répapörkölt lesz ebédre. – reggel van, leültem posztot írni az esti meccs elé. egyelőre fogalmam sincs a témáról, csak azt tudom, hogy valahogy el kellene kezdeni. leírtam hát az első mondatot, ami eszembe jutott. ráadásul igaz is, tehát a felcsapás pillanatában azonnal garantálhatjuk, hogy a legalább egy igaz állítás miatt nem lesz hazugság és ferdítés az egész poszt. az öncélúság veszélye ennek ellenére továbbra is fennáll. – hozzá zöldséges rizs.
Annak ellenére, hogy ismét bezárkózott az ország, egy mozgalmas héten vagyunk túl. A válogatottunk kijutott az Európa-bajnokságra, feljutott a Nemzetek Ligája A-csoportjába, miközben a vezér, Rossi csak az erkélyéig juthatott el. Grazie, Kopper.
(Közben végre elindult itthon is a Google Pay, az Apple One (a SpongeBob: Patty Pursuitot mindjárt kiviszem, utána jöhet a Samurai Jack, ha végre sikerülne a kontrollert hozzápattintanom a géphez), bemutatták az M1 processzort, kiderült, hogy jövőre megszűnik a Google Fotókban a szinte korlátlan archiválási lehetőség, satöbbi. A techvilág engem érintő híreit olvashatták kedves olvasóink.)
Este Fradi.
Régen szerettem a Fradi elleni meccseket. Igaz, régen, amikor még sokkal kevesebb fradista volt, addig volt valami exkluzív érzete ilyenkor az embernek. Ma, amikor az előzetes becslések szerint minden negyedik ember bezöldült, mindenkire sandán nézünk, mert egy asztaltársaság már épp akkora tömeg, hogy statisztikailag az egyikünknek fradisának kell lennie. (Esetleg lelki fradisának, de erre az egyre elharapódzó jelenségre majd egy másik posztban térünk ki.)
Most lezárás van, a lezárás alatt pedig nincsenek asztaltársaságok, így egy ideg nem kell attól tartanunk, hogy váratlanul kámingáutol valamelyik kedves ismerősünk, akiről eddig nem gondoltuk volna.
Én viszont előre rettegek, mi lesz, ha mégis kiderül valakiről? Nem kívánom senkinek az érzést: azon rágódni, hogy fogok utána ránézni?, szabad-e lesz-e még kezet fognom-e vele?
Szóval régen a Fradi ellen voltak meccsek. Amikor kijött a sorsolás, azonnal kikerestük, hogy mikor jön a Fradi Kispestre. Az a rangadó. Ha a Fradi megvan, akkor te is Nagy vagy, ha pedig nincs, akkor sincs baj, hiszen a Fraditól ki lehet kapni.
A Fradi volt az origó, amihez kénytelen volt igazodni minden szurkoló. Mindegy, hogy a Fradi éppen rossz volt, vagy jó volt, Fradi volt és kész. A sportlap ződsport, mindig az volt, akkor is, amikor nem. Minden a Fradiról kellett szóljon, mintha nem létezne rajtuk kívül más.
Aztán jött Warczyha, és lőtte, ha akarta.
Sokáig azt hittem, a Fradi a mi nyomorunk, hogy mindent hozzájuk képest lehet csak elérni.
Szerencsére közben felnőttem, és kicsit többet sikerült megértenem a világból.
Rájöttem, nem mi (és a többiek) létezünk a Fradihoz képest, hanem a Fradi mindenki máshoz képest. Képletesen fogalmazva: elrabolja, vámpírként szívja ki a többiek történelmét, és abból táplálkozva építi fel saját magát. Egy Kispest-Fradi tehát nem nekünk, hanem a Fradinak fontos igazán.
A Fradinak ugyanis önmagában létezve nem lenne semmije, sőt, maga a Fradi sem lenne. A Fradinak ellenfelek kellenek, nagy és erős ellenfelek, és ha őket sikerül legyőznie, akkor a közös történelmüket is ő írhatja.
A Fradi innen nézve tehát nem értelmezhető pusztán a fradisták nagy közös kincseként, hanem szükséges hozzá mindenki más nyomora. Így lesz a Fradi a nyomor kegyetlen vámszedője, a notthinghami sheriff, a magyar foci csokoládéboltba beszabadult Gombóc Artúrja. Habzsol és mindent magának akar.
A Fradit tehát helyre kell tenni – gondolja a nem Fradi szurkolója – és akkor a világ rendje a helyére billen.
