Szombat éjszaka van ezekben a percekben. Megnéztem pár epizódot a Bansheeből, pótolva egy több éves elmaradásomat. Emlékszem, a posztere győzött meg, és most meglepődtem, mennyire más, mint az alapján vártam.
Holnap délelőtt Martfű az akadémián, délután Nyíregyháza Balmazújvárosban. Meccsnap, a legjobb fajtából. Két meccs, ráadásul az egyik túra. Egyelőre ennyi van bennem.
Reggel fel kell kelni, ha időm engedi, borotválkozni, letudni a napi küldetést Mario Kartban, bőségesen bereggelizni, pont annyira, hogy utána elég legyen falatozni nap közben, de ne kelljen állandóan a klozetokkal foglalkozni. Pulcsit ne felejtsek el betenni a táskába, esete hűvös lehet.
Utána ki az akadémiára, menet közben valahol pénzt felvenni. Ha nem lenne ez a kurva NB II, azt is elfelejtettem volna, hogy milyen színe van egyes címleteknek. Itt viszont mást nem nagyon ismernek.
Apropos, ha már kurva NB II. Jópár éve hagyomány, hogy a ‘gusztus 20. környéki hetet Kolozsvárott töltöm a Magyar Napokon. Egy csodálatos városban egy remek rendezvény, ami pont elégséges ürügy arra, hogy számomra nagyon kedves emberek társaságában múlassak nagyon sok időt.
Reggel kávé a Bleriotban, utána valami program, nézelődés, a lényeg, hogy belekezdjünk valamibe, onnan majd úgyis sodródunk. Ebéd valahol, de legtöbbször az Agapéban menzakoszt, vagy a Bulgakovban étlapról. Délután újra szabad foglalkozás, nézelődés, miazmás. Este, ha a koncertek közül egyik sem érdekel, akkor sörözgetés és hosszú beszélgetések a HLC-ben, vagy az Insomniában. Ha pedig minden bezárt, egy életmentő gyros a Rosában, mellette az éjjel-nappaliban, a Sorában esetleg még egy-két üveg sör a hazaútra. Szerencsére nem szoktunk messze lakni a Fő tértől.
Tavaly a görögkatolikus emlékek, illetve a kisebb templomok voltak a magunknak rendelt látnivalók, idén a kolozsvári zsidóság emlékei lettek volna.
Helyette szerdán Honvéd-Tiszakécske.
Az év legjobban várt hetét vették el tőlem.
Itt ülök a gép előtt szombat éjszaka, és kibaszott dühös vagyok. Könnyen lehet, hogy egy teljesen évet kell várnom, hogy újra találkozhassak a barátaimmal.
Igazából nincs kedvem semmiről írni, mindössze ennyit szerettem volna elmondani.
Reggel kimegyek a fakóra, utána kocsiba szállunk, és nekivágunk Balmazújvárosnak. Rossz kedvvel indulok neki, hiszen normál esetben Balmazújvárosból eleve Kolozsvár felé venném az irányt, vagy ha mégis vissza Budapestre, akkor reggel újra útra kelnék, hogy pont beeshessek a következő hazai meccsünkre.
A rossz kedv valószínűleg már a fakó meccsén elillan, hiszen a Kispest játszik, és ha valami, akkor a Kispest játszása, a meccsnap egy csodálatos dolog.
A szurkolás részben és nagyon sokszor a lemondásról szól. A meccsnap szentsége, hogy ott kell lenned, hogy törekednek kell a lehető legtöbb ott levésre, nagyjából képes felülírni bármit. És ahogy haladsz előre az időben, ahogy egyre hosszabb a sorozatod, egyre teljesebbek az idényeid, úgy lesz egyre távolabb az a határ, amire már azt mondod, igen, ott és akkor, abban az esetben hajlandó lennék kihagyni egy meccset. Aztán sokszor, ha elérsz ehhez a korábban elképzelt határhoz, azt veszed észre, hogy megint egy meccsen vagy, és az újonnan megállapított határ egy korábban soha nem látott távolságba került tőled.
Kolozsvárért nagyon sok mindent megtettem. Indultam éjszaka a Fáy utcából, hogy minél korábban kint legyek, estem be hazafelé a Bozsikhoz fél órával kezdés előtt, hogy minél tovább maradhassak. Tettek ki hajnalban Mezőkövesden, és várhattam hosszú-hosszú órákat az esti meccsig, mert csak így volt fuvarom hazafelé. Nekem az augusztus 20. környéki hét meccstől-meccsig Kolozsvár.
Visszakanyarodtam. Ez a rész már volt. Hagyjuk.
Balmazújvárosra, Nyíregyházára nem lesz most poszt. Sajnálom.
Elmúlt éjfél, aludni kéne.
címlapkép: vasúti pálya valahol Berettyóújfalu magasságában
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
