Kerestem valamit az interweben, és belefutottam a saját, évekkel ezelőtti Napikispest anyagainkba. Például, például, vagy például. Bakker, 6-12 éve még annyit foglalkoztak velünk, hogy az számított gyenge napnak, amikor csak féltucat körüli apróságot gyűjtöttünk össze egy posztba. Igaz, akkor még blogolt Hemingway, a Nemzeti Sport nem ment át totálisan propagandalapba, volt a Digin Reggeli start, ami nem csupán jól volt szerkesztve általában, hanem valóban sok témát dobott fel a magyar sportsajtónak az adott és követkzeő napokra. Aztán volt még Csakfoci, ahová sajnos évek óta semmi értelme kattintani (Nem fogja elhinni mi történt az ismert magyar válogatott játékossal -> kattintás -> semmi történt, ráadásul nem ismert a játékos), az nb1.hu-n ugyan még vannak pletyik, az amúgy egészen használható m4sport.hu-n viszont alig. A köztévé kiüresedett, a sportadók gyakorlatilag eltűntek, ráadásul
ráadásul mostanában, bár lenne rá kereslet, a klub (igazából szinte az összes klub, de a miénket látjuk testközelből) elzárkózik a sajtótól, sőt, az évek során egyenesen leépítette a kapcsolatait a sajtóval, így még ha valami pozitív is történne velünk véletlenül, akkor is csodaszámba menne, ha többet kapnánk egy mínuszos valaminél. Legfeljebb pár sorban a szikár tények, és csá. (Természetesen itt nem számoltam a kispest/honvédos érzelmű újságírók alkalmi anyagait például a Demokratán, Pesti Srácokon, Magyar Jelenben vagy Mandineren, mert ezeket a lapokat nyilvánvalóan nem fogyasztom, hiszen ahhoz előbb releváns, bocs, nem is releváns, hanem egyáltalán sajtóterméknek kellene őket tekintenem, hogy hajlandó legyek időt szánni rájuk.)
Facebookország lettünk. Megy a csúsztatással teli hőbörgés a Facebookon, erre valaki beírja, hogy szervezzük meg társadalmi munkában, és takarítsuk ki, majd amikor bíztatást kap, hogy nosza, csinálja meg, akkor semmi. Nyilvánvalóan semmi, a kisujját nem mozdítani, hiszen ő tényleg komolyan gondolta, azzal, hogy beírja egy csoportba a szervezzükmeget, az majd önjáróan, tőle függetlenül elindul, a területet kitakarítják, és mindenki boldog. Persze az se baj, ha nem, a posztok pörögnek, másnapra elfelejti az egészet.
Baromira nem jó ez így. Nulla tartalom, pedig a klub láthatóan működik, hozza az amúgy kötelezőt, azonban idő közben megváltoztak a médiafogyasztási szokások, megjelent például Tik-tok, amire a generációm nagy része szarik, az a fiatalok drogja, ellenben a nagy többség mást sem csinál, mint – és sajnos – kizárólag a Facebookot pörgeti. Mintha az lenne az internet, az lenne a valóság. Az emberek gyakorlatilag leszoktak a tartalomfogyasztásról, és ezt gyorsan megérezték a tartalomelőállítók, köszönték szépen, és reagálva a kialakult helyzetre, fokozatosan leszoktak a tartalmak előállításáról. Egy kép az Instára, valami szarság a Tiktokra, ugyanaz mehet kb. a Facebookra is, és kész. Lájk, komment, nézettség pipa, lehet virítani a főnökség felé. Fél hatkor már otthon.
A fogyasztó ettől persze nem kerül képbe, és ki használja ezt ki, na, ki? Az, akiről írnak. És kiről írnak? Mindegy mit, csak írjanak. Hát persze, hogy a Fradikáról. Azon túl, hogy eredményesek, ott van nekik a minden szarsághoz hozzászóló Kubatov, ott van nekik a saját médiájuk, a kismillió egyéb lekötelezett médiamunkás, építik be az ún. celebeket a történetbe, mindenhol ott vannak. Özönlenek is hozzájuk a nézők és a szurkolók.
Nem mondom, hogy jól csinálják, mert hányni tudnék (tudnák) tőlük, undorító az egész, élén Kubatovval és a sarkában loholó kubatovistákkal, az összes hű és fizetett talpnyalóval, azonban el kell ismerni, eredményes. Elérnek az emberekhez. Az emberek pedig buták, és amit gyakran hallanak, azt hiszik el valóságnak, tehát számukra egy focicsapat lesz idővel: a Ferencváros. (Ugyanezek az emberek azt is elhiszik, hogy ha rosszul választanak, akkor fiaik, unokáik április végén már az ukrán fronton lesznek. Ráadásul azok is rettegnek, hogy a benzin 1000, sőt, 1300 forintra drágul, akinek még autója sincs.)
