-liga, további rendelkezésig zárt kapuk mögött.
Meccset nagyon nehéz egyedül nézni. Illetve nagyon jól lehet – a stadionban, otthon viszont borzalmas. Szerencsére szurkolói szervezésben lesz a Netovább előtt kivetítő, így legalább társaságban, viszonylag közel a meccshez lehetünk.
Természetesen a járványügyi normák és etikett maximális figyelembe vételével. Legalább egymással ne csesszünk ki.
Annyira kurvajó lenne továbbjutni valahogy.
Hétvégén, Diósgyőrbe menet beszállok a kocsiba. Addig egyáltalán nem volt meccshangulatom, de ahogy lehuppantam az anyósülés mögötti helyre, elkapott. Kispilsner felpattint, nyerünk?
Másnap délelőtt a fakó játszott az akadémián, majd délután ismerőst látogattam az ESMTK-Kecsón. Szerdán újra ESMTK, és újra az akadémia. Ma csütörtök van,
és hajnal óta meccslázam. Tényleg.
Az utóbbi időben olyan érzésem volt, hogy szerda-szombat-vasárnap, hogy valamikor, valahol mindig játszunk, hogy állandóan meccsen vagyunk, hogy gépsor, monoton lett a járás. Néha tényleg csak a lábam, és bőven kellett idő, amíg elkezdtem otthonosan érezni magam.
Erre ma úgy kelek, hogy meccsre akarok menni, mert játszik a Csodálatos Kispest. (Nagy Honvéd, kinek hogy tetszik.)
(Annyira bizonytalan voltam abban, hogy a “kinek” után, és a “hogy tetszik” előtt van-e vessző, hogy meg kellett néznem pár példát a Magyar Nemzeti Szövegtárban. Nem kell. Nem igazán jó a helyesírásom, viszont néha zavar, ha valamit nem lendületből írok le, és nem tudom, hogy kell helyesen.)
Nem lesz meccsbeharangozó, mert meccsláz van. Ilyenkor még annyira is képtelen lennék, mint általában szoktam volt. Egyszerűen az van, hogy nézem az órát, várom, hogy pörögjön az idő, de csak nem akar. Iszonyat sok tud lenni egy másodperc, és abból hatvan kell egy perchez, abból hatvan egy órához, abból pedig még nyolc (jelenleg épp 13:08 van) a kezdésig. Hatvan szorozva hatvannal, szorozva nyolccal egész pontosan 28800, mint régen a gyorsabb modemek.
Betárcsázás, Trumpet Winsock (csak azért nem a 3.1 az utolsó Windows, amit használtam, mert az NT 4.0 egy órisi szerelem volt a hihetetlen stabilitásával), amíg összekerreg a modem az egyetemi szerverrel (ELTE PPP, istenem, a manuálja még elérhető az interweben), addig lehet tolni pár parti aknakeresőt.
És az a modemfütyülés, mint amikor az Enterprise 128k-ra töltött be kazettáról a Bomber Jack. Ha volt számítógép, amit igazán, de tényleg igazán kedveltem, akkor az az Enterprise 128k volt.
Faterom, szintén hatalmas Honvéd-drukker (a családban az egyetlen talán, mert a déd- és nagyfater, valamint én is inkább Kispest-drukkernek tartjuk magunkat), a kilencvenes évek elején olyan programokat írt rá, szigorúan BASIC-ben, amivel le tudta egyszerűsíteni a dolgozatjavítást. Többek között szakrajzot, vagy mifenét tanított, például Brockhausernek is az újpesti Landlerben, és az volt a gondolat, hogy a dolgozat csak egy sablon, amihez mindenki kap egy véletlenszerűen generált számsort, majd azt beírva a feladatokhoz a megfelelő helyekre, minden feladatsor más és más lesz. Később ezeket a számsorokat csak be kellett táplálni a számítógépbe, és az a képernyőre kiírta-kirajzolta a helyes megoldásokat. A dolgozatok pedig egy egyszerű összenézésse könnyedén javíthatóvá váltak.
Kissé elkanyarodtam, de ugye, meccsláz van.
(Egyébként az Enterprise 128k pont egy svéd gép volt, és bár a hangja meg sem közelítette a C64 SID chipjéét, minden másban hülyére verte a korszak többi Z80-as processzorra épülő gépét. Bónusz modemet is tartalmazott, bár élő ember nem nagyon használta Magyarországon, kivéve a középiskolámat, ahol a kilencvenes évek második felében egy E128 vezérelte a házi telefonközpontot.)
Kicsit még ülök a gépem előtt, úgy teszek, mint aki dolgozik, de közben belül már csak az foglalkoztat, hogy
- a szülinapját holnapután ünneplő Tujvel milyen eséllyel véd ma ihletett formában, és tartja nullán a svédeket?
- hogy Gazdag mindent ellőtt hétvégén, amit érdemes volt, vagy tartogat mára is valami nyalánkságot?
- hogy képesek leszünk-e úgy összezárni, mint tavaly a Craiova ellen, amikor tényleg azt lehetett érezni két meccsen, lőhetenek ezek bármennyit kapura, egyszerűen képtelenek gól szerezni?
- Batik?
- ráadásul idén Boti is van, és egy Batik-Boti, ha bekattannak, akkor bármit képesek szétkapni, amit az ellenfél támadásnak gondol.
- és ki fog gólt lőni?
- elég egy gólt találnunk?
- van egyáltalán esélyünk?
Nem tudom, nem tudom, nem tudom. Inkább nem is kéne ilyesmikkel foglalkozi, mert csak bekattanok estig.
Van aknakereső Macen?
(Bazz, beszarok, a Googleben van!)
megjegyzés // aki el meri sütni, hogy a poszt túlzottan múltbaravedős, azt örökre bannolom az oldalról!