Mastodon

Valamikor meg kell indulni felfelé, valamikor meg kell indulni felfelé, valamikor meg kell indulni felfelé – mantrázom magamban, ahogy mindenki más

Vonaton.

Egy vonaton ülök, és várom, hogy induljon. Közben gépelek. A vonatról egy másik vonatra kell átszállni, majd egy buszra, közte hosszas várakozásokkal. Így lesz egy Budapest-Iváncsa, háztól kerítésig bruttó három óra.

Hazafelé is sietni (sijetni) kell, a lehetőségekhez képest, hiszen háromnegyed hétkor Kispest-Felcsút. Várós, nézős, pedig hangulattalan zártkapus.

Vajon hány védővel kezd Bódog? Egyáltalán kikre számíthat? Ki bír végig kilencven percet, ki készült elég időt a csapattal? És ha nincs Kamber, akkor miért nincs Kamber? Esetleg Batik?

A Felcsút focizni szeretne. Edzője állítása szerint van (szerinte létezik) játékuk: passzolgatós, támadós. A közelmúltban az ilyen csapatokat megfojtottuk, széttördeltük a játékot, miközben nekünk elég volt pár húzás a kapuig, egy jó helyzetkihasználás, egy gól, hogy aztán nyugodtabban kontrázhassunk.

Lehet mondani, hogy nem előremutató játék, pedig lehet az. Voltak hetek, hónapok, amikor a támadás része mögött fel lehetett fedezni a tudatosságot, volt egy stílusunk. Nem feltétlen szép, de tudatos és eredményes. A szurkolót a pontok érdeklik, és a pontok jöttek.

A rombolás, a megfojtás része azóta is megvan, megy rutinból. Viszont előrejáték hiányában semmi értelme.

Tehát vagy kitaláljuk hozzá a támadásépítést, vagy megpróbálkozunk valami teljesen mással. Gondolom Bódog(?) is e kettő között őrlődik. A Fradi ellen úgy tűnt, a szükség felcsillantotta a reményt, hogy esetleg megpróbálhatnánk újra a tudatosan akart labdabirtoklást, a türelmes, viszont a labda birtokában(!) kontrollált mérkőzést. Voltak momentumaink.

A Felcsút nem Fradi, azt tudjuk. Szeretne, de nem az. Viszont a Felcsút is szereti birtokolni a labdát, tehát ideges lesz, ha nincs nála. Vagyis annak kéne lennie, ha elkapja a fonalat. Vajon mi a jobb megoldás ellenük? Tördelni a játékot, vagy elbirtokolni a labdát?

Nem irigylem Bódogot.

Tíz meccs után komoly eredménykényszerbe került, miközben valami teljesen mást szeretne játszatni a csapatával, mint amihez rendre visszatértünk az elmúlt években. Az látszik, hogy a jelennek vagy a jövőnek játszani kérdése nem egyeztethető össze a helyzetünkben.


Várakozás, átszállás.


Éjszaka 3,15-öt adott a magyar fogadóiroda ránk. Reggel már csak 2,8-at. – mondja a becsatlakozó kolléga.

Sok az. – gondolom magamban. Nem hisznek bennünk.

Valahol persze megértem. A mi önbizalmunk, szurkolónak, csapatnak, szóval, a mi önbizalmunk is megbicsaklott kissé mostanában.

Mantrázzuk, hogy nyerni fogunk, mert nyerni kell, talán hiszünk is benne (hiszünk!), mert nem maradt más kapaszkodónk. Négyvédő, ötvédő, korona, sérülések, év közben érkező igazolások, formahanyatlás, van elég bajunk, csak alapjátékunk nincs, ami valami magabiztosságot adhatna. Marad tehát a reménykedés.

Érd alsó.

Mire berendezek egy mobil irodát a vonaton, felpattintok egy útisört, addigra elfogynak a gondolataim. Bambulni kéne az ablakon kifelé, beszélgetni, kombinálni, spannolni magunkat délutánra, várni a kezdőt az Iváncsa ellen, screenshotolni, szétküldeni, összerakni, szétszedni, Török, Csörgő, Eördögh van-e? Hogy áll fel a fakó?

Este Felcsút, a keretből tippelhető, hogy melyik fiatalokra számít a nagycsapat, talán tippelhető, hogy kik helyett, vagyis kik fognak kezdeni? Múlt héten a Fradi ellen Kamber és Batik is a padon ragadt, Boti sérülése után Craciun állt be a végére. Lehet kombinálni, de felesleges.

