Teljesen öncélú és egyben igencsak hosszú poszt következik, amelyben arra próbálunk választ találni, hogy ennek az oldalnak úgy általában hol van a helye a kispesti nap alatt. Az rendben, hogy saját szórakozásból csináljuk tizennégy éve, azonban létezhet olyan kötelesség, ha például a klub nem, vagy csak korlátozottan látja el a tájékoztatási feladatait, akkor azt nekünk kellene átvenni?
Egyáltalán mi a viszonyunk a klubbal, mi a viszonyunk a sajtótermékséggel? Meddig mehetünk el, hol van az a határ, amit még nekünk sem szabad átlépnünk?
megjegyzés: A posztban következetes egyeztetés nélkül, vegyesen szerepel a egyes és többes szám első személyben leírt elbeszélés. A poszt alapvetően az én (hanta – a szerk.) szemszögemből íródott, azonban vannak részek, ahol az érthetőség kedvéért kénytelen voltam blogként hivatkozni magamra, magunkra.
_cím helye (nincs, nem jutott semmi eszembe)
Jelenleg nem tudom mi a státuszunk.
2010. november 4-én indítottuk ennek a blognak az elődjét a Nemzeti Sport Online felületébe integrált nepsport.hu oldalon. Az akkori főszerkesztőnél (Buzgó József) 2012-re sikerült kisírni, hogy a magyar focival foglalkozó, és napi szinten publikáló oldalak képviselői is kapjanak tudósítói igazolványt a Nemzeti Sporttól.
Ezt követően jóval könnyebb lett akkreditálni a mérkőzésekre. Nem állítom, hogy mindenhol szerettek minket, mert egyáltalán nem lenne igaz. A valóság az, hogy kifejezetten gyűlöltek minket akkoriban. És nem csak minket, a Csakblogot, hanem általánosságban az egész Újmédiát, vagyis a nem professzionális újságírók által készített tartalmakat. A vicc, hogy már akkoriban is igaz volt, hogy jóval olvasottabbak voltak a mi oldalaink (értsd: az akkori népsportos blogok), mint a klubok hivatalos felületei, vagy egyik-másik hivatalos sajtótermék, és nem ritkán még magánál a Nemzet Sport Online magyar focis részénél is, pedig pont annak a felületén jelentünk meg. Ráadásul a szurkolók is inkább nekünk hittek, hiszen minket ismertek, közülük érkeztünk, és nem a megrendelőnk kérését írtuk meg, hanem amit tapasztaltunk, amit a többi szurkoló is tapasztalt.
Később lett pár hely, ahol rájöttek, a felhasználói, emberközeli tartalomnak van létjogosultsága. Például az egyik vidéki NB I-es klubnál most már tíznél is több éve egy korábbi blogger a sajtófőnök mindenki megelégedésére.
Sajnos 2013-ra a Nemzeti Sporton a Népsport rendszere teljesen összeomlott. Hiába hozott napi többtízezer(!) kattintást a kiutat kereső lapnak, egy fillért sem voltak hajlandóak rákölteni, és a motor egyszerűen kifingott alattunk. Mi azonban ezt a pillanatot már nem vártuk meg, és idő közben saját szerverre költöztünk. Ebből lett a taccs.hu, ami nagyjából egy évig amolyan sportbulvár oldalként működött, szerették is nagyon az online sajtóban – viszont gyakorlatilag csak ott. És ebből lett egy csomó blog a taccs.hu alatt, például a csakblog mai verziója is. Persze a Nemzeti Sport 2013 novemberében még tolt egy igazi g*ciséget, és lefoglalta az összes létező domainnevet, amit a tőlük és miattuk távozó blogok használtak volna. A többségét máig hosszabbítgatja a Mediaworks.
Idővel aztán minket is kezdtek elfogadni. Felcsútra nyilván nem akkreditálhattam, még azt követően sem, hogy Szöllősit leváltották a sajtófőnöki posztról, de a Fradi, Videoton, az MLSZ (válogatott, kupadöntő), és a többiek szívesen láttak minket. Jó, a Fradi egy idő után nem, mert írtam egy posztot arról, hogy honvédosként kérem vissza a Fradit magamnak és a fradistáknak Kubatovtól. Erre kicsit megsértődtek, pláne, hogy a Fradi szurkolói osztották szarrá az interneten. Aztán jött a Covid, sok klubnál felfüggesztették az internetes formokon keresztüli akkreditációt (amivel automatikusan elutasított pl. a Fradi), és helyette levelet kellett írni a helyi sajtófőnöknek. Megírtam, felhívott, beszélgettünk, és azóta újra járhatok a Fradihoz is.
