mert menet közben valahol elengedtem ezt az idényt. Szégyen egy Honvédnál, hogy már októberben, és még csak nem is valami hű de nagyon komoly célt, hanem egy szimpla feljutást az NB I-be.
Hihetnék még a csodában, azonban
- 2017-ben már megvolt talán egy életre,
- 2019 áprilisa óta szívós munkával leszoktattak a csodavárásról.
Marad tehát a lézengés.
És még a lézengésből sem a megszokott, az ismert, az NB I. kilátástalan középmezőnye, hanem a dühös fajta, a tehetetlen fajta a másodosztályban. Egy egészen újfajta lézengést kell megtanulni, elsajátítani és gyakorolni.
Nagyon fontos, hogy a lézengés semmiképp se csapjon át apátiába, mert az a Kispest végét jelentené.
A határ valószínűleg nagyon vékony, figyelnünk kell majd. Az apátia ugyanis elmaradással, közömbösséggel jár, és ha nem marad senki, aki bármit szóvá tenne, akkor vége a klubnak. Látványosan így se nagyon hozza lázba őket az évek óta tartó eredménytelenség, képzeljük el, mi lenne akkor, ha nem csak befelé fordulnának, ahogy most teszik, de végleg megszűnne minden külső kontroll.
Szóval a lézengést kell majd gyakorolni valahogy, és tenni mindezt úgy, hogy nem léteznek sorvezetők, nem írtak a témáról életvezetési tanácsadók sikerkönyveket, mindent önerőből kell kitapasztalni.
Valahogy nehéz elképzelni, hogy az NB II. tizedik helye környékén ne üresedjen ki egy
hajrá, Kispest!
szurkolás.
Tényleg, ebben a kontextusban mit jelent egy hajrá? Hova? Minek? Az egyetlen legitim cél a feljutás tíz pontra, ilyen távolságot pedig nem igazán szokás ledolgozni. Az elmúlt húsz évben mindössze egyetlen példát találtam:
Igen, annak az Egernek sikerült.
- 2008/09-ben a Pápa tíz forduló után a hetedik helyen állt, hat pontra a feljutó helytől, és a végén ugyan csak a második lett (két csoport volt akkoriban az NB II-ben), azonban a csoportgyőztes Gyirmót elcseszte a nevezését, így ők jutottak fel.
- 2009/10-ben a Siófok kilenc pontos hátrányban volt tíz forduló után, mégis feljutott.
Az egycsoportos NB II-ben a
- legnagyobb ledolgozott hátrány három pont. Ezt a Békéscsabának sikerült 2014/15-ben.
- legrosszabb helyezés a hatodik volt, ahonnan még feljutottak. Felcsút, 2016/17.
A legrosszabb pontátlag (figyelem, mi jelenleg 1,2-n állunk) az Egeré volt, mégpedig 1,3. A második legrosszabb, 1,6 a Pápának és a Siófoknak, utánuk pedig két 1,7 pontos következik: 2009/10-ben a Szolnok, és 2010/11-ben a Diósgyőr.
Vagyis több, mint tíz éve nem fordult elő olyan, hogy tíz forduló után 1,7 pont alatti teljesítménnyel feljusson csapat az NB I-be.
A Nagyszámok Törvénye alapján tehát nyugodt vagyok, és a Mosonmagyaróvár ellen tényleg csak lézengeni megyek ki. Remek szórakozás lesz a fakó után, az őszi napsütésben levegőn lenni egy kicsit a barátaimmal. Lehet, hogy sörözni is fogunk.
Ezt az évet ugyanis elengedtem. Nincs értelme belelovalni magam egy statisztikailag fölösleges reménykedésbe. Aztán ha mégis összejön a csoda, és meglesz a feljutás, akkor megköszönöm, megtapsolom, elismerem, amit kell, azonban most, ma, mostanság egyszerűen képtelen vagyok hinni benne.
Pinezits meccs előtti nyilatkozata már fel sem bassza az agyam. Annyira mindegy. „Mindenkit bánt a szereplés”, jajj, hova szarjak. Olyan szinte kurvaciki az egész, ami itt megy évek óta, hogy arra nincsenek szavak. Sajnálom persze Mátét (Pinezits), aranyos srácnak tűnik, lehet, hogy nem ezt érdemelné, azonban ő vállalta el a Kispest padját, itt pedig nem szépeket mondani kell, ha megszólal, hanem előbb és közben hozni egy minimumot. Szépeket mondani Patrascu, Krémer, Verebes, Varga Zoli, annyi edző tudott, aztán láttuk, amit láttunk a pályán.
Mindegy.
Legyen meccs, mert meccsen lenni jó dolog.
címlapkép: Dina Nasyrova/Pexels.com
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