A játék a lényeg. És a beszélgetés.

Abba is hagyom a posztot, átváltok a szerkrendszerre, bemásolom, szerkesztem, élesítem. Kábé negyed óra. Aztán beszélgetünk.


Iváncsa – Bp. Honvéd @ Iváncsa, 13:00
Bp. Honvéd – Felcsút @ Hungária, 18:45

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

367 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
bosza
4 éve

Azonnal változást!!! SZÉGYEN!!!

Blaser Ferenc
4 éve

BÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ
URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDAT

ogy
4 éve

Hemiométer?

Carpethy
4 éve
Reply to  ogy

eltört, kiakadt :(

Szabolcs Szilágyi
4 éve

Az egêsz kibaszott klub elmehet a jó büdös p.csàba.Ha ez ìgy marad,akkor meg is êrdemeljük.Jók az igazolesok igaz??Takarodjatok a fa..ba…

CSAK
4 éve

Sajnálom Tamás, ennyi volt. Te ezt már nem tudod kezelni.

marklar
4 éve

egy ketsegbeesett csapat,ketsegbeesett produkciojat lattak. Godd night and good luck.

Laszka
4 éve

Urbanyi a duma helyett huzzon a francba, vigye a többször leszrepelet stabjat a fenebe

ius
4 éve
Reply to  Laszka

Urbányi profi szemlélete látványos…

Kermon
4 éve

Sírok és röhögök vazze, ilyen góllal kikapni. Kész vagyok teljesen.

Kicsipest
4 éve

SZÉGYEN! Bóhocok gyülekezete! Amúgy, nem is érdemeltünk pontot! Ha most se lesz edzőváltás, akkor soha! Versenyben vagyunk a Fradival ???!

immortalis blog
4 éve

Úgy fogunk kiesni, mint tömés a fogból.

Laszka
4 éve

Urbanyi te allat
b@zd meg az anyadat!

Blaser Ferenc
4 éve

BÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDATBÓDOGTAKARODJ URBÁNYIAKURVAANYÁDAT

bosza
4 éve

Itt a vég!!!

Kermon
4 éve

LOL

ius
4 éve

Gazdag b@ meg…

Carpethy
4 éve

Hemi gyere vissza!

ez volt már?

Laszka
4 éve

Urbanyi takarodj!

zico zico
4 éve

kiesünk

immortalis blog
4 éve

BÓDOG TAKARODJ!

valaki
4 éve

Utalom ezt a csapatot. Nem a kispestet, hanem ezeket a szarhaziakat akik most a klubnal vannak.

valaki
4 éve
Reply to  valaki

Meg a gol elott kezdtem irni,

Posztós Zsigmond
4 éve

Gyerekek ez nb2

dixneuf
4 éve

Na jó, ennyi.
Mindenki takarodjon.

immortalis blog
4 éve

NA MOST VAN KURVÁRA ELEGEM! BÓDOG, TAKARODJ!

4 éve

Sajnos ez amit mi produkálink az vérlázito. Gyalázat nincs rá jobb szó. Bodog légyszi mondj le mert ennek rossz vége lesz.

dixneuf
4 éve

Lássuk a pozitívumot is, mindenki egyetért, nincs vita.
Na?!

Sforza
4 éve

Hideg van, vigyázni kell, nehogy belesérüljenek egy sprintbe a fiúk…

Hidi szegény borzalmas formában van, Baloghot nem kezdetni óriási luxus jelen helyzetünkben

ius
4 éve
Reply to  Sforza

Gazdi már olyan, mint aki beugrott egy kicsit mozogni…

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  ius

Aki pedig sokak szerint a sztàr jàtèkosunk ès kinőtte az NB1-et.

reeswor
4 éve

El is szállt az utóbbi időben rendesen magától… Hova tűnt a hajtós, alázatos játéka, döbbenetes..

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  reeswor

Nem tudom,de nem jó irànyba halad a fejlődèse ès a jàtèka.

4 éve
Reply to  reeswor

Eladták a Puskásnak, már alá is írt télen átteszi a székhelyét ?

Posztós Zsigmond
4 éve

Itt fejben nincsenek rendben a dolgok!

Szabolcs Szilágyi
4 éve

Nem hogy fejben,de mèg jàtèkosaink kèppessègieben sem vagyunk NB1 szìnvonalàn.Döbbenetes ezt a csapatot nèzni.

reeswor
4 éve

Hát ez a meccs egy kupac szart nem ér. Ha nem a Kispest játszana már kb.32.szer elkapcsoltam volna a gecibe. Nézhetetlen…. és ezen az sem változtat ha esetleg beszenvedünk egy kibaxott gólt valahogy!

