Mastodon

Új város, új stadion, új bíró, újhold

Karcag–Kispest @ Karcag, vasárnap 14:00

Karcaggal valószínűleg évekre előre kipipálhatjuk az új településen játszott bajnoki meccsek statisztikánkat. Annak igen nagy a valószínűsége, hogy jövőre az NB I-ben szerepelünk, és arrafelé nagyon nem szoktak feltűnni új városok (vagy falvak), vagy ha mégis, akkor annak az NB II-ből kell feljutnia, ott viszont három kellemetlen évet töltöttünk, ami pedig azt jelenti, hogy egy jelenlegi NB III-as klubnak kellene eljutnia jóval magasabbra, és akkor talán. Szóval Karcag egy ideig valószínűleg az utolsó új hely lesz.

Az NB II. már így is hozott pár újdonságot (szigorúan bajnokin, mert pl. a Csákvár ellen játszottunk a szépemlékű Ligakupában, vagy estünk ki a Magyar kupában a Kozármisleny ellen):

  • Csákvár
  • Kozármisleny
  • Szeged (ez bonyolult, mert a stadionban játszottunk korábban hazai kupameccset a Paks ellen, valamint szegedi csapatok ellen is sokat játszottunk, a GA ellen viszont először)
  • Mosonmagyaróvár
  • Kazincbarcika (itt a stadion és az ellenfél is új, bár nem tudom, az NB I-es osztályozót hova kell sorolni, mert ha bajnokinak, akkor az ellenfél nem új)
  • Ajka
  • Szentlőrinc
  • és most, reméljük utolsóként: Karcag

Karcag mellett Ujhelyi Tamás sporttárs is újdonság lesz számunkra, ugyanis korábban még sosem vezetett nekünk bajnokit. Illetve a fakónak hatszor, viszont a nagycsapat esetében eddig csak tartalék játékvezető volt. Utoljára februárban, a Szentlőrinc ellen.

Érdekesség, hogy az idei NB II-es szezon egyik legfoglalkoztatottabb játékvezetője (22 forduló 10 meccs) és eddig mégis elkerültük. Bár, ha megnézem a lista elejét, akkor ez mégsem annyira meglepő:

  • Iványi Gábor 16 meccs / 3 Kispest
  • Katona Balázs 13/0
  • Jakab Árpád 11/0
  • Sipos Tamás 11/0
  • Farkas Tibor 10/0
  • Gaál Ákos 10/0
  • Nagy Róbert 10/0
  • Takács Ákos 10/1
  • Ujhelyi Tamás 10/1

Cserébe viszont rendszeresen kapunk NB I-es bírókat. A 22 fordulóból 12 alkalommal:

  • Zimmermann Márió 7/2
  • Kovács Imre 5/2
  • Antal Péter 4/2 (Kispest–Videoton)
  • Karakó 3/2 (Vasas–Kispest)
  • Rúsz 3/2 (a második Kecskemét–Kispest)
  • Derdák 4/1
  • Káprály 3/1
  • Csonka 1/1 (Videoton–Kispest)
  • Zierkelbach 2/1

Náluk például sosem tudom, hogy büntetésből vezetnek az NB II-ben, vagy valami egészséges rotáció részeként? Ha megnézzük az ún. nagyok meccseit, akkor egy kivételével ezeket a bírókat találjuk:

hazai/vendégKTEKHFCVasasVideoton
KecskemétXRúszBogárDerdák
KispestZierkelbachXAntal
VasasKovácsKarakóXKovács
VideotonUjhelyiCsonkaX

Kovács Imre, Rúsz, Zierkelbach és Zimmermann ebben a szezonban debütált az NB I-ben. És ami inkább kínos, hogy egyes értékelések szerint többségükben az amúgy sem magas átlag alatt teljesítenek. Kivéve Rúsz, azonban botrányos meccsei neki is akadtak idén.

Viszont – hirtelen kiragadva példaként – egy Soroksár vagy Szentlőrinc csak akkor láthat minőségi bírót, ha mondjuk a Kecskeméthez utazik (Soroksár, Káprály), a Vasast fogadja (Soroksár, Zimmermann) vagy a Kispesthez látogat (Szentlőrinc, Zimmermann). És persze akad néhány ritka kivétel, mint például a Budafok–Szentlőrinc Zimmermannal, vagy az Ajka–Szentlőrinc Derdákkal.

De visszatérve a karcagi meccset vivő Ujhelyire: a kilenc korábbi meccséből a idényben egyen sem született meglepetés! Konkrétan, ha az adott forduló előtt megkérdezték volna a lakosságot, hogy mit tippelne egy-egy meccsre, a vége szinte mindig az lett. A Karcag–Kispest természetesen országos kettes kéne legyen, ha

_ha

  • nem tiltották volna el Feczkót három meccsre,
  • nem tiltották volna el Kállait és Pintét négy, illetve két meccsre,
  • Baki nem lenne eltiltva öt sárga miatt,
  • (reméljük legalább sérültjeink nincsenek)
  • a Karcagnak ne lenne egészen jó hazai mérlege: 10 meccs, 7 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség – 2,2 pont per meccs. Ez a mutató nem csupán az idegenbeli mutatónknál (1,9 ppm), hanem az éves teljesítményünknél (2,18 ppm) is magasabb.
Szabadság Termelőszövetkezet. A felvétel Az istállótrágya helyes felhasználása című oktatófilm forgatása közben készült. (fotó: Fortepan / Horváth József, 1955)

_nagy esély

Miközben mi Karcagon játszunk, a Kecskemét Csákvárra, a Mezőkövesd pedig a BVSC-hez utazik. Nem lennénk meglepve, ha legalább az egyikük pontokat veszítene. A Vasas–Soroksár most nem érdekel, velük majd akkor foglalkozzunk, ha már megvan a feljutás.

