Mastodon

Nem pont erre gondolt szerintem az MLSZ, amikor azt javasolták, hogy “bátran merjünk a fiatalokhoz nyúlni”

http://www.borsonline.hu/sport/pedofil-tanar-zaklatta-a-honved-focistait/142903

Nem először jön elő a téma, már a télen szó volt róla, hogy nyomozás indult az MFA egyik volt tanára ellen, mégpedig szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetésének gyanújával. Akkor azt kommunikálta a klub, hogy hozzánk csak tanítani járt az illető, és nem molesztálni.

A Bors ezzel szemben már arról ír, hogy lezárult a nyomozás, hamarosan megtörténik a vádemelés, és bár a cikk nem igazán fogalmaz egyértelműen (sőt, egyenesen zagyva a szöveg), úgy tűnik, az ügyet egy másik iskola diákja robbantotta ki, azonban a Honvéd akadémiája is érintett lehetett. Bakker.

Jóságos Téger szólógólja a mennyekben, micsoda videót kaptunk!

A legváratlanabb helyen tűnt fel a Nyaknélküli Balhátvéd.

Tibortól jött a váratlan levél:

Hétvégémet az örökölt családi ház felújítási munkálatai miatt a Veszprém megyei Úrkúton töltöttem. Péntek este a Makk Hetes presszóban meglepve láttam, hogy a helyi megyei első osztályú csapat edzés után betérő játékosai között egy afrikai is van. Barátom, a csapat mindenese elmondta, hogy személyében az egykori NB1-es játékost, Haman Sadjót tisztelhetjük, aki a Diósgyőr és az Újpest mellett a Honvéd csapatában is megfordult, ráadásul a kameruni válogatottban is pályára lépett. Először azt hittem, ugrat, de az MLSZ adatbankjában rákeresve kiderült, hogy igaza van: Sadjo a Veszprém megyei I. osztályban szereplő Úrkút SK igazolt játékosa, előtte pedig a Veszprém és a Csetény csapatában is játszott.

Az úrkúti futball ismerői szerint nagyon jól érzi magát a csapatban, a szurkolók szeretik és azt tervezi, hogy Veszprémből a faluba költözik. Állítólag nincsenek nagy anyagi igényei, az elvileg amatőr megyei első osztályban hasonló nagyságrendű juttatásokat kap, mint társai.

“Jóságos Téger szólógólja a mennyekben, micsoda videót kaptunk!” bővebben

Nem volt jobb dolgom, így írtam levélben egy kérdést az MLSZ fegyelmi bizottságának

Tudom, péntek délután ment el, nem is várok választ jövő hét közepéig.

Címzett: press@mlsz.hu; mlsz@mlsz.hu

Tisztelt MLSZ, tisztelt fegyelmi bizottság

Az Újpest FC-vel kapcsolatban a bizottság az október 31-i ülésén a következő döntést hozta [1]: 

"mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és az ellenfél egyik játékosának szidalmazása), szurkolói részéről tárgy játéktérre dobásáért, szurkolóinak becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető, rasszista magatartásáért (az ellenfél két színes bőrű játékosa felé történt „huhogások”) 1.500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá kötelezi a sportszervezetet a soron következő 2 hazai NB I-es bajnoki mérkőzésének nézők nélkül, zárt sportlétesítményben történő megrendezésére."

Az Újpestre vélhetően a fegyelmi szabályzat [2] 40.§ (2) c)  alapján mérték ki a büntetést, és határoztak a zárt kapus rendezés mellett.

A kérdésem az lenne, hogy a fegyelmi bizottság miért nem él ugyanazon fegyelmi szabályzat 40.§ (2) b) pontja alapján a "szektor(ok) lezárása egy-hat mérkőzésre" büntetési tétellel, és az Újpest mérkőzésein nem az egész stadiont, hanem csak a hazai szektorokat záratja be? Így az Újpest aktuális ellenfeleit, vagyis egyéb vétlen felek szurkolóit nem büntetné egyazon határozatával.

Válaszukat előre is köszönöm:
Gazsó István

A vicc az, hogy az Újpest nyilván nem fog fellebbezni, hogy bemehessenek a vendégek; mi pedig milyen alapon fellebbezhetnénk egy Újpestet ért büntetés miatt, aminek persze egyébként az a másodlagos hatása, hogy mi sem mehetünk meccsre.

Az embernek kell legyen egy csaposa, valamint dalszövegrészletek következnek

hetedik szülinapunk alkalmából.

Hogyan számolom az elmúlt éveket? Csaposok szerint. Mikor, ki, hol. Kivel, miről, melyik életszakaszomban beszélgettem a pult túloldaláról.
Egyikük még minap megköti a nyakkendőd, mielőtt elindulnál az állásinterjúdra, aztán pár hét, és már egy másikat untatsz azzal, hogy 24 év után te bizony bajnok leszel.

Miközben ők jelentik az Időt.

És én mindet imádtam, és mindet imádom, mert mi más lenne az állandóság; a pszichológus, aki valóban foglalkozik velünk. Vagy ez a blog.

Hét évesek lettünk, ezért most kicsit merengeni fogunk.

“Az embernek kell legyen egy csaposa, valamint dalszövegrészletek következnek” bővebben

Faragó Lajos bácsi és Kaszás Kálmán szerint ez a hajó már elment

A tizenötödik bajnoki cím lehetőségéről beszélt az 1956-os csapat utolsó élő játékosa és a klub krónikása.

Talán voltak pillanatok, amikor rendezhették volna az 1956-os bajnokság kérdését, de ezek mára elmúltak. – nagyjából így foglalta össze a történelmi párhuzamokat bőven villantó Kaszás Kálmán a pályán megnyert, azonban az idők során valahogy elfeledett tizenötödik (akkor: hatodik) bajnoki címünk kérdését.

