Mastodon

Nekünk a Kispest (fanzin, első szám)

Tök szép és főleg tartalmas lett az első Nekünk a Kispest magazin.

csakblog (@csakblog.bsky.social) 2025-08-22T07:25:25.485Z

Tegnap este végre elhozták a nyomdából, és kezünkbe vehettük az első Nekünk a Kispest magazint (vagy fanzint). Azt kell mondjam, kurvajó lett, ami nyilván annak köszönhető leginkább, hogy egy büdös karaktert sem írtam bele.

_röviden a történet

Boti, a lap szerkesztője említette tegnap, hogy alig két és fél hónapja írtam rá először: „kéne valami, egy újság, tudod, amolyan fanzin.” Eleinte csak cseteltünk róla, majd előbb egy wekerlei rendezvényen sörözgetve bonyolódtunk bele a részletekbe, pár nappal később pedig egy kerti grillezésen már mindenféle újságokat kezdtünk nézegetni, mások mit és hogyan csinálnak, míg végül rábólintott: legyen.

Itt következett a következő lépés (mi más?), ugyanis egy újság nem csak lesz a semmiből, mint a világmindenség, hanem kell hozzá egy erős háttér, és főleg egy finanszírozó. Tibi (KLTE) egy percet sem gondolkodott, amikor meghallotta, hogy újság, és hogy van hozzá egy tapasztalt, eleve printes (fő)szerkesztő, aki ráadásul az egészet társadalmi munkában csinálná.

Alakul, csak tudni kell, hogy kinek mit és mikor kell mondani.

Boti közben felvetette, és baromira igaza volt, hogy kell egy vezértéma minden lapszámnak, ami kitölti nagyjából a kétharmadát. Sőt, minden számnak legyen egy saját vezértémája. A többi pedig legyen amolyan időtálló aktualitás, ami most is érdekes, és pár év múlva visszaolvasva is érdekes marad. Azonnal leokéztuk, hiszen alapvetőn ilyesmiben gondolkodtunk, azonban jól jött egy szakember, aki megfogalmazza, hogy pontosan mit is akarunk.

Már csak szerzők kellenek, képek, korrektor, tördelő, nyomda, valamint idő, elhivatottság, és iszonyat meló összerakni. Abban biztosak voltunk, hogy 16-24 oldal vicc lenne, a minimum a 48. Ha a büdzsé engedi, akkor gerinccel, és nem tűzve. A borító keményebb, a belső oldalak pedig kisebb súlyú papírból készüljenek. Egyrészt így olcsóbb, másrészt magazin/könyvszerűbb érzés kézbe venni.

Kezdődhetett a szerzőkeresés. Kálmán azonnal rábólintott, Tibor dettó, RW-t se kellett kérlelni (apropos, ebben a zárójelben tennék egy hosszabb kitérőt: Fanzint csinálni nagyon régi mániám, még a podcastnál is régebbi. Egyszerűen imádom a műfajt, és iszonyatosan sajnálom, hogy Magyarországon csupán valami csökevényként létezett/létezik a szurkolói scénában. Hiány van belőle mind klubszinten, mind általános, mondjuk groundhopper, vagy taktikai-elméleti vonalon. Az elmúlt években egyedül a Vendégszektor próbálkozott valami hasonlóval, azonban nekem sosem jött be se a tartalma, se a minősége. De visszatérve Kispestre. A fanzinmániám akkor lángolt fel századjára, amikor május környékén már nem is tudom milyen apropóból belefutottam RW kétrészes NB I/B-s visszatekintőjébe [első, második], és nem csak együltő helyemben végigolvastam, pedig lehet vagy 70.000 karakter, egy szakdolgozat elvárt karakterszámának kétszerese, hanem azonnal el is töltött a nosztalgia. Fanzint akarok, itt és most!), Kálmán hozott profi újságírókat, Ábelre rálőcsöltük egy sör mellett a korrektorságot, és még cikket is kellene írnia, Pippo se gondolkodott, Hanti sem, vagyis mindenki úgy volt vele, legyen, szívesen segít. „Mondjatok egy témát és egy határidőt.” Vagy mondj te egy témát – válaszoltuk erre mi. Pillanatok alatt összeállt a gárda és a várható tartalom.

Most nézem, augusztus 5-én kerültek fel a közös driveba az első anyagok, a lapzárta pedig augusztus 19. délelőtt volt. Vagyis az igazán húzós rész, a szerkesztés, korrektúra, a lap összerakása, felképezése nagyjából két hétbe telt. A tördelést leszámítva végig társadalmi munkában.

Aztán tegnap végre kézbe vehettük. Nyomdaszagú, 48 oldal, tele új és egyedi tartalommal. Szurkolóktól szurkolóknak, és mégis egy magazin, egy újság, egy félévkönyv – egy hamisítatlan fanzin lett.

A következőre fél évet kell várni (eleve így terveztük: félevente egy-egy témát körberjárva), azonban már most úgy néz ki, a jelenleginél is vastagabb lesz.

Fasza lett, na.


_hol és mikor juthatok hozzá?

Mivel van egyéb dolgom, és amúgy is géphez leszek kötve, amit aztán édesmindegy, hogy hol püfölök, ezért teszek egy ajánlatot:

  • ma, pénteken 14 és 18 óra között a Kispesti Futball Házban,
  • vasárnap a Csákvár elleni meccs előtt az Ultras standja mellett, vagy olyan embereknél, akinél látsz egy stóc újsgágot (amolyan rikkancsoknál),
  • hétfőn és csütörtökön a Futball Ház nyitvartási idejében a házban (16 és 20 óra között).

Egy példány ára: 1500 forint.


✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.



Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

Feliratkozás
Visszajelzés

3 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
driftermaus
4 órája

Hány példányban készül? Nem tudom ez publikus infó-e, vagy sem. Kíváncsi vagyok, ennyi. Ha nem publikus, hát nem publikus, akkor is veszek majd egyet meccs előtt.

obviusz kapitány
45 perce
Reply to  vh

Lefogadom hogy elkapkodják/juk. Én épp szabin, úgyhogy máris utánnyomást követelek! 😁
Ja, és óriások vagytok!

wpDiscuz
Exit mobile version