Mastodon

Megnyitott MINDENKINEK a jegyrendszer a Villarrealra!

Online a Jegymester felületén lehet zsugához jutni ide kattintva. Fontos, hogy egy regisztrációval csak négy jegy vásárolható, azonban annyi fiókot regisztrálhatsz, ahány per négy jegyre szükséged van. (Természetesen a maradékosztás szabályait figyelembe véve!)

További fontos apróság, hogy a Jegymester jegyenként(!) 360 forint kényelmi díjat számol fel.

Ha mégis inkább személyesen jutnál hozzá a betevő bilétádhoz, akkor azt ezen a héten csütörtökön (07.01.) 15 és 19-20 óra között teheted meg a Kispesti Futball Házban. (Kispest, Fő utca 38. Térkép a hajtás után.)

“Megnyitott MINDENKINEK a jegyrendszer a Villarrealra!” bővebben

Kilenc éve egy könyvelői pályára készülő olasz leugrott egy pizzára Budapestre

Aztán nézd meg, mi lett belőle?

Szurkolóként csak nagyon ritkán adatnak meg az olyan pillanatok, hogy egy komoly tétmeccs félidejében már megnyitjuk az UEFA jegyértékesítési oldalát, és egészen az utolsó percekig folyamatosan frissítjük, hogy ha úgy adódik, akkor azonnal, az első pillanatban megvehessük a zsugákat Sevillába.

A másik készüléken az utazás szerveződik (repülővel Málaga, onnan nagyjából két óra vonattal a legjobb ajánlat).

A meccseket mindig vártam, mindig menni akartunk, és amikor csak lehet, mentünk is. Viszont ezeket a pillanatokat, amikor nem egyszerűen a szurkolóságunkat, hanem egyben a sikereinket is megélhetjük – szinte mind az Isteni Kopasznak köszönhetjük az elmúlt években.

“Kilenc éve egy könyvelői pályára készülő olasz leugrott egy pizzára Budapestre” bővebben

A Lokival kezdjük a következő bajnokságot – otthon

“A Lokival kezdjük a következő bajnokságot – otthon” bővebben

Geccccc, vinnyogok a röhögéstől

Retteghet a Legendás Bajszos Csaba, érkezik a Hipszterkispest!

Ferike megfigyelése Nono bejelentése után: Eddig csak szakállasokat igazoltunk!

Erre kontrázott t-bone kommentelő a következő képpel és szöveggel:

Ez nem véletlen! Végre lesz szponzorunk, a Szakál-Metál Kft! Vége a Hemingway-éra filléreskedésének, Nagy Neveket fogunk igazolni, de az új szponzor is szeretne beleszólni a keret kialakításába. Egyelőre nem jelentették be, de már most teljes a létszám, igazi Ikonokat, Bálványokat igazoltunk! Sikerült megszereznem a jövő szezon csapatképét is.

Klikkre megnő, ha pedig játszani támad kedved az ún. popkultúra témakörében, akkor: ismerj fel minél több szereplőt!

“Geccccc, vinnyogok a röhögéstől” bővebben

Azzal, hogy Horváth Andris tegnap Budafokra igazolt,

a Honvéd állományában álló 2017-es bajnokok száma kilencre csökkent (a huszonnyolcból):

  • Palmes – 2017.07.20. óta folyamatosan kölcsönben játszik valahol. Előbb Kazincbarcikán, majd legutóbb a román kettes Csíkszeredában. Elméletileg idén nyáron jár le a szerződése.
  • Zsótér – a bajnoki évben csak kölcsönben játszott nálunk. A következő három évet Újpesten töltötte, majd tavaly visszatért hozzánk.
  • Tömösvári – 2018 augusztusa óta folyamatosan kölcsönben játszik: előbb Kaposvárott, majd Győrben, és legutóbb Siófokon.
  • Eppel – 2018 nyarán Kazahsztánba igazolt, majd Belgium és némi klubnélküliség után 2020 októberében visszatért.
  • Hidi – a bajnoki címet követően a spanyol másodosztályú Oviedóhoz igazolt. 2018 őszén visszatért Kispestre, majd a télen Kazahsztánba igazolt. 2020 januárja óta újra Kispesten játszik.
  • Baráth – 2018 decemberében az Egyesült Államokba igazolt, majd 2020 nyarán visszatért. Pár napja újabb egy évet hosszabbított.
  • Kamber – azóta is töretlenül. Valószínűleg az idei volt az utolsó teljesértékű szezonja.
  • Lovric – szintén töretlenül, és (a Supka alatti) némi keretenkívüliséget követően egyre jobb formában. Valószínűleg neki is az idei volt az utolsó teljesértékű szezonja.
  • Nagy Geri – nincs szerencséje, viszont bárhonnan képes felállni. A bajnoki cím óta 19, 25, 25 és 11 meccses szezonjai voltak, és az elmúlt években már csak egy-egy éveket hosszabbít – szigorúan opcióval, amit aztán rendre le is hív a klub.
“Azzal, hogy Horváth Andris tegnap Budafokra igazolt,” bővebben

Najó, gecc, a fociháló mintás egyenöltönyt nem láttam jönni

Ballag az akadémia.