Kispesten szintén lassan fogadtak el minket, pedig egy időben RW csinálta a klubnak az interjúkat és tolmácsolt a sajtótájékoztatón, Viktor és Lovi fotózott, és így négyen nagyon, de nagyon sok kilométert autóztunk együtt akkoriban meccsről-meccsre. Gyakorlatilag csak én nem dolgoztam be a klubnak soha.
Szerintem 2014 környékén már éves akkredem volt, nyakbaakasztóval, minden lóf*sszal. Aztán az MLSZ megtiltotta az éveset, és esetileg kellett mindenhova regisztrálni. Innentől valami All Passt nyomott a kezembe a Honvéd, mert tök felesleges volt hetente bajlódni valakivel, aki úgyis minden héten ott van. A bizalom megvolt, úgysem csinálok semmi bajt.
Talán 2018-tól nincs nyakbaakasztóm, pedig ha kérek, valószínűleg adtak volna. Mondjuk az átjárhatatlan Hungárián sok hasznát nem láttam, így megfelelt az eseti karszalag. A pass értelme ugyanis pont az volt, hogy nem basztatták vele az embert, ha a mindenféle szektorok között akart mozogni. (Erre majd még visszatérünk, hogy miért fontos.)
Az új Bozsikban szerintem egyszer voltam eddig sajtóval, a Kisvárda elleni 2022-es zártkapus meccsen. Nyakbafityegőt ide se kértem. A korzó nagy része átjárható, egyedül azt nem értem, hogy miért kell egy bezárt kapuval elválasztani minket a kanyartól, ha közben idegenben simán lehetünk együtt. A tribün idén le van zárva a nézők elől, ott csak a sajtó, a VIP és a Skyboxok vannak nyitva, ráadásul magának az épületnek fizikailag sincs kapcsolata a többi lelátóval, szóval a fityegőnek nem lenne semmi értelme. Legfeljebb a belépést könnyítené meg a stadionba, azonban több a gond vele, mert ha lóg valami hivatalos a nyakadban, akkor viselkedned is máshogy kell.
Az elmúlt tizenpár évben több sajtófőnök is megfordult Kispesten, rosszban mondhatni talán csak eggyel voltam, de ez a viszony sem érintette a sajtóbelépőnket. Igen, volt, hogy magába a sajtós munkájába álltunk bele (l. az eredmények után másodsorban a sajtó- és marketingosztály termékeivel találkozik a szurkoló), azonban legtöbbször a sajtós által kötelezően képviselt klubpolitikába. Az Amerikából érkezett Hemingway például jobban elfogadta ezeket a kritikákat, még ha nem is értett velük feltétlen egyet, mint az itthon szocializálódott egyéb klubvezetők, illetve klubalkalmazottak. A sajtónak, a független sajtónak ugyanis van egy kontrollfeladata, egy szurkolói blognak pedig a társadalmi (szurkolói) érdekek (kontroll) artikulálása.
Volt, hogy saját szakállra mentünk neki valaminek, és az nem tetszett mondjuk az ultráknak, vagy pont fordítva, a korzónak, azonban szerintem nagyjából ugyanazt képviseljük tizennégy éve.
Az újakkal viszont nem tudom mi a helyzet. Például akkreditálhatnék most egy hazai meccsünkre? Vagy már annyira rühellnek a közösen eltöltött alig egy hét után, hogy boldogan meg tudnának fojtani egy kanál vízben?
Ezekben a pillanatokban szoktuk elővenni a szabályzatokat, mert minket ugyan lehet gyűlölni, de ettől még együtt fogunk élni, osztozni fogunk az interneten, már ha maradni szándékoznak. Mert mi igen.
A hivatkozott dokumentumunk az ELN-46/2024 (03.20.) számú határozat – A Biztonsági Szabályzat módosítása című lesz. Ezen belül is a A média tevékenységének szabályozása rész 25. § (6) pontja. Idézem:
(6) Az NB I.-es mérkőzésekre a média munkatársain kívül akkreditálhat minden NB I.-es sportszervezet egy média feladatot ellátó személyt (média képviselőjét vagy fotóst), valamint a szurkolói közösség – amennyiben saját önálló internetes oldala(i) van(nak) – egy személyt. Az akkreditálás feltételei:
A szabályzat ezen pontjára hivatkoztunk a legtöbb helyen, ha akkreditálni szándékoztunk, valamint az oldalunk impresszumában is az erre való hivatkozás szerepel 2014 óta. Hivatalosan ugyan nem vagyunk a szurkolói közösség önálló internetes oldala, azonban aki ismeri a kispesti viszonyokat, az pontosan tisztában van az ún. szurkolói közösség nálunk használt jelentésével, és hogy annak részei vagyunk vagy sem. Az elmúlt évek háttérbeszélgetései, közösségi megjelenései alapján én úgy gondolom, hogy igen. (És ezért is volt fontos a hazai meccseken nyakbaakasztó, mert így szabadon mozoghattunk a stadion szinte egész területén.)
