Szerző: vh

Olyan volt ez a meccs, mint egy közepes Simpson család epizód, Nelsonnal, a bárhonnan előjövő kiröhögőgyerekkel. Csináltuk becsülettel a futballszerű dolgunkat, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, majd mindig nem sikerült valahogy. Ilyen egyszerűen nincs.

Két dolgot mondanék, egyet tavalyról, egyet tavalyelőttről. Honvéd – Szolnok 0-0 és Honvéd – Kaposvár 0-0. Az első olyan volt, hogy a Szolnok csontutolsó, mi pedig egykapuztunk, de gólt akkor sem lőttünk volna, ha a valószínűség fogalmát hirtelen újracsinálják, és a lutri onnantól az atombiztosat jelenti. A másodikra szerintem még kevésbé szeretünk emlékezni, talán megvan, hogy ez volt az, amikor Tchami és Vécsei is tizenegyest hibázott, miközben a Rákóczi kilenc emberrel tolta.

Ritkán mondhatjuk, hogy a Honvéd hatalmas fölényben játszik, de ha mondhatjuk, akkor átlalában azt is, hogy ezeket a meccseket képtelenek vagyunk megnyerni. Már a kezdő sem volt kis meglepetés, nyolc légióssal(!!!), és egy olyan 4-3-3-ban, ahol a középső három mindegyike alapvetően védekező felfogású, és közülük Hidi(!!!) ad majd fazont a csapatnak. Tavasszal Supkának majdnem bejött egy hasonló gondolat a Videoton ellen, igaz, ott Vécsei volt az egyik középpályás, bár a mostani Diarrához hasonló poszton, valamint akkor szintén kikaptunk, Sanyika utolsó perces fejesével. Remek előjelek.

Erre mit kellett látnunk? Hidi túllép a saját árnyékán, az első félidőben összefogja a csapatot, jó labdákat ad, veszélyes szabijai vannak, mintha valaki teljesen más lenne. A három futógép elől próbálkozik becsülettel, a pápai védőknek sanszuk sincs sebességben, és ha kicsit pontosabbak vagyunk (az egész meccsen összesen ha hiányzott másfél méter – nyolc helyzetből!), akkor egy gólkülönbség-növelő ötössel vonulunk félidőre. Hidi csavarása a jobb alsó mellé, Diaby kétszer a bal alsó mellé, és a további egyéb jellegűek, amikor meg Szűcsnek kellett védenie. Aztán hiába a vezetés (Diaby), tíz perc múlva egyenlítenek, de még ekkor sem hitte el szerintem senki, hogy ez meccs nem egy közepes gyalázás lesz a vendégek részéről.

Nem lett, pedig a második félidő ugyanazt hozta, mint az első. Közben Marshalt Ivancsics váltotta, mikor döcögni kezdett a játékunk, és kellett is mert Gege passzolt, beadott, lőtt, meg úgy mindent csinált, amiből vagy ő, vagy valaki más gólt tud majd rúgni, csak épp nem sikerült semmi újfent. Aztán jött menetrendszerűen Fagyi, és ha már jött, akkor neki is lett egy komolyabb helyzete, mert különben a társai kinézték volna, és hogy még jobban belesimuljon az átlagba, neki is sikerült éppencsak mellécsorgatnia, miközben Lalakapus már ellépett a másik irányba. Vernes nagyon a végén állt be, posztra, ezért most mindegy.

Szóval majdnem bejött ez a furcsa kis 4-3-3 (Debi helyett Tandivával a védelem közepén, ami nem nagy baj, mert ő sem volt ugyan kiemelkedő, talán még meggyőző sem, de mindenképp kellett ide valami frissítés – még akkor is ha tudjuk, esetleg más okok állhatnak a háttérben), toltuk, voltak helyzeteink, csak épp játékunk nem. Az nem foci, hogy megszerezzük, majd hosszan előrevágjuk, fusson a négere. És az sem foci, hogy Délnek balbunkóig kell visszajönnie, ha úgy szeretne labdát kapni, hogy az nem 30 méteres körzetébe érkezik, reménytelenül. Felépített támadásunk nem volt, középpályánk dettó, és mégis, ha megnéznénk a labdabirtoklást, olyan 70-30 környékén lengene ki a javunkra, vagyis ez a Pápa botrányosan szar volt.

