Az érdekel a legkevésbé, hogy Szöllősi György nem kapott diplomata-vízumot az Egyesült Államokba, mert tényleg minek neki? A saját állítása szerint is csak azért utazott volna ki, hogy megnyissa a mostanában magyar állami pénzből és Magyarországról utaztatott csapatokkal lélegeztetőn tartott, egykor az amerikai magyarok focikupájának számító Árpád kupát, amit ráadásul idén Chicagóban, egy szerb kolostor focipályáján rendeznének meg. (Az esemény annyira jelentős, hogy saját honlapja sincs, és az internetről még a résztvevő csapatok nevét is szinte lehetetlen küldetés összeszedni.)
Valamint „Az amerikai út egyben alkalom lett volna arra, hogy a kontinensen kirobbant Messi-őrületnek a helyszínen tapasztalható részleteiről is beszámoljak a Nemzeti Sport olvasóinak, helyi kollégákkal és futballvezetőkkel beszélve (több hivatalos találkozó volt előkészületben), továbbá válogatott labdarúgónkkal, a Philadelphia Union MLS-csapatban futballozó Gazdag Dániellel is találkoztam volna (…)”
Hát ehhez kellett volna a diplomata-vízum. Természetes, nem?
Ha te, egyszerű földi halandó ki akarsz utazni külföldre egy focitornára (mondjuk egy foci Eb), vagy beleszagoltál pár éve a Barcelona környékén elhatalmasodó Messi-őrületbe, esetleg egy válogatott játékosunkkal beszélgettél volna, akkor nyilván neked is szükséged volt diplomata-útlevére.
Nekem speciel egyszer sem. Egy igazi senkiként.
Mondjuk olyanra sem emlékszem, hogy a külügyminisztérium közel teljes apparátusa, és a környező országokban fellelhető összes magyar konzul az én utazásomra (vasutazásomra) figyelt volna egy olyan elmaradott és veszélyes országba tartva, mint Németország. Például simán ki lehetett menni a rettentő szimpatikus Craiovába (Románia) úgy is, hogy Szijjártó Péter egész pontosan nulla embert állított ránk, ha nem számoljuk azt az apróságot, hogy a Honvéd vezetőségébe több haverját is beültette.
Érdekes, az agyonbiztosított Izraelbe sem kellettek külön papírok, valahogy mégis eljutottunk egy meccsre. És ha már ott voltunk, a kismillió látnivaló mellett kicsit beleszippantottunk a Közel-Kelet Messi-őrületébe is.
Vagy ott van példának a montenegrói Niksic. Herceg Novi mellett, Igalóban volt a szállásunk, viszont az öböl helyett inkább a tengerben szerettünk fürdeni, ami viszont párszáz méterrel és egy EU-nem EU határátkeléssel arrébb, Horvátországban volt csak elérhető. Ha jól számolom, a párnapos túra során tizensokszor léptünk át határt, többször ki- és beléptünk az EU-ba, és valahogy mégsem volt gondunk, nem kellettek hozzá extra papírok, kiváltságok. Sőt, egyetlen személyi elég volt mindenhez, hiába írta akkoriban a magyar konzuli szolgálat honlapja, hogy a környék országaiba útlevél szükséges. A környék országai ezzel szemben egyoldalúan elfogadták a magyar személyit. Niksicben aztán nemhogy játékossal, hanem egyenesen klubvezetővel beszélgettem, benyitottam az UEFA-ülésére, jártam a bírói öltözőben, bármi belefért.
Tényleg nem értem mihez kell Szöllősinek diplomata papír. Évente százezres nagyságrendben utaznak magyarok az Egyesült Államokba hasonlóan fontos feladatokkal, és teszik mindezt (diplomata-)vízum nélkül, egy jóval egyszerűbb, elektronikus úton is elvégezhető regisztrációt követően.
Szöllősi, mint nagykövet
Keretesbe ideszúrnám, hogy Szöllősit pár éve – valószínűleg magának találta ki a posztot – a külügyminisztérium Puskás-ügyi nagykövetté nevezte ki, ami gondolom olyasmi súlyú lehet, mint a Máltai Lovagrend, tehát járnak vele a diplomata-papírok.
