Mastodon

11. hónap, 30. nap, 135 kilométer, 105 szurkoló, 5 gól

Nagyjából ennyi volt Ménfőcsanak. Egy erősen felforgatott csapattal, ahol csak Lovric és Botka számít alapembernek a bajnokságban, szóval tartalékolva a szombati gyirmóti fontos meccsre is könnyedén hoztuk a remek hangulatú kupameccset.

Posztot felesleges írni róla, minden ott van a honvedfc.hu élőjében, kivéve a gólpasszokat, de az csak a statisztika miatt lenne fontos. Helyette inkább képek, hogy érezzétek.

“11. hónap, 30. nap, 135 kilométer, 105 szurkoló, 5 gól” bővebben

Ritka eset, de most katarzis jó oldalán álltunk

Kurva jók vagyunk, vagy kurva jók vagyunk? – annyira csábító, hogy ezzel a felütéssel kezdjek, főként, miután Rossi mister is szokatlanul elégedett nyilatkozatot kürtölt bele a világba a meccs után, de azért én most próbálok két lábbal a talajon maradni. Nem lesz könnyű.

Mondjuk arra már nem is mondok semmit, hogy pont az utóbbi 10 év legnagyobb slusszpoénját hozó meccsünkön legyek olyan szarul, végig sápadozva a korlát mellett, hogy annál tipikusabb RW sorsot nehéz még kitalálni is, de még ez sem tudott teljesen meggátolni abban, hogy a végén boldogan mosolyogva ki a fejemből tapsoljak a tiszteletkört toló játékosoknak. Másra mondjuk nem is nagyon futotta az erőmből.

“Ritka eset, de most katarzis jó oldalán álltunk” bővebben

Ilyen az, amikor behúzzuk a (dőltbetű) kötelezőt (dőltbetű vége)

Bp. Honvéd – Diósgyőr 2-0 (g: Lanzafame, Koszta)

Végre. Valahogy a Rossi-érákban nem megy az alsóházi, kilátástalanul futballozó csapatok ellen. Képesek vagyunk nullázni egy Mezőkövesd ellen, a Gyirmótnak gólt sem rúgni, szenvedni Pápán (és kikapni rendre), tavaly benntartani a Vasast (és majdnem a Felcsútot), miközben gyakorlatilag csak úgy lehet valaki bajnok vagy dobogós, hogy legalább 3-4 pontot elszedünk tőle.

Idén talán kicsit máshogy lesz/van. Kikaptunk a Vasastól, a Videotontól és a Fraditól (kétszer), mindhárom előttünk áll. Ezen kívül Kövesden, és pássz. Vagyis végre lent kezdtünk el pontokat gyűjteni, viszont egyre inkább hiányoznak a korábban megszokott meglepetések, hogy valóban előreléphessünk.

“Ilyen az, amikor behúzzuk a (dőltbetű) kötelezőt (dőltbetű vége)” bővebben

Frappáns cím nem jut az eszembe, így csak annyit írok: ezt el****tuk

Lovifotós felvételén a Tábor szép megemlékezése a kezdő sípszó előtt. (Fotó.: Lovi-1909foto.hu)

Hát, valahogy így. Álmodozhatok én döntő Lanza-gólról, ha sokadjára is elgörcsöljük a Grupamás vendégjátékot. Pedig most aztán nálunk is volt titkos fegyver, odaát meg nem épp csúcsforma, eltiltott védelem-fél és Doll mester. Persze hogy roller lett a vége. Még ha a végét cizelláltuk is. “Frappáns cím nem jut az eszembe, így csak annyit írok: ezt el****tuk” bővebben

Őszi szombat este az Újpest ellen mi mást csinálnánk, mint ikszet?

A posztcím nyilván a reggeli Hanta-beharang öncélú parafrázisa, ugyanakkor bizony nem teljesen hamis állítást tár az olvasó elé. Ha visszanézek emlékeimben, az utóbbi 10 év hazai meccsei az Újpest ellen valahogy leginkább ikszek voltak, vagy legalábbis ezek rémlenek, ha pedig ezek rémlenek, az az jelenti, ez az eredménytípus valamiért megragadt bennünk.

Hát meg. Mint a mai három pontunk a sárban. “Őszi szombat este az Újpest ellen mi mást csinálnánk, mint ikszet?” bővebben

Az eső sem mossa le rólunk, hogy esőmenői vagyunk Randomországnak

A csapat a Táborral pacsizik épp a háttérben, elől pedig a felajzott korzósok várakoznak egy-egy lekezelésre. öröm-bódottá’. Ezt szeretjük!

De most tényleg, nem? Idén minden teljesen, vagy félig zivataros meccsünket behúztuk, amikor viszont elállt a zuhé bőven meccskezdet előtt, baj lett. Ma nem. Szünetben jött a záporrobbanás, az MTK pedig atomjaira hullott (sőt, már előtte jóval). A Randomországot meg mindjárt elmagyarázom. “Az eső sem mossa le rólunk, hogy esőmenői vagyunk Randomországnak” bővebben

Húsz percig minden szép volt és jó, majd utána hoztuk a “klasszikus Kispestet”

Sok matyó olaszt győz. Tegnap Lanza és a csapat is elbukott ‘kövesden. (1909foto – Babar).

A meccs első ötödében úgy festett, legszebb álmaink válnak valóra, aztán egy másik szokásos kispesti forgatókönyv érvényesült, a végén bő nyállal végrehajtott bírószidalmazással súlyosbítva, ezt nevezem trademarkos hétvégének. Aki összeesküvés-elméletekre és Iványi gyalázására számít, az most ne olvasson tovább, én másfelől közelítek. “Húsz percig minden szép volt és jó, majd utána hoztuk a “klasszikus Kispestet”” bővebben

Exit mobile version