Hogy kikaptunk, ahhoz kellett az idei balsorsunk. Tizenegy forduló alatt elfogyasztottunk a három kapus mellett két balhátvédet úgy, hogy az oda tavaly kezdőnek visszahozott Novák stabilan sérült. Ezért volt, hogy a néhány hónapja legalább két jó meccset már lehozó, viszont emellett hat különböző pozícióban is kipróbált Zivanovic szorult ki a posztra, és volt gyenge egész meccsen, csak épp a pápaiak ezt nem nagyon feszegették. Egyszer kellett volna fontosat csinálnia, de akkor pont aláfutott, és ahogy befordult, lerántotta a támadót, jöhetett egy büntető, és a vereség.

A fene se akarja Boris nyakába kenni, mert minden normális világban teljesen indiferens lett volna a hibája. Őszintén, ki nem szarja le, hogy 1-8, vagy 2-8 a vége? Nagyjából ugyanis erről volt szó. Esküszöm, életemben először most tényleg élvezem, hogy nem én vagyok Rossi mister (máskor viszont nem foglalkozom ezzel a kérdéssel), mert ezt iszonyat lehet átélni. A Loki és az MTK még hagyján, bár az utóbbit talán megfoghattuk volna, de a Pécs, Kecskemét, Pápa hármasából lenullázni magunkat elképesztő bravúr. Én már rég a falon lennék.

Szombat kettőkor Dózsa, előre félek.

A találkozó végén épp az eredményjelzőnkhöz közelebbi közvetítőállvány mellett szédelegtem a látottaktól, amikor a következő csodás jelenetnek lehettem tanúja: Mamadou “állítólag a legnagyobb igazolás vagyok idén csak mindkét térdem tropa” Diakité elmaradhatatlan bézbólsatyi – fehér monumentfülhallgató kombójával hesszeli a kiürülő pályát, mire kiront hozzá az öltözőfolyosóról Sunnyboy, kétszer körbefutja, és a “Big Sex, Big Sex” felettébb tartalmas felkiáltás háromszori elismétlését követően visszarongyol a Tribün alá. Az est legértékelhetőbb jelenete volt – és ennél többet a máról nem kell mondanom.

Most mit írjunk egy ilyen meccs után? Vicceskedni kinek van kedve ilyenkor, dicsérni nem tudunk, szidni mint a bokrot azt igen, de sok értelme annak sincs. Itt a poszt, hogy tartsuk a szokást, de most többet ettől ne is várjunk -nem mintha ezt tenné bárki is…

Kapu

Kemit kíváncsian vártuk, hogy vajon jön-e vissza végre az év eleji forma, meglesz-e a fonál ami anno elveszett? Hát ezt nem tudtuk meg. A Pécs kétszer ha kapura lőtt, abból egy gól, amiről a hálóőr nem tehetett, a másikból nem lett nagy baj. Ha még osztályoznánk, ezért csak 0-t adhatnánk, hisz egyszerűen nem volt mit értékelni, szegény Szabi ugyanúgy végigszenvedte ezt, mint mi. Riszpekt…

