Alig találni a világon olyan listát, ahol ne sorolnák fel a történelem valaha volt legnagyobb, legfontosabb, legjobb futballmeccsei között. Valószínűleg ott lesz mellette az 1970-es világbajnokság egyik elődöntője, az olasz-német 4-3, a 2005-ös Liverpool-Milan 3-3-as BL-döntő, Zidane egyszemélyes műsora miatt a 2006-os francia-brazil 1-0 (világbajnokság, negyeddöntő), és még lehetne sorolni, azonban a 6:3 egyetlen dologban különbözik a minden mástól: a 6:3 ugyanis nem volt tétmeccs.
A 6:3 csupán örökre megváltoztatta a futballt, ahogy tette azt harminc évvel előtte a lesszabály komoly módosítása. A futball első hetven évében szinte kőbe vésett 2-3-5, majd később WM-rendszert kicsiben előbb az MTK, majd nagyban a magyar válogatott bolygatta meg azzal, hogy hátravonta a középcsatárát (Hidegkuti), valamint a középfedezetét (Zakariás), elmozdulva a 4-2-4, és ezáltal a ma is ismert modern hadrendek és játékfelfogások irányába. A magyar válogatott feloldotta az addig kötött posztokat.
Mellékszál, és jól mutatja a 6:3 utáni helyzet abszurditását, hogy a magyar sportsajtó(!) még a hetvenes években is képes volt 3-2-5, tehát WM-rendszerben felírni a kezdőcsapatokat.
A mérkőzés rádöbbentette Angliát, hogy bármennyire is szeretné, rég nem ők diktálják a tempót a futballban, a világ brutálisan elszaladt mellettük. Erre a hülye angolok (angol hülyék) mit csinálta? Nyílt vita alakult ki a játékról, újragondolták az egészet, és egy évtizeddel később, 1966-ban világbajnokok lettek.
Eközben Magyarország belecsúszott 1956-ba, és bár a tehetetlenségi erő húzta egy ideig, a hetvenes évekre gyakorlatilag összeomlott az ország labdarúgása. A pezsgő, gondolkodó, újító szellemet felváltotta a begyepesedettség és a hozzá nem értés. Mindezt később sikerült megfejelni a jelen megélése, és a jövő tudatos tervezése helyett a mindenen elhatalmasodó túlromantizált múlttal, paradox módon pont a 6:3 kultuszával. Bezzeg Puskásék … bezzeg Alberték … ésatöbbi. A saját múltunk foglyai lettünk, és képtelenek voltunk kitörni belőle.
Amíg Anglia a 6:3 után kinyílt, addig Magyarország bezárkózott. Megállította az időt, és a 6:3-at akarta minden nap megélni, mert a roppant gyenge szellemi állományával egyszerűen nem volt többre képes. Ha valamit, akkor a valóságtól fokozatosan elszakadó Népsportot és a máig létező holdudvarát kellene örökre beszántani, sóval behinteni, majd a biztonság kedvéért az egészet vastagon megöntözni akkumulátorsavval, hogy hűlt helyükön még véletlenül se legyen esélye egyetlen kósza fűszálnak is az életre.
A magyar futballból a 6:3 után fokozatosan eltűntek a rövid fellángolások, és maradt a mindent beterítő régen minden jobb volt, az elfordulás, a reményvesztettség.
Azonban most, kissé félszegen, de talán most lehet az mondani, hogy tarthatott ez az állapot pár évvel ezelőttig, amikor is jött Dárdai, és beleköpött minden létező levesbe. Egy értelmezhető futballvilágban sikeres magyar ember, aki évtizedekkel korábban kiszakadt a hazai közegből. A Dárdaival megindult folyamatot, a válogatott mindenek fölé rendelését azóta a lassan népmesei hőssé váló Rossival, és a legkisebb királyfi Szoboszlaival sikerült a csúcsra járatni. Gyakorlatilag leválasztották a válogatottat a magyar fociról, elengedték a hazai nevelésű játékosokat, vadul honosítani kezdtek, és kiderült, az emberek imádják a futballt, imádják a sikert, és különösen imádják a futballsikereket. Ha közelebbről megnézzük, akkor lehet, kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább mindenestül a miénk, és mindenek előtt úgy a mienk, hogy sikeres.
Közel hetven évet kellett arra várni, hogy újra a jelennek élhessünk.
A 6:3-at nem szabad, sőt, tilos elfelejteni, hiszen nem véletlenül írnak még ma is könyveket, fejezeteket róla komoly emberek, azonban meg kellene tanulnunk végre a helyén kezelni.
címlapkép // Fortepan/Kovács József, balról jobbra: Puskás (Honvéd), Grosics (Honvéd), Lóránt (Honvéd), Hidegkuti (MTK), Buzánszky (Dorog), Lantos (MTK), Zakariás (MTK), Czibor (Honvéd), Bozsik (Honvéd), Budai II. (Honvéd), Kocsis (Honvéd), és a képen nem szerepel a cserekapus Gellér (MTK).
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Ma már a 4:0 az új 6:3. :-)
Épp most olvasom a Rossi könyvet, ő is hasonlókat mond:
„Mindig is mondtam, és már mi ketten is sokszor megbeszéltük, hogy a futballban nincs múlt, csak jelen és jövő. Ami történt, azt nagyon gyorsan elfelejti a szurkoló. A magyar szurkoló talán kevésbé gyorsan, mint a többi, hiszen még ma is az Aranycsapat az etalon, de ami elmúlt, az elmúlt. Csak a jelen, és a jövő számít.”
Egyébként vannak benne jó sztorik, a Hemingway interjún sírtam a röhögéstől.