Laszka
4 éve

vajon jo e ha golt rugunk? akkor meghosszabitjuk Urbanyi es Bodog stabjanak a bohockodasat, viszont elkerülünk a kiesöhelyröl, vagy ne rugjunk es lehet, hogy vegre kirugjak öket….

Döme Sanya
4 éve

Hát nem vagyok egy ártatlan jó gyerek, de minden héten ilyen büntetést azért nem érdemlek.

Laszka
4 éve
Reply to  Döme Sanya

virgacs helyett ezt hozza iden a Mikulas?

bataati
4 éve

Levettem a tévé hangját és alákevertem a Benny Hill Show zenéjét, próbáljátok ki, sokkal mókásabb! :)

Tusi
4 éve
Reply to  bataati

Mekkora kritika ? azért nem teszen, mert nem szeretem azt a zenét ?

bataati
4 éve
Reply to  Tusi

Kipróbáltam, Irigy hónaljmiriggyel is működik, bár a „Jönnek a számból a férgek” egy kicsit gyors volt a meccs iramához…

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  bataati

Ave Maria-val próbàltad?

bataati
4 éve

Azt az mtk ellen tartogatom. :)

Kermon
4 éve

Egyet valahogy berúgunk.

dixneuf
4 éve
Reply to  Kermon

Kezdem egy unicummal. Nosza, rugjunk be.

bataati
4 éve

Az a legszomorúbb, hogy már nem is idegesít, amit látok. Nihil a köbön.

immortalis blog
4 éve

Ha ítéletnapig játszunk ma, akkor sem szerzünk gólt.

immortalis blog
4 éve

Nyilván én is annak örülnék, ha kiszakadna végre a gólzsák, csak sajnos én ilyen realista alkat vagyok.

immortalis blog
4 éve

Nem cáfoltak. :(

Gabesz
4 éve

Hát ez szörnyű,csak rugják a labdát,semmi foci.Hiába van két.három jó csatár nincs középpálya,nincs aki ésszel összefogná a középpályát és megjátszaná a csatárokat.Nincs játéka a csapatnak.Kamber lehet össze tudná fogni a középpályán a csapatot és rutinjával segíthetne.Hidi nagyon keserves a játéka,helyette kellene .

Laszka
4 éve

Balogh, egy igazi fönyeremeny…minden ironia nelkül

SeeZo976
4 éve
Reply to  Laszka

Konkrétan csak ő a focista nálunk.

bataati
4 éve

Ha az itteni olvasótáborból véletlenszerűen kiválasztanánk valakit, hogy végezze el a szögleteket/oldalszabadrúgásokat, már 2-0 lenne ide.

immortalis blog
4 éve
Reply to  bataati

Én jobblábas vagyok, és játszottam már öt nagypályás meccset, huszonöt évvel ezelőtt… Jöhetek?

bataati
4 éve

Támogatlak! :)

immortalis blog
4 éve
Reply to  bataati

Kell edzeni előtte, vagy jó vagyok így? :D

bataati
4 éve

Melegítened sem kell, húszból legalább egyszer akkor is jó helyre fogod beküldeni… :)

immortalis blog
4 éve
Reply to  bataati

Pár napja visszarúgtam egy lasztit bemelegítés nélkül egy kisgyereknek, jobbal azért még mindig g.ci precíz vagyok. :D

Sz
4 éve

Ballal vállalok mindent..

bendeguz_1909
4 éve

Egyébként azért ez az Eppel – Balogh Norbi – Gazdag – Baráth – Tamás Krisztián, ezek gyakorlatilag válogatott keret közeli játékosok.
Kevés csapatnál van ilyen..

bendeguz_1909
4 éve
Reply to  bendeguz_1909

Az a baj, hogy szerintem nem. Valahogy most a klub körüli embereket érzem olyan langyosnak.

dixneuf
4 éve

Meg kell mondjam, egy meccsen két ennyire gyenge csapatot nem is tudom mikor láttam… Sajnos mi vagyunk az egyik.

Andreas Mikitovics
4 éve

Eddig sokkal jobban játszunk. A cserék jót tettek.

Kermon
4 éve

Jó cserék.