Ilyenkor érzem magam kicsit überszerencsétlennek, hogy a szakadó esős ballagásom idején még bőven a kétgombos, BKV-kék, gondosan válltöméses zakók korszakát éltük, amihez hasonlót azóta legfeljebb Torgyán doktor merészelt felvenni, azonban a fene jó ízlése miatt kizárólag fehérben zöld inggel, vagy zöldben fehér inggel.

A ballagásomról természetesen rohantam a Bozsikba, és ha jól emlékszem (nem szoktam), akkor a Siófokkal játszottunk. Nekem még volt annyi eszem, hogy a csokor virágokat lepattintsam a családnak, nem úgy, mint egy-két szerencsétlen sorstársamnak, akiknek még a tulipánjait és rózsáit is átmotozták.

Elegáns volt aznap a korzó.

(fotó: honvedfc.hu)

“Najó, gecc, a fociháló mintás egyenöltönyt nem láttam jönni” bővebben

Semmi különös, mégis találtunk apropót megmutatni, hogy nézett ki négy éve egy másnap a Gurigában

Korábban sehol sem publikált fényképek!

Így:

“Semmi különös, mégis találtunk apropót megmutatni, hogy nézett ki négy éve egy másnap a Gurigában” bővebben

Sok a pesti és kevés a fellegvár, és ezért nyilván a sok pesti a hibás

Amikor arról van szó, hogy kiesés, meg minek a sok pesti csapat, és amúgy is, hol vannak a nagy vidéki fellegvárak, akkor hajlamosak lehetünk túllendülni pár apróságon.

Például, hogy a nagy vidéki fellegvárak közé simán besoroljuk a Szegedet, ahonnan öt különböző induló (EAC, AK, Honvéd, VSE, LC) együtt nem tud felmutatni ötven NB I-es idényt. Vagy a Nyíregyházát (13, miközben a Paks már 16, és a Felcsút is 8), Kaposvárt (16), Zalaegerszeget, ahol húsz éven át a klub sem működött, és még csak most közelítenek a 40. szezonjukhoz. Ennyit a Fellegvárakról.

Vagy ha mégis nagyon akarunk fellegvárazni, akkor szereplés alapján használjuk a Győrre, Tatabányára, Salgótarjánra, Pécsre, újabban a Videotonra és a Debrecenre, valamint nagy jóindulattal az évtizedes általános töltelék Haladásra és Diósgyőrre. A hagyomány, eredményesség és vidék kombinációjából a következő idényben igazából csak a Győr fog igazán hiányozni.

“Sok a pesti és kevés a fellegvár, és ezért nyilván a sok pesti a hibás” bővebben

Az NB I. 2021/22-es szezonjának mezőnye

Tegnap eldőlt, hogy a Debrecen és a Gyirmót jut fel, és a Vasas nem. Kiesett a Budafok és a Diósgyőr.

első idény*először**össz.feljutássorozat.
Bp. Honvéd1909/101916/171092004/0518
Debrecen1913/141943/44482021/221
Felcsút2012/13+2013/1482017/185
FTC190119011212009/1013
Gyirmót1957++2016/1722021/221
Kisvárda2003/042018/1942018/194
Mezőkövesd1978/792013/1472016/176
MTK190219031112020/212
Paks19532006/07162006/0716
Újpest190119051191912/13112
Videoton1942/431968552000/0122
ZTE1922/23%1972/73412019/203
* első idény: a magyarfutball.hu adatbázisában az első olyan idény, amikor egy bajnokságban megtalálható a csapat.
** első idény az NB I-ben.
+ A hivatkozott adatbázisban a Felcsútnál szerepel egy 1988/89-es szezon is, azonban valószínű, hogy nem a Felcsúti Egyetértés TSZ csapatát alapították újra 2012 környékén. (update // közben javítva lett.)
++ 1975 és 1993 között nem szerepel gyirmóti csapat egyetlen ismert bajnoki tabellán sem.
% 1939 és 1957 között nem indult egyetlen bajnokságban sem.
További megjegyzések:
– Az összes idénybe minden NB I-es versenykiírást beleszámoltunk, függetlenül attól, hogy befejeződött a bajnokság, vagy sem. Az első világháború alatt a különböző kupákat nem, a hadibajnokságokat viszont figyelembe vettük. A több szakaszból álló idények szintén egynek számítanak.
– Az Újpest sorozatban a 112. idényét kezdi meg, míg a többi tizenegy csapat összesen a 91-et.
“Az NB I. 2021/22-es szezonjának mezőnye” bővebben
Exit mobile version