Amikor rámjön a HORNBY-zás, gyakran hangoztatom e lapokon, hogy a magánélet és Honvéd olyan szimbiózisban él nálam, hogy egyszerűen a klub életpályájában folyamatosan tükröződik a saját életem és viszont. Ezt az általános párhuzamot a focilázban szenvedő drukker és kedvenc csapata között persze az angol írónál jobban úgysem fejtette (vagy fogja kifejteni) senki, nem is plagizálni akarok, csak egy ilyen szürke szombat reggelen nehéz máshoz nyúlni, mint ahhoz, ami elsőre eszembe jut ezen a mai meccsnapon.
Szar hét volt ez, valljuk meg, és én is megvallom. Munkahelyváltás, ennek minden kínjával, majd ezt tetéző végső orvosi verdikt, hogy a sört felejtsem el egy életre, és akkor az ehhez kapcsolódó elő- és kísérőtörténeteket nem is részletezem, úgyse érdekli az olvasót, másrészt azt már ennyiből sejti, hogyha RW a saját sörbúcsújáról sír, az kb olyan, mintha azt jelentené be, hogy befejezi a Kispest-szurkeri létet. Hát igen. (“Hanta járhat Élesztőbe’, RW marad útvesztőbe” – ismeretlen trubadúr verse).
Viszont ott még nem tartunk, a Honvéd az megmarad és ott a helye a hétvégéken, rendületlenül a konstans programok között. De azt a lélekregeneráló szerepet, amit pont ilyen privát vonalon fellépő krízishelyzetekben betölthetne, pont azt teszi véleményessé a jelen hét.
UEFA bünti, szigorodó tulaj, bezárt állóhely, sokadjára posszanó ultrák, sokadjára posszanó GFH. Mindenki hibás, senki nem hibás, ki a hibás, ő a hibás, te vagy a hibás, egymásra mutogatás az van, megoldás viszont nincs, és felrémlik a 2007-es őszi szezon, amikor hol első, hol második helyen hasítottunk a tabella élén, 1-2000 néző és csöndes lelátók előtt otthon, ami szerintem egy picit hozzájárult annak a szezonnak az elkúrálásához – persze eltörpülő hatással a nercbundára szakosodó kezdőcsapattagok áldásos tevékenysége mellett.
Ettől tartok picit a mostani hét kapcsán: annyira, de annyira kéne nekem most egy kaposvárihoz hasonló Honvéd gála, egy Kispest-fesztivál, ami kirántana a hétköznapok mocsarából és úgy állítana pályára jövő hétre, hogy kicsit vidámabban lássam a szürke jövőt. Erre esik az eső szakadatlan, az ősz csúfabb arcát mutatja, és amit az időjárás most reggel prezentál, félő, hogy ez a kép manifesztálódik majd a stadioni semmihangulatban este.
Persze ezért mi tehetünk majd, hogy ne így legyen, szurkolók, mondanám reflexből a hurráoptimista szöveget, de basszus, az optimizmus nekem mindig nehezen ment, hát még a mostani állapotomban. Ráadásul egész héten győzelmet éreztem szombatra, ilyenkor is gyakran pofon a jussom Futball Fortuna Asszonytól.
Mit mondjak még? Este Mezőkövesd és valahogy folytatni kéne a két héttel ezelőtti perceket. Kispestem, kapd össze magad. Már csak TE maradtál meg nekem hobbiként.
Lehetett akármilyen harmatos a Prukner-legénység, azért amellett ne menjünk el szó nélkül, hogy most nagyot játszottunk. Nyilván a ló túlsó oldalára sem kell átesnünk, és egyből az “évtized kerete” jellegű jelzőket aggatni a csapatra, de mértéktartással fogalmazva, a biztató jelekből most nem volt kevés. Kérdés, mire lesz elég, illetve hogy jön ki ez a tartalom belőlünk a félszezonvégi flúgos futam idején, mikor az élcsapatokkal találkozunk? Jó kérdés. Addig is viszont jöjjenek a dicséretek, amikért tegnap megdolgoztak a “gyerekek”.
A kapubanKemenes Szabinak sok dolga nem volt, talán két komolyabb kifutást ha kellett produkálnia… ami viszont kicsit aggaszt minket, az a showman-i skilleken talán már kissé túlnövő sztoikus nyugalom. Ugyan nagyot röhögtünk a kapufás-ölbe visszapattanós produkciónál – ilyen epic fejjel ezt csak Szabi tudja lereagálni, az biztos – viszont másik oldalról az, hogy sokszor el sem indul az ilyen labdákra, picit ijesztő. Két ilyen szitu volt most is, ezeket leszámítva viszont magabiztos volt hősünk, szóval reméljük, csak én parázom túl a dolgot.
A hátsó alakzat ezúttal rendben volt, igaz, a somogyiak sem késztették életük harcára a defenzív arcainkat. Védelmünkből a Pakson már visszatérni látszó Tandia ismét hiányzott, talán Rossi még mindig érezteti vele a tüskét, vagy hét közben nem pörgött az edzéseken? Mindenesetre most a “B-védelem” is elég volt. A csöppnyi Királynagyot harcolt, rendre jó (sőt, a tanári jelző sem túlzás) szerelésekkel, rendesen kifutva magát. Ignjaegyszerűen professzor hátul, pont Hanta boncolgatta, hogy alig-huszonévesen hoz rendre botis-i, szmicsói játékintelligenciát és nyugalmat. Most is. Baráth Boti nem belsővédő, de ezúttal ő sem hibázott, viszont továbbra is tartjuk: a szélen igazán hasznos ő, és most, hogy van Ignja, Tandi, Kovács, Lovrics, kisBobi, talán nem az értelmes szélsőhátvédet kellene bent pazarolni, mikor azokból meg hiány mutatkozik… Alci barátunkszokása szerint sok kis hibával játszott, az ellenfél minősége miatt ezek most szerencsére nem döntők, csak bosszantó nüanszok maradtak, de a Damoklészkard ott lebeg a teljesítménye felett… A hajrára ebbe a szekcióba beálló Csábi Misuszámomra biztatóan mutatkozott be, bátor szerepválallásokkal és elfutásokkal, a végére kicsit beüléssel, amolyan tipikus akadémiker kezdéssel, amiből recens tapasztalataink szerint nem kevés jó szokott kisülni. Hajrá, Misu! A sérült Botit váltó Lovrics a kispadról beszállva némi mozgáskoordinációban manifesztálódó bizonytalanságot leszámítva hozta a szokott Lovrics küzdést, ráadásul fejelt is egy gólt, úgyhogy az ő vállát is lehet lapogatni. Az ilyen légiósainkat mindig is csipáztuk, nincs ez másként a horvát cárral sem.