Védelem

Egy nagy hiba indításként, dettó mint Kecsón, és ezzel el is ment a meccs. Pedig, a nem túl acélos támadójátékot hozó Pécs semlegesítése nem is volt mission impossible… Ennek ellenére bizony voltak hajmeresztések hátul. Bőven. Baráth Botinál előjött a remekül bemutatkozó ifjoncok jellemzője, a kis megtorpanás (bár utolsó két gyengébb meccsén így is stabil NB1-es átlagot hozott, mondjuk egy ’93-mas Sándor Csabának vagy 2002-es Csóka Zsoltnak bármikor elmehetne, de benne több van, magasra tette magának a lécet, és persze nem is kárhoztatjuk a kis gyengülésért, hisz fiatal még és hullámzó a teljesítmény. Nem őneki kell húzóembernek lenni hátul. A piros lapja abszolút jogtalannak tetszett, kíváncsian várjuk Puhl kimagyarázását a III. félidőben. Debi összehozta a gólt, majd volt még 1-2 borzasztó kűrje, Ignja visszafogottan, de takarított, Lovresz meg olyan volt mint mindig: darabos és kedves. Persze utóbbi skilljével sz.rt sem érünk. Ráférne a frissítés a védelemre, ez a nagy igazság, és nem leszünk meglepődve, ha Novák vagy Vidó (ha egyáltalán utóbbi még nálunk van…) megjelenne a hátsó alakzatban Pápán.

Középpálya

Hát, ez a csapatrész ma sem nagyon mutatott fel értelmes megoldást. Hidi és Diarra kapcsán copy-zzuk be ide a kecsói verdikteket, kár is pazarolni a szót. Ikenne Kinghez is. Ja, hogy ő Kecsón Odia néven játszott? Annyi baj legyen. (OK, elismerem, ez kissé hatásvadász lett, annyira azért nem volt ostobenkó a srác, mint a sünihajú Odi a hírösöknél, a bemutatkozó hanyattesés után voltak jobb labdái és vállalható mentései, de a szerepet, miszerint Gege helyére húzódva majd ő irányít, annyira töltötte be, mint annak idején Macko a “kispesti Totti” funkciót. Nem igazán.). Zsivány visszakerült jobbszélre, de a skac napjainkra teljesen elsztojakovicsosodott (értsd: 2-3 jó meccs után betlihalom), így szerencsétlen kapott hideget-meleget a korzóról, pont azoktól, akik autogrammot kértek tőle nagy erőkkel a Paks elleni hazai után. Jajj. Gege az első 45 percben elméletileg, a második félidőben gyakorlatilag is láthatatlan lett. E fura légköri jelenség oka az első játékrészbeni ultrahalvány alibije, a másodikban Rossi általi lekapása volt. Vernes, a váltótárs legalább hajtott a neki rendelt 45 perc során, más kérdés, hogy akarása most csak az ellenfél idegrendszerének terhelésére volt elég – nem sikerült a remélt revans Supka felé a régi mellőzésekért.

Csatársor

Hogy mi? -kérdezheti a szomorkodó drukker, és igaza van. Ma nem volt támadójáték. Egyáltalán nem. Diaby néhány megmozdulásánál éreztük hogy a csatár, mint olyan, még létező fogalom még Kispesten, de épphogy csak cirkulál e definíció az XIX. kerületi éterben. Dél ma inkább a szögletzászlóig cselezem ki magam alapelvű “Borgulya 2.0” alapprogramot töltötte be meccs előtt, az utóbbi hetekben látott “Lehet, hogy mégis középcsatár vagyok” bíztató DVD-je helyett. Kár. Szegény Fagyika, vészhelyzet révén, most hihetetlen hosszúságú intervallumot, 30 percet kapott, hozta is becsülettel, amit tud, de húzóembernek sajna ő sem elég.

