- 2019/20-ban a 31.,
- 2021/22-ben a 32. fordulóban vált matematikailag biztossá a bentmaradásunk.
Az előző idényekhez képest most egész jók vagyunk, hiszen
- a sorsunk egyértelműen a saját kezünkben,
- és már a 29. fordulóban eldőlhet kábé 99% biztonsággal a kérdés.
Mielőtt azonban hálánk jeléül fejvesztve rohannánk a jobb vádlinkra tetováltatni a Kun Gábort kinevező Bozó-Mendelényi párost a Sannino-Bódog-Horváth edzőkoszorúval, kereszthímzett Mayron George-dzsal és visszavonuló Morettivel, nézzünk rá, hogy mennyire a mi érdemünk egy-egy ilyen bentmaradás, és mennyire kellett hozzá az adott év egy-két valódi lúzerje.
2019/20-ban
31 forduló után 41 ponttal a 7. helyen álltunk – és bentamradunk matematilailag.
A tizedik Paksnak 37, a tizenegyedik Debrecennek 35, és az utolsó Kaposvárnak mindössze 14 pontja volt. Pontszámban, győzelemben és gólkülönbségben is behozhatott volna még ekkor minket a Debrecen, azonban a 32. fordulóban Paks-Debrecent rendeztek, és mivel ott valaki tuti veszít pontot, mi benmaradtunk.
A végén a Paks 41, a Debrecen pedig 39 ponttal zárt, és kiesett a Kaposvárral együtt. Mi 44 ponttal bejöttünk a ma szinte elképzelhetetlenül távoli ötödik helyre, vagyis alig öt ponttal előztük meg a már kieső Debrecent. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy bár volt némi sansz a kiesésünkre, a környékünkön annyi pancser evickélt akkoriban (ZTE, Kisvárda, Diósgyőr, Paks stb), hogy rettenet nagyot kellett volna bénázni hozzá.
Valószínűségileg (amiért most is megyünk) a 2019/20-as bentmaradásunk az első Covid-lezárás utáni, szám szerint a 26. fordulóban eldőlt, amikor a Hungárián 3-1-re vertük a Debrecent.
2020/21-ben
egészen a 32(!) fordulóig kellett várni, és ismét egy Covid utáni meccsig: újra nézők előtt 1-0-ra nyertünk Budafokon Mezghrani egyetlen bajnoki góljával.
Kemény menet volt, hiszen a Budafok előtte 5-0-ra kapott ki Zalaegerszegen, majd 9-2-re otthon a Pakstól, az edzője is lemondott (Csizmadia helyett Pacsi ült ellenünk a padon), ráadásul az utolsó fordulóban ismét kapott egy ötöst, ezúttal Felcsúton. Szóval ebben a szendvicsben nyertünk az akkor már matematikailag is kiesett csapat ellen. Bravúr a javából.
Szerencsénkre közben a Diósgyőr ikszelt az Újpesttel, így nekünk 37, a Diónak 33 pontja lett egy fordulóval a vége előtt.
Szoros menet volt, és a fene tudta, hogy miként alakul, ha kikapunk, hiszen mi a Fradival, a Diósgyőr pedig a Videotonnal játszott az utolsó fordulóban.
Mellékesen: pontegyenlőség esetén a Diósgyőr maradt volna bent a több győzelmével.
Az idény végén 37 ponttal a 10. helyen zártunk. A kieső Diósgyőrnek marad 33, a Budafoknak 27 pontja.
2021/22-ben
annyival jobb a helyzet, hogy nagy valószínűséggel már a 29. forduló végén bentmaradhatunk, vagyis következhet négy fordulónyi jutalomjáték, és szűnni nem akaró tapsvihar a Bátor és Ügyes Srácoknak, a Határozott és Megfontolt Vezetőségnek, és az egész Modern FCKN Honvédnak. Három év alatt, háromszor annyiból sikerül sokkal rosszabbat csinálni. Mi ez, ha nem a Valódi Bravúr szótári definíciója?
Foglaljuk össze, hogy mikor maradtunk bent matematikailag:
- 2019/20 31. forduló
- 2020/21 32. forduló
- 2021/22 egyelőre kérdőjel, azonban legalább a 30. forduló
Gyirmóton
nyerni kell, minden más érdektelen és elfogadhatatlan.
Tök felesleges arról beszélni, hogy nem győzelem esetén tényleg takarodjon mindenki a picsába, aki részese az elmúlt három év menetelésének, mert valahol kibaszott vicc, hogy egy Honvéd odáig süllyedjen, hogy évek óta egy-egy kulcsmeccs eredményén izgulunk, mert ettől függ a bentmaradásunk.
Most komolyan, hogy a loboncos f*szba lehet védeni ezt az állapotot akár egy pillanatra is? Hogyan adhatjuk fel magunkat annyira, hogy bármiféle megértést tanúsítsunk a tapasztaltak után? Sőt, milyen lelkület kell ahhoz, aki ezt az egészet képes elfogadni, magáévá tenni, és bármivel szemben védeni, egyetérteni vele?