Ehhez képest mi mit csináltunk az elmúlt években, és csináljuk még most is? Begubózunk, durcás és sértett gyerekként a sarokból nézünk mindenkit szúrós szemmel. Ha valaki mégis megszánna minket, akkor azt is elzavarjuk. Majd amikor azt látjuk, a távolból mégis segíteni akar nekünk, akkor még jól meg is utáljuk, mert mégis hogy merészeli? Rajzfilmbe kívánkozó karakter a klub kommunikációs stratégiája, egyáltalán a klub önképe. (Megjegyzés: remélem, hogy pl. a most indult podcast, a meccsek környékén megjelenő stáb, és pár apró kezdeményezés pont abba az irányba mutat, hogy mégis megpróbálnak végre saját maguk kommunikálni valamiféle kispesti/honvédos narratívát, egyáltalán megpróbálnak megjelenni a térben, mutatva, hogy léteznek. Az, hogy minket esetleg rühellnek, leszarom. Nem mi számítunk, hanem a klub.)
A 2017-es bajnoki cím, illetve a 2017-es tavasz, amikor az ország vidistákon kívüli része szinte mind nekünk szurkolt egyáltalán nem volt véletlen. Ha nem is egy tudatosan felépített kommunikációs stratégia eredményét láttuk benne, azonban a megelőző években iszonyatosan sokat foglalkoztak velünk a sajtóban, ismertek minket, ismerték a lehetőségeinket, és amikor odakerültünk, hirtelen mi lettünk a Szimpatikus Csapat. Pláne, hogy a számunkra releváns újságírók többsége nem volt zsigerből ellenséges a klubbal szemben. A kapcsolatokat lerombolni egy pillanat volt, újraépíteni hosszú évek munkája lesz.
Lehet nyüszíteni, hogy jajj, a szemét média, azonban tényleg, mit vár egy klub, ha úgy viselkedik a partnereivel, a kapcsolataival, ahogy a Honvéd tette és teszi 2019 óta?
Mindegy. Kihőbörögtem magam.
A posztnak nem volt semmiféle aktualitása, mindössze belefutottam pár, 2014-es Napikispestbe, és meglepődtem, mekkora a kontraszt az akkor és most között. Manapság egy heti anyag se ugorja meg az akkoriban egy- vagy kétnapi szintet.
És igen, akkoriban volt még Ligakupa (most meg van női csapat, bár egyáltalán nem érdekel), többet foglalkoztunk a fakóval is, szóval nem a darabszám tűnt el, hanem az érdeklődés kopott ki, mert a nyers adatokon (pl. ki vezeti a másnapi meccset) kívül nincs semmi, de tényleg semmi érdemi információ. Csilus tegnap játszott a fakó szlovákiai edzőmeccsén, és direkt rákerestem, a 2024 nyári leigazolása óta talán ha egyszer került be a hírekbe, most télen, miután fél éve kereten kívül van, azzal, hogy talán távozhat. Oké, nem Csilus, és Csilus lehetséges Putnokra igazolása fogja felszántani kattintással az internetet, azonban a szinte nulla találat még így is meglepő.
Vezetjük az NB II-t, a feljutás legfőbb várományosainak vagyunk kikiáltva, és mégis, szinte csak akkor kerülünk bele a hírekbe, ha Szijjártó megszólal. Az a Szijjártó, akivel nyilvánvalóan nem egyeztettek semmiféle kommunikációs stratégiát, és akiről pontosan tudom, hogy nem is értené, hiszen azon túl, hogy szurkoló, fogalma sincs a közegről. Hiába egyeztetnél vele, ugyanúgy össze-vissza beszélne, esetleg a saját (khm, izé) érdekei mentén.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Hosszan gondolkodtam, hogy írjak-e erre valamit, mert ez most méltatlan, végül egésznnapos rágódás után arra jutottam, hogy röviden írok, mert becsület is van a világon. Mások nevében nem nyilatkozom, azt viszont tényként rögzítem, hogy a Demokrata több mint 30 éve a magyar sajtó mértékadó orgánuma. Mi sose voltunk agyig helyreigazításokkal, sose mentünk bele számunkra vállalhatatlan dolgokba, mindig megvolt a saját hangunk, és sosem kevertük össze a lojalitást a szervilizmussal, ezért mindig tudunk kritikusak is lenni, ha úgy látjuk helyesnek. Lehet ezt duzzogva tagadni, lehet nem tudomást venni a saját világképedtől eltérő nézetek relevanciájáról, de ettől ez még így van. Nem akarok erről reménytelenül vitázni, amúgy is messze túlmenne a CSAK-blog tematikáján, ráadásul feltétel nélkül és nagyon tisztellek a blog-munkásságodért és a Kispestért végzett munkásságodért, szóval itt pontot teszek a mondandóm végére. Továbbiakat esetleg egy sör mellett. 😃