Itt kell megjegyeznem, úgyismint a fentiek függvényében, hogy a Fradi megverése nem fogja a világ rendjét a helyére billenteni. A Fradit ugyanis jobban erősíti egy-egy ilyen veresége, hiszen így még értékesebb számára, ha a következő alkalommal nyer a korábbi legyőzője, az addigra már nagynak és erősnek nevezhető ellenfél ellen. (Nagy és erős: legyőzte a Fradit, tehát a Fradi rekurzívan, saját magából vezeti le mások erősségén keresztül a saját erősségét.)
Ha a formánlogikára hagyatkoznánk, akkor azt is mondhatnánk, hogy a Fradi elleni egyetlen fegyver, ha mindig és mindenki kikapna tőlük. Ekkor a Fradi elbizonytalanodna, azt se tudná éppen hol áll, és talán feladná azt a kényszerképzetét, hogy ő a nottinghami Gombóc Artúr. A Fradit tehát ignorálni kell ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a Fradi elleni meccseket.
Viszont a szurkoló nem így működik, és szerencsére (pechünkre) mi szurkolók vagyunk. Olyan pedig meg sem fordulhat egy szurkoló fejében, hogy a Nagyobb Jó érdekében esetleg magunk ellen szurkoljunk, szóval a Fradi továbbra is szívhatja a vérünket, hiszen mérkőzésként kezeljük a meccseket ellene.
(Figyelem, a posztban egy ideáltipikus Fradikép jelenik meg, nem a jelenlegi Ferencváros. Kérek mindenkit, e kettőt ne keverje össze egymással.)
A Fradi nagyságának létezését, bármilyen szomorú is elismerni, valójában nem a fradisták tartják fenn, hanem pont a nem fradisták.
Egy próbát megér.
Évek óta úgy vagyok vele, hogy a Fradi nem érdekel jobban, mint a Paks. Nem várom inkább, nincs semmi kiemelkedő benne, legfeljebb több ismerőssel találkozhatok a meccseken. Magamban elkezdtem helyre tenni (és ebben nagy-nagy köszönet a mai Ferencvárosnak).
Szarok én a Fradira – szokták mondani sokan, és be kell látnom, annak ellenére tapintottak rá a lényegre, hogy velem ellentétben nem gyártottak valódi ideológiát a szarokénrá álláspont köré.
Maradjunk ennyiben.
Tévés meccs, annyira tűnik érdekesnek és várósnak, mint egy török teleregény sokszázadik epizódja. Egy meccs nézők nélkül lélektelen, ráadásul magyar bajnoki, tehát a pályán történtek is csak kínkeservesen értelmezhetőek a labdarúgás bevett fogalmi kereteivel.
2020-ban pedig pláne. A (egy) Ferencváros ellen.
Legalább lesznek visszatérőink. A csütörtöki edzésről kitett képeket végigpörgetve hirtelen csak Szendreit és Boubacart nem láttam, azonban kérdés, hogy ha valaki edzett, az egyben azt is jelenti, hogy játszhat is? Gondolom nem akarunk kedvezni az erre nyilván rászoruló ellenfélnek, és a klub továbbra sem közöl információkat a játékosok állapotáról.
Mindeközben az angol hülyék (hülye angolok) külön internetes honlapot (webkikötőt) szentelnek a sérültek listázására, hiszen bármennyire is személyes adatról van szó, egy játékos állapota komoly közérdeklődésre tarthat számot. Arrafelé. Igaz, ott valódi pénzre játsszák a focit. Mondom, hogy angol hülyék (hülye angolok).
Nyerni ellenben lassan nagyon kéne párat.
Ha csak a pályán lejátszott meccseket nézzük, akkor a pontok 33,3%-át szereztük meg, aminél kevesebbet csak a Diósgyőr (29,17%) és a Mezőkövesd (26,67%). Vagyis nem állunk valami fényesen, és ezt nem foghatjuk csak a vírushelyzetre.
Lehet, hogy sűrű a mezőny, és két győzelemmel akár a középmezőny elején is találhatjuk magunkat, azonban egyrészt ne legyen már az, hogy elfogadjuk, a kilenc meccsen két győzelem elfogadható, hiszen két meccsen belül akár a középmezőny elején is találhatjuk magunkat, másrészt pár hete még azt mondtuk, két győzelem és dobogó. A dobogó közben nemcsak pontszámokban, hanem rajta a Kisvárdával és a Pakssal kulturálisan is eltávolodott.
Este Honvéd-Fradi, a tévé adja.
Amíg rotyog a répapöri, megnézek pár epizódot Pom Pom meséiből. Egyszerűen mert rajongok Sajdik rajzaiért.