Kispad

Rossi mister majd’ gutaütést kapott Givova suhogósában a pad mellett, ami, a látottakat tekintve nem csoda. Gege lekapása bátor tett volt, még bátrabb lett volna némi további variálás a kezdőn (védelem, középpálya). Diarrába mit lát bele szegény, továbbra sem értem, Zsiva kifújt, Debi szétesőben… persze könnyű innen ugatnom nekem is, a keret hihetetlenül szűk effektíve, mert persze vagonszám itt vannak a tálentprogram sunnyboy-ai, a mai épp Ikenne king néven próbálta első meccsén megváltani a kispesti világot, hát nem sikerült – e cseréjét konkrétan nem értettem a mesternek. A sajtótájon pedig megint hozta a talján a furán sértett reakcióit, vereségek után rendszerint látványosan feszeng, a végén meg bedobja, hogy “ha velem van a baj hát lehet új edzőt keresni, ha nem futnak a játékosok edzésen az vagy az ő hibájuk vagy az enyém, ha az enyém, hát veszem a kalapom“, most akkor mi van, nem is vagyunk szarok, csak edzőt buktatunk? Rossi meg ne sértődősködjön hanem csapjon szét… Elképesztő állapotok. Egyre szebb ez a péntek.

* * *

Mocskosul gáz meccs volt ez, kedves nézőink, kedves hallgatóink. Helyzetünkre is alig emlékszem. A sajtótájos nihil edzőhangulat, és az a tudat, hogy a következő meccsekre hiába forgatnánk fel a kezdőt, ha nincs kivel, nem túl vidám jövőképet vázol fel. Aztán persze lehet, hogy valahogy visszajön a kifutott első bajnokság-hatod, de erre a friss élmények után most keveset tennék.

Ez a Kecskemét már csak ilyen. Szentül hiszem, hogy előbb pottyannak ki az élvonalból, minthogy mi elvernénk őket valaha. Egyszerűen mindegy ki az edzőnk, kik a játékosaink, milyen formában vagyunk, vagy ugyanezek náluk. Egy Kecskemét-Honvéd egyszerűen független a valóságtól, annak sajátos mikroverzuma van, amiben csak egy igazság létezhet: a kecsói győzelem, és a Honvéd veresége. Uff, ez a törvény, kalumet jobbra továbbad.

Mit lehet ezek után írni? Milyen érzései lehetnek egy honvédosnak néhány nappal a meccs után? Mondjuk semmilyen.  Úgy álltunk a kivégzőosztag elé, hogy magunkban jó előre lerendeztünk mindent, megtaláltuk a hőn áhított lelki nyugalmunkat, békével adtuk át magunkat az elmúlásnak. Hazafelé a sztrádán alig-alig kerültek szóba az akkor még imént történtek. Pedig lenne miről beszélnünk, igaz, aljas, undorító, szemét dolog pont Kecskemét után, de ha valamikor, akkor most kell megrázni a tabufát, hátha lehullik róla egy-két ki nem mondott, vagy csak távolról kerülgetett érzés.

(Kitekintő: a blogger legnagyobb ellensége ugyebár az idő, mert itt kötelesség legfeljebb magunkkal és veletek szemben van, vagyis valamivel fontosabb, mintha állásból csinálnánk, de ettől még egy fikarcnyi többletidőnk sincs, vagyis a kecsói személyes, a játékosfikázás és a pécsi beharangozó most kissé összeér.)

Kezdjük ott, hogy ha még mindig lenne Magyar Néphadsereg, akkor a jelenlegi Gegét legfeljebb polgári szolgálatra soroznánk be, konyhai munkára, vagy bármire, de egy olyan elitalakulat karmesteri pálcáját, mint a Kispest, egész biztos nem adnánk a kezébe. Olyan nincs, hogy ő úgy az ész, hogy azt nem csak elhitetni akarják vele, hanem el is hiszi, és így reagálja le. A 2007-es Gege egy fantasztikus játékos, a 2012-es viszont legfeljebb egy vidéki kisváros középszar enbékettes csapatában lehetne helyi érdekű sztárocska, aki szombat este bárkit megkaphat “futballista vagyok” szövegével a kulrurház nagytermébe berendezkedett diszkóban, de nekünk ez most kevés. Az nem elég, ha meccsenként vagy egy, legfeljebb kettő olyan labdája, amit még Zidane is bevágna a brazil-francia alapján készített házaló-videójába, és havonta egy olyan lövése, ami vagy gól, vagy nem, de ha igen, akkor az visz mindent, ha meg nem, akkor a kapusé a hónap védése. Neki össze kéne fognia ezt a csapatot, és ha a másoknak nem megy, akkor neki kellene valami többletet villantania.

