Hosszú és nehezen kibogozható bejegyzés, csak saját felelősségre!
Becsszóra, fogalmam sincs ki az az Azahriah*, pedig előadóként háromszor is megtölti jövőre a Népstadiont. Legjobb tudomásom szerint egyetlen slágerét sem hallottam. Mondjuk az is igaz, hogy rádiót soha életemben nem hallgattam, a zenestreaming-előfizetésem (ezt így írjuk és mondjuk?) pedig a zenehallgatási szokásaim alapján ajánl újabb előadókat, és valamiért őtet még egyszer sem dobta be. Nem mondom, hogy szar, amit csinál, vagy hogy nem zene, hiszen egyáltalán nem ismerem. (*_ utána kellett néznem, hogy egyáltalán jól írjam a nevét.)
Jó, a kortárs popzenei előadók közül tényleg keveset ismerek, miközben Sajci listáinak szinte minden évben adok egy vagy több esélyt, és bizony találni közte kurvajó dolgokat. Elméletileg létezik magyar popzene, és nem is rossz. Mármint az a része, amit láttam belőle. Mert fogalmam sincs, hogy a tömegmédia, illetve a Youtube-scéna kiket és miket kap fel, ugyanis ezeket a csatornákat pont nem fogyasztom.
Mint amikor a szüleink néztek ránk bambán, hogy miért hallgatjuk azt a ricsajt, amit hallgatunk, majd később, amikor értetlenkedtek mondjuk a MySpace felett. Jó, a MySpace nekem kimaradt (a Bandcamp már nem), a Napster, a Soulseek és a DC++ is, akkoriban még nem volt Spotify vagy Apple Music, akkoriban volt a punk ftp, a Sirály (gecc, itt akadtam rá minden idők talán legfontosabb magyar albumára, a cím nélkül lézengő, soha ki nem adott Neuroticra), ha szereztél hozzá usert, meg voltak ismerőseink, akik előbb kazettát, majd CD-t másoltak. És egy időben külön létezett a CD-írós ismerős is, mert nem mindenkinek volt az íráshoz megfelelő eszköze. Az egyik kedvenc colorStar albumom, a Heavenicetrip! manapság is ott van a még mindig működő és használatban lévő CD-lejátszó közvetlen közelében, rögtön egy korai Korai Öröm, az 1995-ös album mellett. A hangrendszer viszont menet közben selejtezésre került, és megalázó módon egy soundbar helyettesíti.
De vissza az általam tényleg nem ismert Azahriahra, mert számomra ő, még így, ismeretlenül is egy nagyon fontos jelenség. Azahriah ugyanis egy Másik Magyarország, vagy inkább egy párhuzamos kultúra, párhuzamos valóság képviselője, miközben mostanában az én fajtám is képes megtölteni a Népstadiont. (Nyilván, a két valóságnak kell létezzen metszete.)
Most ugye vagy az van, hogy geciöreg lettem, és nekem minden egyformán popzene, bezzeg az Illésék, és az Omega, ugye, vagy sikerült ténylegesen bezárkózni egy saját magam alakította térbe, ahová csak olyan külső inger törhet be, ami vagy nagyon erőszakos, vagy én magam engedélyezem. A háborús infláció például annak ellenére nagyon erőszakos, hogy nem létezik, Azahriahról viszont nekem kellene döntenem, amennyiben értesülök egyáltalán a létezéséről.
Eddig azonban ez a létezése dolog valahogy elkerült. Jó, futólag párszor láttam leírva a nevét, de nekem legfeljebb annyit mondott, mint a Nessaj, vagy a Pamkutya, meg a hasonló izék a Youtube-világából: semmit. A hordozható eszközeimen (telefon, tablet) nincs Youtube-kliens, illetve a telefonon lehet, hogy kallódik, mert Tomi egyszer mutatni akart egy zeneszámot, és valamiért nem működött böngészőből. Desktopon persze használom alkalomadtán, most is onnan linkeltem a könnyebb érthetőség kedvéért zeneszámokat, és onnan linkelek magyarfocis videókat is, amiből máris ki lehet találni, hogy az ajánlórendszeremtől milyen messze van mondjuk Pottyondi Edina. (Bocs, Pottyondy ipszilonnal. Megnéztem.)