4 éve

Részben egyetértek, középpályára igazolni kell, de támadni és védekezni is képes játékosokat!
Edzőt ha váltunk, akkor olyan kell, aki pontosan megmondja, kinek, mit kell csinálni.
Ma sokan azt se tudják, mit kellene játszaniuk. Gazdi is gyakrabban visszajöhetne labdáért.
Nagyon sok a tárogatás, meg nem értés.
Én Kocsis és Balogh után Kambert a középpályára hoznám, ha nem változik a játék a 65. percig.

valaki
4 éve

Kocsis egy perc alatt tobbet csinalt, mint Laszlo.

Andreas Mikitovics
4 éve
Reply to  valaki

Így igaz. Bátran vállalkozik, mozog a labda felé

Sz
4 éve

Ugrai, László le..remélem..

bendeguz_1909
4 éve

Eppel amúgy úgy tűnik, hogy jó formában van.

Lassie Tizenkilenc
4 éve

Futball-buta, nagyképű játékosaink poroszkálnak sétálgatnak, unatkoznak, akiket egy szakmailag dilettáns stáb készít fel…

Szabolcs Szilágyi
4 éve

Huu,ha ezt olvassa Khfc ès RespectvLaci,mit fogsz te kapni:)Èn megfogalmaztam kritikàt azonnal f…sz voltam szàmukra.

Tusi
4 éve

Az igazság fáj CSAK ?

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  Tusi

Nekik van igazuk??Mert ez most kètértelmű,vagy fogadjam el a vèlemènyük?

Tusi
4 éve

Fáj nekik az igazság, hogy a szent tehenek akiket védenek szart se csinálnak

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  Tusi

Köszi!Èn is ìgy gondoltam.:)

Tusi
4 éve

Okay ?

Andreas Mikitovics
4 éve

Jön Balogh

Laszka
4 éve

Ide komoly edzö kell, se Pisont sem Simon nem az (utobbinak szerintem vagya sincs, hogy az legyen)

Hidy
4 éve

Az első félidőt nézve megérintett a kiesés szele! Sajnos, ez így teljesen kilátástalan, és ezt mondom akkor is ha netalán nyerünk!

bendeguz_1909
4 éve

Simon Miki milyen alapon? Nekem nem minden megnyilvánulása tetszik az nb3-as csapat kapcsán sem.

Kísérletezgetni pedig nem egy kieséssel erősen veszélyeztetett idényben kell.

Kertész Péter
4 éve

Maxkszimálisan egyetértek

Vizi Viktor
4 éve

Ha így megy tovább holnaptól óvatosan kell kinyitni a Népsportot nehogy kiessünk…

Blaser Ferenc
4 éve

Szerintem aki a taktikánkat kitalálja nem jó edző… legyen az bárki

Laszka
4 éve
Reply to  Blaser Ferenc

ez a stab közelebb van a 16/17-es gyirmoti stabhoz, mint akarmelyik Bodog fele stabhoz, ott meg az eredemenyek magukert beszelnek

Tusi
4 éve
Reply to  Laszka

Na köszi! Ennyi

Andreas Mikitovics
4 éve
Reply to  Blaser Ferenc

Miért látsz taktikát?

Kertész Péter
4 éve
Reply to  Blaser Ferenc

Angol negyedosztály.
Bumm pcsánrúgni a labdát, aztán futás az irányába. Ennyi.
Ezt hozta Pisti és Tomi.

Andreas Mikitovics
4 éve

Tamás Krisztián ritka szar teljesítményt nyújt…
A második félidőben remélem észhez tér!

Kertész Péter
4 éve

Vallatni lehet a mérkőzéssel, de az a szerencsénk, hogy ennek részese a felcsút is, ők is a 3. passz törvényszerűen ellenfélhez megy valamit űzik.
Ahogy Csank János mondotta: ikszes meccs.
0:0 = dupla 0

Ray
4 éve

Erre mondják hogy nagy taktikai harc folyik a pályán.

Kertész Péter
4 éve
Reply to  Ray

Meg lesz magyarázva Bódog részéről, hogy amit láttunk, az maga volt a gyönyör.
A la sannino :)

dixneuf
4 éve

Ez egy kalap szar.
Megyek vacsorázni.

bataati
4 éve
Reply to  dixneuf

Egyetértek, még soha nem vacsoráztam szerintem Honvéd-meccs közben, eljött ennek is az ideje…

Posztós Zsigmond
4 éve

Sírni tudnék!

bendeguz_1909
4 éve

László Dávid találkozott már a labdával?