Középpályánk elsőre meglepő módon most három védekezőbb jellegű kollegával állt fel, még nagyobb meglepetésünkre pedig az elmúlt év legjobb játékát hozta le. Hidit évek óta sikk szidni, és most is volt egy-két hajmeresztő megmozdulása de egyik sem döntő helyzetben, viszont sok-sok labdaszerzés, jó szerelések…Patrik szép lassan beért, és ez egy-két éven belül még sokaknak le fog esni. A nap meglepetése viszont egyértelműen Anibal Godoy. A panamai skac olyan természetességgel ízesült a Rossi-féle gépezetbe, hogy csak csettinthettünk a posszant somogyiak között a lelátón. Mintha 3 hónapja itt játszana… Noha védekezőközépnek törzskönyvezték, nem az Akassou/Marshal Mufi/Hidi féle “labdát szerzek, és rögvest továbbadom, jellemzően hátra” jelszót a mellkasára tetováltató változat, sokkal inkább a Benjamin/Genito/Vadócz jellegű “esze van” szűrőjátékot hozta, jól megjátszott labdákkal és youtube-videóiból már ismert pontos hosszú labdáival. Persze ne essünk hanyatt, ez még csak egy meccs volt, várjuk a folytatást is. Ha azonban az ezen a látott nyomvonalon megy tovább, akkor ismét megdicsérhetjük az igazoló szekciónkat, és ugyanakkor feltehetjük a kérdést: miért nem lehetett már az EL-selejtezőkre is így készülni? Nagy Gergő végre teljes meccset kapott, nem is érdemtelenül (nekem eddig se volt vele bajom, de Rossi mindig cserélte őt mostanság). A kis középpályás ütközött, csípett, rúgott, harapott, persze a szabályok adta kereteken belül, és nem sok párharcot vesztett. Továbbra is egy árnyalattal támadóbb verzióban látnám szívesen, de lehet, csak idő kell neki, és Godoy mintájára ő is többet mer majd vállalni.
Csatársorunkezúttal is vegytiszta kispesti nevelésű sor volt, és hogy a három kezdőember hinti is az első három gólunkat, hát körülbelül ezek azok a képek, amikről egy valamirevaló Honvédos álmodik. Holenderérdekes meccse volt ez. Az első félidőben a kapufáját leszámítva nem játszott jól Filip: labdakezelési hibák, rossz passzok, lassú döntések jellemezték játékát, a szünetben cseréltük volna… de az edző nem a Hanta-RW duó, hanem Marco Rossi, aki valamit nagyon érez Holendernél, és ennek most a forduló gólja lett a jutalma, mondhatott bármit is a léc alatt számolatlanul szálló Puhl-sutkáktól megfáradt Nyíl a Harmadik félidőben. Rossz játék és csodagól – ezzel szezon végéig kiegyezhetünk meccsenként, mondhatjuk viccesen, de Filipnél tudjuk, hogy nem ez a cél…és messze a végállomás. Vernes Ricsi a legkellemetlenebb tagja a csatárszekciónknak az ellenfél szemszögéből, küzdős, fifikás és jól cselező támadó, akinek a szeme sem áll jól. Most kevesebb vernesi trükköt, ellenben a védelmet folyamatosan stresszelő jelenlétet hozott le, büntetőgóllal koronázva meg játékát. Jó volt, de benne is még több van, nem lepne meg, ha a következő fordulók valamelyikében egy duplával jelentkezne… Vécsei pedig az ász. Nagyon él, mióta előrébb tette őt Rossi, korai gólja mestermunka volt, lövőerő, helyezés, helyzetfelismerés – semmire nem lehet szavunk. Meccs végére kicsit eltűnt, ekkor például jöhetett volna Lőrinczy váltótársként, de nem… kár. Ez az év Bálint éve lesz, már most hosszabbítanék vele 2022-ig. A cserepadról beszálló birodalmi lépegető Testardi semmi meglepővel nem állt elő, csetlett, botlott, lassan fordult és szarul helyezkedett. Nem tudom lesz-e ebből formajavulás. Gyanítom, télen sok sikert kívánunk a további pályafutásához, hacsak Rossiban nem éled fel a nacionál-szolidaritás.
Kispadunkon Mister Marco ezúttal jó kezdőt talált ki, a megerősített ütköző-középpálya, és Godoy jó indításai megteremtették a bátor összeállítású csatársornak a lehetőségeket a fickándozásra. A kötelező Testardi cserét bántuk mindössze, de hát semmi sem fenékig tejfel, így a bohócliger drukkerek élete sem… Két hete van most a tar taljánnak a további finomításokra, és ha nem jön sérülés- vagy eltiltáshullám, a tavaly őszi szintet elvárhatjuk minimumcélkitűzésként a következő hetekre. Posztzárásként ez azt hiszem elég is.
Védjegyes szeptemberi vasárnap, megkapó kulisszák, sok kispesti gól, emlékezetes produkciók – így foglalhatjuk össze idei második kaposvári vendégjátékunk históriáját. A hajtás után költői képekkel tarkított őszi sanzon a somogyi túráról.
Szeretem az őszt. Tudom, írtam ezt már egy évekkel korábbi posztban, de sebaj, most ismétlek – mert ez egy kedves téma. Szóval az ősz erősen kedvelt évszak, mióta már “csak” dolgozom, és nem a sulikezdés, és ezzel együtt a munka melletti pluszteher beindulása fűződik hozzá, mint ahogy tette azt a korai munkáséveimben. Azóta viszont az ősz a legjobb kirándulások, túrák, Wekerle-napok, borfesztiválok, kerti munkák ideje, és ez jó. És ami még jobb: a nyári bágyadt forróságban, idényeleji formában, szinte még tét nélkül (“messze a vége!”) átporoszkált első fordulók után a hűvösebb őszi szellők elhozzák az izgalmasabb meccseket is a Bohócban. Nem, nem feltétlen színvonalban, de legalább izgalomfaktorban. Meg abban, hogy mi, drukkerek is most már tényleg elhisszük, hogy ez az új szezon, nem az előző bajnokság valami bónusztrekkje, hanem egy önálló entitás, de tényleg, és az utóbbi Honvéd-évek sajátos fícsörjeként eddigre beesnek az utolsó igazolások is, és valahogy ilyenkor lesz igazi a keret, élesednek be a játékosok és lesznek jobbak a vidéki túráink is. Hát ilyen reményekkel indultunk el Kaposvárra.