Megfigyeltük, ha jók vagyunk egy kiscsapat ellen, akkor Gege is jó, ha meg nem, és nem kiscsapat ellen, akkor jön a betli, és csak nagyritkán egy elfogadható-közepes teljesítmény, illetve a távolról kemény alibinek tűnő megoldások, bár ezekkel csínján bánunk, mert közben az is feltűnt, itt esetleg stílusbeli dolgok is bejátszhatnak. További érdekesség, ha egy ilyen kiscsapat ellen mondjuk rosszak vagyunk, akkor Gege is rossz. Ne, ezt ne csináljuk! Vagy mondjuk ki, hogy Gege alkalmatlan a rábízott feladatra, vagy találjunk ki valami teljesen mást. Azt nem lehet, hogy hétről-hétre végigtolja a meccseket, és közben mi szenvedünk (l. a poszt címét). Lehet, hogy nem ő a legrosszabb, de mi mégis tőle várjuk a legtöbbet, mert ebből a keretből ő az egyetlen, akit láttunk valaha hosszan remekül játszani, és itt most az sem lehet érv, hogy akkor még a szélen tolta.

Ne szépítsük, mert hazudnánk, de azért írjuk le és mondjuk ki: Gegétől ennél jóval, de jóval többet várunk, mert kurvára benne lenne. Engem már az sem érdekel, ha dacból teszi, csak csinálja, mutassa már meg, ebben a csapatban ha más nem, akkor ő az ész. (Basszameg, én meg közben képes voltam végignézni úgy egy olimpiát, hogy Ivancsik helyett végig Ivancsicsot mondtam, ha szurkolni kellett. Lehet látni, valóban idegesít a jelenlegi helyzet.)

A másik krónikus és kimondatlanul maradó tünet egy jó ideje szegény Debi, a Hemingway-éra előtti Honvéd utánpótlásából megmaradt utolsó mohikán. Smiljanic és Botis mellett tanulta szakmáját a felnőttben, most pedig a mindenféle pedigré nélkül érkező Ignjatoviccsal párban kell megoldania a feladatát (letennie a mestervizsgát), mi azonban mégis azt látjuk, hogy a vakrepülésre elvétve azért kapható Ignja mintha kettős feladattal lépne pályára. Egyrészt mint belső védő, másrészt, mint a Debi rendszeresen beficcenő hibáit, figyelmetlenségeit korrigáló valaki. Ez nem jó. Egy négyvédős rendszerben, ahol Lovric hónapok óta formán kívül játszik (róla később) nem fér bele két fő mínusz. Egy sem, kettő meg pláne.

Pedig Debi tavasszal még a válogatottban is bemutatkozhatott, vagyis legalább Szerethető Sanyibá lát benne valamit Rossin kívül, aki viszont minden héten a kezdőbe jelöli. Két kérdés azonnal adja magát. Egy élesszemű barátom szerint, valaki minél rosszabb, annál inkább lehet válogatott, vagyis igazolni véli a debütálást, ahogy azt is megérti Lipták, Laczkó, satöbbi ugyanúgy miért. A másik, hogy ennyire gyengék lennénk második sorból? Bjelkanovic itt van lassan másfél éve, láttuk már őt néhányszor játszani, de róla igaz az, hogy legjobb formája sem üti meg Debi legrosszabbját. Tandia most jött, róla semmit sem tudunk, csak annyit, hogy a kispadon mostanság ő ül Bjelka helyére, vagyis nála úgy látszik jobbnak tartja a szakvezetés. Aztán van még Lovric, aki ugyebár eredetileg belső védő, és csak szükségből játszott nálunk a jobbszélen, hogy mi már ott kedvelhessük meg az első féléve alapján. Legalább tesztből megnéznénk egyszer egy Baráth, Ignjatovic, Lovric, Novák/Vidovic összeállítású védelmet, mert