Pont nyáron, egy magazinban találtunk egy listát, mert a tengerparti nyaralásokra mindig viszünk magunkkal print magazinokat lapozgatni. Szóval pont a nyáron ültünk egy teraszon, mindannyian futballszurkolók, egy komoly részhalmaza újságíró, egy másik részhalmaza, némi átfedéssel az újságíróval szociológus, vagy valami olyasféle, az életkor változó, közel három évtizedet ível át, vagyis az összetételben könnyen benne van, hogy emberek ismerjenek dolgokat a világból. Az előző két összefüggéstelen mondat elejére visszaugorva, az egyik magazinban talált lista az hiszem a húsz legismertebb magyar youtubeos márkát sorolta, és mi azzal játszottunk, hogy ki hánynak ismeri egyáltalán a nevét, és nem feltétlen az általa gyártott tartalmat. Nos, a legidősebb figura, akinek a középiskolás fia is velünk tartott a túrára, természetesen képben volt, szerintem vagy hatvan-hetven százalékra nem csak azt mondta, hogy a nevét, hanem a tartalmait is ismeri. Apa, tehát neki ez amolyan munkaköri kötelesség.
Én szerintem két vagy három nevet hallottam egyáltalán, azonban archoz, tematikához egyiket sem tudtam kötni. Ennyit számít a saját és tudatos fogyasztási szerkezet. (Az ismerés emlékeim szerint átlagban negyven-ötven százalék, a legalább alkalmi fogyasztás pedig húsz százalék körül alakult a társaságban.)
És hogy miért ez a hosszú felvezetés? Mert mostanában, miközben nem volt időm és kapacitásom posztolni, sokat gondolkodtam azon, hogy amikor próbáljuk értelmezni a modern Honvédot, vagy a Kft. működését, akkor azt milyen nézőpontból tesszük?
Nyilván van egy szurkolói oldal, ami áll egyrészt az örökölt, másrészt a kortárs közösségen keresztüli szocializációs mintázatokból, ráadásul tart ez az állapot szerencsés esetben évtizedek óta, tehát a szocializáció oda-vissza hat, a csapat pedig közben hol eredményes, hol eredménytelen, az egyéni sorsok menet közben szintén változnak, és mindez együtt befolyásolja a hosszabb távú szocializációs mintázatokat is. Emlékeztek, 2007 környékén mennyien jártak Árpád-sávos zászlóval meccsre? Mára mutatóban sem maradt. Az akkori korszellem működtette, páran talán hosszabban beleragadtak, de közben változtak az idők, változtak az emberek, így változott minden és mindenki. Az eldobható jelképek is.
Viszont van ez a Másik Magyarország, ez a Párhuzamos Világ, amiről egyszerűen fogalmam sincs, nem ismerem, nem értem, és azt sem tudom, mennyien tartoznak oda. Mármint nem az van, hogy vagyunk mi, az Egyik és ők a Másik, hanem van a Mindenki, és az elérhető kismillió csomagból válogat az egyén magának, majd kialakulnak jellemző mintázatok aszerint, hogy ebből, ebből és ebből kik választanak inkább, és ha ezt választja, akkor nagy valószínűséggel azt, és amazt is fogja, emezt viszont tutira nem. A politikum világában például addig élezték, és addig kizárólagosították a választásokat, amíg megtörtént a szakadás, ott egy – a fideszes – nézőpontból tényleg két Magyarország van: ők, és mindenki más, a hazaárulók, háborúpártiak, egyéb aktuális jelzővel illetettek. A maradék hiába lehetne sokféle, igazából az is csak kettő: a nemfidesz, és a mindenkit utálók. (A nemfidesz kényszerből számos mindenkit utálót tartalmaz, ahogy a fidesz is, mert inkább, mint a Gyurcsány, ugye. Szóval a szövet annak ellenére bonyolult, hogy végletesen szétszakadt.)