Igen, az én nézőpontomból
ezek tették tönkre a Kispestet!
és itt az ezek úgy általában mindenki, a tönkretétel pedig egy relatív fogalom, mert mihez képest? Pini alatt például egyáltalán nem lehetett semmiféle kollektív Kispest-élményről beszélni. Az Öreg alatt volt valami egy idő után, hiszen a klub kivonult a kispestiségből, és csak magára figyelt. Alakult egyfajta narratíva, alakult egyfajta kispestiség, majd jöttek Ezek (így, nagybetűvel), rátelepedtek, és fokozatosan elkezdtek szétverni mindent. Nem feltétlen szándékosan, vagy rossz szándékból, hanem puszta dilettantizmusból.
Sajnos, a fiatal narratíva-szerűség pár év alatt nem tudott annyira megerősödni, hogy képes legyen teljesen ellenállni ennek a felülről és a klub irányából érkező nyomásnak, de azért bőven kitart.
Szövődmény: aki a Kispestet (Honvédot) a klubházban keresi, az meg is érdemli a választását.
De visszatérve Gyirmótra
pont lesz*rom, a magyarázkodást, a körülményeket: győzni kell, nincs duma. Ha az egész évedet egy meccsbe sűríted (20-ban a Debrecen, 21-ben a Budafok, 22-ben a Gyirmót), és mindent ettől teszel függővé, akkor vállald a felelősséget.
(Itt is lenne egy szövődmény, miszerint, ha éveken át ugyanaz történik, akkor lehet, fel kéne adni a próbálkozást annak, aki mindvégig itt volt és felelős az egészért. Az MTK-nál például, ha nem is elsőre, de legalább rájöttek valami ilyesmire – maguktól.)
Gondolom majd lesznek szép szavak a két és fél hónapos nyári szünetben, hogy természetesen jövőre, hogy most aztán tényleg, azonban mi lesz a vége? Jövőre is itt állunk, a harmincadik forduló környékén számolgatunk, a negyven pont évek óta álom, talán majd egy újabb jövőre.
Három évet vettek el az életünkből, miközben a Honvéd szinte soha nem látott lehetőségekkel rendelkezett mind infrastrukturálisan, mind anyagilag, mind társadalmi beágyazottságát tekintve. Gyakorlatilag minden téren – és ehhez sikerült a legjobb kádereket kiválasztani, hogy levezényeljék.
Tapsvihar.
Helyette kib*szott Gyirmót-Honvéd a bentmaradásért, egy szinte faluban, egy Honvédnak, pár fordulóval a bajnokság vége előtt. Most komolyan, kit érdekel, hogy Vad II. vezeti?
Hogy lehet évről-évre ennyire, de ennyire megalázni minket és a klubot?
Nem érdemel itt senki Nagy Beszédet,
ez nem a mittudoménmelyik film, ahol talán Al Pacino monologizál az öltözőben, és a sportrajongók úgy idézgetik, mint a Holt költőkből a padra felállós jelenetet, vagy Vanczák Vili a Robotzsaru mozgáskoordinációját.
Profi sportolók, profi edző(k), profi vezetőség, profi klub, nem édesmindegy, hogy egy útszéli blogocska érdektelen szerzője mit írogat? A profi attól profi, hogy függetleníteni tudja magát a körülményektől. A körülményektől is. És még véletlenül sem attól, hogy rendre a körülményekre panaszkodik. Meg mindenre és mindenkire. A saját felelőssége mindössze annyi, hogy lenyilatkozza a begyakorolt mantrát: jövő héten nem lehet ennyire gyengén.
Lehet, Pubi, lehet, és te meg is tudod csinálni. Ebben valóban profi vagy.
Kötelesség van, semmi több
nekünk, és velünk szemben, a klubethosszal szemben, talán az egyes szereplőknek is magukkal szemben, de bevallom, ők már alig tudnak érdekelni.
Ebből a csapatból, keretből messze, de messze Lovric lett (maradt?) az abszolút kedvenc, aki bárhogy öregszik, képes megújulni, képes jó, sőt, néha jobb lenni. Lovric tíz éve velünk van, láttuk rossznak, láttuk kikerülni a keretből, és láttuk visszatérni. Egyesek hajlandóak dolgozni, és rajta látszik, hogy magáért teszi, hiszen nem ő a legügyesebb, nem tűnik a legfutballistábbnak, azonban ő az, akire mindig lehet számítani.
Mellette talán Batik, Szappanos, azonban ha gondolkodni kell, ha meg kell indokolni magamnak is, hogy ki és miért, akkor ott valami régen rossz. Alig maradt bármi szerethető ebben a Honvédban.
A ethosznak, a saját narratívánknak (tehát a klubnak) tudok szurkolni, Lovricnak tudok szurkolni, a társaságunkkal szeretek együtt lenni, és ennyi maradt a kib*szott Kispestből.
Tessék, ez van meccsre feltüzelő beszéd helyett.
címlapkép: Fortepan / Tóth Árpád
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