Éveken át, minden hónapban küldtem egy emailt a külügyminisztériumnak azzal a kéréssel, hogy küldjék meg nekem az egyik nagykövetük, egész pontosan a Puskás-ügyi nagykövetük következő havi nyilvános programját, ahol mint Puskás-ügyi nagykövet vesz részt.
Egyszer sem kaptam választ.
A szabadság fikázása
Az állami propagandalapok természetesen azonnal kiakadtak, hogy márpedig ilyesmit nem lehet csinálni, és mi lett a Szabadság Országával (az Egyesült Államokkal), ahová egyébként százezerszám engedik be a koszos mexikóiakat mindenféle papírok nélkül, Szöllősit mégis persona non gratának (ez a saját megfogalmazása) tartják.
Szöllősi egészen odáig merészkedik, hogy (és innen idézem):
(…) az a megaláztatás, amely így a hazámat és a nemkívánatosnak minősített sajtót, a média képviselőjét és a sportújságírócsaládot éri a szólásszabadság valamikori fellegvárának és élharcosának számító Egyesült Államok részéről. Amely, úgy látszik, tőlem, a magyar sportújságírótól félti az amerikai demokráciát (…)
Az oké, hogy magát a világpolitika megkerülhetetlen szereplőjének tartja, aki egymaga összeroppanthatja az amerikai demokráciát, kevesebbet nem is várnánk tőle.
Viszont az csak nekem kurvaciki, hogy az egész nyafogását, csupán mert valaki nem adta meg neki az itthon megszokott extra és egyébként sehol a világon nem járó kedvezményét, akkor az egész nyafogását kiterjeszti, és úgy állítja be, hogy ezzel a teljes magyarságot megalázták? Mintha tízmillió honi, és ötmillió idegenbe szakadt magyar nevében kért volna diplomata-vízumot.
Hát, bzmeg, nem, kurvára nem. Engem nem aláztak meg, és kifejezetten zavar, hogy az összes, hozzá hasonló bohóc az őt ért sérelmeket a teljes magyarságot megalázó sérelemnek tartja. És még véletlenül sem ő volt aki ismét túltolta a szereptévesztést.
Nekem kifejezetten tetszik, hogy addig sikerült nyafognia, amíg az addig csöndben ücsörgő amerikai nagykövetség elismerte, csak olyanoknak adnak diplomata vízumot, akik valóban valamiféle diplomáciai feladatot látnának el. Baromira nem arról van szó, hogy Szöllősit ne engednék be az Egyesült Államokba, hanem arról, hogy az idült cím- és rangkórságban szenvedő Szöllősinek nem adnak extra kedvezményeket. (Kb. hasonló pofára esés történt vele, amikor 2009-ben elkezdett hőbörögni, mert kib*szta őt a Debrecen. Ha csöndben marad, sohasem derül ki, hogy sajtófőnökként a pogácsazabálásban merült ki a munkája, és konkrétan az UEFA-tól szóltak miatta.)
Meglepetés lehet, de az Egyesült Államokban például nem egy, hanem több sportlap is van, és egyik sem állami tulajdonban, az is előfordulhat, hogy a hirdetéseik döntő többsége szintén nem állami, és lehet, az állam sem vásárol tízezer példányokat belőlük naponta, hogy ne menjenek végleg csődbe. (Ha már szabadságnál tartunk.)
És ekkor jött a másik lángelme, Csisztu Zsuzsa, hogy megmutassa a Rendszer Valódi Lényegét:
Szerintetek hány magyar újság, sajtótermék, újságíró van manapság kitiltva a kormány, a minisztériumok, a kormánypárt, az államilag agyondotált sportélet különböző rendezvényeiről? Hánynak lehetetlenítik el a munkáját?
Vagy Csisztu szerint, aki ma ezeken bent van Magyarországon, az per definitionem Valódi Zsurnaliszta, és aki nincs, az nem? Külföldön viszont sokszor pont fordítva, és pont az itthon Valódinak tartott nem fér oda, nem kap akkreditációt, esetleg szimplán szarnak a fejére? (Egyáltalán ki a f*szom írja le 2023-ban, hogy zsurnaliszta, és miért? Górcső alá kéne venni az összeset!)