24 pont van hátra (8 meccs), 12 az előnyünk (4 meccs), vagyis egy karcagi győzelem, és egy kecskeméti vagy kövesdi pontvesztés, ha az előnyünket nominálisan nem is növelné feltétlen, azonban legalább az egyikük végleg leszakadna (amelyik pontot veszít), miközben a hátra lévő meccsek száma 7-re, a megszerezhető pontok száma 21-re csökkenne. Márpedig a 12/24-hez képest a 12/21 jóval nagyobb előnyt jelent. Igazából az a vicc, hogy ha mindhárom csapat kikapna, mármint mi, a Kecsó és a Kövesd is, még az is jó lenne nekünk a végelszámolás szempontjából. Itt most már tényleg csak annyi a lényeg, hogy a lehető legkevesebbszer szerezzenek több pontot a harmadik helyen álló csapatok, mint mi.

A vicc, hogy igazából semmi értelme számolgatni ilyen előnynél, azonban egy okból mégis: minél előbb fel kellene jutni. A következő idény szempontjából mindegy, hogy mikor, lehet akár az utolsó forduló utolsó percében is (ahogy a Vasas például akkor bukta el tavaly), azonban a lelkünk miatt jobb lenne a lehető legkorábban. Túl sok volt ez a közel három év.

_napok

A meccs napján 1030 napja lesz, hogy NB II-esek vagyunk. Hogy össze tudjátok vetni, ez mekkora szám:

  • a klubot 1909. augusztus 3-án alapították, és 1916. szeptember 13-án már az első osztályban játszott mérkőzést. A kettő között mindössze 2598 nap telt el.
  • 1916-ban aztán elindult egy sorozat, és egészen 2003. május 23-ig (ZTE, 1-3) megőriztük a tagságunkat. Összesen 31663 napon keresztül.
  • Az NB I/B. szezonja velünk indult, és pénteken kényelmesen, 5-1-re vertük otthon a Diósgyőrt. A feljutásra se kellett sokáig várni, 2004. május 15-én, a Czabán Samu téren a Volán a Széchenyi téren a REAC ellen ünnepelhettünk. 358 nap másodosztály.
  • Innentől ismét stabil élvonal, egészen a Metalcom eljöveteléig és 2023. május 27-ig, amikor, persze, hol máshol, mint Felcsúton estünk ki újra, 6951 napot követően.
  • Karcagon 1030-nál tartunk az NB II-ben.

Semmi különös, eddig a klub pályafutásában:

  • 38614 napot töltött az élvonalban, és
  • 3986 napot minden más osztályban.

_kis történelem

Ennek az iménti 3986 napnak jóval több, mint a fele eleve egy küzdelem volt az alapítástól az első osztályig. Az MLSZ-ben nem tudtak mit kezdeni velünk, és hol a budapesti csapatokkal, hol a környező településekkel versenyeztettek minket. 1913-ban azonban megnyertük a III. osztályú bajnokságot, valamint átadtuk az első sporttelepünket. Innentől illett volna komolyan venni a klubot, azonban a szövetség megint belenyúlt, és a számunkra következő lépcsőfokot jelentő II. osztály helyett besorolta a frissen létrehozott a Pestkörnyéki Serleg néven futó bajnokságba.

A történet ott válik még abszurdabbá, hogy a KAC a serlegmérkőzéseken csak a második helyet szerezte meg, azonban az idő közben kitört világháború miatt felfüggesztették a bajnokságokat, és minket az Auguszta-serleg néven futó bajnokságpótló sorozatba hívtak meg. Az MTK, Törekvés és Nemzeti kivételével mindenki, aki a korszakban számított ebben a csoportban volt, és a KAC rögtön a 4. helyen végzett. A következő idényre kiegyezett egymással az FTC és az MTK, és az így kiírt, még mindig bajnokságpótló sorozatban a Kispest megint a negyedik helyet szerezte meg. 1915 őszére megérkeztünk a korszak nagyjai mögé. Innentől nem is volt kérdés, hogy az először kiírandó, immár oda-visszavágós hadibajnokságban a Kispestnek helye van. Szóval úgy lettünk az élvonal tagjai, hogy formailag egyetlen másodosztályú meccset sem játszottunk előtte. És a következő 31663 napban sem.

_arányok

Így:

_újhold

Március 19. Ilyenkor a Hold úgy helyezkedik el a Föld és a Nap között, hogy a sötét oldala néz felénk, és ezért nem látható az éjszakai égen. Az asztrológiában ez

(Spirituálisan) az újrakezdés, a tervezés, a szándékok kitűzésének és a belső megújulásnak az időszaka, amely gyakran az elmélyülésre és a meditációra ösztönöz.


címlapkép: Karcag, Kossuth tér, autóbusz-állomás, 1961 (fotó: Fortepan / UVATERV)

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.



Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

Feliratkozás
Visszajelzés

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
wpDiscuz
Exit mobile version