Legalábbis én, mert Hanta hívott délelőtt, hogy persze jön, de kicsit kedv-válságban van, nem kívánja annyira a vidéki túrákat, mi van, ilyen nem létezik, Hanta-válság, ami sosincs elvileg, de most már ő is, én néha megfáradok, az okés, de Hanta, hát ez mégis hogy? Persze lefele menet már nyoma sincs a fásultságnak, szóval lehet, hogy Hanta is most kapcsolt át őszi üzemmódba, ahogy én is, és még az örök pesszimista Fater is “ha most nem győzünk, akkor soha” jellegű monológokat prezentál a hátsó ülésről, kicsit a nap is szebben süt, ahogy begurulunk Kaposvárra, túl a szórvány záporokon, amik a Balatonnál szórták meg autónkat. A város hangulata igazi, kopott fényű, vidám szeptemberi, a bezárt boltok rácsain és cégérein ledéren csillog és csorog a napfény, a vasárnap délutáni sziesztáját töltő utcák csöndesek, és a platánok lombja méltóságteljes árkádot von föléjük, itt még Hrabal is szívesen sétálgatna… És ugyanakkor zizeg a város: évnyitók városszerte, fekete pantallók és ünneplő cipők és szemrevaló gimnazista és egyetemi czukkinák sorjáznak a járdákon, mindegyik vidám, mindegyik pezseg az évkezdés előtt, mint ahogy a Bohóctól is várjuk a legalább enyhe pezsgést, pláne a Kispestünktől. De hát Kaposvár, sose könnyű, itt kiszámíthatatlan minden, hol ikszelünk, hol kikapunk, nagy néha nyerünk – reméljük a futball Fortuna asszonya nem ítéli elégnek erre az évre tavaszi támogatását és most is rásegít a vendégszereplésre…
A rövid kis másfél órás városnézés (ilyet is régen csináltunk, és határozottan jól esett picit kilépni a Kispest-random vidéki stadion-Kispest szigorú végpontokhoz rögzített utak sémájából, és hát Fater nagyon rápörgött az idegenvezetésre, hisz nyomdászváros a somogyi megyeszékhely félig-meddig, ő pedig tradicionál wekerlei nyomdászfamília tagjaként -elvégre minden ős-wekerlei vagy postás, vagy nyomdász, vagy tisztviselő volt, ez már csak így ment- sok szakmai úton vett itt részt) irány a Gödör és a meccs – ami pedig megkoronázta ezt a koraőszi remek napot. Erősen kezdünk, előbb Hidi ad álompasszt Holendernek, kár, hogy Filip melléfejeli, kár, hogy les. Nem sokkal ezután Vécsei csap le egy rossz felszabadításra, kezd befele húzni, kínálja magát a bal alsó, ahol ülök, onnan egyenesen feltárja magát Bálintnak, aki remekül lő, Ranilovics olyan ranilovicsosan (=nem rosszul de sose elég jól) eldől, de el nem érheti! Felugrunk a lelátón, a helyi erők sem bánják, elég kereszt nekik idén a saját csapatuk, és innentől elindul a két évvel ezelőtti, zalaegerszegi kalandunk reload-ja, saját csapatukat szidó hazaiakkal, és szép komótosan hengerlő Honvéddal. Mert az első félidőben ugyan “csak” egy Holender sistergős kapufára futja és annak megállapítására, hogy Anibál Godoy bizony nem lesz rossz, a második 45 percben előbb egy buta tizi, Vernes nem helyezi tökéletesen, de elég erős szerencsére a löket, Ranilovics is későn indul… Ricsinek is kijárt a gól ismét, jól játszott… aztán az általunk virtuálisan már lecserélt, az első félidőben a fonalat a kapufa ellenére nem találó Filip is varázsol, megmutatva, hogy nemcsak Kiskokó és Radó van az NB1-ben, ezért a szólóért érdemes volt leutazni Somogyországba, Fater már állva tapsol, majd a szögletünknél berendeli az újabb gólt: “Ricsi a Lovresznek íveld a hosszúra, fejre…!“, és Ricsi a Lovresznek íveli a hosszúra, fejre, benn is a fejes a hálóban, idősb Babar úr is küldi a maksziriszpekteket Ivánnak “így visszatérni betegcsiből, nem semmi” (a fura szó a mondatban jó eséllyel a maródiságra utal, a szerk.). Fieszta, minden szép, minden jó, még Lőrinczyt kérnénk, hogy teljes legyen az öröm, ehelyett Testardit kapjuk, “a kosaras gyerek” ahogy Öcsém hívja, és tényleg, mint általános hatodikban a Dani, az egyetlen arc aki utált focizni, csak a kosár, azon állt így a gatya és ő mozgott így. De most ezt se bánjuk (illetve dehogynem, de majd máskor sírunk).
Meccs végén sztending ovésön, Rossi is kiint felénk vidáman, mi pedig memorizáljuk a ruhadarabjainkat, hisz győztes szetten ne változtass… sajtón Rossi most úriemberkedik, hisz jó a kedv, rommá dicséri a hazaiakat és Prukit, nem sokan fognak itt 3 pontot így elvinni, összegez, szerintünk viszont nagy a baj a Kapos partján… Hanta például eddigi leggyengébb látott Kaposvárjának aposztrofálta a zöldeket a meccs vége fele, és ezt nem a találkozó előtt lehúzott bőcsi sörszégyen Rákóczi utóízei mondatják vele, sokkal inkább a látvány. Prukner tanárnak itt lesz dolga bőven, ha még kap türelmet. Dolga lesz persze Rossinak is, két hetünk van tovább csiszolni a most már végleges formát öltő keretet, egy biztatóan indító Godoy-jal, egy még számunkra sötét ló Dauddal, és úgy anblokk mindenkivel. Annyi viszont biztos: bármíly gyenge is volt a Kaposvár ezen a vasárnap estén, önbizalmunknak biztos nem ártott a siker, és szurkolói elemeink is rácsatlakoztak a rég keresett töltőre. Így amikor némi autóműszaki gondok adódtak hazafele a koromsötét somogyi éjszakában, idegeskedés helyett inkább a meglepően tiszta égen kirajzolódó Tejutat csodáltuk és Holender szólóját idéztük vissza, miközben az ősz beköszöntött, és az Élet minden terét beborító természeténél fogva a Bohóciligára is rátette vörös platánlevéllel díszített névjegyét – ezúttal egy emlékezetes vasárnapot szerezve nekünk.
Soha nem fog változni semmi, egy rohadt nagy gépsor az egész szurkolói létünk.
