Az elmúlt hetekben nagyon sok időt szántam arra, hogy utánanézzek Bozsik József családfájának. Szigorúan nyilvános forrásokat használva (anyakönyvek, újságcikkek, egyéb) végül odáig jutottam el, hogy ha ez lehetséges, akkor most még jobban tisztelem Bozsik Józsefet, az embert.
Korábban többször is próbáltam megfogalmazni, mit jelent számomra, miért érzem úgy, hogy a kispestiségem egyenesen levezethető belőle. Pedig a kispestiséget otthonról hoztam. De vajon az a kispestiség, amit otthonról hoztam, az más, vagy ugyanaz?
Nagyfaterom 1919-ben még Szadán született, azonban a család 1926-tól a Kispesthez nagyon közeli pestszentlőrinci Lipták telepen élt. Iskolába azonban Kispestre, a Deákba járt, és ott előbb az iskolai csapatban focizott, majd 1936-ban leigazolta a Kispest. A nagycsapatig végül soha nem jutott el, azonban ekkorra már egyértelmű volt, hogy mi és a Kispest – a Kispest és mi. Fater dettó, én csakugyan.
Lassan száz éve.
A családfa
És pont száz éve, miközben nyilván mit sem tudtunk róla a közeli, kispesti Kossuth Lajos utcában (119-es szám valószínűleg) megszületett Bozsik József.
A Bozsik-ágat az 1800-as évek elejéig sikerült viszafejtenem. 1828-ban született a Pest megyei Örkényen Bozsik Joannes, Bozsik Joannes és Godai(?) Erzsébet fia. Egy évvel később, 1829-ben, szintén Örkényen megszületett Lemera Joanna, Lemera Joan és Nagy Anna lánya. 1868-ban az ő házasságukból született, még mindig Örkényen Bozsik Franciscus (Ferenc). Ő lesz később a nagypapa.
1878-ban, valószínűleg Budapest VIII. kerületében megszületett Jancsovics Erzsébet. Szülei Jancsovics József majoros a Lehner erdőben, a mai Kerepesi temető mögötti területen, illetve Hornyák Katalin. Anna lesz később a nagymama.
1897-ben Bozsik Ferenc és Jancsovics Erzsébet már házasok, és Kispesten, a Zrínyi utcában laknak. Az ős-Kispesten, alig pár évvel a település alapítását követően. Ferenc foglalkozása ekkoriban: napszámos.
1902-ben, Kispesten megszületett Bozsik István, az apa. A család ekkor már a Kossuth utcában lakott.
1903-ban, Szegeden megszületett Kölner Ilona, az anya. Az apja, Kölner József János 1878 körül született Csókán, Torontál vármegyében, és a foglalkozása ekkoriban: kefekötő segéd. Az anya Neubauer Mária, aki 1883 körül született valószínűleg Bécsben.
Kölner József János 1908-ban hunyt el Budapest VIII. kerületében, vagyis ebben az évben az anyai ág már Budapesten élt.
1910-ben egy születési anyakönyvől (Bozsik György) megtudhatjuk, hogy Bozsik Ferenc már nem napszámos, hanem gépgyári munkás. A lakcímük továbbra is Kispest, Kossuth utca, azonban a házszámok folyamatosan változnak, ami arra enged következtetni, hogy bérlők lehettek.
1914-ben egy másik születési anyakönyvben (Bozsik Mária) már azt találjuk, hogy Bozsik Ferenc foglalkozása kazánkovács.
1916 januárjában, ugyanazon a napon tüdőgümőkórban (tbc) elhunyt az azonos lakcímen élő Jancsovics Erzsébet és testvére János. Két héttel később ugyanebben a betegségben Erzsébet és Ferenc lánya, az alig két éves Mária is elhunyt.
1924 novemberében Kispesten házasságot kötött Bozsik István lakatossegéd és Kölner Ilona, vagyis Bozsik József szülei. A Bozsik család ekkoriban még mindig a Kossuth utcában, a Kölner család pedig a szomszédos Zrínyi utcában lakott. A házszámok alapján ugyanannak a tömbnek a két oldalán, egymáshoz nagyon közel.
1925. november 28-án, második gyerekként megszületett Bozsik József. A lakcím még mindig Kispest, Kossuth utca.
A család a sajtóban
A család rettenetesen szerény körülmények között élt Kispesten. Sokan voltak, sok ágon, sok testvér, Józsefnek is jutott négy. Az édesapja sokat betegeskedett, nem volt egy erős testű ember, mégis nehéz fizikai munkát végzett. Édesanyjáról minden forrás úgy ír, hogy erős asszony volt, aki a gyereknevelés mellett napidíjas munkát is vállalt, már ameddig és amikor engedték munkát vállalni.
A család a kispesti nyomorban élve a húszas években a szocáldemkorácia felé fordult, és egyes források szerint az illegális kommunista párt tagja lett. Bozsik Istvánnét az újságok egyszer, mint agitátort említik, aki a kispesti vámhatáron összeveszett a tejellenőrökkel.
A háború vége felé István testvérével bújkálniuk kellett, és a források, illetve a családi emlékezet szerint az idősebb István, hogy védje az öccsét, átadta neki a kabátját. Vélhetően ennek a bújkálásnak lett később az a következménye, hogy a szintén a Kispestben játszó, és a válogatottsággal kacérkodó testvér maradandó egészségkárosodást szenvedet, és nagyon fiatalon, 1953-ban elhunyt. József édesapja 1954-ben, édesanyja 1958-ban ment el.
