Beharangozó

Csapat, csapat, csapat és a Rosszfiú

Gyirmót – Bp. Honvéd @ Gyirmót, 17h

Minimális poszt következik a soros gyirmóti mérkőzésünk előtt. Előzetesen szeretném megjegyezni, hogy az Ég kegyes volt hozzánk, és kellemes labdarúgóidővel áldotta meg a vidéki kiszállásunkat. Estére talán kicsit lehűlhet a levegő, de addig simán belefér a rövidnadrág, legfeljebb a táskába elsüllyesztek egy hosszút, és a külső körülmények változása esetén magam is változást eszközölök.

További minimál dolog, hogy elvárom a győzelmet, de legalább a három pontot! Nem azért mert a Gyirmót annyira gyenge és ebből következőleg kötelező lenne, hanem mert nekünk inkább szükségünk van a pontokra, hiszen

egyrészt kevés van belőle (megfigyelés: pontból mindig kevés van, ha nem a fordulók száma szorozva hárommal rendelkezel belőle);
másrészt ha sorban gyűjtöd a pontokat (akkor a matematika törvényszerűségei szerint év végén összeadódnak, és ha sokat gyűjtöttél belőle, akkor sok lesz az összeg), akkor esetleg elkaphatod az ún. fonalat. Azt a fonalat, amire korábban külön posztot áldoztunk, és ami feltétlenül szükséges az önbizalomhoz, hogy az olyan meccseknek is a győzelem komoly esélyével fussunk neki, amik egy romokban lévő keret esetén nem feltétlen nekünk állnának.

bővebben

Újváros, legenda, spórolás

Nyíregyháza – Bp. Honvéd @ Balmazújváros, 18:00

Szülinapot, Lacibácsi!

Balmazújváros annyira kívül esik a mentális térképemen, vagy mifenémen, hogy azért szeretek oda járni* meccsre, mert így legalább alkalmam van kicsit utánaolvasni a városnak, és a térségnek. Kissé zavar is, hogy mennyire nem vagyok képben sem a Hortobágyról, sem a Hajdúságról, sem az arrafelé elterülő nagyobb városokról, úgyismint a remek nevűek társasága: Balmazújváros**, Berettyóújfalu, Püspökladány, Hajdúsámson, vagy mondjuk a városmagjának szerkezete miatt távolról csodált Hajdúböszörmény.

*_ most megyünk másodszor. [egyébként nem szeretek oda járni.]

**_ hogy miért Balmaz a Balmaz, arról itt írtunk.

bővebben

A kerékvágás arra való, hogy visszatérjen bele az ember

és nem arra, amire a régi Bozsikban használtuk: gyepdíszítésre, alkalmi akadálypályának, a nemtörődömség földbe vésett emlékművének.

Esetünkben egyébként a kerékvágás szoros átfedést mutat azzal a helyes úttal, amit Batik újdonsült csapatkapitány végigbetonozna. Tehát lesimázná a kerékvájatot, ‘mit szorgos munkával tapostunk ki, és ami Ariadné fonalaként vezetne végig minket a Sárga köves úton, egészen odáig, ahol a hegy nem megy Mohamedhez. Vagy valami ilyesmi.

A lényeg, hogy ma a Fradival játszunk, és mi épp sorozatban vagyunk, hiszen kettőt nyertünk, ami pont egyel több annál, amennyit sorozatnak szoktunk hívni mostanában, és kettővel az átlagnál. Tehát, ha már így elkaptuk a fonalat (valószínűleg nem Ariadnéét, hanem egy másik, itt nem részletezett, illetve nem ismert kulturális hivatkozás fonalát), akkor illenék folytatni, rápörögni, húzni, meghosszabbítani (akár Bicskéig!), a lényeg, hogy jussunk kettőről háromra. Ugye.

bővebben

Az egészben az a szép, hogy a ma majd valamikor máskor és máshogy lesz érdekes, viszont már azelőtt beszélünk róla, hogy meg sem történt (és ez így van hétről-hétre)

ZTE – Honvéd @ Zalaegerszeg, 20h

Szia, Kicsitomi, legyen már az első meccsed csodálatos, hiszen egy egész élet követi!

Beszéltünk már arról a fejben összeegyeztetendő dologról, hogy miközben szurkolunk az eredményért, a helyezésért, a címekért, igazából tudjuk, éljük, hogy minden, ami a pályán, a jegyzőkönyvekben és a tabellákon történik, nem több, mint egy díszlet az életünk mindennapjaihoz? Egyszerre akarjuk az eredményt, és egyszerre teszünk is rá.

A meccs a hétvége rítusa, amikor összegyűlünk gyakorolni a bevett szertartásainkat, és talán észre sem vesszük, hét közben ugyanazokkal, ugyanúgy, ugyanazt csináljuk, esetleg más platformokon, mint a személyes találkozás, esetleg szűkebb körben. A meccs valahol egy megerősítés, amire úgy hisszük, időről-időre szükségünk van, hogy mi, a tágabb mi egy társaság, egy közösség vagyunk.

És ez így van jól.

bővebben

Meccstől meccsig kikapcsolt aggyal – kell a feltöltődés

Egyedül annyi jutott el hozzám, hogy Bardeát és Galét kitettük a keretből. (A napokban, legalább magam miatt, mármint a képbekerülés végett, mindent bepótlunk egy monstre #hetikispestben.) Tényleg sikerült annyira kiszakadni a mindennapok verklijéből pár napra, hogy a Kispest csak érintőlegesen^[1] jelent meg benne. A pléhállamalapítót és a turultájt, vagy mifenét is csak az imént láttam. Zseniálisak.