Hogy eredményesek vagyunk? Majd eldönti a sors (amit jelenleg újra politikumnak hívnak). Hogy legalább egy jó meccst játszunk? Néha akár úgy is alakulhat. Hogy igazán emlékezetes lesz egy vidéki túra? Csak rajtunk és a véletlenen múlik.
De az egész ettől még mindig ugyanaz a monoton, monoton, monoton, monoton, monoton egymásután cselekedett dolgok sorozata. Posztírás, elmélkedés, meccsre hangolódás, ha vidéken, akkor utazás oda, ha itthon, akkor valahol előtte valami, aztán ott, aztán a lelátón, aztán megbeszélni utána, megírni, satöbbi, satöbbi, monoton, monoton.
Bármennyire is sivárnak tűnnek a dolgok, ezek így vannak jól!
Ha fekete-fehérben kellene megrajzolni a tipikus szurkolót, adná magát valami film noir, talán a főszerepre is Humphrey Bogart, már a főcím alatt rápattintva egy cigire, fejét kissé oldalra döntve bámulva a végtelenbe és tovább. Később átcsapnánk valamiféle magyar művész/vizsgafilmbe a hetvenes évekből, és nem történne semmi másfél órán át.
Ha viszont átérezni kellene, akkor szurkolni, meccsre járni teljesen más. Valahol tényleg behazudjuk magunknak, hogy ez az életünk, miközben tényleg. BL kedden, szerdán? Bocs, azt sem tudom kik játszanak. Vasárnap fél hét Kaposvár, azt már tudom hetek óta. Meg a románok nemsokára.
Én például elhitetem ma magammal, hogy szívesen megyek Kaposvárra, pedig nem feltétlen. Lenne más programom, találkozhatnék akár Edittel is, akit lassan húsz éve ismerek, de már több mint egy éve nem láttam, miközben megszületett Dani, a kisfia. Vagy játszhatnék Lindussal, a hét éves unokahúgommal. Esetleg csak ejtőzhetnék itthon egyet, várva, mikor kezdi a tévé a közvetítést, hogy legalább félszemmel.
Közben meg az van, hogy teljesen természetes ma Kaposvár, miközben egyáltalán nem kéne annak lennie. Egyszer-egyszer ki lehet hagyni egy-egy meccset, nem? Vagy ránt magával a társaság, a klubszeretet, vagy a fene tudja mi? Mondjuk amikor random kispesterek lepnek el valami ismert dolgot a vidéki célpont közelében, és akkor ott örülünk egymásnak?
Basszus, magam sem értem. Nyilván van most bennem valami kis megcsömörlés, ahogy van bennünk lassan nem is tudom, talán 4000 km idén a Honvéd után. Minden hétvégénk foglalt, sokszor a saját, nem meccsrejáró társaságunk is hozzánk igazodik.
Ma például beharang sem lett volna feltétlen. RW olyan szinten leterhelt, mint egy pápai szakmai igazgató telefonvonala az átigazolási szezonban, nekem most ott a taccs is, ami egy szerelemprojekt, és itt ez a blog, ami viszont kötelesség, vagy akár nagybetűvel: KÖTELESSÉG.
Picsába, de ez a blog is lassan három éves, és bár váltig állítom, az ember minden ilyet megun legfeljebb két év alatt, kiváltképp akkor, ha kevesen csinálják, és akkor váltani kell, de most és itt egyátalán nem érzem. Megfáradások persze vannak, de basszus, ez a blog működik. Hihetetlen, hogy még mindig van mondandónk erről a klubról, miközben magunkat húzzuk meg, hogy mit és miért nem írunk le, pedig 1. gondoljuk, 2. tudjuk, 3. hallottuk, ezért nem lehetünk biztosak benne.
Utólag már lehet okoskodni, hogy mi éveken át mondogattuk egymásnak, (hogy és leegyszerűsítve) Gege fertőzi az öltözőt, ha azt megírni csak a sorok között volt szabad, mert vannak meghatározottságok. És még így is működik, még így sem hajítottuk a sarokba, hogy bár úgy teszünk, és néha valóban csakis úgy teszünk, a szabadságunk azért valahol mégis korlátozott. Magunk korlátozzuk, ami a legrosszabb ugyebár, mert be fogjuk tartani. Ez van.
Blog, meccsre indulni, meccsen lenni, már egy valag idő hetente. És akkor még nem volt arról szó, hogy
Diabyval szerződést bontottunk – ami nekem kicsit fáj, mert a srácban volt bőven kraft, és mi nem voltunk képesek az itt eltöltött két éve alatt kihozni belőle. A tavalyi szezont néhány meccs alatt három góllal és hat gólpasszal indította, majd eltűnt a süllyesztőben, csere lett, súlytalan. Kár érte.
Godoy jött és ment (válogatott meccseket játszani) – elméletileg ő egy minőségi védekező középpályás lesz (mai nevük: szűrő) Panamából, ami futballban akár lehet olyan is, mint egy minőségi lángolt kolbász Indiából, de nem, mert közben olyan válogatottban játszik, amelyik kétszer is verte Mexikót, miközben Magyarország csak elvétve és legfeljebb önnön futballának fénykorában.
Ayub Daud a keret n+1-dik csatára – illetve, n-dik, mert Diaby ment. Ballábas, ami mostanság hiányposzt (hol vannak már azok az idők, amikor: Hajdú Norbi, Gege, Sadjo), Juventus-nevelés, ami lehet akár Alcibiade, vagy Bottone is, de akár Del Piero is, és mi csak reménykedhetünk, hogy ezen a tengelyen inkább az utóbbihoz áll közelebb, még ha nagyon távol is tőle.
A Rákóczi még nyeretlen – vagyis lehetne még három pontunk, mert nem csak nyeretlenek, még gyengék is. Múlt héten a Felcsúttal játszottak, és nem fogjátok elhinni, de az egész meccsen összesen volt két kaput eltaláló lövés, egy-egyes bontásban! Ez a Rákóczi valóban gyenge, bár van egy skillje, amiben jó: sokat tudja tartani a labdát percben (InStat adat), ami nekünk igazából irreleváns, mert nálunk meg amúgy nincs a labda, tehát a helyzet semmiképp sem lesz új.
Lovric vajon felépült végre?
Tandia vajon kezdeni fog? Behozta magát két hét alatt?
Baráth vissza balbunkóba? Boti vajon ma is hibázik egy nagyot, vagy ismétgarabai szinten oldja meg a feladatát?
Vécsei Vércse újra lecsap a jobbszélen? Vagy Rossi nem kockáztat, inkább a középpályát erősíti meg vele, ahogy szokta?