Nem lehet, hogy amíg itthon Kovács Andrásokra mondják azt, hogy újságíró, addig a szakmának nem lesz, és nem is lehet becsülete? A sajtó egyik feladata a demokratikus kontroll, a hatalom ellenőrzése itthon szinte egyáltalán nem létezik. A propagandistának nem feladata, másokkal viszont nem állnak szóba.
És ezek, mármint Szöllősi és Csisztu a fősajtósok felénk, az érdekvédők, a mindenféle szövetségi elnökök és alelnökök. (Pont most olvasok egy könyvet, amiben a szerző arról ír az egyik fejezetben, hogy Elena Ceausescu mennyire ki volt akadva, és mekkorát toporzékolt, amikor kiderült, hogy nem egy washingtoni, hanem egy illinoisi egyetem választja csak díszdoktorává.)
Az egész sztori, kezdve azzal a hazugsággal, hogy Szöllősit nem engedik be az Egyesült Államokba, így kerek. Hazudni egy orbitálisat, majd rákenni mindent a Hanyatló Nyugatra, és tovább erősíteni a mieinkben a küldetéstudatot: mi vagyunk az Egy Igaz Jövő.
Annyira belefeledkeztek a folyamatos hazudozásba, hogy idővel egy saját kis világot építettek ki maguk köré, amit el is hisznek valódiként, és amiért ráadásul kötelező (az egyiknek képzelt Oldalon) rajongani, mert nincs olyan, hogy két csomag (Szöllősivel és Szöllősi nélkül, Mészárossal és Mészáros nélkül, etc), és ahol mindenki, aki nem biztosítja számukra a kiváltságokat, aki kicsit megkapargatja a világukat, azt politikai támadásnak, egyenesen a teljes magyarság elleni támadásnak veszik.
És ugrál most az a Szöllősi György, aki alatt végleg bedőlt a Nemzeti Sport, a lap, amit kizárólag a mérhetetlen állami segítség tart valamennyire a felszínen. Tisztességes ember lassan egyáltalán nem fogyasztja őket, mert egyre nehezebb megtalálni a sporthíreket az állami propaganda között.
Jó ez így. Kicsit lehetett csámcsogni Szöllősiről, és arról, amit képvisel, ha már úgyis az utolsókat rúgjuk a kurvanagy valódi szabadság országában – Magyarországon.
Legalább tudjuk, hogy mitől undorodunk.
Csicskagyász. (Sajnos meglepően ritkán használom ezt a remek kifejezést.)
update // 14:00
Egy nappal a sajnálatos események után megszólalt a Szöllősi elnökölte Sportújságírók Szövetsége is, és mélyen elítéli az amerikaiak döntését.
Két félmondatot idéznék belőle, mert a többi legalább ekkora hülyeség:
Szöllősi György a nyilvánosságban is jól követhető módon évtizedek óta képvisel Magyarország számára kiemelten fontos ügyeket a nemzetközi sportdiplomáciában, 2017 óta immár a köztársasági elnök által adományozott nagyköveti rangban.
És itt most térjünk vissza arra a részre a posztban, hogy sem Szöllősi, mint nagykövet, sem a külügyminisztérium nem tette közzé soha a diplomata hivatalos programját, amin diplomatai minőségében lenne jelen. (Sajtós kollegáknak mondom: az MTI eseménytárában sem találtam soha egyetlen erre vonatkozó bejegyzést.)
Ennyit a nyilvánosságról és az átláthatóságról. És ennyit a mutyiról és a kiváltságokról.
Vajon az AIPS, a nemzetközi szövetség is meg fog szólalni az ügyben? Ha már Szöllősi ott is valamiféle alelnök, vagy miafene.
És a másik:
(…) az észak-amerikai magyarok hagyományos futballtornáját, a 25. Árpád-kupát nyitotta volna meg.
Azt a kupát, amire a közismerten észak-amerikai Eger címvédőként utazik ki Magyarországról.
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