mert abban ugyan van két sérülésből visszatérő a balbunkóba, és ott van Lovresz is, de egy próbát talán megér. Debi szegény mostanság annyira, de annyira nem találja a helyét, hogy talán jól jönne neki néhány hét pihenő, esetleg néhány meccs a második csapatban, hogy újra felépíthesse magát. (Miközben persze azt se feledjük, Debi szinte végigjátszotta az elmúlt két évet alfától omegáig, Zalaegerszegtől Miskolcig, szóval van bőven meccs a lábában.)

És akkor Lovric. Az a Lovric, aki amikor megjött, sorra fejelgette a gólokat, abszolúte közönségkedvenc lett, ahogy sajátos mozgáskulturájával elindul felfelé, átlépi a felezővonalat, majd egy nagyot bikázik a labdába, hogy később beadásnak aposztrofálhassa azt a tévétársaság által kiküldött közvetítő. Mondjuk pontosnak csak elvétve neveztük ezeket a megoldásokat, de sokáig elnéztük, mert látszott rajta a hajtás, meg az akarat, hogy srácok, menjünk, csináljuk, ne tököljünk már annyit. Viszont azt sem szabad feledni, hogy egy ideje az ilyenek után már nem úgy ér vissza, már simán elfutnak mellette, megkerülik, hovatovább megalázzák. Lovric valahogy elvesztette azt a dinamikáját, amit érkezése után még annyira csodáltunk benne, lomhább lett, lassú, hibára hajlamos.

Figyeljük meg, az elmúlt időszak Honvédjának három kulcsfigurájáról beszéltünk az imént, akik lassan tartósan nevezhetők rossznak, gyengének. Tudom, kissé kinyílt a csipánk a tavalyi negyedik hely után, de épp akkor láttuk meg a hatalmas igazságot, hogy ebben a bajnokságban nem kell egy sereg extraklasszis az eredményhez, elég ha azok, akik megvannak, azok hoznak egy minimumot. De, hogy pont a kulcsjátékosok közül hárman ne, az sok.

Hogy mibe kapaszkodhatunk? Mondjuk a legutóbbi szezonban szinte végig szapult Délczegbe, aki közben megrázta magát, és mostanság szórja a gólokat (már egyáltalán nem a szegény ember Torghelléje). Vagy Diabyba, akit Supka egy téli edzőmeccsen még elzavart a vérbe, mert úgy viselkedett a pályán, ahogy az nem való, majd egész tavasszal körön kívül került, erre idén gólpasszokkal tömi a társakat. Netán Marshal, a kaposvári lúzer is néhány iszonyat gyenge kör után kinőtte magát, hoz egy remek átlagot, apróbb megingásokkal. Magyarán van perspektíva, és jó is ha a csatáraink jók, mert olyan úgy évek óta nem volt, de közben a Gege-Debreceni-Lovric-(visszatérő Kemenes) sortól várjuk mégis a hosszabbtávú koncepciót. Kellenének.

update: közben ránéztem fórumokon, és az derült ki, Gegét és Debit szinte kivétel nélkül mindenki dobná a kezdőből, Lovricot pedig vinné be középre, Baráthot át jobbra, és baloldalt Novák, vagy Vidovic. Félelmetesen egyrugóra jár sokak agya, ráadásul közben visszatért a jó Dieng Abass, vagyis nőttek a variációs lehetőségek.(További érdekesség, hogy mindenki másban nincs semmi érdekes, a csapat összetétele 8-9 poszton megegyezik a szurkolók által is elképzelttel.)

fotó: babar & lovi / 1909foto.hu