Végül nem a tegnap volt a nagy nap, amikor végre aláír és bejelentik Bobált. Lassan akkora a bohózat körülötte, mint a saját kitalációjú messiásukat váró kezdő szektákban. Jön, nem jön? Mi lesz most velünk? Nem mintha egy Bobál elég lenne az azonnali megváltáshoz, azonban pont azokat a napokat éljük, amikor a remény csírájára még nem került egy nagy adag föld, és nem betonozták le jó vastagon.
Természetesen a feljutásról beszélek.
Átugorható, zavaros világmegfejtés
A feljutásról, amit egyre többen kezdenek elengedni körülöttem. És ez a jelenség valami egészen hihetetlen számomra. Néha egyenesen a korszellemet, a manapság baromira nem ciki trollvalóságot, a minden régi lebontását, felszámolásának igényét látom benne. Az establishmenttel szembeni másodvonalas lázadást. A Honvéd másodosztályú volta közel akkora felnyitása a szemeknek, mint az oltásellenesség (chip van benne! vezérelni akarnak minket!), a laposföld (bocsánat, helyesen: Laposföld), a gyerekeket megrontó pizzériás gyíkemberektől minket megvédő Trumpintyű, vagy mi franc az a homályos világmagyarázat. Hihetetlen, hogy színvonalában ezekhez nagyon hasonló érvek, valamint a minden másba beletörődéshez hasonló beletörődés mentén az NB II. nem csupán elfogadott, hanem egyenesen kívánatos is lett.
Öreg vagyok én már ehhez. Egyszerűen nem akarok energiát szánni az Új Világ megértésére. Pláne, hogy az egész egyszerre szól a korlátnélküliségről, és a kritika nélkül elfogadott, folyamatosan változó korlátokról. Nem akarom napról-napra remegve várni a központi direktívát, hogy mégis mit kell miről gondolnom. És nem akarok egyedül arról beszélni, mint amiről valamit gondolnom kell. Ugye, a kurva biciklisávok az Üllői út mentén! Mégis hova parkoljanak a mentők és a gyrosozni megálló rendőrautók?
Az NB II. sajnos nem pálya. Ne merjünk kicsik lenni, és ne fogadjuk el, hogy minket a szőnyeg szélére lehet állítani.
A tulajdonosokat, a vezetőket simán, hiszen annyi közpénzt vertek el (jó, tudjuk, az utalás pillanatától az már nem közpénz), esetleg annyi botrányuk lehetett, hogy már a Főnöknek sem fért bele, és ahelyett, hogy Bicskéig hosszabbította volna, inkább büntibe rakta őket – ezzel pedig minket és a klubot is.
Az én valóságomban a Honvéd egy gonosz ember büntetésében van jelenleg, ő köti meg a kezünket, ő nem engedi, hogy esélyt kapjunk a változásra. Miközben tisztában vagyunk vele, hogy a változás egyetlen legitim útja a rendszerben a Winston Smith-i út, miközben már régen egy sokadjára újraalkotott Winston Smith vagyunk, már régen elfogadtuk a Nagy Testvért.
Mégis hova a f*szba akarnak még ennél is jobban megtörni minket? Hogy ne lázadjunk, hanem sírjunk a kegyelemért? Esetleg valaki kéjes örömét leli a vergődésünkben? Nincs fontosabb dolga ennél, egy valamiféle személyes bosszúnál?
Nem akarom, hogy megannyi Winston Smith klubja legyünk. Néhányan talán elhagynak minket, mert nem akarnak belemenni a játékba (l. majd jövök, ha lesz eredmény), néhányan már eleve besoroltak (l. minden a legnagyobb rendben, csak szar az edző, szar az akadémia, és ezért szarok vagyunk), és biztos lesznek néhányan, akik lázadóként élik meg a Winston Smith-ségüket, nekik csak csendesen mondom, hogy őket darálta be igazán a rendszer, ők váltak a legkezelhetőbb peonjaivá.
Eurázsia („mi mindent a futball és a Honvéd érdekében cselekedtünk mindig, sosem akartunk rosszat neki”) ellen viszont lehetetlen harcolni, hiszen az sem biztos, hogy Eurázsia egyáltalán létezik.
