Vonaton.
Egy vonaton ülök, és várom, hogy induljon. Közben gépelek. A vonatról egy másik vonatra kell átszállni, majd egy buszra, közte hosszas várakozásokkal. Így lesz egy Budapest-Iváncsa, háztól kerítésig bruttó három óra.
Hazafelé is sietni (sijetni) kell, a lehetőségekhez képest, hiszen háromnegyed hétkor Kispest-Felcsút. Várós, nézős, pedig hangulattalan zártkapus.
Vajon hány védővel kezd Bódog? Egyáltalán kikre számíthat? Ki bír végig kilencven percet, ki készült elég időt a csapattal? És ha nincs Kamber, akkor miért nincs Kamber? Esetleg Batik?
A Felcsút focizni szeretne. Edzője állítása szerint van (szerinte létezik) játékuk: passzolgatós, támadós. A közelmúltban az ilyen csapatokat megfojtottuk, széttördeltük a játékot, miközben nekünk elég volt pár húzás a kapuig, egy jó helyzetkihasználás, egy gól, hogy aztán nyugodtabban kontrázhassunk.
Lehet mondani, hogy nem előremutató játék, pedig lehet az. Voltak hetek, hónapok, amikor a támadás része mögött fel lehetett fedezni a tudatosságot, volt egy stílusunk. Nem feltétlen szép, de tudatos és eredményes. A szurkolót a pontok érdeklik, és a pontok jöttek.
A rombolás, a megfojtás része azóta is megvan, megy rutinból. Viszont előrejáték hiányában semmi értelme.
Tehát vagy kitaláljuk hozzá a támadásépítést, vagy megpróbálkozunk valami teljesen mással. Gondolom Bódog(?) is e kettő között őrlődik. A Fradi ellen úgy tűnt, a szükség felcsillantotta a reményt, hogy esetleg megpróbálhatnánk újra a tudatosan akart labdabirtoklást, a türelmes, viszont a labda birtokában(!) kontrollált mérkőzést. Voltak momentumaink.
A Felcsút nem Fradi, azt tudjuk. Szeretne, de nem az. Viszont a Felcsút is szereti birtokolni a labdát, tehát ideges lesz, ha nincs nála. Vagyis annak kéne lennie, ha elkapja a fonalat. Vajon mi a jobb megoldás ellenük? Tördelni a játékot, vagy elbirtokolni a labdát?
Nem irigylem Bódogot.
Tíz meccs után komoly eredménykényszerbe került, miközben valami teljesen mást szeretne játszatni a csapatával, mint amihez rendre visszatértünk az elmúlt években. Az látszik, hogy a jelennek vagy a jövőnek játszani kérdése nem egyeztethető össze a helyzetünkben.
Várakozás, átszállás.
Éjszaka 3,15-öt adott a magyar fogadóiroda ránk. Reggel már csak 2,8-at. – mondja a becsatlakozó kolléga.
Sok az. – gondolom magamban. Nem hisznek bennünk.
Valahol persze megértem. A mi önbizalmunk, szurkolónak, csapatnak, szóval, a mi önbizalmunk is megbicsaklott kissé mostanában.
Mantrázzuk, hogy nyerni fogunk, mert nyerni kell, talán hiszünk is benne (hiszünk!), mert nem maradt más kapaszkodónk. Négyvédő, ötvédő, korona, sérülések, év közben érkező igazolások, formahanyatlás, van elég bajunk, csak alapjátékunk nincs, ami valami magabiztosságot adhatna. Marad tehát a reménykedés.
Érd alsó.
Mire berendezek egy mobil irodát a vonaton, felpattintok egy útisört, addigra elfogynak a gondolataim. Bambulni kéne az ablakon kifelé, beszélgetni, kombinálni, spannolni magunkat délutánra, várni a kezdőt az Iváncsa ellen, screenshotolni, szétküldeni, összerakni, szétszedni, Török, Csörgő, Eördögh van-e? Hogy áll fel a fakó?
Este Felcsút, a keretből tippelhető, hogy melyik fiatalokra számít a nagycsapat, talán tippelhető, hogy kik helyett, vagyis kik fognak kezdeni? Múlt héten a Fradi ellen Kamber és Batik is a padon ragadt, Boti sérülése után Craciun állt be a végére. Lehet kombinálni, de felesleges.
A játék a lényeg. És a beszélgetés.
Abba is hagyom a posztot, átváltok a szerkrendszerre, bemásolom, szerkesztem, élesítem. Kábé negyed óra. Aztán beszélgetünk.
Iváncsa – Bp. Honvéd @ Iváncsa, 13:00
Bp. Honvéd – Felcsút @ Hungária, 18:45