Én egyszerűen nem ismerem a Honvéd (Kispest) világából a horizontomon túl létezőket. Konkrétan már a lelátón húsz-harminc méterre tőlem is vadidegenek az arcok, és akkor a virtuális térről nem is beszéltünk.
Egyre többször futok bele beszélgetésbe, emberbe, akivel szemben ugyan ott állok, viszont kitör belőlem a teljes értetlenség. Te miről beszélsz úgy nagyjából? Te tényleg ugyanúgy honvédos/kispestes vagy, mint én??? Persze nem merem mondani egyiknek sem, de gondolni azért szabad.
Hallgatom kicsit, majd valahogy kivágom magam, és elmenekülök.
Namármost, több lehetőség jöhet számításba:
- minden pontosan úgy van, ahogy mindig volt, és én szakadtam le a hétköznapok valóságáról, ezért tűnik az visszatekintve furának.
- emberek keresnek kapaszkodókat a honvédossághoz/kispestességhez, és pont engem, illetve pár másik ember találnak meg ezzel a problémájukkal. Ők – nevezzük így – valamiféle új belépők, tényleg kezdeni kell velük valamit, egy szint alatt az edukálatlanság bűn mifelénk. Ha a lesszabállyal nem is, pár alapdologgal azért tisztában kell lenni: pl. a Felcsút az Felcsút és nem P*skás, valamint mocskos Fradi ésatöbbi. Ezek lemmák, vitának nincs helye. Ha nem tetszik, lehet máshol szurkolósat játszani.
- alpont: van arra némi sansz, hogy én tudom rosszul, és baromira nem ez a Kispest, és mostanában a Felcsút már elfogadható, a Fradi pedig csak itthon mocskos, mert Európában szurkolni kell neki, hogy hozza a koefficienst.
- eddig is léteztek, vagyis egymás mellett léteztünk, azonban valami változott és mostanában megjelentek, betüremkedtek a világomba. (l. egy korábbi bekezdésben: „(…) vagy sikerült ténylegesen bezárkózni egy saját magam alakította térbe, ahová csak olyan külső inger törhet be, ami vagy nagyon erőszakos, vagy én magam engedélyezem.”)
Ahogy a Youtube-scénára, Azahriahra, úgy mostanában egy csomó emberre értetlenül bámulok Kispesten. Nincs velük semmi baj, végre sokan vagyunk, végre vonzó dolog lett, amit éveken át képviseltünk, azonban
valóban az általunk, a szurkolók* által képviselt Kispest-kép lett népszerű, vagy a klub, esetleg a rezsim által generált szurkolói konjuktúra?
Fogalmam sincs.
(*_ szurkoló alatt itt azt a közeget értsd, akik legalább az elmúlt hat-nyolc évet végigtolták otthon, és nagy százalékban idegenben, akik jelenlétükkel segítettek azzal, mert hétről-hétre beálltak mögé, hogy létrejöhessen egy külső szemlélő számára a fotókon jól kinéző, amúgy pedig remek hangulatú tábor.)
Amikor azt hinném, legalább a számomra otthonosnak gondolt közeget ismerem, akkor jönnek az ilyen Azahriahk. (Egyáltalán hogy kell ejteni? Mondjuk a h-t a végén?)
Vagy túlgondolom, túl sok a kérdésem, és minden úgy kőegyszerű, ahogy van? De akkor miért vagyunk most kétszer annyian a stadionban az NB II. középmezőnyében, mint a bajnoki címmel zárulóban? És miért utazunk legalább kétszer annyian idegenbe? És miért és honnan az a sok ismeretlen arc?
Lassan itt az ideje, mert szükségszerű, hogy létrejöjjön egy
modern Kispest/Honvéd narratíva,
hogy mit jelent ma a Kispest/Honvéd, és mit jelent ma ennek a klubnak szurkolni.