Katyvasz lett a világ körülöttünk. Régen voltak egyértelmű kategóriáink, és na nehezen is, de bármit és bárkit bele lehetett tuszkolni legfeljebb pár dobozba, mert az emberek célok követése szerint próbálták szervezni az életüket, és ez szükségszerűen kategorizálhatósághoz vezetett. Most viszont minden feloldódott, hirtelen mindenki egyéniség és különböző lett („én nem” – mondja valaki halkan a tömegből), mindenki szabadon és függetlenül gondolkodik – a saját elmondása szerint. Miközben valójában a kategóriák ugyanúgy léteznek, azonban elshiftelődött a használatuk szintje, és nem az a lényeg, hogy nekünk milyen egyéni céljaink vannak, hanem hogy ránk már nem egyedekként, hanem elemszámokként tekintenek. A kategóriák nem kialakulnak, hanem meghatározzák őket, és azt vizsgálják, melyikbe hány ember tartozik. Minden kategóriát külön lehet irányítani, mozgósítani, miközben mindenkinek megadják a önállóság, és olykor a rendszeren kívüliség érzetét.
Ebben a világban, megfűszerezve egy maffiához hasonló felépítménnyel, szóval ebben a világban kellene kisemberként elég hangosnak lennünk ahhoz, hogy valami végre történjen a Honvéddal. Szinte reménytelen, hiszen házon belül is lehetetlen bármiféle egyezségre jutni. Ha rágyújtod a székházat a klubra, akkor is lesznek elégedetlenkedők, akik ebben is csak annyit látnak, hogy az ultrákat megvették. Iszonyatosan nehéz az idiótákkal szemben evezni.
Pedig valamire szükség van. Valahogy ki kell kerülnünk a büntetésből.
Azt pontosan tudjuk, hogy valódi tulajdonosunk ebben a rezsimben nem lehet, pláne, hogy értelme sincs. Egy valódi tulajdonosnak a költségvetéssel kellene felvennie a versenyt, és olyan mázlink azért nincs, hogy egy arab sejk ide akarja betolni az állama olajtartalékát. Minden mást, aki gyengébb náluk, azt kicsinálják, vagy ha kicsinálni nem sikerül, ellene fordítják az embereket (l. Eurázsia sohasem állt háborúban Brüsszellel Óceániával).
El kell fogadni, hogy ez a rendszer, és nem lehet változtatni rajta. Ahogy el kellett fogadni a komenizmus alatt is, a benne éléshez és működéshez hinni kellett annak megváltoztathatatlanságában, mert csak akkor lesz kiszámítható a környezeted, miközben hinni kellett és dolgozni a lebontásán. Elég megnézni a magyar foci történetét, ahol egy Fradi simán lehetett sikeres a komenizmusban is, mert elkezdett a játékszabályok szerint játszani, tehát a rendszer szerves részévé vált.
Most nekünk is valami hasonlót kell csinálni. Fenntartani, megőrizni azt, amitől mi kispestiek vagyunk, átmenteni egy jobb korszakba, azonban rövid- és középtávon el kell fogadnunk a rendszer működési mechanizmusát. Szar, szar, de ez van, ebben kell gondolkodni. Az out of the box, az ideálok kergetése most fölösleges, azon kívül, hogy egy szűk körben a szimpatikus vesztes, és az elnyomottság miatt szórványos elismerés lenne a jutalmunk, valódi értelme nincs.
A Honvéd egy elvárhatóan eredményes klub, és emiatt két út áll előttünk. Az egyik, az eredményesség fenntartása és akarása, ehhez pedig bármilyen rezsimnek le kell feküdni, és nem csak lefeküdni, hanem a kedvencének lenni, és ezért bármit megtenni; a másik egy underdog hozzáállás, ahol a körön kívüliség érzéséből kell és lehet közösséget építeni, azonban a vicc, hogy ehhez is el kell fogadni létezőnek a rendszert, hiszen részben vele szemben, rá reagálva építkezel.
Az NB II. önmagában viszont nem körön kívüliség, elnyomottság, nem a rendszer bosszúja. Az NB II. a saját nívótlanságunk következménye. A rendszer kitermelte maga kádereit, akik nyilvánvalóan alkalmatlanok az adott feladatokra, az egyetlen tulajdonságuk a tulajdonságoktól mentes feltétlen lojalitás. Ezekből kaptunk párat, és kiderült, a klub és a közösség immunrendszere nem olyan erős, mint azt gondoltuk, és pár féreg ledöntött minket a lábunkról.