Zsivány visszatér? Furán jellegtelen, de mindig pályán lévő játékosunkkal vajon mi lesz ma?
Nagyjából ennyi lett volna a hét, a megfáradással, a hírekkel és a meccsre vonatkozó kétségekkel együtt, ha nincs Kovács Zoli szörnyű tragédiája. Állítom, ha van már blog 2005 környékén, Zoli az egyik kedvencünk lett volna, szinte tenyerünkön hordoznánk. Emlékszem, ahogy megjelent a távolról erősen kockás kopasz búrájávalal a pályán, abban a fura galérú Macron-mezben, ahogy kétséget sem hagyot afelől, itt ő lesz a középhátvéd nagyon, de nagyon sokáig. Mi pedig elhittük neki, mert egy kilátástalannak tűnő helyzetben, egy jövő nélküli, szinte csak a szükséges szint alatt jóval vegetáló klubnál jelentkezett játékra, hangsúlyozva, nála ez kötelesség, mert Kispest-drukker. Ezek után játszhatott volna akárhogy, nálunk szerelem marad örökre, de inkább nem kockáztatott, és korát meghazudtoló játékot hozott le a védelemben, vagy néha egy sorral előrébb, rombolva a középpályán. Aztán Győrbe ment ő is megmenteni a klubot, úgy, ahogy nem sokkal korábban Németh Norbi, pénzért cserébe, szinte elsírva magát a ténytől, hogy később eltűnjön, és csak most halljunk újra felőle.
Köszi mindent, Zoli.
ui: tudjuk be ezt a posztot és annak hangultatát annak, hogy ma van a nyár utolsó hétvégéje, az ősz első napja.
Arról már volt szó korábban, hogy a Juventusban nevelkedett, sőt, ott 3 percnyi szerepet is kapó Ayub Daud nevű szomáliai csatárt esetleg leigazolnánk. Egyelőre ennyit tudunk, meg azt, hogy a facebook-falán jelenleg Budapestet jelöli meg lakhelyeként.
Mit tippeltek: jön vagy nem jön?
Amúgy Dayudról [transfermarkt] annyit érdemes tudni, hogy hozzánk a svájci kettőből érkezne, és hogy korábbi csapataiban 10-15 meccseket játszott évenként, átlagosan 50 perc játékidővel, valamint szezononként 2-5 góllal.
Mellékesen ha valakinek mond bármit, akkor Dayud ebben a Juventusban kapta azt a három percet csereként még a 2008/09-es bajnokságban:
Gianluigi Buffon – Giorgio Chiellini, Zdenek Grygera, Olof Mellberg, Cristian Molinaro – Tiago, Claudio Marchisio, Hasan Salihamidzic -Alessandro Del Piero, Sebastian Giovinco, Vincenzo Iaquinta edző: Claudio Ranieri
Update: Annyira villámok voltunk, hogy közben a klub bejelentette: leigazoltuk Daudot és Godoyt! Mindketten három évre írtak alá.
A képen azt látjuk, amikor a 34-szeres panamai válogatott védekező középpályás, Anibal Godoy [transfermarkt] szignál valamiféle papirost Fabio Cordella mellett, aki ugyebár a Honvéd nemzetközi igazgatója, vagy valami olyasmi.
A hipergyors internet világában természetes, hogy a klubhonlapon még nem szerepel a szerződtetés ténye, miközben az egyes egyéb sajtótermékek már azt is tudni vélik, hogy Godoy három évre írt alá hozzánk. A wikipediás oldalát valószínűleg maga szerkesztheti, ott már tegnap óta a Honvéd játékosaként tündököl.
Godoyról első blikkre azt állapítottuk meg, hogy nagyon, de nagyon szeretett volna valahova Európába, vagy legalább csak eligazolni Panamából, ahol a helyi Chepo FC csapatát erősítette. (Legutóbb – nomen est omen – az argentin Godoy Cruz csapatát erősítette kölcsönben egy teljes éven át, de legjobb tudomásunk szerint nem lépett pályára a csapatban tétmeccsen. Sőt, igazából a saját wikipedia oldalán kívül máshol nyomát sem találtuk az ottani szereplésnek.) Ellenben a youtube tele van a házaló videóival: van olyan, ami a szép passzait és labdaszerzéseit mutatja helyi elektronikus tánczenével a háttérben, és van olyan, ami ugyanazt, csak rövidebben.
Névleges posztja védekező középpályás, ahol nálunk alapból Hidi Patrik játszik, valamint Rossi a kisMancinit szeretné átnevelni valami hasonlóra. Godoy ide érkezik, aztán meglátjuk, hátha bejön.
a halászlé még mindig nagyon rendben van a csárdában. Először volt érkezésem arra, hogy végre összevessem: ponty avagy harcsa? Tésztával avagy tészta nélkül? A féladag ára pont egy fél adag ára, és nem 75%, ahogy szokás a legtöbb helyen, tehát és nosza, mindkettőből egyet, kistányéron plusz tésztával. A lényeg, hogy a harcsalé nyert, pontyhússal, és a tészta sem megvetendő, egészen addig, amíg le nem érünk minden halászlék értelméig, a legaljára, ahová addigra leülepedik az íz, a kontent, a paszír, vagyis mindaz, amiért megteremtetett a dolog.
aztán az is kiderült, hogy Baráth Boti még mindig képes ordító hibákra. Szabadkán a hév vitte, Pakson viszont pont semmi, mert annyira, de annyira fájón maradt le Simonról, és annyira bugyután és esetlenül kalimpált utána, amikor felismerte a vészhelyzetet, hogy az már nekünk volt kínos a paksi nyuggerszektor közepén ücsörögve.
meg kiderült az is, hogy Tandia és Ignja együtt nagyjából a bajnokság egyik, ha nem a legjobb belső fala. Ignja maga a tekintély, a közelében illik megremegni, még akkor is a pad alá bújni, ha meghalljuk, hogy a szomszéd öltözőben öltözködik. Tandia vele szemben a világ legaranyosabb embere, róla elhisszük, hogy Helló Kittys mezben járna, ha tehetné, miközben rendet tart ott, ahol neki rendet kell tartania. Ahogy Alci lejött, Boti kiment a szélre, Tandia középre, hirtelen minden rendben lévőnek tűnt. Hiába csinálgatta a Paks a dolgát, hiába próbáltak Simonra, vagy a labdát megtartani tudó, és amúgy azzal valamint kezdeni is képes Tökszire ívelgetni, esetleg felhozni, szinte esélyük sem volt ellenünk. Tisztán, szinte fault nélkül hoztuk le a védekezést, miközben halálos nyugalomban vizsgálhattuk a paksi éjszakát: vajon leszakad-e még egyszer az eső?
