Mastodon

Két hét után újra bajnokit játszik a férfi felnőtt csapatunk

Honvéd–Szentlőrinc @ Bozsik, 20:00 tv: M4 Sport

Ezt onnan tudom, hogy a Honvéd Facebookján hétfő reggel megjelent: meccsnap van! Annyira komolyan felvezették az elmúlt napokban, hogy egyenesen lázban égek, már most ott akarok lenni a Nagy Mérkőzésen.

Múlt hét csütörtökön elolvastam a klubhonlapon megjelent beharangozót, mert én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik honlapokat, webkikötőket, portálokat olvas, egyenesen egy böngésző címsorába bepötyögve: vevé, vevé, vevé, pont, honvédfc, pont, hu, és ott találtam a cikket. Gondolom annyira nem lehetett fontos, mert különben kitették volna a Facebookra is. Mindegy, én már csütörtökön, a rádióból kijövet (ismét egy mekkora boomer dolog!) szinte azonnal elolvastam, és azóta is tűzben égek: mikor lesz már a meccs?

Gyorsan kikerestem a jegyinfót, bár ahhoz kicsit lapoznom kellett, ugyanis csaknem két hete, október 9-én, kedden jelent meg a klubhonlapon. És sehol máshol. Azóta volt ugyan két jegyinfó ugyanott, azonban az egyik valami kupameccsről, a másik meg egy idegenbeliről szólt. A Szentlőrincet egyikben sem találtam.

Teljesen életszerű, hogy az emberek majd emlékeznek egy két hete, a klubhonlapon megjelent cikkre

Az izgalmamat tovább fokozta péntek délelőtt a Facebookon megjelent két perc hét másodpercnyi Hangya nyilatkozat, amit csak azért nem ágyazok be ide, mert Facebookot utálok beágyazni, és a klub hivatalos Youtube-csatornájára nem tették ki. Az érdeklődésem ekkor már a tetőfokára hágott, bár tudtam, péntek délelőtthöz képest még kettőt kell aludni, plusz ott az egész hétfő is, mert a meccs csak este nyolcas.

Szombaton aztán jól nem néztem meg a női csapat meccsét, és bevallom, kicsit vissza is vett a meccslázamból a klub külső arculata feletti szégyenkezésem, de sebaj, a napot úgyis bevásárlással, illetve gobelin-minták tervezésével és nyomtatásával töltöttem.

Vasárnap játszott a fakó, amit onnan tudtam, hogy pénteken a klubhonlapon elolvastam a beharangozóját*. Értitek, teljesen logikus:

Csak a hülye nem látja át ezt a heti tervet

*_ a cikk az url alapján 18-án, pénteken jelent meg, azonban a cikkben a megjelenés dátuma október 17., csütörtök 16:48. Végképp nem tudok kiigazodni, és egyre kevésbé szándékom.

Vasárnap aztán kimentem a fakóra, mert kifejezetten jó focit játszanak, és van pár kedvencem a csapatban. Sajnos Somogyi ezúttal nem játszott (lehet, hogy ma a férfi felnőtt csapat padján szerepel?), viszont Átrok, Pintér, Hetyei, Gyetván, szóval van bőven választék.

Szerencse is, hogy kimentem, mert a Honvéd ismét elfelejtette megosztani a t. szurkolókkal a saját maga által közvetített (tehát pénzbe kerülő!) streamet. Boldogan elvolt a Youtube-on, azonban a linkje sem a klubhonlapig, sem a Facebookig nem jutott el. Az összefoglaló miatt is magamnak kellett a klubhonlapra navigálnom, hogy összevessem az általam látottakat a hivatalos állásponttal, mert egy szurkolóban alapbeállítás a: „mivan? te mit láttál? nem ugyanazt láttuk! hülye vagy!”, ami a legtisztábban az edzői interjúk hallgatása közben jön elő. Ilyenkor a szurkoló egy televízióval vitatkozó félkegyelmű nénivé alakul, és artikulálatlanul üvöltözni kezd a képernyőnek.

Így telt a hétvégém.

Aztán ma reggel megláttam a Facebookon: meccsnap van, és azonnal lázba jöttem.

A csapat eredményessége és a klub profi kommunikációja elérte, hogy már most, kora reggel alig bírok magammal, és a lábaimat szétveti az indulhatnék.

