Eredetileg kétszer hatvan percet játszottak volna a csapatok, azonban az Al-Rayyantól jelezték, sok a sérültjük, ezért legyen mégis kétszer negyvenöt. Az első meccset, név szerint az alkudozást végül mi nyertük, és kétszer ötvenöt lett a vége.
A felkészülés jegyében, mi eközben komoly nyomozati munkával megkerestük a büfét (a sporttelep egyetlen épületének pálya felé néző oldalán hat ajtó volt, és ebből három az öltözőkbe, kettő pedig a mosdókba nyílt, így vaslogikát alkalmazva kellett választanunk). Bent ugyan ki volt írva egy táblára, hogy két euró a sör, azonban valahogy mindig négyet fizettünk érte. Viszont legalább kiderült, a sporttelep büfése annyira mindenes errefelé, hogy például az eredményjelező kezelése is a munkakörébe tartozik, amit egy távirányítóval végez az árnyékból. Illetve végezte addig becsülettel, amíg nem jelent pár helyi jellegű osztrák ember, és rendelt magának az első félidő vége előtt egy rundót. A dologból végül egy egészen mikroszintű kavarodás alakult ki, mert a kiszolgálás közben az óra megállt. Természetesen némi értetlenkedést követően nagyvonalúan túltettük magunkat azon, hogy az első félidő végén nem az 50. hanem az 57. percben kaptuk a gólt.
A második félidőben aztán gyorsan egyenlítettünk: Keresztes cselezte be magát szinte a szögletzászlótól az ötösig az alapvonal mentén, majd középre tette, és az érkező Kovács Nikó passzolt a kapuba. Történt mindez a második félidő 8., illetve a mérkőzés 63. percében. A gól után rögtön sort cseréltünk.
A meccs végül a legvégén, immár működő eredményjelző mellett, a 111. percben dőlt el – nem ide.
Legalább lett egy jó kezdőmondatom – gondoltam ekkor magamban rutinosan. Ennek tudatában gyorsan beültünk vacsorázni, hogy két szelet hatalmas rántott hússal később, amikor felcsaptam az internetet a rádiótelefonom kijelzőjén, a következőt olvassam: „(…) az Ausztriába elutazó szurkolók egyike megjegyezte, ezt a meccset tulajdonképpen megnyertük, hiszen az NB II-ben nem 2×55, hanem 2×45 perc lesz egy mérkőzés.” Jó, ezt megérdemeltem.
Érted, Petőfi se úgy szólt a lábai előtt, a porban fetrengő részeg haverjához, hogy „Talpra magyar!”, mert hülye lett volna elpattintani egy később még használható erős felcsapását. Aztán Nagy Imre sem a sofőriskolában mondta az oktatójának, hogy „a kormány a helyén van”, hanem egy történelmi pillanatra tartogatta. És így tovább.
De visszatérve a meccsre: nekem tetszett. Komolyan.
Az oké, hogy az Al-Rayyan mostanában kezdte a felkészülést, és mi voltunk az első meccsük, nekünk viszont az utolsó volt egy bajnoki rajt előtt, azonban lehetett érezni, hogy a Nagy Szükségben Pinezits mintha talált volna valamit.
Odafelé hajtva még azon értetlenkedtünk, hogy klasszikus, nagyobb darab középcsatár nélkül mentünk ki az edzőtáborba, vagyis egyértelműnek tűnt, hogy Kerezsivel tervezzük megoldani a posztot, esetleg valami pályán belüli mozgással.
És tényleg.
Az első félidőben Kocsis és Keresztes(!) volt a két szélen, Átrok középen, Kerezsi elől, de sűrűn visszalépve, akár a saját térfelünkre is. Mögöttük Eördögh és Adorján intézte a labdaszerzést és -elosztást. 4-2-3-1-nek tűnt, ahol a két belső támadó, Kerezsi és Átrok viszonylag gyakran pozíciót cserél a játék függvényében.
Az első félidőben, nem túlzás, kettővel simán vezethettünk volna. Előbb Átrok hagyott ki egy ajtó-ablakot hét-nyolc méterről, majd pont az ő lövését védte a katariak kapusa. Pár perccel később Kerezsi ellen is parádézott a biztonság kedvéért egyet. Végül csak azért nem lett 0-0 a félidő, mert közvetlenül a lefújás előtt sikerült kapnunk egy igazán béna gólt.
Ami viszont szembetűnő volt, hogy a katariak kapusának nem egyszer a tizenhatoson kívül kellett fejjel tisztáznia. Mintha tudatosan a védők mögé, azonban még a tizenhatos elé játszottunk volna, keresve valamiféle senkiföldjét, ahol a négy támadónk bármelyike képes lehet egy párharcot megnyerni, majd abból helyzetet kialakítani.
Kifejezetten tetszett a játékunk az első félidőben.
A második sem volt rossz. Jöttek a fiatalok, azonban emlékeim szerint komolyabb helyzetek nélkül ment le a félidő. Talán a vége felé nekünk volt egy, azonban kihagytuk. Viszont amíg nálunk a második félidőre a 17 éves Simon Benedek jött be középcsatárba, addig az Al-Rayyannál a 32 éves, a Valenciából és a Leedsből ismert Rodrigo; nálunk az NB III-ból igazolt 21 éves Haragos, náluk a világbajnokságról ismert, 29 éves marokkói válogatott Boufal. Katarban bőven van pénz lóvéra. (Képzeljétek el, hogy a mindenféle edzőkön, médiamunkásokon és egyéb segédszemélyzeten kívül, több indiai/pakisztáni származásúnak kinéző figura is a katari küldöttséghez tartozott, és ahogy megfigyeltük, az ő feladatuk nem volt több, mint a vidd oda, hozd ide, vagyis amolyan egyenruhás londinereknek tűntek.)
