Holnap kezdetét veszi az új szezon. Elér minket is az újstadionátok, és folytatva a tavalyi vergődést, kizúgunk? Vagy pont a tavalyi évvel ellentétben a 2020 nyarán és 2021 telén hozott arcok mostanra érnek be és elindul az optimista szurkerek által Mendebabáék érkezése óta várt szárnyalás? Vagy totál középút, és se íz, se bűz, ellenben üzembiztos 7. hely? Lukics lesz az új Lanzafame? Netán Lukics lesz az új Bozsovics? Pantelics tényleg csak a Wizz-es barinője miatt jelentkezett be ide és akkor már leigazoltuk? Vagy vele kifogjuk az új Akassout? Thalys az évek óta keresett balhátvéd, vagy csak pénzmosási eszköz a nagy NER Gazdálkodj okosan-ban? Megannyi kérdés, melyekre a hosszú válasz első félszava holnap este nyolc és tíz óra között érkezik meg, ha egyáltalán. Izgalmas!
A múlt heti nyitómeccs egyvalamire remek volt (több valamire is, de most egy lesz kiemelve): az itthon ülős fásultságomból ha nem is rántott ki, de legalább elkezdte karcolgatni a kispesti lelkem valami, ha nem is tűz, de egy olyan haloványabb parázs, ami a 200 éves bükkfán növő taplógombát meggyújtva pislákol szerényen (tényleg ilyen lassan „ég” a bükktapló és a füstje a gecmajer szúnyogok ellen is remek, higgyetek nekem). És ez a haloványka izzás arra már elég is volt, hogy a szabin töltött mostani hetem minden napján eszembe jusson, hogy szombat este megint lesz tuti program.
Az új stadion is izgalmas, érdekes ízt ad ennek az egész meccsre járós sztorinak, bár továbbra is, ha a „hétvégi forduló” és „meccsre járás” kifejezések ugranak be, a szemem előtt automatikusan még mindig a jó öreg régi (igazi?) Bozsik villan fel. Hiába, be kell lakni, sajáttá kell formálni az újat, megtalálni benne azokat a kis kuckókat, állandó helyeket, ahol otthon leszünk benne, a kifele menetkor megszokni az új képeket, hogy már nem az ex hotel, majd akadémia bázis klubház és a betonkerítés között sétálunk el, a kedves, megszokott erdeifenyő mellett, hanem a Hengermű vörös acél hídja alatt (milyen kicsi így, most, közelről…), a temető felé, és onnan kanyarodva vissza be a helyünkre, a korzónak kinevezett nemkorzóra (mert hogy itt ki fog tudni rendesen korzózni, az jó kérdés…). Ha múlt héten már a meccs utáni klasszis korzós átdumálást is megszakította az ignorant szeku úr, akkor lehet, végre teljesül Lovifotós régi álma és sokkolóval ültetnek le minden állni akaró szerencsétlent…?
Az átgazolási időszak kapcsán az elmúlt évek miatt én már rezignált lettem. Annyiszor örültem már jónak tűnő beszerzéseknek, majd estem pofára 4-5000 sorstársammal együtt, hogy idén óvakodnék az egy-két kommentben már megjelent hurráoptimizmustól, főleg Thalys és Pantelics látatlanba felszopásától, Szappanos 1 felkészülési alapján új Pertynek kikiáltásától, Nono-ba az új Zelenka belelátásától (inkább Portilla/Coira lesz ez a széltoló , attól félek, de ne legyen igazam, és itt írjak szomorú meaculpázós dicshimnuszokat januárban, mikor a 15 gólpassza után viszi a Felcsút). Lukics az egy igazán olyan vétel, akire azt mondom, na, ez már olyasmi, amit beígért a mosolybáró tulajunk, ha ilyenből jött volna még 2, és akkor is rinyálnék, tényleg rámgyújthatná a blogot bárki. De most még kivárok, és csak csöndben drukkolok belül, hogy váljon be mindegyik új harcos.
A többiekkel a múlt héten attól rettegtünk, hogy nehogy kispestes tétmeccsen az első gólt majd pont egy felajzott Dzsudzsák verje be szabadrúgásból nekünk, majd extázisban fusson ki az igazi tulajunk felé a skybox-okhoz, akiből amúgy kinézem, hogy lefut hozzá és megöleli. Gyájj. Ehhez képest ma álmot láttam, és nem a Loki fog vezetést szerezni, hanem mi, egy lecsúszó, lecsorgó labdát kotor be Eppel Marci végre a 36. percben, hogy aztán a 60.-tól bekényelmesedve előbb a 80., majd a 87. percben köszönjön be az addig fogalmatlan Debrecen. Nos, ezek a megérzéseim elég aggasztók, csak abban bízhatok én és az olvasók is, hogy amikor én Kispest-győzelmet tippelek tutira, mindig zakó a vége, ha vereséget érzek, akkor pedig…
…úgyhogy maradjunk is ennyiben.
Holnapra épp estére zivatart nem, egy hangulatos meccset viszont várok; körülöttem a korzós hang-pápák Dzsudzsi úrra való ráuszulásával, amit már előre élvezek; a Villa B elleninél több fokkal kreatívabb játékkal (elvileg lenne kikkel); a hajtást és a klubot végre látszatra is komolyan vevő Nagy D.- Bőle duóval; értelmezhető támadásokkal, kispesti gólhelyzetekkel; Lukiccsal a pályán legalább csereként; egy bizonyítani elkezdő Nono-val; és olyan hazamenetel-hangulattal, hogy úgy várjam legalább a jövő szombatot, mint a mostanit.
Ezek azért nem teljesíthetetlen kérések, meglátjuk mi jön össze belőlük. Hajrá!