“Faragó Lajos bácsi és Kaszás Kálmán szerint ez a hajó már elment” bővebben

Az első adandó alkalommal leszakadt az új Hidegkuti stadion teteje

  • Valahol 7-8 milliárd forintnyi közpénz környékén épült új stadion az MTK-nak.
  • A befogadóképességet 5000 fő környékére lőtték be, de ennek közelében csak egy Magyarország – Szlovákia amerikaifutball-mérkőzés járt az átadása óta. Az újdonság varázsa stadion átlagos nézőszáma 1500-2000 körül alakult a horribilis jegyárak ellenére is tavaly az NB I-ben, míg az MTK utolsó, a régi Hungárián töltött évében jó, ha 1000-1200-as átlagot hozott. Idén a másodosztályban játszanak, a magyarfutball.hu adatai szerint átlagosan 1300 néző előtt.
  • Az utolsó pillanatban mindkét oldalra kerültek skyboxok, azonban az MTK – Mosonmagyaróvár NB II-es bajnokin csak a VIP oldalán lehetett látni kivilágított szobákat, szám szerint hatot – a mintegy harmincból.
  • A stadionról többféle látványterv is megjelent az építkezés előtt. A végül elkészült létesítményt a két kapu mögé emelt betonfal miatt sokan tornateremnek becézik.
  • A födém ugyanúgy ponyva, mint Debrecenben, vagy a mostanság elkészült szombathelyi stadionnál.
  • Az új Hidegkuti átadása egészen furára sikeredett. Az eredményjelzőt pornófilmmel próbálták ki, majd a nyitómeccsre beharangozott portugál Sporting is csak a C-csapatát küldte el.
  • Alig egy évvel az átadás után leszakadt a tető egy része.
  • Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2018 tavaszától a Kispest átmenetileg ebbe a stadionba költözik.

“Az első adandó alkalommal leszakadt az új Hidegkuti stadion teteje” bővebben

Mi lett volna, ha 2017-ben mexikói módra döntenek a kiesésről?

Egy kis játék a szavakkal és a számokkal.

A Wikipedián futottam bele a mexikói bajnokság rendszerének leírásába, és volt benne egy nagyon érdekes rész, amit be is idézek:

Az együttható-táblázat a csapatok (a jelenlegit is beleszámítva) utolsó hat első osztályú szezonjának alapszakaszában elért pontok átlagát tartalmazza négy tizedesre kerekítve, de ha egy csapat időközben volt másodosztályú is, akkor az az előtti időszak eredményei nincsenek benne.

Vagyis a kiesés nem feltétlen az adott évi teljesítmény alapján számítódik, hanem a legutóbbi hat alapszakasz (itt: bajnokság) átlagpontszáma alapján. Ha csak idén jöttél fel, de nagyon béna voltál, akkor kiesel; ha pedig évek óta az alsóházban tanyázol, egy közepes feljutó is kiejthet kényelmesen, hiába futsz épp egy vállalhatóbb szezont. Érdekes, nem?

“Mi lett volna, ha 2017-ben mexikói módra döntenek a kiesésről?” bővebben

Bobál kiállításáról és a második tizenegyesről

Jogos volt.

Pár fórumon terjedni kezdett egy egészen furcsa szabályértelmezés, amely szerint Bobált nem kellett volna kiállítani, és a második tizenegyes is jogtalan volt, mert “veszélyes játékért” csak közvetett szabadrúgás adható.

A mondat második fele valóban igaz, veszélyes játékért valóban közvetett szabadrúgást kell adni, a tizenhatoson belül pedig semmiképp sem büntetőt, de vajon mi a különbség a “veszélyes játék” és a “felelőtlen erőbevetés” között?

Pontosan mit is ír a szabálykönyv?

“Bobál kiállításáról és a második tizenegyesről” bővebben

Előre a Legjobb Középcsapat címéért a Középcsapatok Nemzeti Bajnokságában!

Diósgyőr – Bp. Honvéd @ Debrecen, 18:00

  • Tizenkét forduló után négy csapatnak is nullás a gólkülönbsége – közte nekünk és a Diósgyőrnek.
  • A Dió meccsein 44, nálunk 40 gól esett, vagyis a két legtöbb gólos csapat játszik ma egymással.
  • A Debrecen ugyan most nagyot fut, és igazából ide kéne számolnunk, mégis: a negyedik és a kilencedik hely között négy pont van, szinte nulla gólkülönbség, vagyis idén hamar kialakulni látszik valamiféle középmezőny.
  • Ennek lenne jó minél előbb az élére kerülni.

“Előre a Legjobb Középcsapat címéért a Középcsapatok Nemzeti Bajnokságában!” bővebben

Erről a ki/belépésről van bárkinek tapasztalata?

A harmadik bekezdés az érdekes

A hétvégi kettős meccshez kiadott online jegyen azt írják, hogy a jeggyel ki és be lehet lépni a stadionba, vagyis akár ki is lehetne vele ugrani két meccs között. Valakinek van erről bármi tapasztalata? Tényleg működik, vagy csak odaírják, mert úgyse próbálja meg senki?

Már csak azért is jól jönne, mert ugye a kettős meccs kezdődik háromkor, vége van nyolckor, az együtt öt óra. Ha csak Pestről indulunk, akkor is délben-fél egykor illik legkésőbb, így viszont az este fél tizenegy-tizenegyes hazaérkezésig semmi kaja, pedig bárhogy számolom, ez így együtt van egy fél nap. A debreceni stadionbüfére nem szívesen hagyatkoznék, de pár szendót akár bedobhatnék a kocsiba, és akkor a két meccs között kedélyesen elmajszolom a Nagyerdőben.

Exit mobile version