Kamaszkorunk edzője volt.
Pont egy átmeneti, forrongó világban érkezett Kispestre. A valódi nagyság évtizede már elmúlt, egy-két játékos maradt mutatóba, és ők is inkább visszatérők voltak. A rendszerváltás teremtette új feltételekhez először remekül alkalmazkodni látszó klubról fokozatosan derült ki, hogy nincs valódi tulajdonosa, hogy releváns tudás nélkül nem lehet fejest ugrani a profi futballba, hogy képtelen fenntartani az itthon sztárnak számító játékosokra alapozott működést. 1995-ben szinte az összes piacképes játékosa elhagyta, és bár sikerült közben pár jónak mondható nevet igazolni, az új keret többségét saját nevelésű fiatalok, illetve néhány légiós alkották.
1995 májusában, még a bajnokság alatt lemondott az edző, Kozma Mihály. Komora a régi harcostársat, az amúgy is Kispesten dolgozó Török Pétert nevezte ki idény végéig. Ekkor még bíztak De Vriesben, hátha lesz pénz.
Nem lett.
A következő idényre is maradt Török Péter, kiemelten azzal a feladattal, hogy építsen fel egy teljesen új csapatot. Illésék távozása után gyakorlatilag a visszatérő Pisont köré, mert akkor még szó sem volt az idényt végül nálunk töltő Warzycháról. Aztán menet közben Pisont is ment, és év végén, amikor megnyertük a kupát, már Warzycha sem volt velünk.
Szeptemberben Bárányos utolsó előtti perces tekerésével nyertünk a a Várszegivel felturbózott MTK ellen a Hungárián. Ha akkor azt mondják, hogy a következő huszonkét évben, vagyis 2017-ig mindössze egyszer fogunk nyerni az MTK ellen idegenben, akkor hangosan felröhögtünk volna.
Közben megtanultunk egy csomó új nevet. Vezér Ádám egyértelműen a kapusunk lett, Mátyus, Kovács Béla, Piroska, Bárányos, Tóth Misi, Forrai, Dubecz, Gabala, Pintér Zoltán, Moses, Tarlue, Kabát, Árgyelán – mind korszakos játékosunk volt ekkoriban. Többen egészen a válogatottságig is eljutottak.
Török Péter alatt tétmeccsen mindössze egyszer kaptunk ki hazai pályán: 1996 szeptemberében, a Nimes ellen. Másnap lemondott, és Komora elfogadta a lemondását.
1994. november 19-én a DVSC 1-0-ra nyert a Bozsikban még Davidovic Kispestje ellen, majd a következő hazai bajnoki vereség (1995. április 15-én a Kispest-Fradi 3-4-et a Népstadionban játszották, edző: Kozma) 1996. október 13. Kispest-Békéscsaba 0-1, edző: Bicskei Bertalan.
Nagyon szerettük azt a csapatot. Kicsit talán azért, mert egyszerre voltunk kamaszok. Körülöttünk az általunk ismert világ kifordult magából, a régi rutinok már nem működtek, újak pedig még nem voltak. Kispestről nézve szokatlan volt, hogy a Fradi és az MTK szinte bárkit leigazolhatott, hogy mi nem a bajnokságért megyünk. Meg kellett tanulnunk a saját lábunkra állni. A Honvédból újra Kispest lettünk, belőlünk pedig fiatal felnőttek.
Török Péter ennek a korszaknak volt az edzője, és rakott össze egy generációs élményként megélt Kispestet.
Utoljára néhány éve, Szombathelyen, a Helikonban futottunk össze és akkor beszélhettem vele pár szót. Hetvensok évesen is kijött köszönteni a kispesti szurkolókat.
Viszlát, Peti, és köszönünk mindent!
címlapkép: MLSZ
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
