Ismét eltelt egy év, és újra itt van november 4., a születésnapunk, a visszatekintés, az évértékelés napja. Tizenhárom lettünk, még egyet kell kihúzni valahogy, és behozzuk darabra a Honvéd bajnoki címeinek számát.
Tizenhárom év rettentő sok az interneten. Akkoriban a most is rettenetesen elavult Nemzeti Sport még máshogy volt elavult, és így nézett ki, az újságként működő Origo így, a pár éve még szintén újság Index így, az MLSZ oldaláról megtudhattuk, hogy Vanczák gólt lőtt Sionban, és a közszolgálati médiát még nem a gyurcsánysorosmigránsozás, a dollárdugóhajléktalanbaloldalazás meg a csöcsök lepték el, hanem azt olvashatjuk rajta, hogy a tavaszi választásoktól mindössze novemberig tartott az elmúltnyolcév elszámoltatása, mert ekkor az elszámoltatási biztosból inkább polgármester lett, hogy aztán később ő maga is korrupciógyanús ügyekbe keveredjen. (Ha valaki nagyon izgulna emberünkért, nyugalom, nem hagyták az út szélén.) Egészen más volt a világ körülöttünk 2010 novemberében.
Tizenhárom év akárhogy is nézzük, rettentő sok.
Eleve a Honvéd edzőit felsorolni az időszakból kitesz egy közepesen hosszú bekezdést: Massimo Morales, Szalai László, Supka Attila (másodszor), Marco Rossi, Simon Miklós, Pietro Vierchowod, Jasper de Muijnck, Csábi József, Marco Rossi (másodszor), Eric van der Meer, Supka Attila (harmadszor), Giuseppe Sannino, Pisont István, Bódog Tamás, Pisont István (másodszor), Horváth Ferenc, Nebojsa Vignjevic, Tam Courts, Dean Klafuric, Pinezits Máté, Djordje Kamber, és jövő héten valószínűleg jön a következő. A duplázókat egynek véve ez tizennyolc, a váltások száma viszont húsz, ami azt jelenti, hogy a tizenhárom évünk alatt átlagosan 237 naponként reménykedhettünk az eljövendő jóban.
Vagy úgy is nézhetjük, hogy 415 bajnokit játszottunk a blog első meccse, a 2010. november 5-i Honvéd-Győr 1-1 óta. Az edzőváltások intervalluma így máris kifejezőbb: átlagosan 21 bajnokinként búcsúzkodhattunk fájó szívvel.
A tizenhárom év alatt 150 győzelemről, 104 döntetlenről és 161 vereségről számoltunk be a bajnokságban, és elnézve a nem győzelmek arányát, nehéz elhinni, hogy nem csak egy kiesés, hanem egy bajnoki cím, egy bronz és három negyedik hely is belefért.
Voltak szörnyű évek, és voltak jobbak. A legutóbbi például kifejezetten rosszul sikerült. Tavaly ilyenkor még az NB I-ben voltunk, Kun Gábor a helyén, Ennin, Prenga, Cirkovic, Doka, Szappanos(!!!) és hasonló férgek játszottak nálunk, az emberek nagy része elhitte, hogy van pénz dögivel, hiszen akkor honnan lennének ilyen neves játékosaink. Bőven benne voltunk a szemellenzős korban, és egyáltalán nem volt meglepő, pláne nem 2022 Magyarországán, hogy Szijjártó neve, mivel a haverjai voltak a klubnál, szóval Szijjártó neve elég volt ahhoz, hogy itt minden tökéletes legyen, csak a hülye edző miatt nem jönnek az eredmények. A világ természetesen azóta sem változott, a szemek nem igazán nyíltak fel, csak közben NB II. lett, a klub történetének egyik legmegalázóbb periódusát éljük, és gazdátlanabbak vagyunk, mint egy darab kutyasz*r az Andrássy úton. Mindegy, a rendszer legfeljebb aprókat hibázik, de amúgy tökéletes.
Tizenhárom év alatt azért eljutottunk egy csomó országba, kilométerben körbeutaztuk legalább kétszer a Földet, közben röhögtünk, vihogtunk, néha dühösek voltunk és kukákat akartunk rugdosni, néha adtunk a kultúrának, a lubickolásnak, és sajnos, a legfájóbb pillanat, amikor tavaly elvesztettük Lacit, a túrák állandó tagját, lelkét.
Tizenhárom évbe nagyon sok minden belefér – és most végiggondolva úgy hiszem, nem lehetünk elégedetlenek a csomaggal. Jutott bele szinte mindenből, ha kértük, ha nem, mert így teljes, így láthatjuk mindennek és mindenkinek a létező összes oldalát. Hogy még mindig itt vagyunk egymásnak, az talán pont ennek, a rettentő sok együtt töltött időnek köszönhető.