Az az edző, aki még egy ennyire az első osztályhoz képest lemaradásban levő fiatalt erőltet folyamatosan, úgyhogy pl. Kocsis a padon van, Gale a második csapatban, az – ne haragudjatok – TELJESEN HÜLYE!!
És mindegy, hogy ez most Urbányi, Simon Miki, vagy Bódog műve. (Mert lehet, hogy mindháromé..)

CSAKAttila
4 éve
Reply to  bendeguz_1909

Találkozott nézd a meccset

Laszka
4 éve
Reply to  CSAKAttila

meccs elejen bemutatkoztak? :)

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  bendeguz_1909

Miért az milyen edző aki egy Ugrait ès Hidit jàtszat??Sajnos ez a csapat alapjaiban rossz,sztem.

Laszka
4 éve
Reply to  bendeguz_1909

tudtam, hogy meg vissza fogod sirni Sanyiba’t :D

bendeguz_1909
4 éve
Reply to  Laszka

:D

Kicsipest
4 éve

Ez a Kispest? Borzasztó!!!

bendeguz_1909
4 éve

Ennél még az éjjeli Mike Tyson vs Roy Jones öregfiúk bokszmeccs is jobb volt.

bataati
4 éve

Jött egy balhátvéd, aki tudja miként kell középre lőni egy beadást, de ott nem vezetünk akciókat, inkább Mézgát erőltetjük a hulló faleveles szarjaival… Nem értem én ezt az egészet.

Andreas Mikitovics
4 éve

Eddig ez csak kínlódás. Szerintem, Hidi, Baráth, Ugrai, Bocskay a legjobbak.

CSAKAttila
4 éve

Ugrai?????????? Mit nézel?? Térddel veszi át alabdákat 3 méterre pattan, minden 10 labdája megy sajáthoz, stb

Andreas Mikitovics
4 éve
Reply to  CSAKAttila

A jobb oldalon jó teljesítményt nyújtott, amikor Bódog mester átrakta a baloldalra visszaesett.

dixneuf
4 éve

Ugrai katasztrófa

CSAKAttila
4 éve

Lesz..rom, most minek játszik?? Mi motiválhatja??

Laszka
4 éve

akkor en most pozitiv leszek: Mezga, Tamas es Gazdag jateka es Eppel akarasa, Lovric nyugodsaga tetszik.

CSAKAttila
4 éve
Reply to  Laszka

Kár hogy Gazdinak csak minden 4. labdája jó..

Laszka
4 éve
Reply to  CSAKAttila

Dolgoznia kell Hidi helyett is egy picit. de hasonlithatnam Ugraihoz is akinek meg nem volt jo labdaja ma :)

CSAKAttila
4 éve
Reply to  Laszka

Attól még passzolhatna jó helyre (előre)min 80 % al

CSAKAttila
4 éve
Reply to  Laszka

Azért a válogatott Gazdinak nem Ugrai a mérce

immortalis blog
4 éve
Reply to  Laszka

Ezt én értem, és egyet is értek vele, csak az akarásért meg a nyugodtságért nem adnak pontokat.

Laszka
4 éve

azert tenyleg nem, csak annyira eluralkodott a negativ hangvetel, hogy gondoltam keresek nemi pozitivumot :)

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  Laszka

Nem akarok belekötni,de Tamàsban Gazdi-ban sajnos semmi extràt nem làtok.

Laszka
4 éve

nem azt mondtam, hogy extran jatszanak :)

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  Laszka

Jóvanna:)

papparam
4 éve
Reply to  Laszka

Tujvel sem hibázott még semmit!

Laszka
4 éve
Reply to  papparam

megkövetem magam, igazad van!

Csaba Horváth
4 éve

Holender mesterhármas a Partizan színeiben….hatalmas gratuláció Filip!!!

Döme Sanya
4 éve

A mutatott játéka alapján max. Debrecen vagy Vasas

Sz
4 éve

Addigra késő lesz…

bendeguz_1909
4 éve

Ezt én jobban középre rúgom. A seggemmel.

immortalis blog
4 éve

A kurva életbe már, hogy az ellenfél tizenhatosától két húzásból tujvelig tesszük haza a labdát b.zmeg. De gecire elegem van ebből a kilátástalan fosból.

papparam
4 éve

„két húzásból tujvelig”
Modern fociban nem lehet annyit körülményeskedni. :))

CSAKAttila
4 éve

Ugrait egyszerűen nem értem mit keres a csapatban..

valaki
4 éve
Reply to  CSAKAttila

Bodog meg a kispadon. Laszlo meg a keretben.