Szóval nem tudok semmit, amennyire lehetett, nem is gondoltam a Honvédra egész héten, viszont két óra múlva Honvéd-Paks, vagyis újra a reménykedők magabiztosságával, az egyszerű szurkolók rajongásával mehetek meccsre. (Jó, ebben nyilván benne van a fáradtság is, hogy mindössze ma hajnali háromkor indultam haza egy átmulatott éjszaka után, és mindenféle átszállásokkal volt vagy kilenc óra az utazás.)

Parádés lesz, hiszen meccsnap van.

bővebben

Inkább kiírom magamból előre, hiszen tudom, többen is rákérdeznek majd a jövő héten: mégis, mi a tosz van a Kispesttel?

Egyszerűen nem fogok irigykedve nézni egy három per hárommal nyitó Kisvárdára, sem a hatpontos Mezőkövesdre, vagy a tavalyi gólkirályt padoztató, látványos meccseket játszó Paksra. Kellemes színfoltok, semmi több.

A futballban egészen addig minden mulandó, amíg történeted nem lesz, saját narratívád, amit lehet mesélni, amibe lehet kapaszkodni. Pakson alakul valami, ebben a mezőnyben lassan történelmi csapatnak számítanak, szinte mindig összejön nekik a beszédtémaság. A Kisvárda és a Kövesd egyelőre mindegy, most átmenetileg jók, jónak tűnnek, de majd elmúlik. Nem mondom, hogy ellenszurkolójuk vagyok (pedig de, nagyonis), azonban bőven akad sztori a magyar foci mögött, és ezen a kicsi piacon egy újabb módszerváltás indokolatlan lenne.

bővebben

Részemről teljes erővel ráfeküdtem a tiszta lapra

Konkrétan most annyira vidéken vagyok, hogy még térerőm sincs. A házban, ahol a tegnap estét töltöttük okostermosztát működik, internetre kötve, hogy a tulajdonos, ha le szeretne jönni, már távolról, otthonról előre felfűthesse. Vagyis most egy termosztát(!) wifijéről fogok posztolni, igaz, nem sokat.

Kellett már ez a kis kiruccanás. Huszonsok éve ismerjük egymást, jó újra találkozni. Egyrészt kicsit elsodródtunk egymástól, mindnekinek kialakult a maga kis élete, család, munka, új közösségek, másrészt a velünk élő koronageci, azonban mégis fontosnak tartjuk, hogy létezzen ez a kötelék, hiszen mindannyiunk számára az egyik legrégebbi és legfontosabb igazodási pont (vagyunk egymásnak).

bővebben

Hangulatos kupameccs helyett – kösz, koronavírus

III. kerület – Bp. Honvéd @ Magyar kupa

Bevallom, nem sok emlékem van a Kerület elleni bajnokikról, pedig pont az első visszajutásuk idején a közelbe, Óbudára jártam középiskolába. Még a régi stadion volt, a másodosztályban, a hirtelen megugrott érdeklődés miatt felhúztak a fejépülettel szemben egy ideiglenes lelátót. A bajnoki címet ezrek ünnepelték, és talán az első pár fordulóra is megmaradt a nézőszám. Párszor mi is kimentünk, viszont arra már nem emlékszem, hogy hétköznap is voltak meccsek, vagy csak hétvégén, mert amúgy mi a francot kerestem volna Óbudán, ha közben a város másik végén laktam és a Kispestnek szurkolok?

bővebben

Belevágunk ma mi is

Honvéd – ZTE @ Hungária krt., 18h

Nagyon furcsa állat tetszik lenni az új magyar labdarúgás. Egyfelől ott van bennem egy szövődményekkel erősen terhelt rajongás a Kispestért, amit körbevesz egy mély undor alapú hányinger az egész rendszer működése miatt, és a reményvesztettség, hogy a bajokságok azért mégis a pályán dőlhetnek el. Amíg a Kispest kerekedik felül, addig nincs baj, az ember bármit képes megmagyarázni magának, a többit pedig féllábon is kibekkeljük valahogy.

És ha nem lenne elég a Patyomkin-bajnokság (értsd: Potemkin), a koronageci, mert ne a vírusságát emeljük ki, hanem a geciségét, hogy még ezt a Patyomkint is elveszi tőlünk, és a tévé elé kényszerít minket. Minket, akik a Mezzót is csak akkor kapcsoljuk be, ha a Salzburger Festspieléről, szigorúan Karajan intendánsi korszakának első éveiből ad valami igazi nyalánkságot.

bővebben

Ebből a posztból kiderül, hogy Budafok miért egy csokor virág

Budafok – Bp. Honvéd @ Promontor utca, 20:15

Ha lehet, egy dolgot semmiképp sem szeretnék megélni életem során: amikor érdektelenül megyek ki a Kispest egy meccsére. Közömbösen magamra öltöm a kabátot (pulcsit, pólót, időjárástól függően), kilépek az ajtón, unottan lemegyek a lépcsőn, kisétálok a buszig, ha kérik, felmutatom a bérletem, ha van hely, leülök, bambulok ki az ablakon, nézem az unalomig ismert utcákat. A stadion előtt köszönés az ismerősöknek, majd be a lelátóra. Nézés, esetleg ismét bambulás, és dögünalom: mi a toszt keresek én itt?

Ha semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem, hogy játszik a csapatom, akkor minek van az egész? Ott, abban a pillanatban abba kell hagyni, el kell felejteni, tovább kell lépni.

bővebben