Amíg nem fogalmazzuk meg magunkat, nem zárunk össze egy minimumprogram mögé, addig folyamatosan ki leszünk téve a fertőzések veszélyének. Kell, hogy legyen mód az ilyen közegekben való létezésre, és számunkra most az a legnagyobb feladat, hogy ezt a módot megtaláljuk.
Meccsnap
Délután jön a Győr az ETO, lehetne rövid padról, edzőkérdésről, miazmásról beszélni, de teljesen felesleges. Ha ehetetlen a paradicsomleves, és tudod, hogy mitől ehetetlen, akkor nem az a legnagyobb probléma, hogy aránytalanul kevés az „E” betű a tészták között. A hiánya mindössze egy tünet, és tünetből jelenleg k*rvasok van Kispesten (l. pl. a büfé, aminek a bojkottjára továbbra is bíztatok mindenkit).
Biztos, hogy nem Bobál lesz a megváltó, vagy aki még beesik az átigazolási időszak zárásáig, ahogy abban is biztos vagyok, még mindig benne lehet/van ebben az idényben a feljutás. Egyszerűen nem akarom elengedni addig, amíg matematikai esélye van. Ha elengedjük, akkor megadjuk magunkat, mert nem valamiért engedjük el, hanem csak úgy. Nincs semmi, ami miatt érdemes lenne, nincs és nem látható egy cél, amit követnénk, és ami mögé be lehet sorolni. Az NB I. akarásának elengedése a nihil előszobája, és ha valamire, a nihilre most nincs szükség Kispesten.
Valódi célok és elképzelések, értelmezhető működés hiányában egyetlen dolog maradt: az NB I. feltétlen akarása.
És hogy ez az akarás miért nem fölösleges kergetése egy idálnak, amiről korábban korábban még azt írtam, hogy nincs értelme? Mert nincs másunk jelenleg. Az egyetlen, amiben a vélt/valós közösség nagyjából meg tud egyezni, hogy a Kispest/Honvéd egy NB I-es klub, és annak is kell lennie.
Csak gratulálni tudunk, ez még a klubtól is váratlan volt
Mivel a Haladás elleni mérkőzésen a nézőtérről a pályára repült egy repohár (az MLSZ eljárást indított klubunk ellen), ezért a Győrrel szembeni találkozóra nem engedjük be a repoharakat. Aki ilyen pohárral érkezik a bajnokikra, az a beléptetésnél az értékmegőrzőben helyezheti azt el, a mérkőzés végén pedig visszakapja.
írja a Honvéd.
Az mindegy, hogy nem egy, hanem pár tucat repohár repült be a pályára, a valódi érdekesség a következmény:
nem vihetsz be a meccsre repoharat! (Mert ugye egyértelműen a kintről behozott repoharak repültek, és nem a stadionban kaphatók.)
És akkor bent mit adnak? Eldobhatót, aminek már a neve is beszédes. Vagy token ellenében kiadnak repoharat, de akkor meg minek a szabályozás, hogy nem viheted be?
Speciel nekem és a büfébojkottomnak ez a döntés extra szívás, mert bent kellene szereznem valamilyen poharat, ha folyadékot szeretnék fogyasztani a várható kib*szott nagy hőségben. Pohárhoz azonban csak a büféből juthatok, amit viszont nem akarok használni.
És mi lesz azokkal, akik szintén nem akarnak húsz perceket állni a sorban a büfé tehetetlensége miatt, és eddig megoldották maguknak máshogy a – hőségen indokolt – folyadékbevitelt?
Ki a franc találja ki ezeket az idióta szabályokat a klubházban?
És ki az, aki aláírja, elfogadja? Neveket akarok!
Kezdem valahol nagyon, de nagyon rühellni a klubházat. Úgy látszik ott a falakból áradhat a mindent átható hülyeség és szurkoló/közösségellenesség, mert vezetésről vezetésre mindig kitalálnak valami új baromságot.
Jár a taps.
(Maga a repohár tuti nem veszélyes, mert akkor az MLSZ központilag tiltaná, és láthatóan nem teszi, hiszen még a Népstadionban is repohár-rendszer van. A kitiltása nem más, mint tiszta hülyeség, vagy pedig hideg számítás, a büfé forgalmának növelésére. Vajon melyik az undorítóbb?)
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