Laszka
4 éve

Mezga hosszabitott mar? vagy intezmenyes idegenellenesseg jött Urbanyival?

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  Laszka

Mezga sztem lassan visszanyeri a sèrülèse előtti formàját,ami nagy pozìtìvum lenne a csapatnak.

Laszka
4 éve

igen, de le jar a szerzödese :(

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  Laszka

Huu ezt nem tudtam…akkor gyorsan toljunk neki oda egy hosszabbìtàst.

Kovács István
4 éve

Mondjuk azért mindenki figyelmét felhívnám Baráth nem létező futására, és futó mennyiségére. Mindent állva old meg, vagy ha elmegy mellette a labda állva marad.

CSAKAttila
4 éve

A mi kősziklánk..?

Pelso
4 éve

Marci a minőség…

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  Pelso

Psszt..nehogy màr szidd ès negatìv legyèl,mert megkapod,hogy csak problèmàkat làtod,holott minden „szêp ès jó.”Eppelt is messiàsskènt vàrtàk itt sokan….

immortalis blog
4 éve

Mondjuk szerintem az érthető, hogy a gólkirályunkat/bajnokunkat messiásként vártuk vissza.

Szabolcs Szilágyi
4 éve

Nem hasznàlt neki a sok kihagyàs,holott ha akart volna előbb is csatlakozhatott volna,csak èpp a Filipovics telebeszèlte a fejêt.Marci sajna most nem erősìtès jelenleg,bàr igaz,hogy nincs aki kiszolgâlja.Bìzzunk,hogy ez vâltozhat.

Pelso
4 éve

Kibaxott.ugrai megint ott akad el minden

Laszka
4 éve
Reply to  Pelso

ennel egy mar teljesen belassult indiszponalt Lanzafame is jobb lenne….

Szabolcs Szilágyi
4 éve
Reply to  Pelso

Hidi,Ugrai,Làszló jàtszatàsàval -3 ember…

papparam
4 éve

Mint legutóbb, papírforma szerint ma is messze nem mi vagyunk az esélyesek. Persze a bravúr nincs megtiltva, ugyebár, mindent bele, hajrá Kispest!

immortalis blog
4 éve

ennek a spandler nevű véglénynek mikor ad már egy sárgát a bíró?!

kuzsol10
4 éve
Kermon
4 éve

Matyi csakblogot idéz, wow.

immortalis blog
4 éve
Reply to  Kermon

Mit idézett, „sajnos” lemaradtam a felvezető műsorról.

Kermon
4 éve

A poszt címét.

zico zico
4 éve

úgy látszik molnármatyi olvassa a csakblogot.
lehet üzenni neki..:) meg bozsiknak

bataati
4 éve
Reply to  zico zico

Vajon mennyit perkálhatott hanta a köztévés reklámért? :D

zico zico
4 éve
Reply to  bataati

dobozos Pilsner Urquell-t? :)

reeswor
4 éve

Nagy Geri sehol. Mi a szar van vele?

Sz
4 éve
Reply to  reeswor

Batik még nagyobb rejtély…

Tusi
4 éve

Itt ma CSAK a 3 pont lehet az elfogadható! Hajrá Kispest!

diszbohoc
4 éve

Na, valaki?

Andreas Mikitovics
4 éve
Reply to  diszbohoc

?

National Hiphop
4 éve
Reply to  diszbohoc

Segget törölni se jó…

immortalis blog
4 éve
Reply to  diszbohoc

Felmosórongynak drága.

bendeguz_1909
4 éve

Tudjátok, hogy örülök a fiatalok játszatásának, de László Dávidot még nagyon éretlennek tartom erre a szerepkörre, totális szakmai tévedésnek látom az eröltetését még. Úgy, hogy közben a kétszer is remekül beszálló Gale meg nem kap lehetőséget.

Egyszerűen érthetetlen.

Mindenhol máshol, egy FC Barcelonától kezdve egy Borussia Dortmundon át egészen a Manchester Unitedig betesznek már az adott bajnoksághoz képest kimagasló tehetségeket a csapatokba 16-17 évesen is. De mi akkora kibaszott klub vagyunk, hogy nálunk Gale csak a második csapatban van, mert nem felel meg a szakmai vezetés alázatosságra irányuló kritériumainak.

Közröhej.