Apró megjegyzés, hogy a klubok/partnerek felé küldött bemutatkozó levelünkben a KLTE engedélyével szerepel a következő rész, mert valahol komolyan veszik a formaságokat:
A Csakblog 2017-től szorosan együttműködik a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesülettel (…), ezzel is eleget téve az MLSZ hatályos Biztonsági Szabályzatának sajtóra vonatkozó 20 §. (6) és (7) pontjainak, miszerint a szurkolói közösséget képviseli (…)
A szabályzat ezen pontja – érdekes módon – viszont csak az NB I-es klubokra vonatkozik, márpedig a Honvéd jelenleg NB II-es.
Persze, ha akarnak, beengednek saját szakállukra. Eddig se gondoltam azt, hogy az utóbbi tízplusz évben pontosan a szabályok betűi szerint jártak volna el. Egyszerűen mert nem így működik a sajtókapcsolat.
A szabályzat többi pontja a professzionális sajtóról szól, benne ilyen végképp elavult baromságokkal:
(2) A sajtó munkatársai a nevezett versenyrendszerekben megrendezésre kerülő labdarúgó mérkőzésekre sajtóigazolvány (pl.: Magyar Sportújságírók Szövetségének tagsági igazolványa), az azt megerősítő akkreditációval, illetve az azonosíthatóságukat biztosító belépőjegy, illetve egyéb, a belépésre jogosító igazolással léphetnek be.
Speciel 2015-ig tagja voltam a Magyar Sportújságírók Szövetségének, azonban egy bohózatba fulladó elnökválasztást követően nem hosszabbítottam meg a tagságomat. Ahogy abban sem vagyok biztos, hogy a mérkőzésekre rendszeresen akkreditáló kollégák nagy része egyáltalán tagja valamelyik szövetségnek, és nem a saját lapja által gyártott sajtóigazolvánnyal akkreditál. Vagy ami még valószínűbb és jóval életszerűbb: már úgyis ismerik, és valójában a személyének szól az akkreditáció.
A kedvencem viszont a következő pont:
(7) A sportszervezet felelőssége, hogy – a fenti kivételeket leszámítva – csak és kizárólag a professzionális média munkatársainak adjon akkreditációt (nyomtatott sajtó, rádió, televízió, online média). Az internetes média vonatkozásában csak azon médium munkatársai kaphatnak akkreditációt, amelyek a sportszervezet vagy a sportszövetség által meghatározott kritériumoknak megfelelnek. Az internetes sajtótermékek akkreditálása során az alábbi kritériumokat kell figyelembe venni. Az AIPS ajánlása alapján csak olyan internetes sajtótermék képviselője kapjon akkreditációt, amely:
a) legalább két éve működik (amennyiben ezt nem teljesíti, külön írásos bemutatkozásra van szükség),
b) része egy ismert, közismert médiavállalkozásnak,
c) az a személy, aki szerkesztőként végleges publikációs tevékenységet folytat, hivatásos újságíró, illetve
d) az oldal látogatottsága eléri a Magyarországon ismert napilapos példányszámokat.
Ideális esetben ezek együttes teljesülése garantálhatja egy honlap számára a hivatalosan elfogadott státuszt. Az eseti elbírálásnál mindenképpen szükséges a felsorolt kritériumok többségének figyelembevétele.
Az a) pontnak megfelelünk, ugyanis 2010 óta működünk, és 2013 óta saját fenntartású domainen vagyunk. A b) pont nyilván nem lehet igaz ránk. A c) egy vicc, mert mit jelent az, hogy hivatásos újságíró? Például a Honvédnál most lehet, hogy hivatásos újságírók dolgoznak, csak éppen írni nem tudnak, a futballhoz nem értenek, az internethez nem értenek és még sorolhatnánk milyen kihívásokkal küzdenek. Viszont esetleg papírjuk van arról, hogy újságírók. A d) pont döntés kérdése. A bemutatkozó levelünkben szerepelnek az iparágilag elfogadott Google Analytics aggregált adatai, ami alapján korlátozottan összevethetőek vagyunk például az itthon hivatalos mérésnek elfogadott gemiusAudience (online) és a MATESZ (print) listáján szereplő egyéb oldalakkal, és az összevetések alapján nemhogy a print lapok, hanem egyes országos és professzionálisnak tekintett sportoldalak számait is hozzuk.
Ha a b) pontot komolyan veszik, akkor bukó, a többinek viszont nagyjából vagy teljesen megfelelünk.
A helyeztet tovább bonyolítja, hogy közben lett egy, a magyar foci hátterével foglalkozó rádióműsorunk (két másik, tőlünk független kollégával) a budapesti frekvenciával rendelkező Tilos Rádión Hétvégi Kötekedő néven. (Az adások podcast formátumban is meghallgathatóak itt a blogon, valamint az Apple Podcast és a Spotify felületein.)
