Szerző: robwarzycha
Meccsarcok: Dani, Ignja és a Bán
Megint vigyázott ránk az Őrnagy odaföntről
Erős kezdés: felcsúti beharanggal tér vissza a tékozló fiú
Hosszú hetek vannak mögöttem, és nem jó hetek, volt benne minden, ami megnyomhat egy erwét, néha patetikusan el is gondolkozok azon, hogy mennyit bírnak még ezek a csoffadt, Honvédmezes vállak, de most az van, hogy, ha nem is újult erővel állok a vártán, de csak visszasétáltam a csakblog istállóba, hogy visszavegyem Hantától a jól megszokott RW-penzumokat a hétvégi verklik képében (ezúton is köszönet neki a sokadik szólóbani kitartásért), sőt megint lesz Nektek is meglepi a téli szünetre, az Én Kispest sztorim még idő függvényében alakul, azt nem ígérem 100%-ra, de van azzal majdnem egyenrangú finomság, majd meglátjátok.
Szóval most az a nagy helyzet, mint az Ardennekben 1944 decemberében, a hősiesen a túlerő ellen egyedül kitartó hantai gyalogos- és tüzérhadosztályokat már erősen támadják a 277-es népi gránátos-, a 12. SS páncélos hadosztáyok, Hasso-Eccard Manteuffel 5. páncélos hadserege és Sepp Dietrich 6. páncélosai, és a Panzer Tanhadosztály, ám az utolsó pillanatban beérkezik felmentésként az utóbbi hetekben a frontról visszavonva pihentetett 5. számú RW-harccsoport 12 coub-bazookával meg 7 anti-tank életérzés-páncéltörővel és ezzel valamelyest kiegyenesedik a frontvonal.
Kell is, holnap megint háborúba megyünk ;) “Erős kezdés: felcsúti beharanggal tér vissza a tékozló fiú” bővebben
45 perc után nem hittem, hogy ez lesz a cím, de tény: a győzelem sem lett volna érdemtelen
Az évad egyik legócskább első félidejét a szezon egyik legjobb második félidejével próbáltuk feledtetni az MTK Fáy utcai albérletében – sajnos kevés sikerrel. Pedig a második 45 perc alapján tényleg megérdemeltük volna minimum az ikszet – ha nem a három pontot. “45 perc után nem hittem, hogy ez lesz a cím, de tény: a győzelem sem lett volna érdemtelen” bővebben
Eső, pára, fű és sár: a kupahelyszín Soroksár
Iszonyat hangulatosan indult a mai napom, hogy aztán iszonyatosan szarrá ázzak, de legalább megvan a továbbjutás (és remélem nincs meg egy remek megfázás). Bevezetőnek ennyi elég is, akit érdekel a “Régi idők jellegű pesti focikalandjaink” sorozatunk, az ne habozzon, lapozzon. “Eső, pára, fű és sár: a kupahelyszín Soroksár” bővebben
Meccstéma: a szervezés magasiskolája
Meccsarc: a sok majdnem
Igazából konkrét meccsarcot most sem választok, de nem a Vasas elleni indok okán, amikor egységesen szürkült mindenki… Most is egységeset hozott ugyan, de ezúttal inkább kalapemelésre késztető teljesítményt, a csapat. No, azért nem minden tökély, ez a kalapemelés inkább amolyan tisztelgés a hozzáállásért, semmint az igazán klasszis produkciókért, mert abból most nem igazán jött egy sem, inkább sok majdnem-et láttunk, csak mindig hiányzott az e sok majdnem-et teljes egésszé tevő korona.
Azért pár játékosról így is megemlékeznék, pont a majdnem-ek kapcsán. “Meccsarc: a sok majdnem” bővebben
Utálom ezt írni, de így ki lehet kapni…
Sajnos bejött az a babona-megérzésem, hogyha a Fradi nem 100%-osan fordul ránk, akkor baj lehet. Nyilván nem ez a fő ok persze, de valahol én is kapaszkodókat keresek, mert nem vagyok vidám. A Fraditól sosem jó érzés kikapni, nem egy felemelő dolog látni a VIP-ben pöffeszkedő divatharcosok kéjes mosolyát, ahogy gúnyosan táncolnak a 2:1-es “hősies” győzelem után a vendégtábor felé. És mégis, ráadásul pont ezért, no meg a csapat miatt, aki megtettek mindent, amit lehetett, meg a vendégtábor miatt, akik annál is többet, a szomorúságon kívül nincs rajtam a szokott világvége-hangulat. Így tényleg ki lehet kapni.
Csak persze szar érzés. “Utálom ezt írni, de így ki lehet kapni…” bővebben