Mika
4 éve
Reply to  bendeguz_1909

Egyetértek, én sem értem Gale mellőzését, de ez is csak azt mutatja, milyen nagy a baj szakmai vonalon.

reeswor
4 éve
Reply to  bendeguz_1909

Ha akkora giga géniusz ez a Gale gyerek,hogy a túróba kaptunk ki ma is három nullra Iváncsán ,ott is ki kellett volna emelkedni kicsit,vagy rosszul látom???

Szabolcs Szilágyi
4 éve

Nagy Geri jegelèsèt nem èrtem.Vki megmagyaràzhatnà míèrt csinàljàk ezt vele.Batik???Sérült,beteg?Ezekről mi4rt nem kommunikàl a klubb?Lanza meg nem èrzi jól magàt törökben…àllítólag januàrban eligazol..olasz2-be hívjàk.

kuzsol10
4 éve

OFF

bendeguz_1909
4 éve
Reply to  kuzsol10

Filipnek sikerült visszalépnie egyet a svájci bajnoksághoz képest…

bendeguz_1909
4 éve
Reply to  bendeguz_1909

Reméljük, így lesz Filipnél is, de ez a szerb bajnokság akkor is rosszabb a svájcihoz viszonyítva.

Andreas Mikitovics
4 éve

Csapatok
BUDAPEST HONVÉD
83
TUJVEL TOMAS
2
MEZGHRANI MOHAMED AMIN
6
GAZDAG DÁNIEL
8
HIDI PATRIK
9
EPPEL MÁRTON
19
UGRAI ROLAND ANDRÁS
22
TAMÁS KRISZTIÁN
25
LOVRIC IVAN
36
BARÁTH BOTOND
37
BOCSKAY BERTALAN
82
LÁSZLÓ DÁVID

CSERÉK
1
NAGY SÁNDOR
98
DÚZS GELLÉRT
14
CRACIUN ARTUR
17
BALOGH NORBERT SÁNDOR
20
CIPF DOMINIK
24
KAMBER DORDE
30
ALIJI NASER
31
KESZTYŰS BARNA
81
CSÖRGŐ VIKTOR
84
KEREZSI ZALÁN MÁRK
92
KOCSIS DOMINIK

ius
4 éve

Mit akarunk még Ugraival. Batikról semmi info. Nem jó előjelek… Remélem tévedek.

Pelso
4 éve

Nagy Geri padon sincs… Ugrai a kezdőben… No comment

Ray
4 éve
Reply to  Pelso

Ez már vicc kategória.

Laszka
4 éve
Reply to  Pelso

Urbanyi lemondott mar?

Andreas Mikitovics
4 éve
Reply to  Pelso

László miért kezdő???

Blaser Ferenc
4 éve
Reply to  Pelso

Geri lehet, hogy beteg? Nem játszott NB III-ban sem…

Sz
4 éve

Csapatok
BUDAPEST HONVÉD
83
TUJVEL TOMAS
2
MEZGHRANI MOHAMED AMIN
6
GAZDAG DÁNIEL
8
HIDI PATRIK
9
EPPEL MÁRTON
19
UGRAI ROLAND ANDRÁS
22
TAMÁS KRISZTIÁN
25
LOVRIC IVAN
36
BARÁTH BOTOND
37
BOCSKAY BERTALAN
82
LÁSZLÓ DÁVID

Sz
4 éve

Batik merre?

immortalis blog
4 éve

Na, a diókat elverték a kövesdi szupersztárok. Csontutolsó helyről kéne virítani ma valamit.

bendeguz_1909
4 éve

Nézem ezt a Mezőkövesd vs Diósgyőr találkozót és megdöbbenve hallom, hogy a mezőkövesdi szurkolók milyen hangulatot teremtenek, ilyet még nem is hallottam Mezőkövesd-meccsen.
Elsőre gondoltam, hogy biztos összegyűltek megsegíteni a kiesés ellen küzdő Mezőkövesdet, aztán… hagyjuk.