Már most ott akarok lenni a stadionban, magamba szívni, a bőrömön érezni, egyszerűen csak átélni a meccset. Ilyenkor az sem érdekel, hogy semmit sem tudok, mert semmit sem mondanak nekem. Azt mondjuk tudom, hogy Szentlőrinc és Pestszentlőrinc nem ugyanaz a település, főleg, hogy az utóbbi hetvenpár éve nem is önálló település, hanem csak egy kerület. Jó, de én több egyetemre is jártam, igaz, egyiket sem végeztem el, viszont azt, hogy esetünkben két különböző településről van szó, azt onnan is tudom, hogy nagyrészt Pestlőrincen nőttem fel. Fura, de amúgy nem egy szurkolónkat láttam meglepődni, amikor kiderült számára, hogy Pécs mellett bizony létezik egy Szentlőrinc nevű városka, és nem a szomszéd kerület ugrik át egy bajnokira. (Amúgy maguknak ilyenkor nem teszik fel a kérdést, hogy a pestinek hitt Szentlőrinc hol játssza az NB II-es meccseit, és miért nem hallottak még róla semmit, pedig itt szurkolnak pár kilométerre tőlük? Vagy a BLASZ-ban induló SZAC-cal keverték őket? Viszont akkor a bajnoki rendszerről nem tudnak semmit. Nem értem.)

De továbblépve az intellektusom szükségtelen villogtatásán, az elmúlt két hétben nulla, azaz nyista, vagy magyarul: lófasz információ jött ki a férfi felnőtt csapatunkról. Például mi van a sérültekkel? Enéről az a pletyka, hogy Kelen miatt tartós, azonban Bévárdiról olyasmit is hallottunk, hogy pár hét, az pedig letelni látszik. És az isteni Kesza? Nagyon kellene Sigér és Csilus helyére egyszerre, mert akkor plusz egy embert tehetnénk fel a pályára. Ihrig-Farkast múlt héten láttam egy félidőt a fakóban, ő felépülni látszik, bár bevallom, nekem egyáltalán nem hiányzott.

Semmiről és senkiről nem tudunk semmit, miközben a szentlőrinci játékosok, illetve a stáb tutira mindenkiről mindent. A játékosok ugyanis beszélgetnek egymással, a menedzserek is, mindenki, kivéve a klubsajtó és a szurkolók.

Hetek óta semmit sem tudunk, semmit sem mondanak, pedig történelmi mélyponton, az NB II. kieső helyén áll a csapat, úgy

hogy ha ma véletlenül nyerne, akkor is legfeljebb az igen előkelő 14. helyig léphetne előre.

A hivatalos tabella az MLSZ adatbankjából

Ennyi.

Tényleg nincs miről írni.

Elvárásaim persze lehetnének egy normális világban, azonban az NB II. 15. helyén az ember nem nagyon fogalmazhat meg csak úgy elvárásokat. Hiába vagyunk mi a Kispest/Honvéd, látjuk, hogy mit csináltak a klubbal. A Metalcom ámokfutását felgyorsította az Új Éra, és most csak abban reménykedhetünk, hogy legalább pár területen rájöttek, talán túltolták kicsit (nagyon) a dolgot, és beindulhat valamiféle konszolidáció.

Az biztos, hogy idő lesz, és ehhez tuti türelmet fognak kérni (kértek), és mi tuti nem fogjuk megadni, mert hova hátráljunk? Még egyszer: az NB II. 15., tehát kieső helyén áll a csapat, a játéka hónapok óta teljesen kilátástalan, és eddig minden válogatott szünet után csak rosszabb lett.

Basszus, tényleg ott tartunk, hogy már némi konszolidációban is reménykedni kell, ami a tabellán mondjuk a 9-13. helyeket jelenti jó esetben.

Ennyire hogy lehetett elkúrni valamit, ami Kispest/Honvéd? Azt tudjuk, hogy a Metalcom szorgos munkával, azonban az elmúlt két hónap mi? A tehetségtelenség abszolút értéke?


címlapkép: az egyik karácsonyi játékkor ez volt a kezdő szettem. Bárhonnan lehet nyerni.

🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

Exit mobile version