Nyugodt vagyok
Volt szerencsém látni az összes felkészülési meccsünket (jó, az első Kecsó elleniről késtem kb. 15-20 percet), és ki merem jelenteni, hogy nyugodt vagyok.
Nyilván egy keret, egy csapat, egy játék sosem lehet kész, viszont lehet elég jó, vagy pont elég, és ne feledjük, az NB II-ben fogunk szerepelni. Azt nem tudom, hogy a feljutás meglesz, vagy sem, csak reménykedem benne, azonban az egyértelműen látszik, hogy a játékosaink ügyesek, csapatszinten pedig mintha akarnánk valamit a futballtól, és ez két olyan apróság, ami nem feltétlen lehet meg mindenkinél a másodosztályban.
Fel szokás hozni kritikaként, hogy alig lőttünk gólt a felkészülés során, és amit mégis, azt sem felépített helyzetből. Mondjuk én nem tudom mi pontosan a Felépített Helyzet, amire szokás hivatkozni, azonban ha olyan gólt és/vagy helyzetet látok, ahol teljesen egyértelmű, hogy miért és merre indul meg valaki, a többiek hol kísérik, ha megakad a támadás, akkor hogy állnak fel a másik térfélen, akkor erre azért rá merem mondani, hogy tudatosan csinálnak valamit. Ha pedig valami tudatos, akkor az nem felépített? A BVSC elleni első gól, a Kocsis – Átrok – Kerezsi végigjátszás felépített volt, vagy sem? Vagy a második, ahol Kerezsi indult meg középen, Kocsis tíz méter hátrányból sprintelt, majd tíz méter előnyben kapta a labdát? Oké, Keresztes két csel után bevágta, arra lehet mondani, hogy egyéni akció.
A Kecskemét ellen két meccsen alig volt helyzetünk. Az Ajka ellen egész meccsen, a Soroksár ellen a hatvan perces első félidőben, a BVSC ellen megint az egész meccsen, és most az Al-Rayyan ellen is ez első ötvenöt percben jól néztünk ki, és a helyzeteink is megvoltak. Az Al-Rayyan elleni második félidő se volt rossz, azonban ekkor már annyira vegyes csapat volt a pályán, hogy nehéz lenne azon túl bármit mondani rá, hogy mozogtak egy jót pár neves játékos ellen.
Nem ismerem az NB II-es mezőnyt, fogalmam sincs ki milyen erős, sőt, szerintem nincs ember az országban, aki nagy magabiztossággal állíthatná, hogy tisztában van az erőviszonyokkal. Az első meccsek fognak beárazni minket. Mi vagyunk a Honvéd, a liga Nagy Csapata, az egyetlen, ahol valószínűleg idegenben és otthon is lesz számottevő szurkoló, vagyis minket kell majd megverni, azt lehet skalpnak nevezni. Már ahol érdekli az ilyesmi az embereket.
Nem lenézve, de egy Csákvárnak valószínűleg mindegy, hogy a Honvéd jön, vagy a Tiszakécske. A környékbeli szurkolókat pont ugyanannyira mozgatja meg. Komoly edzői bravúr és meló kell ahhoz, hogy egy érdektelenségbe fulladó stadionban eredményes focit csinálj. Mégis kinek? Minek? Tavaly 232, tavalyelőtt 258 néző volt a hazai átlaguk. 2021 őszén a pálya talajának felújítása miatt a Diósgyőrrel és még pár csapattal Felcsúton játszottak, a rekordjuk is ekkor jött össze: 600. Otthon a Vasas és az Ajka ellen mertek beírni 400-400 nézőt. Az előző idényben viszont már simán bemondták nem egyszer: 100.
A mezőny felének nincs 500 nézője otthon, és több helyen is csak azért jött össze tavaly, mert ott volt a Diósgyőr, illetve a budapesti miskolciak, akik elutazva átbillentették.
Ha van játékunk, vannak játékosaink, vannak szurkolóink, és véletlenül elkapjuk az elején a fonalat, akkor ebből tényleg bármi lehet.
Egyelőre a négy feltételből kettőre (a játékosokra és a szurkolókra) simán meg merem adni a pipát, és a játékra is beírom halványan. Utóbbi nyilván akkor fog igazán működni, ha jönnek az eredmények, és jön hozzá az önbizalom.
Apróságok
- Eördögh a 66-os mezben játszik. Ééééééééértitek? Szerintem menő.
- Ebből gondolom, hogy a fehér edzőmezeken használt mezszámok lehet, a játékosok választásai. Tehát Kerezsi 84 helyett 11 lehet, Átrok 88 helyett 8, Benczenleitner 97 helyett 44, és így tovább.
- sör #1 // A Hirter Märzen nem egy jó märzen, pláne nem négy euróért, azonban párat meg lehet inni belőle, ha úgy adódik.
- sör #2 // Sajnos a Puntigamer még mindig hozza a Dreherhez hasonló ízvilágot.
- sör #3 // Odafelé megálltunk Szombathelyen a Kornerben, ahol volt üveges Litovel. Alsópolcos cseh, azonban az én ízlésemhez ez passzolt a legjobban az egész napos túrán.
- Ausztriában nem zsenánt OSB lapokból összerakni egy megyei pályát, és még így is megoldható, hogy a hosszanti oldal sövényén mintegy harminc különböző(!) szponzor(!!) molinója feszüljön, valamint a büfé falán lógó zászlók, és a helyiek elmondása alapján, rendszeresen nemzetközi felkészülési meccseket játsszanak a stadionban.
Adatlap
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