Bozsik a családfenntartó
A háború után gyakorlatilag a még mindig nagyon fiatal, de már ismert labdarúgó, Bozsik József lett a családfenntartó. Az édesapja mind többet betegeskedett, pedig idő közben a városi házakból egy jelentősen jobb és komfortosabb helyre, a Rózsa utcába költöztek. A tesvérei még fiatalok, a szülei nehezen boldogulnak, Józsefre egyre nagyobb teher hárult.
És József megoldotta. Futballozott, mert ehhez értett a legjobban, és így tudta leginább segíteni a családját. A Kispest, a Honvéd és a válogatott játékosaként valószínűleg folyamatosan kapta a jobbnál jobb ajánlatokat akár bel-, akár külföldről, azonban egyiket sem fogadta el. Fiával, Péterrel beszélgetve, illetve a személyiségéből kiindulva valószínűleg azért, mert széles volt a család, és folyamatosan rajta volt a felelősség, hogy megfelelő körülményeket teremtsen számukra.
A szegénységből a létbizontonságba
Bozsik József nem volt egy nagyon iskolázott ember. A hiányosságait önerőből, felnőtt korában próbálta meg bepótolni. Ahonnan ő jött, ott amúgy sem volt divat, hiszen nem volt rá lehetőség, hogy tisztességesen kitaníttassák a gyerekeket. Ahogy munkát tudott valaki vállalni, munkát vállalt, legyen az bármi. Bozsik is volt lakatossegéd, vízóra leolvasó (a kinevezését megerősítő sürgöny megtekinthető a Futball házban), és legfőképp futballista.
Bozsik József rettenetesen nehéz sorba született, azonban a családi összetartásnak és saját akaratának, illetve tehetségének hála, ki tudott emelkedni belőle. A nagyszülei pár évtizeddel korábban még napszámosként költöztek az akkor friss település Kispestre, majd ahogy fejlődött a város, lettek ipari munkások, azonban ott is valószínűleg eleinte napidíjasok, és nem állandó alkalmazottak. Az életkörülményeik is ennek megfelelők voltak, amit szörnyen illusztrálnak az 1916 telén történtek (l. korábban).
Ha valaki, akkor a szülei láthatták alulról, megtapasztalhatták a korszak társadalmát, a korszak, és Budapest egyik elővárosának valóságát. Gondoljunk bele, ha nincs József tehetsége, akkor ez a történet sem lenne több, mint sok ezer sorstársuk története. A túlnépesedő vidékről felköltözve a városba, vagy a város peremére, az elsőgenerációs ipari munkásként tengetett élet, majd a második háború után a fordulat, és az államszocialista berendezkedésnek köszönhetően az először megtapasztalt relatív létbiztonság.
Mit üzen ma nekünk Bozsik József?
Ha az embernek van tartása, akkor nincs lehetetlen.
Boldog volt a Bozsik család? Amikor a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején megkeresték őket az újságok, akkor úgy tűnt, igen, boldogok. Nehéz sorból jöttek, és most valamivel jobb. A gyerekek iskolába járnak, József futballozik. Hogy korábban, a nagy nehézségek idején mi volt, az nem tudjuk. Annyi valószínű, az édesanya, Ilona vasszigorral tartotta egybe a családot, és közvetített olyan mintákat, amelyek mentén Józsefnek természetes volt később, hogy a családot támogatni kell.
Erős emberek lehettek. Erős emberek, akiket megviselt az élet, és megviselt a történelem.
És Bozsik József ezt üzeni nekünk: mindegy milyenek a körülmények, vannak a fontos és a kevésbé fontos dolgok, amiket meg kell oldani, amiknek meg kell felelni. Minden csak és kizárólag rajtunk múlik.
Nem véletlenül Bozsik József az egyik legnagyobb hősöm.
Pár utcával odébb
Az apai dédfaterom napszámos családból származott Nógrád megyéből, és lett vasúti alkalmazott (előbb napidíjas, majd állandó), a dédmamám háztartásbeli szintén Nógrádból. Az iskolázottság nem volt jellemző egyik családnál sem.
Ahogy írtam, 1926-ban költöztek Pestszentlőrincre Szadáról, és dédfater előbb a vasúti igazgatóságra, majd később a fogaskerekűhöz került. Ez a státusz volt nagyjából a minimum ahhoz, valamint az a tény, hogy csak két gyerekük volt, a nagypapám és a testvérhúga, hogy megengedhessék maguknak a gyerekek iskoláztatását. Miközben a szülőknek csupán pár elemijük volt, mindkét gyerek leérettségizett, és nagyfater egészen addig egyetemre is járhatott, amíg a háború alatt ki nem került a frontra.
Pár utcára laktak mindössze Bozsikéktól, és mégis mennyire más világ. A kor társadalmának legalsóbb rétegei is annyira szegmentáltak voltak, hogy jelentősen más életfeltételeket teremtett, ha havidíjas (állandó) munkája volt valakinek, ha nem öt, hanem csak két gyereket kellett nevelnie, ha saját házában lakhatott, és nem szobát, vagy szobákat bérelt. A harmincas években, igaz, többhavi részletre még egy rádiót is vettek az őseim.
Térben minimális, társadalmi státuszban valamivel nagyobb a távolság, egy valami mégis közös: a klubunk. A Kispest.
címlapkép: Bozsik, Bányai és Faragó 1955-ben Párizsban, az Eiffel-toronyban. fotó: Fortepan / Faragó György
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Comments
Join the conversation on Bluesky