MaxiKing fáradhatatlan. Úgy a hatvanadik perc környékén mondom Győző barátomnak, hogy nézd már, a kis néger, aki az első félidőben még itt szaladgált előttünk, hogy nézd már, mennyire elfáradt. Erre King pont megindul, fut egy jó hatvanast, majd alig durrant a hosszú mellé. Nem jobbhátvéd a srác, de amit lerobotol az oldalvonalnál, az iszonyat riszpektes. Ha ráérezne a védőfeladatára is, akkor azt mondom, megvan, köszi, ez a poszt egyértelműen a tiéd a Honvédban.
mert így viszont sajnos azt kell mondjam, King jóval stabilabb játékot hoz, mint a nagy szerelem Holender. (Talán meg lehetne nézni Kinget előrébb egy-két sorral.) Mostanság valahogy nem megy neki, hiába tudjuk, látjuk, jóval-sokkal-übernagyobban több van benne. Egyszerűen valami iparosszintet hoz, ami tőle kevés, ráadásul egy Pakshoz hasonlóan betömörülő csapat ellen még rossz is. Ilyenkor valami váratlan, valami ötlet kell, amit most
Vécseitől kaptunk meg, aki nagyon érzi ezt a pályát. Tavasszal kettőt vágott, most sajnos nem Sifterrel állt szemben, hanem Rossi új ötletével, a jobbszélső posztjával, amit néha középcsatárra(!!!) cserélt. Amit az első félidőben Kinggel műveltek a jobbszélünkön, az valami igazán előremutató volt, tudnám szeretni, ha maradna.
sajna viszont a másodikra újra hátra kellett vinni a középpálya bal oldalára, mert rövid a padunk, és a kicsi Lőrinczy hiába csinálta a dolgát, érett a cseréje. Kellemetlen, hogy pont ő volt az egyetlen, aki valóban bevállalta a váratlant, hátha abból majd lesz valami. Ahogy sarokkal átpörgette maga mögé a labdát, majd lefordult a védőjéről; ahogy külivel megtolja, testtel fedezve magát, és előre, majd leteszi Vécsének, szóval van a srácban valami olyan kraft, ami ilyenkor nagyon kell, csak még az is benne van, hogy az ellenfelek nem az U19 szintjén mozognak, hanem rafkós enbéegyesek, akik löknek, faultolnak, de semmiképp sem hagynak csak úgy elmenni. Sebaj, jó lesz ez, ezért a srácért tudunk majd lelkesedni, azt most lefogadom bármibe.
és azt is megtudtuk, hogy Ricsi nem középcsatár, bármennyire is szeretnénk. Kell oda egy kis fizikum az ilyesmi meccsekre, ami megvan mondjuk Délben meg Testardiban, de ők sajna a közelében sincsenek annak, amit Ricsi már az oviban tudott a fociról. Megnézném Vernest egyszer valami visszavont csatár szerepében, bár pontosan tudom, a játékunk ezt a posztot egyáltalán nem támogatja, ráadásul nincs is más, akit jószívvel elől tudnék hagyni, ha nem őt, vagy
talán Bobált, de a többséggel ellentétben, akik hangosan követelik a csapatba, én még azt mondom, hogy nyilván nem véletlen hogy nincs egyelőre. Rossi nem hülye, nem a saját ellensége. Ha lehetne már játszana, ahogy játszott is a tavasszal perceket, negyedórákat. Nem kell siettetni a dolgokat. Láthatjuk, az akadémiáról eddig teljes meccses játékos talán csak Vécsei, Barát és Nagy Geri, valamint gyakorlatilag Vernes idéntől. A többieknek még sok kell hozzá, de a vonal nem rossz.
aztán én azt is megtudtam Pakson, hogy Hemibá iszonyatosan lelkesedik ezért a csapatért. Az amúgy teljesen ülőhelyes lelátón ő volt az egyetlen, aki végigállta az egész második félidőt, együtt mozgott a csapattal, tárta szét karjait, ha úgy adódott, szorított, tényleg izgult. Iszonyat aranyos volt még nézni is, nem bírtam ki, hogy suttyomban ne rögzítsem. Sajna a minőség ilyen lett:
jól éreztem magam összességében. Aranyos megyei kategóriájú stadion, eső, szar futball, ráadásul a Balcsiról tettük át oda a székhelyünket, útközben egy kis simontornyai lovaskocsi-versennyel, szóval minden megvolt, ami kell. Talán Rossi is érezhetett valami ebből a bájosságból, mert magától szokatlanul, a sajtótájékoztatón kérdés nélkül kezdte el mondani legújabb alapigazságát, miszerint:
bemondta, majd nézett körbe röhögve. Szeretem a mistert, pont az ilyen pillanatokért: rohadtul emberi. Ha dühös, akkor dühös, ha boldog, boldog, ha kedve van, akkor meg kedve van. Nem fogja megjátszani magát, ahogy Horváth Feri sem mellette. Ilyen arcok kellenek, mert jóval eladhatóbbak, kameraképesebbek, mint bárki.
Összefoglaló videón, etc:
+++ ja, és basszus, nézzenek oda, Hidi Patrikról meg egészen elfeledkeztem, pedig az ő kalapácsa verte be a gólunkat. Annyi minden mondandó volt, és annyira csapat volt ez az egész, hogy pont a gólszerző személye vált egy pillanatra jelentéktelenné. Értitek? Itt tartunk, és nekem ez is tetszeni tud.
Szombat délelőtt van és esik. Ami jó a nép- és mezőgazdaságnak, az nem feltétlen szimpatikus a Balaton partján pihenő szélesebb néptömegeknek. Vasárnapra szórványosan jégesőt is mondanak.
Nyilvánvaló, hogy a harmincsok fokos hetek után pont akkor romlik el az idő, amikor végre sikerül kiszakadni egy teljes hétre a nagyvárosból, hogy tóparton sörözgessek kellemes társaságban, valamint az időközben pont befutó Poppal. Sőt, az egész úgy volt szervezve, hogy innen már eleve Paksra megyünk át valami alsóbbrendű somogyi/tolnai útvonalak tömegén, és még egy halászlé is belefér Kömlödön.
Szemétség. Követelem az Állami Időjárást Koordináló Hivatal vezetőjének azonnali távozását! Monnyon le! Monnyon le! Monnyon le!
Ennyit az időjárásról és az én kis sivár életemről.
Mert ha meccs van, akkor meccs van és mese nem lehet: megyünk Paksra.