Mégis, mivel mással ütöhettük volna el hasznosabban ezt a tizenhárom évet?
Persze, írogatjuk mi itt valami zuglapként a mindenféle f*szságokat, a felelősség legapróbb szikrája nélkül, aztán kaparhatják mögöttünk a sz*rt a klubházban. Szeretnénk hinni, hogy létezhet bármiféle hatás, azonban pontosan tudjuk, nyilván nincs, vagy csak nagyon csekélyke. Nem is szabad, hiszen a posztok egy jelentős része egyetlen szándék mentén (rossz esetben indulatból), bármiféle komolyabb előzetes gondolkodás és egyeztetés nélkül íródik, tehát pont azt tartalmazza, amit a szerző abban a pillanatban megél, ami következik a kispesti szocializációjából, a habitusából – vagyis őbelőle. A mi felelősségünk sokkal inkább személyes, hiszen hétről-hétre ugyanazt csináljuk, ugyanabban a kocsmában, ugyanakkor, ugyanabban a szektorban, minden ugyanaz, nincs hova és miért elbújni.
Mégis, hol vagyunk mi egy Nagy Honvédhoz, pláne egy Kispesthez, száztizennégy év történelméhez és felelősségéhez képest? Azt érzem, hogy a tulajdonosi kört mindez egyáltalán nem hatja meg, szemükben a klub egy kolonccá züllött (helyesen: züllesztették szívós munkával és hozzá nem értéssel), azonban nekünk igenis sokat jelent. Különben nem szánnánk rá tizenhárom éve ketten együtt egy nagyjából harmadállásnyi időt folyamatosan erre az oldalra.
Közben Bogyika (papagáj, illetve pontosabban kakadu, tizenhat éves, hím) rákezdett mellettem:
Valahogy így. Nem pontosan tudom miről beszél, de azt legalább jó hangosan teszi, szóval biztos igaza van.
De visszatérve a tizenhárom évre (Bogyika közben ideges lett és folyamatos csipogásra váltott, ami vagy azt jelenti, hogy front jöhet a következő napokban, vagy csak szimplán unatkozik és magát szórakoztatja) született 4486 bejegyzés, amióta saját szerveren vagyunk (2014) 2,9 millió blokkolt automatizált betörési kísérlet, 15 milliónál is több oldalletöltés, több százezer hozzászólás, vett át tőlünk anyagot a fél magyar sajtó, hol közvetlenül, hol csak az ötlet szintjén (szívesen, ezért is vagyunk!), hívtak tévébe (nem mentünk), hívtak rádióba (mentünk), csináltak velünk interjút, ültünk egy valag háttérbeszélgetésen, dumálhattunk edzővel, játékossal, ki mire volt kíváncsi.
És persze nyilván írtunk sok hülyeséget, kombináltunk össze kirakós darabot legókockával és fémépítővel, jött ki belőle valami katyvasz, azonban egyszer sem a rossz szándék vezetett minket, hanem a klubhoz, a Kispest/Honvédhoz* kötődés. Az egyes személyek gyakran érdektelenek, esetleg eleve meg sem érdemlik a tiszteletünket, egyedül az idő, a klub és a közösség számít. (*_ Azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban reflexből Kispest/Honvédnak írom a klub nevét.)
Utálok, és igazából nem is tudok születésnapi posztot írni, pedig ennyi idő alatt akár bele is jöhettem volna (l. lejjebb). Most is csak valami zagyva betűhalomra futotta, utólag is elnézést azoktól, akik valami tartalmat reméltek.
Ja, és tegnap még úgy volt, hogy tizenhárom év a nép szolgálatában lesz a szülinapi poszt címe, azonban végül túl fellengzősnek találtuk, pedig biztos vagyok benne, hogy Munkatársunk, a Nemzeti Sport egyik jónevű újságírója bármikor leírná. Jakettő: csak a címig jutottunk tegnap.
Nekünk viszont hétfőn Vasas, holnap kéne kaparni egy #hetikispestet a hét fontosabb, és eddig itt nem rögzített történéseivel, szóval nincs pihenés a verkliben.
Jövőre tizennégy, talán majd azt megünnepeljük.
Korábbi szülinapi posztjaink //
- Nulla – hanta
- Egy – RW
- Kettő – hanta
- Három – hanta
- Négy – RW
- Öt – hanta
- Hat – hanta
- Hét – hanta
- Nyolc – mészöly sámán
- Kilenc – RW, hanta
- Tíz – RW, hanta
- Tizenegy – hanta
- Tizenkettő – hanta
- Tizenhárom – ez
címlapkép: egy szombat hajnal 2018 nyarán Lagadinban, Észak-Macedóniában, a Skopje-Honvéd után.
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