Jogosan tesszük fel ezek után magunknak a kérdést: mégis
mi a státuszunk, mint sajtó?
Valójában azt sem tudom, házon belül mi a státuszunk, nemhogy mint sajtótermék.
Kaptuk már meg, hogy az ultrák szócsöve vagyunk, ahogy kaptuk azt is, a korzó más világ, és mi azt a világot képviseljük. Volt, aki szerint dörgölőzünk az ultrákhoz, és van, aki szerint képviselni próbálunk valamit, ami néha ennek a félnek, néha pedig annak a félnek tetszik. Közben mi nyilván látjuk, hogy kivel mennyi vitánk van a hétköznapokban.
Egy viszont biztos, az elmúlt években beleálltunk abba a történetbe, hogy próbáljunk közösségként gondolni legalább a meccsre járó szurkolókra, és őket, tehát végső soron magunkat minél szélesebb platformon képviselni. Ennek több jele is látható volt, akár a tavaly nyáron kezdeményezett párbeszéd a klubbal, vagy az áprilisi tüntetés erősen ökumenikus jellege. Ha és amennyiben közösségi döntés születik, azt onnantól maximálisan képviselni fogjuk. Ha vasárnapra az a döntés, hogy fél órát kint maradunk, akkor mi is kint maradunk, mert nem tehetjük meg, hogy szembe megyünk azzal a közösségi elvvel, amit képviselünk. Amíg egy döntés előkészítésében részt veszünk, addig az ott született döntést magunkra kötelező érvényűnek tekintjük.
Valójában nem tudom mi volt ennek a posztnak a célja, viszont az elmúlt napokban – látva a Honvéd klubkommunikációjában történt változásokat – sok mindenen elgondolkodtam. (Ha másra nem, akkor egy amolyan bemutatkozó (nyílt) levélnek jó lesz a poszt a klub felé.)
Most akkor tényleg vissza kell térnünk a kétezertízes évek közepéhez, és újra naponta jelentkezni a Napikispest című rovatunkkal, és folyamatosan összeszedni a klubbal történt, illetve a klubbal kapcsolatos dolgokat? Tényleg újra valódi beszámolókat és beharangozókat kell majd írni a meccsekről? Nyilván szívesen megcsináljuk, megcsinálnánk (kivéve a beszámolókat, cerberusozzon az, akinek két anyja van), azonban nekünk ez a blog egyáltalán nem egy főállás, nem ebből élünk (pedig mennyire menő lenne!), miközben a klub fizetett alkalmazottakat tart fent pont ugyanebből a célból. Tényleg nem tudom mi legyen.
Nyilván, nem kell túljátszani sem a szerepünket. Bőven elég nekünk az, ha a szurkolók követnek minket, ha a professzionális sajtó nagy része komolyan vesz minket, és hiteles forrásnak tekint a Honvéd ügyeivel kapcsolatban. Illetve, dehogy bőven elég, mert mindez csupán nem szándékolt következménye a még nyomokban felfeldezhető punk és szarunk mindenre hozzáállásunknak. Az önjáróságnak.
Az olvasottsággal, még ha nem is akarjuk, valamiféle felelősség is jár. Nem tehetünk meg mi sem mindent. Hiába tudunk valamit biztosra, ha az szembemegy a klub érdekeivel, akkor nem fogjuk megírni, mert még létezik bennünk valamiféle lojalitás. Nem kell kedvelni az aktuális tulajdonost, vezetőséget, alkalmazottat – ennek rendre hangot is adunk, és például minap lendületből sikerült leszobanövényeznem az új sajtóst –, azonban a Kispest/Honvéd hosszú távú érdekeit folyamatosan szem előtt kell tartani.
Mostanra nagyjából már tudjuk, hogy egyes írásainknak milyen következményei lehetnek, mire reagál a klub, mire a sajtó, mire a szurkolók és adott esetben mire a szélesebb közvélemény. És mikor gyűlölnek minket a klubházban. Az sem különösebben érdekel minket, ha nem hivatkozzák le az oldalt, mert az érdek a Kispest/Honvéd. Sokkal fontosabb dolgok is vannak, mint az a pillanatnyi elégedettség vagy öröm, amit egy útszéli blogger akkor tapasztal meg, ha egy országos sajtótermék hivatkozik rá.
Ilyesmi dolgok járnak most a fejemben, és ha valami nagyon a fejemben jár, akkor azt jobb kiírni, még akkor is, ha valójában senkit sem érdekel rajtam kívül.
Végül persze nem sikerült az öndefiníció, szóval maradunk, mint voltunk – és írogatunk ugyanúgy magunknak a vakvilágba.
címlapkép: egy Microsoft Designer AI-val generált kép.
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