Mondom a pozitív előjeleket:
1. Jön Győző barátom is, akiről azt kell tudni, hogy műkedvelő Honvéd-drukker, és mint ilyen, volt időszak, amikor gyakrabban járt ki. Például a másodosztályú évünkben, ami azért érdekes, mert ahányszor jelent volt, mindig legalább négy gól rúgtunk. Pályafutásának egyetlen élőben látott vesztes meccse is ahhoz az idényhez köthető, a Népstadionban elbukott kupadöntő a Fradi ellen. Vagyis lassan tíz éve nem látta kikapni a Kispestet. Jöhet? Jöhet.
2. Délczeg aláírt, Kovács Jánost leigazoltuk, Tandiát megtartjuk, ami három plusz ember a keretben. Mondjuk ez lehet, hogy Pakson még pont nem jön ki, mert Kovács Jánosnak nem érkezett meg a játékengedélye, de mivel Diaby állítólag valami sérüléssel bajlódik, Dél visszatérése akár jól is elsülhet. Tandia backup, mert Lovric is maródi.
3. Tavasszal kaptunk otthon egy sima négyest a nyitókörben a Videotontól, majd lementünk Paksra és nyertünk egy sima hármassal (Vécsei dupla, Vernes). Eddig kínlódtunk a magunk módján, a Felcsútot verni ugyebár egyenlőre nem kunszt, tehát újra jöhet a feltámadás, és ahogy legutóbb, újabb néhány veretlen hónap. A lényeg, hogy ne kapjunk gólt, mert korábban az volt az igazi fícsörünk.
Vannak azért negatív előjelek is:
1. A Paks alapvetően jó. Van nekik egy olyan csatársoruk, Tökölivel, Simonnal és néhány, az MTK-tól átvett fiatallal, ami alapvetően félelmetes, mert vagy nagyon gyorsak, vagy nagyon tapasztaltak, vagy egyszerűen csak elkapták a fonalat, mint Simon.
2. Horváth Ferit nem szoktuk verni, igaz nem is nagyon próbálkoztunk ellene. Kecsón ellenünk mutatkozott be, mint edző, és bár Délczeg vert egy hatalmas dugót, az 1-3 fixen kijött.
3. Esik, és bevallom semmi emlékem arról, hogy Pakson kicserélték volna a pálya talaját, ami legutóbbi emlékeim szerint ilyen esetekben botrányos szántóföld képét vette magára. (Van valami halvány emlékem, hogy igen, mégis kicserélték, de nem vagyok benne biztos.) Ez nekünk akár rossz is lehet, mert a Bozsikban akár snooker-meccseket is lehet rendezni, annyira egyenes, kedvez a kombinatív, rövid passzos játéknak, ami viszont nem mi vagyunk.
Hirtelen ennyi.
Közben készül a zöldborsófőzelék, virslivel, kemény tojással, desszertnek túrógombóccal, amit majd ebédnek fogunk hívni, ha időben odaérünk. (Szombat van, 14:48 amikor e sorokat írom.) Szóval még van kis időm lamentálni a holnapi meccsen.
Jó lenne valamit végre mutatni, és ehhez a Paks akár egy megfelelő ellenfél is lehetne. Stílusos focit játszat velük Ferka, akarnak valamit, és Rossi elmúlt idényét elnézve mi is. Ez pedig már kettő az akaratból, és egymásnak feszítve akár valami egészen futballszerű is kisülhet belőle. Továbbmegyek, a futballszerűség, a strukturáltság nekünk kedvez.
Ennyit erről, ebéd. Több viszont nem lesz, mert utána kis szociális élet élése, esete Földvár, holnap takarítás, rendrakás, etc, majd indulás Paksra. (Közte könnyen lehet, hogy berúgunk, de nem szeretnék felelőtlen ígéreteket tenni senkinek.)
Hanta voltam a Balcsiról, és innen üzenném, nem ajánlott most leugrani, mert az időjárás minden, csak nem az, amit itt elvárnánk. Kissé angolos az olasz focinkhoz.
Két, papíron a saját akadémiájára építő csapat meccsén győzött az, amelyik a valódi puskási örökség. Nyilván.
Hemibá amióta van, azt hangoztatja, lássuk meg, ha eljön a pillanat, tele leszünk saját nevelésű fiatalokkal, de addig átmeneti az idő, kellenek légiósok, más igazolások. Jelenleg ott tartunk, hogy az egy szem Kemenes Szabin kívül mindenki vagy akadémista, vagy légiós a keretben. Hemibá nem hazudik, tényleg átmeneti időket élünk, most van az, hogy beépülnek, aztán ha megragadnak, akkor értékeink, ha nem, akkor majd mennek máshova.
Ezzel szemben Felcsúton feljutottak az NB1-be, és kimondták, nem a bennmaradás náluk a lényeg, sőt szó sincs ilyenekről, hogy helyezés, tabella, satöbbi, ami köthető az eredményességhez, hanem a játékosok nevelése. Idézem magát az orákulumot:
A mi célunk nem az NB I, a mi célunk nem is az NB II. A célunk, hogy játékosokat neveljünk. Ha úgy hozzák a körülmények, akkor az NB II-ben nevelünk a magyar labdarúgás számára Gyurcsó Ádámokat, ha úgy hozza, akkor az NB I-ben tesszük ezt. Erre kell összpontosítani. Ott kell helytállni, ahova a sportszerencse éppen állított bennünket. Ha az NB I-be, akkor ott, ha az NB II-be, akkor meg ott. Az egyetlen tabella, ahol nem fogadhatunk el semmiféle kompromisszumot, az akadémiák nemzetközi mezőnye. Ott az első tízben kell lennünk. Tudom, nincs objektív mérce, mégis létezik a nemzetközi futballban egy többé-kevésbé elfogadott erősorrend és ott nekünk elöl kell lennünk.
Sima, utcahosszal arany az NB2-ben, majd nyár és igazolások. Bertus Kecsóról, Gallardo, Hajdúch Kaposvárról, Nikolic és Szekeres a Vidiből, Tischler az MTK-ból, Wagué, valamint egy halom fiatal, akiket a Videotontól kaptak, mintha nem is saját nevelések lennének. Azt most hagyjuk, hogy egy, vagy két klubról beszélünk, mert
A második cél az volt, hogy a Videotonnal kötött megállapodásnak megfelelően a Puskás Akadémiából érkező játékosok száma évről évre növekedjen az első csapat keretében. Ezt a célt tartjuk, az előre elgondolt ütem szerint haladunk, minden két évben legalább négy új játékost adunk majd föl, egész addig, amíg elérjük a keret legalább negyven százalékát. A harmadik cél pedig az volt, hogy a Videoton és a Puskás Akadémia munkája minél inkább csiszolódjon össze.