Ez a Diósgyőr hihetetlen lelketlen csapat lett Feczkó alatt, nekik több kiesési problémájuk lehet, mint a Pintér-féle Kövesdnek.

dixneuf
4 éve

„Éjszaka 3,15-öt adott a magyar fogadóiroda ránk. Reggel már csak 2,8-at. ” Ezt én félreértem. Félreértem?
Ha a győzelmünk oddsa csökken, akkor az a jó, mert a bukik kevesebbet akarnak fizetni a biztosabbra nem többet. Vagy a „becsatlakozo” úgy értette, hogy a felcsúti odds csökkent, és akkor igaz a megállapítás.
Na, ezen most jól elgondolkodtam. ☺️
Egyébként ha ma nem nyerünk, menjen a komplett szakmai stáb és próbáljunk ki másokat. Azt a nagyeszu Upistara bízom, hogy kiket, de próbálja őket egy picit hagyni dolgozni.

obviusz kapitány
4 éve
Reply to  dixneuf

Szerintem úgy értendő, hogy hiába javultunk 2,8-ra, még az is sok, vagyis nem adnak nagy esélyt a győzelmünknek.

dixneuf
4 éve

Asszem nem, mert: „….már csak 2.8”. Inkább az lesz, hogy a felcsúti javult.

bataati
4 éve

Traoré „Jokertor” Boubacar már bevethető?

zico zico
4 éve
Reply to  bataati

valóban. nagyon eltűnt a Gólb@szó Démon..

Andreas Mikitovics
4 éve
Reply to  bataati

Aztat nem tudom, de Tamás Krisztián visszatért. Lesz balhátvéd! ? Már ez is jó hír!

zico zico
4 éve

jó nagy xarban leszünk ha nyer a Kövesd ma

immortalis blog
4 éve
Reply to  zico zico

Már most k.rva nagy szarban vagyunk.

zico zico
4 éve

mindig van lejebb…

immortalis blog
4 éve
Reply to  zico zico

Tökmindegy, hogy a tizenegyedik vagy a tizenkettedik helyről esünk ki. :( (nem szeretném, de momentán e felé tartunk.)

Andreas Mikitovics
4 éve
Reply to  zico zico

Úgy tűnik tök utolsóként kezdjük a meccset.
Talán ez azért motivációt jelent a játékosoknak…

4 éve

Én megelégszem 1-el is,csak nyerjünk.Ha nem indulunk még felfelé,akkor én is azt mondom,hogy menjen Bódog.Ezzel a kerettel ,ezekkel a szurkolókkal ez szégyen,bármilyen nehézségek is voltak eddig.

Mika
4 éve

Ma valóban nyerni kell. Nincs kifogás, nincs mellébeszélés, nem lehet tovább menetegetőzni! Nem érdekel ha 2 kapussal és 8 védővel játszunk, akkor is most már győzni kell!

Andreas Mikitovics
4 éve

Győzni kell!!!!! A csúti tolvajokat 3-al kellene verni…na jó megelégszem 2-vel is…
Feltételezve de nem megengedve, ha esetleg nem szereznénk meg a 3 pontot és a játékunk is tök tervszerűtlen, kilátástalan lenne ahogy eddig, akkor Bódogot nem szeretném legközelebb a csapat kispadján látni!!

obviusz kapitány
4 éve

A fradi ellen nem volt kilátástalan a játék. Én reménykedek.

Andreas Mikitovics
4 éve

Egyetértek. Talán az volt az egyetlen amikor volt tervszerű játékunk. Csak azt nem tudom hogy akkor is hoztuk volna ezt a teljesítményt, ha nem egy takarék lángon égő zűdek ellen játszunk.?
Természetesen nem kívánom Bódog kinyírását, de ha nem nyerünk váltani kell!

bataati
4 éve

Én a következő két meccsből 4 pontot mondanék. Ha nem lesz annyi, lépni kellene.

dixneuf
4 éve
Reply to  bataati

Sztem ha nem lesz 6, akkor is lépni kéne. Vagy már elkestunk és lépni kellett volna. Tényleg bizonytalan vagyok. Korona meg miegymás, viszont reménytelen játék, nem tudom, nem tudom…

soskifli
4 éve

4-2 lesz ide.

Annyi még, hogy Craciun életveszély szerintem. Múlt héten egyszer szabályosan megbotlott a labdában, egyszer meg labdavezetés közben elhagyta a játékszert. Meg egyszer azt hiszem véletlenül ki is vezette a pályáról. Egy fél-félidőt sem játszott, de majdnem levert a víz a csávótól.

Szakáll
4 éve

Csak a győzelem elfogadható. Nem érdekel hogyan, nyerjünk egy öngóllal, potyagóllal, kamu tizenegyessel, de győzni kell!
Kambert a csapatba!

obviusz kapitány
4 éve
Reply to  Szakáll

Meg Nagygerit!

Sequel
4 éve

:D

wpDiscuz
Exit mobile version