Nyilván az első kérdés, hogy kinek van joga egyáltalán megmondani, mit jelent, vagy mit nem jelent a Kispest/Honvéd? Egyáltalán mi legyen a hagyomány alapja: a Kispest vagy a Honvéd, mert múltként, történelemként megférnek egymás mellett, azonban mint hivatkozási alap elképesztően távoliak. Csak pár példa:
| Kispest | Honvéd | |
|---|---|---|
| lokalitás | lokális, Dél-Pest | országos |
| csapat rekrutációja | többnyire helyi, saját nevelés | igazolások, lehetőleg a legjobbak közül |
| szurkolótábor | országos* | országos |
| ethoszok | szegénység, önerő, ügyeskedés, közösség | eredményesség, nagyság |
Az erős közösségre épülő Kispest, és a kvázi profi Honvéd, ahonnan elvárás (vö.: oldják meg!) az eredményesség egyszerűen nem összeegyeztethető.
A Kispestért tenni kell, a Honvéd viszont kiszolgálja a siker iránti vágyat. Ebből következik, hogy a Kispest a miénk, a Honvéd pedig mindenkié, tehát valójában senkié.
A Honvéd ugyanis egy valóban nagy klub, vele szemben az eredményesség a minimum elvárás. Egy Real Madrid vagy Manchester United nem lehet kispest, ők honvédok. (Megfigyelés: alkalomadtán a miénk kinövi magát és vagy mindenkié lesz, vagy bezárkózik a saját világába, és eljelentéktelenedik.)
Itt most elvágom.
A lényeg, hogy mostanában ilyesmiken gondolkodom. Próbálom megérteni a modern Kispestet/Honvédot, figyelem, hogy ki és mit él meg belőle, az egyes aktorok mit képviselnek (klub, tábor, nagyobb elérésű egyének), mik a párhuzamosságok, a csomópontok, és mikor beszélnek el totálisan egymás mellett.
Most úgy látom, hogy ez a klub nem csupán az NB II-ben lézeng, hanem egyben a semmiben lebeg. Nem tudnám megmondani, hogy mit képvisel, hogy egyáltalán képviselni akar bármit? A lábam kivisz, a barátaim egyre inkább ott vannak, az otthonról hozott még mindig nagyon erős, a folyamatos képzés és olvasás is megerősít, azonban pontosan tudom, minden fejben dől el: és ha nem képvisel semmit, vagy valami nekem nem tetszőt képvisel, akkor a helyettesítésére megalkotom a saját Kispest-képemet (az én képem alapja egyértelműen Kispest, megszemélyesítője pedig a Kispest-Honvéd), és próbálok abban létezni. Nekem egyszerűen nem elég pár puszta szó: Kispest/Honvéd, Puskás, Tichy, Détári, bajnoki címek, miazmás, mert ezek nem képviselt dolgok, ezek önmagukban semmit sem jelentenek. Egy Puskásban nem a bal lába, a góljainak száma érdekes úgy igazán, hiszen ott volt Nemes-Nehadoma, aki szintén remek számokat hozott, mégsem ismeri a szurkolóink jelentős része, hanem Puskásban a története, a sztorija az érdekes, és ezen keresztül nyer valódi értelmet az eredményessége. Sárosival szinte egymást váltották, mégis szinte kizárólag Puskásra emlékezik a Nagy Közös Tudás, mintha 1938-ban nem nyert volna ugyanúgy világbajnoki ezüstöt Magyarország.
Kellenek az igazodási pontok (amikhez képest nekem nem létezik Azahriah), kellenek a narratívák, a sztorik, mert az önszerveződéseket tagadó, és azoktól rettegő rezsimekkel szemben az ember egyetlen lehetősége, hogy szabadnak érezze magát: amikor valamit a vállalt közösségéért, és a közösségen keresztül magáért tesz. Egy felhigított, tartalom nélküli, gyakorlatilag eldobható Kispestre/Honvédra mi szükség van a teremtésben?
címlapkép: Tóth testvérek, tízszeres országos bajnokok az oldalkocsis motorkerékpár kategóriában – 1985, Románia, Resicabácanya. fotó: azopan.ro
Egyetlen mondat, tízszeres országos bajnokok, és egy kép (illetve képsorozat), vajon mekkora történet lehet mögötte? Vajon mennyire voltak ismertek itthon és ott? A szüleim tudtak róluk? Csodálatos oldal az azopan.ro, érdemes kicsit kattintgatni rajta.
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
