A helyzet továbbra is változatlan: ahhoz, hogy értelme legyen számolgatnunk, nyernünk kell. Illetve, létezik egy speciális eset, ha hármat nyerünk, mert akkor nem kell számolgatnunk, ellenben a három győzelemhez ugyanúgy nyernünk kell Debrecenben, mint a számolgatáshoz.
Tényleg ennyire egyszerű.
Mindegy, hogy kik játszanak, mindegy, hogy mi a taktika, mindössze egyetlen cél létezhet: a győzelem. Ha kell, akkor Enninnel, bár nehezen tudom elképzelni hogyan, és ha kell, akkor Plakushchenkóval, hiába esik a játszatása kívül az ép ésszel befogható értelmezési tartományok mindegyikén.
És az sem zavarna, sőt!, ha Kerezsi harmadszor. Verjük be, és csá.
Tényleg ennyi a poszt. Megint.
Ja, azért a címről pár mondat.
Berci nagy Kecskemét-drukker, és úgy áll a helyzet, idén a csapata játssza a 17-es Honvédot. Elég jó szerep, mi is szívesen újráznánk. Csodálatos év volt, azon belül is egy, ha lehet még csodálatosabb tavasszal. A föld fölött jártunk méterekkel, és ahogy közeledett a vége, azt vettük észre, egyre többen szurkoltak nekünk.
Akkor úgy voltam vele, ezt át kell élnie mindenkinek, aki szurkoló. Mi huszonnégy évet vártunk, és abból a huszonnégyből alsó hangon tizenöt szörnyű volt, kieséssel, kilátástalansággal, minden szarral. A Honvéd a lét és nemlét határán táncolt, azonban kitartottunk, végigcsináltuk, és jött a jutalom. Meg persze felnőttünk közben.
Most a Kecsón a sor.
Múlt héten vertük őket, talán kissé megnehezítve a dolgukat, azonban ha nyerünk Debrecenben, akkor beütne a bónusz. Az idei meccseink alapján valószínűleg elégedettek lettek volna a Bozsikban egy döntetlennel, ehhez képest a vereség mínusz egy pont. Azonban a debreceni győzelmünk máris plusz kettőt csinálna belőle, és mindössze pár napot kellett várni rá.
És ezt a két pontot szeretném Bercinek küldeni szülinapjára, hogy mondhassam utána: szívesen!