Mi csak hármat igazoltunk: Testardit és Mancinit egyelőre úgy tűnik minek, valamint Mensahot a jövőnek. A többiek az akadémiáról jöttek fel, közülük Prosser és Kozma már be is mutatkozott az NB1-ben.
9 vs. 8. Ennyi volt az akadémisták/saját nevelésűek/a Videotontól kapottak száma a két csapat tegnapi keretében. Vagyis amíg nálunk 9 fő érkezett kívülről, addig a mintaakadémia mintacsapatában, ahol az eredménykényszert másodrendű: 10. Köztük egy valószínűleg nem olcsó Tischler, Bertus, Gallardo.
Nálunk 1990-nél korábban csak Diaby (1987), Diarra (1985), Ingjatovic (1988) Kemenes (1986), Tandia (1986) és Zivanovic született. A legidősebb játékosunk tehát Diarra a maga 28 évével.
Felcsúton ezzel szemben: Oliveira (1987), Gallardo (1980), Polonkai (1979), Somodi (1988), Tóth Balázs (1980), Zsolnai (1982). És akkor Hajdúch (1980), Papucsek (1989), Szakály (1988), Szekeres (1989) nem is volt a keretben, miközben nálunk csak Lovric (1985) hiányzott.
23,36 vs. 24,27 a két kezdőcsapat átlagéletkora. (A paddal együtt: 22,61 vs. 24). Nagyjából egy évvel vagyunk fiatalabbak, miközben az akadémiák egyidősek. Hol vannak a bajnokságban megragadó saját nevelések? Az nem lehet érv semmire, hogy eddig nem az NB1-ben játszottak, mert ahogy olvashattuk a Nagyfőnök Szent Beszédében, a Videoton és Felcsút egy, az egyik kiszolgálja a másikat.
Nálunk ha valahová nyúlni kell, hopp, jön egy akadémista. Felcsúton egy Czvitkovics, a Vidinél egy portugál. A mi fiataljaink az idei nyártól kezdték el meghódítani a magyar foci első három osztályát (Sós már tavaly is játszott Kecskeméten), nem kis részben az átszervezéseknek köszönhetően, hogy megszűnt az NB2-es csapatunk. Ahogy az MTK akadémiája, úgy mi is elkezdtünk a magyar futball számára termelni – és nem csak pofázni róla. Én hiszem, hogy Futó, Gengeliczki, Vólent, Pantovic, Csillag, Karacs, Fejes, Czár, Erdélyi és még néhányan értékeik lesznek az új csapatuknak.
Ezek után húztuk be a kirakat elleni meccset.
Vernes szöglet, Ignja fejes: 1-0. Vernes szabadrúgás: 2-0. Baráth visszateszi, a kipattanót Zsivány bevágja: 3-0. Lőrinczy az első meccsét játssza végig az NB1-ben, parádés volt ahogy csinálta. Egy 19 éves srác mozgatta a Honvédot, emberek, 19 éves!!! Vécseinek jót tett, hogy egy sorral előrébb került, Vernessel elég minőségi szélsőpárost alkotnak. Bár lenne egy hozzájuk fogható/patent középcsatárunk is.
Kispesti srácok verték a kispesti srácról elnevezett csapatot. Létezhet ennél nemesebb elégtétel?
Érdemes megnézni az előrejátékunkat: Diarra, Hidi, Lőrinczy – Vécsei, Diaby, Vernes. Négy saját nevelés, plusz a csereként beálló Holender. Diarra és Diaby a tapasztalat a maguk huszonéveivel, és kevesebb meccsükkel, mint amennyi van mondjuk Vernesnek. Hetek óta szajkózzuk, nem baj ez, csak kell, nagyon kell, aki megrántja, viszi előre a fiatalokat, ahogy vitte tavasszal Lanza. Alakulás lehet még ebből.
Mert mi nem csak mondjuk, fényesen bizonyítjuk, hogy tesszük is. A Honvéd jövője valóban a saját utánpótlása.
És ehhez nem kell fenntartania egy fantomklubot is ugyanabban a ligában.
Egy. A stadionba mindenképp ki akart jönni, mert ha valaki ennyire elvtelenül, ennyire kritikátlanul véd valamit, és még azt is elhiszi, hogy talán hisz is benne, akkor az nem teheti meg, hogy ne legyen jelen a meccseken.
Kettő. Viszonylag pontos helyzetértékeléssel felmérte, hogy Kispesten mennyire rühellik. (Jelzem, téved, még annál is jobban.)
Három. Ahogy a babakocsi és a kisgyerek az egyik legjobb csajozós fícsör, amivel meg lehet jelenni egy játszótéren, úgy a babakocsi és a kisgyerek képes pacifikálni bármekkora feldühödött tömeget is, ha úgy adódna.
Összegezve. Normál esetben babakocsival nem járunk mérkőzésre, talán nem is emlékszem olyan esetre az elmúlt évekből, hogy láttam volna. Mármint babakocsit a Bozsikban. Feleséget már láttam, de ha valakit annyira nem szeretnek itt amennyire, akkor az kevés. Kell a babakocsi.
Korábban ugyan mindenhova egyedül járt (ahogy a díszbe is az első félidő közepétől), fura, hogy pont Kispesten kezdte el az új módit.
A meccs után, távozóban a stadionból újra feltűnt a babakocsi (gondolom kettő között valahol máshol volt, úgy tudom a Bozsikban ennek megvannak a feltételei), és benne az alvó trónörökös.
Hatalmas ziccer, a sör is mocorgott belül, így kihagyhatatlanná nemesült minden pillanata. Kórusban kezdtünk rá:
Barátunk hamar rájött, mindez neki szól, akinek volt pofája a mi szemünkben tolvajként belépni a stadionunkba. Hátrafordult, egy pillanatra leemelte füléről a telefont, majd megkért minket, kicsit halkabban, a gyermek aludna.
Minden tiszteletem a babáké, a kisbabás anyukáké, akik pontosan tudják, milyen öröm az, ha nyugtalan környezetben végre elaluszik, de azért azt is tudom, hogy a többség tudja, nyugodt környezet nem nagyon van egy labdarúgó-mérkőzésen. Itt könnyen előfordulhat, hogy emberek hangosan mondanak valamit, még külön szót is alkottak rá: szurkolás. Nofene, hogy mik vannak. Sportújságíróként ilyenen meglepődni – aztapaszta, gratulálok.
Vagy lehet, az egész gondolatmenetem egy tévedésen alapul. Sebaj.
